Számláló Nullára

19. HIPERCSARNOK

Bobby akkor látta utoljára Lucast, a Madison Avenue egyik nagy, régi áruháza előtt. Azután már csak ez az emlékkép maradt róla: a fekete, jól vasalt öltönyt viselő, nagydarab fekete férfi, ahogy épp beszállni készül hosszú fekete kocsijába; egyik lágy fényű fekete cipője már Ahmed belsejének buja szőnyegére hág, a másik még a járdaszegély omlatag betonján nyugszik.

Jackie odaállt Bobby mellé. Arcát beárnyékolta aranyholmikkal teleaggatott filckalapjának széles karimája; nyakát hátul megkötött, narancsszínű selyem fejkendő takarta.

— Mostantól te viseled gondját a mi fiatal barátunknak — mondta Lucas, botja gombjával a nőre mutatva. — A mi grófunknak megvannak a maga ellenségei.

— Kinek nincsenek? — kérdezte Jackie.

— Én majd vigyázok magamra — mondta Bobby, felháborodva arra a gondolatra, hogy Jackie erre alkalmasabbnak látszik; de ugyanakkor tudta, hogy a nő szinte biztosan alkalmasabb is.

— Hát persze, hogy vigyázol — fordult feléje Lucas, s a gomb Bobby szeme elé lendült. — A Sprawl városa cseles hely, barátom. A dolgok csak ritkán azok, aminek látszanak.

Állításának illusztrálására Lucas igazított valamit a boton, s a markolat alatti hosszú rézpeckek egy pillanatra finoman széttárultak, mint egy esernyő bordái; mindegyik borotvaélesen és tűhegyesen csillogott. Aztán visszasimultak a helyükre, és Ahmed széles ajtaja páncéllemez-szerű dobbanással bezárult.

Jackie felnevetett.

— Lássad-e! Lucas még mindig magával hordja ezt a gyilokbotot. Hiába nagymenő jogtanácsos, az utca rajtahagyta a bélyegét. Azt hiszem, ez nem is baj…

— Jogtanácsos?

A nő ránézett.

— Ne is törődj vele, édes! Csak gyere velem, csináld azt, amit mondok, és semmi bajod se lesz.

Ahmed beleolvadt a gyér forgalomba; egy riksasofőr hasztalanul tülkölt kézi dudájával a távolodó réz lökhárító után.

Aztán egy ápolt, aranygyűrűs kéz nehezedett Bobby vállára, s a nő átsietett vele a járdán, elhaladtak néhány összebújva alvó, rongyokba bugyolált átutazó mellett, és bevették magukat a Hipercsarnok lassan ébredező világába.

Tizennégy szint, mondta Jackie, és Bobby füttyentett.

— Mind olyan, mint ez?

A nő bólintott, és egy kanálnyi barna kristálycukrot szórt a kávéspoharának tetején úszó barnás habba. Kacskaringós, öntöttvas székeken ültek, egy kis fülke márványpultjánál. A pult mögött Bobbyval egykorú lány serénykedett; festékkel bemosott és belakkozott haja hátuszonyra emlékeztetett. Szorgosan húzogatta a kallantyúkat és emeltyűket egy jókora, régi masinán, ami tele volt réztartályokkal és gőzkúpokkal és égőfejekkel és kiterjesztett szárnyú krómsasokkal. A pult eredetileg valami más volt; Bobby látta, hogy a végét egy hosszú, görbe vonal mentén lecsapták, hogy beférjen a két zöldre festett acéloszlop közé.

— Tetszik, mi? — A nő egy régimódi szóróüvegből fahéjat hintett a habra. — Olyan messze van ez Barrytowntól, mint te voltál, bizonyos értelemben.

Bobby bólintott. Szemei megzavarodva bámulták a bódék és a bennük lévő tárgyak ezernyi színét és mintáját. Szabályozottságot sehol sem fedezett fel, semmi sem utalt valamiféle központi tervezőügynökség munkájára. A presszófülke előtti területtől girbegurba folyosók kanyarogtak mindenfelé. Úgy tűnt, még a fény sem központi forrásból származik. Egy Primus lámpás fehér lobogásán túl piros és kék neonok izzottak. Az egyik bódét épp kinyitotta egy bőrnadrágos, szakállas férfi; odabenn mintha gyertyák égtek volna, s a lágy fény megcsillant a régi piros és fekete szőnyegekről lógó fényes rézcsatok százain. A környéket afféle reggeli lárma töltötte be, köhécselések, torokköszörülések hallatszottak. Az egyik folyosóról kék színű Toshiba felügyelőegység berregett elő, zöld plasztik hulladékkötegekkel megrakott, ütött-kopott műanyag kocsit húzva maga után. Valaki nagy műanyag babafejet ragasztott a Toshiba testének felső részére, a kameraszemek és az érzékelők csoportja fölé. A vigyorgó, kékszemű játékszer vonásait egy vezető szimsztár arca alapján alakították ki valaha, de csak távolról, hogy ne sértsék meg a Sense/Net szerzői jogait. A halványkék gyöngyfüzérrel felkötött hajú, platinafürtös, rózsás fej idétlenül bólogatott, ahogy a robot elgurult mellettük. Bobby elnevette magát.

— Baró ez a hely! — lelkendezett, és intett a lánynak, hogy töltse meg újból a csészéjét.

— Várj egy kicsit, seggfej! — szólt vissza a pultoslány, de nem bántóan. Éppen őrölt kávét méricskélt egy ósdi mérleg horpadt serpenyőjében.

— Jackie, aludtál valamennyit az éjjel, a show után? — kérdezte Bobby társnőjétől.

— Persze — felelte Jackie, és belekortyolt a kávéjába. — Letáncoltam nekik a második kört, aztán húztam szunyálni Jammerhez. Ledőltem a díványra, stimmt?

— Bárcsak én is hunyhattam volna! De amikor Henry téged táncolni lát, utána engem már nem hagy békén…

Nevetett, és fekete műanyag termoszából ismét teletöltötte Bobby csészéjét.

— Nos — mondta Bobby, miután a lány ismét a presszógéppel kezdett foglalatoskodni —, akkor mi lesz a következő állomás?

— Hú, de elfoglalt ember itt valaki! — nézett rá hűvösen Jackie az arannyal tűzdelt kalapkarima alól. — Tán sietsz valahová? Vár valaki?

— Hát… nem. A francba! Csak azt kérdeztem, hogy… szóval ez lesz az?

— Mi lesz micsoda?

— Ez a hely lesz a következő állomás is? Maradunk?

— Nem. Felmegyünk a legfelső szintre. Egy Jammer nevű haveromnak van odafenn egy bárja. Nagyon valószínűtlen, hogy ott bárki megtalálna, és ha mégis, akkor nehéz lesz odalopódznia hozzánk. Tizennégy szintnyi bódésor, teli olyan pasasokkal, akik nem minden árujukat rakják ki a kirakatba, stimmt? Következésképpen rögtön kiszúrnak minden felbukkanó, szaglászó idegent. És a legtöbbjük így vagy úgy, de a barátunk. Szóval, jól fogod itt érezni magad. Neked való hely. Egy csomó dolgot tanulhatsz, ha nem felejted el befogni a pofád.

— Hogyan tanuljak bármit, ha nem kérdezek semmit?

— Nos, úgy értettem, hogy inkább a füledet tartsd nyitva. És legyél udvarias. Akad itt néhány nehézsúlyú fazon, de ha a magad dolgával törődsz, ők is a magukéval fognak. Beauvoir késő délután valószínűleg erre jár. Lucas kiment a Lakótelepre, hogy beszámoljon neki, mit tudtatok meg a Finntől. Te mit tudtál meg a Finntől, szivi?

— Azt, hogy három halott fickót kerülget a boltja padlóján. Azt mondta, nindzsák. — Bobby rápillantott a nőre. — A Finn nagyon fura alak…

— Hát, a hullák nem tartoznak a szokásos árui közé. De az már igaz, hogy fura egy pasas. Miért nem meséled el nekem a sztorit? Csak nyugodtan, és mély, tompított hangon. Mit gondolsz, el tudnád így mondani?

Bobby elmondta neki, amire csak emlékezett a Finnél tett látogatásból. A nő sokszor félbeszakította, és olyan kérdéseket tett fel, amire rendszerint nem tudott felelni. Amikor először megemlítette Wigan Ludgate-et, Jackie bólintott.

— Egen — mondta — Jammer szokott róla mesélni, amikor a régi napokat hozza szóba. Meg kell majd kérdeznem…

Bobby előadása végére a nő lustán nekidőlt az egyik zöld oszlopnak, és a kalapot nagyon mélyre húzta sötét szemei fölé.

— Na? — kérdezte Bobby.

— Érdekes — felelte Jackie, de ennél többet nem mondott.

— Szeretnék néhány új ruhát — közölte Bobby, miközben felfelé caplattak az első emeletre vezető, mozdulatlan mozgólépcsőn.

— Van rá pénzed? — érdeklődött a nő.

— Frászt — morogta Bobby, kezét a buggyos, berakott farmer zsebébe mélyesztve. — Egyetlen kurva vasam sincs, de kell hogy kapjak pár ruhát. Te és Lucas és Beauvoir tartogattok engem valamire, igaz? És már torkig vagyok ezzel az istenverte inggel, amit Rhea sózott rám, és ez a rohadt nadrág is állandóan le akar esni a seggemről. Miért vagyok én itt? Mert Napi Kettő, aki egy porbafingó fasz, az én nyakamat tette kockára, hogy Lucas és Beauvoir kipróbálhassa a kibaszott software-jét. Tehát kurvára helyénvaló lenne, ha vennétek nekem néhány ruhát, oké?

— Oké — felelte a nő, egy kis szünet után. — Megmondom, mi legyen. — Előremutatott oda, ahol egy kifakult bársonyruhás kínai lány éppen feltekert néhány plasztikfüggönyt; mögülük tucatnyi, ruhákkal teliaggatott acélcső-állvány tűnt elő. — Látod azt a lány ott? Ő Lin. A barátnőm. Szedd össze, amit akarsz, aztán majd elrendezem az ügyet közte meg Lucas között.

Fél óra múlva Bobby előbukkant egy takaróval elkerített próbafülke mélyéről, és feltett egy tükörbevonatú, indo-jávai pilótaszemüveget. Rávigyorgott Jackie-re.

— Marha dögös! — mondta.

— Az — hagyta rá a nő; kezével legyező mozdulatot tett, mintha a közelben valami túl forró lenne ahhoz, hogy megérintsék. — Az az ing nem tetszett, amit Rhea adott kölcsön?

Bobby lepillantott újonnan kiválasztott, fekete pólójára, s a mellrészen tündöklő négyzetes holomatricára, amely a cyberteret ábrázolta. Jól megcsinálták: aki ránézett, úgy érezte, mintha gyorsmenetben tekerne keresztül a mátrixon, a rácsvonalak elmosódtak a matrica szélén.

— Á! Az végképp bukás volt…

— Helyes — mondta Jackie, és végigmérte Bobby méretes fekete farmerét, a bokánál űrruha-szerűen beráncolt, nehéz bőrcsizmáit, krómgúlák ikervonalával kivert fekete katonai bőrövét. — Nos, azt hiszem, most már jobban hasonlítasz egy grófra. Jöjj, Grófom, odafenn Jammernél már vár rád egy pamlag, ahol álomra hajthatod a fejed!

Bobby kihívó pillantást vetett rá, hüvelykujjait a fekete Levis elülső zsebeibe akasztotta.

— De egyedül! — tette hozzá a nő. — Csak semmi izgalom!