Számláló Nullára

20. FELSZÁLLÁS ORLYRÓL

Paco végighajszolta a Citroen-Dorniert a Champs-on, végigrobogott vele a Szajna északi partján, majd át a Les Halles-on. Marly belesüppedt az elképesztően puha bőrülésbe, amin szebbek voltak az öltések, mint az ő brüsszeli kabátján, s agyát izgalommentes ürességbe kényszerítette. Változz szemekké, parancsolta önmagának. Puszta szemekké, s hagyd, hogy a tested csak súly legyen, ami hátrapréselődik ennek a szemérmetlenül drága kocsinak a sebességétől. Átsuhantak a Square des Innocentes-en, ahol szajhák alkudoztak a teherszállító légpárnások bleu de travail-t viselő sofőreivel, s Paco könnyedén cikázott a szűk utcákon keresztül.

— Miért mondta azt, hogy „Ne csináld ezt velem”? — kérdezte Paco; levette a kezét a kormánykonzolról, és a helyére dugta a fülhallgatóját.

— Miért hallgatóztál?

— Mert ez a munkám. Felküldtem egy nőt az övével szemközti toronyba, a huszonegyedik emeletre, egy parabolikus mikrofonnal. A lakás telefonja süket volt, különben azt használhattuk volna. A nő felment, feltört egy üres lakást a torony nyugati oldalán, és épp időben célzott oda a mikrofonnal, hogy hallja, amint maga azt mondja: „Ne csináld ezt velem”. Egyedül volt?

— Igen.

— Ő meg halott?

— Igen.

— Akkor miért mondta ezt?

— Nem tudom.

— Mit érzett, ki csinál magával valamit?

— Nem tudom. Talán Alain.

— Mit csinált?

— Holtan hevert? Bajt kevert? Mondd meg, ha tudod!

— Nehéz egy nő maga.

— Engedj kiszállni!

— Elviszem magát a barátnője lakására…

— Állítsd meg a kocsit!

— Elviszem magát a…

— Gyalog megyek.

Az alacsony, ezüstszínű kocsi a járdaszegély mellett siklott.

— Felhívom magát, a…

— Jó éjt!

— Biztos benne, hogy nem kívánkozik valamelyik üdülőhelyre? — kérdezte Mr. Paleologos. Fehér panamazakójában vékonynak és elegánsnak hatott, akár egy imádkozó sáska. Haját, mely szintén fehér volt, különös gonddal fésülte hátra homlokából. — Kevesebbe kerülne, és egy jó üzlet már fél boldogság. Magácska nagyon csinos kislány…

— Tessék? — kérdezte Marly, visszaterelve utcára kalandozó figyelmét az esőtől csíkozott üvegen túlról. — Mi vagyok?

A férfi nehézkesen, lelkesedve, furcsán hajlítva beszélte a franciát.

— Egy nagyon csinos kislány — mosolygott mesterkélten. — Nem töltené szívesebben a szabadságát egy mediterrán halmazon? Olyan korúakkal, mint magácska? Magácska zsidó?

— Hogy tetszik mondani?

— Hogy zsidó-e magácska…

— Nem.

— Kár — sajnálkozott a férfi. — Olyan arccsontjai vannak, mint bizonyos elegáns fiatal zsidó nőknek… Fantasztikus árkedvezménnyel tudnék kínálni tizenöt napot az ősi Jeruzsálemen. Csodaszép környezet azért az árért, amiben bennefoglaltatik az űrruhakölcsönzés, napi háromszori étkezés, és közvetlen űrsikló a JAL-gyűrűről.

— Űrruhakölcsönzés?

— Az ősi Jeruzsálemen a légkört még nem mindenütt alakították ki — közölte Mr Paleologos, s egy kupac rózsaszínű másolópapírt tologatott íróasztala egyik feléről a másikra. Apró irodafülkéjének falait Poros és Macao hologram-látképei díszítették. Marly azért választotta az ő ügynökségét, mert lerítt róla a bizonytalanság, és ide úgy tudott beosonni, hogy nem kellett elhagynia az Andrea lakásához legközelebbi metróállomás kicsiny kereskedelmi központját.

— Nem — felelte. — Nem érdekelnek az üdülőhelyek. Ide akarok menni — koppintott rá a Gauloise-csomag gyűrött kék csomagolópapírján álló írásra.

— Nos — hümmögött Mr. Paleologos —, természetesen ez is lehetséges, de nincs róla szálláslistám. A barátaihoz megy látogatóba?

— Üzleti út — mondta Marly türelmetlenül. — Azonnal el kell indulnom!

— Nagyon helyes, nagyon helyes — mormogta Mr. Paleologos, és az asztala mögötti polcról olcsó küllemű kéziterminált emelt le. — Megkaphatnám a hitelkódját, kérem?

Marly benyúlt fekete bőrtáskájába és egy vastag új yenes köteget húzott elő. Paco táskájából emelte el, amíg a fiú a lakást vizsgálgatta, ahol Alain meghalt. A pénzköteget áttetsző, rugalmas vörös szalag övezte.

— Készpénzben kívánok fizetni.

— Ó, jaj! — szólt Mr. Paleologos, és kinyújtott, rózsaszín ujjhegyével megérintette a legfelső bankjegyet, mintha attól tartana, hogy az egész mindjárt eltűnik. — Világos. Nos, meg kell értenie, hogy általában én nem így bonyolítom le az üzleteimet. De azt hiszem, tehetünk valamit…

— Gyorsan! — sziszegte Marly. — Nagyon gyorsan!

A férfi rátekintett.

— Értem. Elárulná, kérem — s ujjai mozgásba lendültek a kéziterminál felett —, hogy milyen név alatt kíván utazni?