Számláló Nullára

13. MINDKÉT KEZÜKKEL

— Elmesélhetné mégegyszer az egészet — mondta Bobby, miközben újabb adag tojásos rizst lapátolt be. — Azt hittem, azt mondta, hogy ez nem vallás.

Beauvoir levette a szemüvegkeretet és megszemlélte az egyik szárát.

— Nem azt mondtam. Azt mondtam, ne izgasd magad amiatt, hogy ez vallás-e vagy sem. Ez csak egy szerveződés; egy struktúra. Beszéljük meg, mi történik, különben nem tudjuk megnevezni, elemezni…

— De maga úgy beszél, mintha ezek az izék, ezek a lovak…

— Loa — javította ki Beauvoir, szemüvegét az asztalra dobva. Felsóhajtott, kihalászott egy kínai cigarettát Napi Kettő csomagjából, és meggyújtotta a fémkoponyával. — Az egyes és a többes szám ugyanolyan. — Mélyet szippantott, majd ívelt orrlyukain át kifújta a füstöt. — Ha már vallás, akkor mondd el, mégis pontosan mire gondoltál?

— Hát tudja, anyám nővére például elég ortodox tudományokos. Aztán az a nő odaát a hallban katolikus. A mutterom meg… — egy pillanatra elhallgatott, az étel ízetlenné vált a szájában — …néha hologramokat akasztott ki a szobámban; Jézust vagy Hubbardot vagy más, efféle szirszart. Azt hiszem, ilyesmire gondoltam.

— A vudu egészen más — mondta Beauvoir. — Semmi köze a megváltás-elméletekhez és a transzcendenciához. Az a lényege, hogy a dolgok elrendeződjenek. Tudsz követni? A mi rendszerünkben sok isten és szellem van. Egyetlen nagy család tagjai, minden erényükkel és bűnükkel együtt. A közösségi megnyilvánulásnak rituális hagyományai vannak, érted? Persze a vudu is azt tanítása szerint is létezik Isten, a Gran Mét, de ő nagy, túl nagy és túl távoli ahhoz, hogy a halandók sirámaival bajlódjon. Ugyan már, ember, maga is tudja, hogyan működik a dolog. Ez utcai vallás, mocskos és szegény odúkból kúszott elő millió évvel ezelőtt. A vudu olyan, akár az utca. Ha a nővéredet kicsinálja egy narkós, nem borulsz a jakuzák küszöbére könyörögni, igaz? Semmi esetre sem. Inkább keresel valakit, aki elrendezi a dolgot. Jól mondom?

Bobby bólintott, és elgondolkodva rágcsált tovább. Egy friss derma és két pohár vörösbor rengeteget segített rajta, és a nagydarab pasas Napi Kettővel sétára indult a fák és a fluoreszkáló pálcikák között, magára hagyva Bobbyt Beauvoirral. Aztán Jackie bukkant fel vidáman, nagy tálnyi ilyen tojás-plusz-rizs kajával, ami nagyon is finom volt. Amikor lerakta eléje a tálat az asztalra, egyik mellbimbóját nekinyomta Bobby vállának.

— Tehát — folytatta Beauvoir —, minket az érdekel, hogy a dolgok elrendeződjenek. Ha jobban tetszik, rendszerekkel foglalkozunk. Ahogyan te is teszed, vagy szeretnéd tenni; máskülönben nem lennél cowboy és nem lenne beceneved sem, ugye? — Cigarettája maradványait egy vörösborral félig teli, összefogdosott pohárba fullasztotta. — úgy fest, Napi Kettő épp komoly bulira készült, amikor szar került a palacsintába.

— És miféle szar került bele? — kérdezte Bobby, kézfejével megtörölve a száját.

— Te — felelte homlokráncolva Beauvoir. — Nem mintha tehetnél róla. Napi Kettő kábé eddig a szintig szeretne tisztán látni az ügyben.

— Tényleg tisztán akar látni? Most elég feszültnek és háklisnak tűnik.

— Pontosan. Jól látod. Feszült. Bár az a kifejezés, hogy „marhára be van szarva”, jobban illene rá.

— Szóval mi van vele?

— Nos, tudod, Napi Kettővel kapcsolatban a dolgok nem egészen azok, aminek látszanak. Úgy értem, tényleg szokott ilyen piti dolgokkal tökölni, mint amiket te is megszoktál tőle, vadiúj software-t passzol el, már megbocsáss — és elvigyorodott — tejbebabáknak, szerte Barrytownban, miegymás. De a fő témája, úgy értem, a tényleges ambíciói másutt keresendők. — Beauvoir felemelt egy kiszikkadt szendvicset, nyílt gyanakvással méregette, majd átfricskázta az asztal felett, be a fák közé. — Tulajdonképpen a Sprawl-beli nagymenő ounganok számára dolgozik.

Bobby kérdőn pislogott.

— Olyan fickóknak, akik mindkét kézzel szolgálnak.

— Továbbra sem kristálytiszta.

— Hivatalos papi dolgokról beszélünk; te akartad így. Egyébként olyan menő fickókat képzelj el, akik — amellett, hogy többek közt konzolcowboyok — abból csinálnak üzletet, hogy elrendeznek dolgokat az embereknek. A „mindkét kézzel szolgálni” kifejezésünk arra utal, hogy mindkét véglettel dolgoznak. Fehérrel és feketével, érthető?

Bobby lenyelt egy falatot, és megrázta a fejét.

— Varázslók — próbálta magyarázni Beauvoir. — Na mindegy. Gonosz pofák, sok dohány, ennyit elég tudnod. Napi Kettő afféle csúcsapródként dolgozik ezeknek az embereknek. Ha néhanapján olyasmit talál, ami érdekelné őket, akkor elsózza nekik, és később bekaszál érte pár szívességet. De ha túl sok szívességet kaszált már be, akkor esetleg ők sóznak oda neki. Nem éppen azonos súlycsoport, tudsz követni? Tegyük fel, hogy van valamijük, ami feltehetőleg sokat ér, de tartanak tőle. Ezek az alakok hajlanak kissé a konzervativizmusra, érted? Nem? Sebaj, majd fogod.

Bobby bólintott.

— Az olyan software, amit a hozzád hasonlók kölcsönöznének Napi Kettőtől, az semmi. Úgy értem, működni működne, de a nehézfiúk hozzá sem nyúlnának. Már sok cowboyfilmet láttál, ugye? Nahát, az a cucc, amiket azok összeszednek maguknak, nem sokat érne egy olyan szarsággal szemben, amivel egy igazán tökös operátor találkozhat. Különösen igaz ez a jégtörők esetében. Nehéz jégtörőkben még a nagyfiúk is szívesen utaznak. És tudod, miért? Mert a jég, ami igazán kemény dolog, ami falakat képez a mátrixban minden főbb adattár körül, mindig egy MI-től, egy mesterséges intelligenciától származik. Semmi egyéb nem elég gyors, hogy jóminőségű jeget szőjön, s azt állandóan változtassa és frissítse. Szóval amikor egy igazán erőteljes jégtörő felbukkan a feketepiacon, akkor jó néhány igen kockázatos tényező is felmerül. Először is, honnan származik a termék, például? Tíz esetből kilencszer egy MI-től, és a MI-ket állandóan figyelik, jobbára a Turing emberei, nehogy túl ügyesekké váljanak. Szóval a Turing-gépezet könnyen az ember seggében terem, csak mert valahol egy MI talán a saját likviditásán próbál javítani. Néhány MI-nek állampolgársága is van, stimmt? Akad még, amire vigyázni kell; meglehet, hogy a jégtörő katonai, ami szintén meredek dolog, vagy esetleg valami zaibatsu ipari kémkedéssel megbízott egységétől került ki, ami szintén nemkívánatos eset. Meg tudod emészteni mindezt, Bobby?

Bobby bólintott. Úgy érezte, egész életében várta, hogy hallja, amint Beauvoir elmagyarázza egy olyan világ működését, amelynek létezését azelőtt csak sejtette.

— Mindazonáltal egy tényleg hatásos jégtörő értéke mega, úgy értem, beaucoup. Szóval, tegyük fel, hogy a piacon te vagy Mr. Nagymenő, és valaki felkínálja neked ezt az árut, és nem akarod elzavarni, akkor végül megveszed. Nyugodt lélekkel megveszed, de nem nyomod be, nem. Mit teszel hát vele? Szépen hazaviszed, és a technikusoddal egészen átlagosra bütykölteted. Hogy úgy nézzen ki, mint ezek — és rákoppintott az előtte tornyosuló software-kupacra -; ezután elviszed az apródodnak, akik szokás szerint úgyis sáros néhány szívességgel…

— Várjon egy percet! — vágott közbe Bobby. — Nem hiszem, hogy szívesen…

— Helyes. Ez azt jelenti, hogy kezdesz ügyes, vagy legalábbis ügyesebb lenni. Ugyanis ők is ezt tették. Kihozták ide, a te barátságos seftelődhöz, Mr. Napi Kettőhöz, és elmondták neki, mi a gondjuk. „Testvér”, mondták neki, „szeretnénk megvizsgálni ezt a szart, kipróbálni, de eszünk ágában nincs sajátkezűleg csinálni. Ez rád vár, fiú.” Hát ilyen esetben Napi Kettő mit tegyen? Nyomja be saját maga? Arról szó sem lehet. Ő is ugyanazt a gennységet fogja csinálni, amit vele a nagyfiúk, azzal a különbséggel, hogy ő nem magyaráz meg a balekjának semmit. Tehát kiválaszt egy középnyugati adatbázist, ami adócsalási programokkal és valami Kansas City-beli kupleráj pénzmosási folyamatábráival van tele. Ráadásul mindenki, akit nem ejtettek fejre, tudja hogy a rohadt fülig ül a jégben, fekete jégben, azaz abszolút halálos visszacsatoló programokban. A Sprawl-on innen és túl egyetlen cowboy sincs, aki megpiszkálná azt a bázist, egyrészt, mert csöpög róla a sok védőprogram, másrészt mert a benne lévő anyag legfeljebb az adóhivatalt érdekelné, ők meg már valószínűleg kergetik a tulajdonost.

— Hé — kiáltott fel Bobby —, mondja már meg világosan…

— Hát nem beszélek eléggé világosan, fehér testvér? Kiszúrta azt a bázist, aztán átnyálazta a vagányokról és barrytowni nagyravágyó punkokról vezetett listáját. Azokét a wilsonokét, akik elég ostobák ahhoz, hogy egy sosem látott programmal nekiessenek egy bázisnak, amit egy ilyen viccmester, mint Napi Kettő megmutat nekik, ráfogva, hogy gyerekjáték az egész. Na, és kire esik a választása? Természetesen olyasvalakire, akinek még új a játék, aki még a saját környezetével sincs tisztában, sőt még az első buliját se hozta össze. Aztán azt mondja neki: „Nesze, testvér, vidd ezt haza, és keress egy kis pénzt! Ha bármi jót szerzel, elpasszolom neked!” — Beauvoir nem húzta össze a szemét; nem mosolygott. — Nem ismerős ez az eset, testvér? Vagy balekokkal nem szoktál összejárni?

— Úgy érti, hogy tudta, hogy hidegre vágnak, ha belenyúlok abba az adatbázisba?!

— Azt nem, Bobby, de azt tudta, hogy ha a csomag befürdik, akkor fennáll a lehetősége. Meg akarta nézni, ahogy kipróbálja, de ezzel sem akart vesződni, inkább ráállított pár cowboyt. Sokféleképpen végződhetett volna a dolog. Ha mondjuk a jégtörő megtette volna a magáét a fekete jéggel szemben, akkor odabent egy csomó számadatot találtál volna, amikből lófaszt se értenél. Aztán talán minden nyom nélkül kijöttél volna onnét. S irány Leon klubja, lebaltázni Napi Kettőt, hogy rossz adatbázist jelölt ki. Ó, persze rettentően sajnálkozott volna, az hétszentség, és máris adott volna újabb célpontot, új jégtörővel együtt. ő pedig visszaküldte volna az elsőt a Sprawl-ba, mondván, hogy okénak látszik. Mindeközben a fél szemét azért rajtad tartotta volna, hogy lássa, milyen egészségben vagy, s meggyőződjék róla, hogy senki nem szimatol az általad használt jégtörő után. De történhetett volna úgy is, ahogyan majdnem történt; ha a jégtörő nem egészen kóser, a jég halálra sütögetett volna, és Napi Kettő valamelyik figyelő cowboya betört volna a mamuskád lakásába, hogy visszavegye azt a software-t, mielőtt még bárki belebotlik a holttestedbe.

— Nemt'om, Beauvoir, ezt kurva nehéz meg…

— Nehéz a valagam! Az élet, az a nehéz. Úgy értem, üzletről beszélünk, tudod? — Beauvoir szigorúan nézett rá, keskeny orrára letolt szemüvege felett. Bőre világosabb volt, mint Napi Kettőé vagy a nagydarab másiké: tejszínnel megfuttatott kávé árnyalatában játszott. Magasan a sima homloka felett kezdődött lenyírt, gyapjas fekete haja. Szürke cápabőr köpenye alatt soványnak hatott, s Bobby egyáltalán nem találta fenyegetőnek. — De ami miatt itt vagyunk, és ami miatt te is itt vagy, az az a cél, hogy kiderítsük, mi történt valójában. És az valami más lesz.

— De úgy gondolta, hogy Napi Kettő bepalizott, és meg kellett volna döglenem? — Bobby még mindig a Szent Mária Szülőotthon tolószékében ült, bár már úgy érezte, nincs rá szüksége. — És most kurva nagy balhé néz ki a Sprawl-beli nehézfiúktól?

— Csakhogy felfogtad végre!

— És ezért dilizik most, hogy le se szar, mintha rühellené a pofámat, igaz? És közben be van szarva?

Beauvoir bólintott.

— És — folytatta Bobby, hirtelen ráébredve, mi miatt ideges annyira Napi Kettő, és miért van begyulladva — azért ilyen, mert én lerohantam a Nagy Játszótérre, ahol azok a geci Tuskók lepofoztak a deckemért! És a pasasok software-e még a deckemben volt! — Bobby előrehajolt izgalmában, hogy sikerült összeraknia a képet. — És ezek a fickók, ezek kinyírják vagy ilyesmi, ha vissza nem szerzi nekik, igaz?

— Azt hiszem, nagyon sok filmet nézel — mondta Beauvoir —, de határozottan ilyen kaliberű ügyről van szó.

— Na jó. — Bobby visszadőlt a tolószékbe, és csupasz lábát az asztal szélére rakta. — Nos, Beauvoir, kik ezek a fickók? Ezek a hogyishíjjákok, guanók? Azt mondja, varázslók? Mi a francot akar ez jelenteni?

— Hát, Bobby — felelte Beauvoir —, az egyikük én vagyok, és az a nagydarab pasas, akit szólíthatsz Lucasnak, az a másik.

— Valamelyiket már biztosan láttad korábban is — mondta Beauvoir, miközben a Lucas nevű férfi a asztalra tette a vetítődobozt, miután szakszerűen helyet csinált neki.

— Az iskolában — felelte Bobby.

— Te iskolába jársz, testvér? — csattant fel Napi Kettő. — Mi a faszért dugtad onnan ki az orrod? — Amióta Lucassal visszajöttek, egyfolytában dohányzott, és még rosszabbul nézett ki, mint korábban.

— Pofa be, Napi Kettő — förmedt rá Beauvoir. — Egy kis tanulás magának sem ártana.

— Megtanították, hogyan mozogjunk a mátrixban, hogyan férjünk hozzá a nyomtatvány-könyvtárban tárolt dolgokhoz, mint például…

— Jó, jó. — Lucas felegyenesedett, és nagy rózsaszín tenyeréről levert néhány nemlétező porszemet. — És használta valaha is arra, hogy nyomtatott könyvekhez jusson? — Levette makulátlan fekete zakóját; patyolattiszta fehér ingén vékony gesztenyevörös nadrágtartó feszült. Sima fekete nyakkendőjén kioldotta a csomót.

— Nem vagyok valami jó olvasó — felelte Bobby. — Tudok olvasni, csak fárasztó. Szóval, egen, már használtam ilyesmire. Megnéztem pár marha régi könyvet a mátrixról és egyebekről.

— Ezt sejtettem — mondta Lucas, és a doboz alját képező konzolba valamilyen apró decket csatlakoztatott. — Gróf Zéró. Count Zero interrupt. Régi programozózsargon. — átadta Beauvoir-nak a decket, akit parancsokat pötyögött bele.

A vetítődobozban bonyolult mértani alakzatok csúsztak a helyükre, egy háromdimenziós rács alig látható vonalai mentén. Bobby látta, hogy Beauvoir Barrytown cybertér-koordinátáit vázolja fel. — Téged ez a kék gúla fogja jelképezni, Bobby. Ott is van. — A doboz kellős közepén kék gúla kezdett lágyan pulzálni. — Most megmutatjuk, mit láttak Napi Kettő cowboyai, akik téged figyeltek. Innentől már felvett anyagot látsz.

A gúlából szaggatott kék fénysugár indult ki, egy rácsvonalat követve. Bobby nézte, s szinte látta önmagát, ahogy az anyja nappalijában ül egyedül, a behúzott függönyök mögött, ölében az Ono-Sendaival, s ujjai a decken mozognak.

— Megy a jégtörő — mondta Beauvoir.

A kék pontok elérték a doboz falát. Beauvoir a deckhez nyúlt, és a koordináták megváltoztak. Az első beállítást újabb mértani mező váltotta fel. Bobby ráismert a rács közepén lévő narancsszínű téglalaphalmazra.

— Ez volt az — dünnyögte.

A kék vonal a doboz falából továbbhaladva a narancssárga adatbázis felé igyekezett. Ahogy megközelítette, a téglalapok körül halovány szellemképek kezdtek pulzálni, és hunyorogva keringeni.

— Látni, hogy itt valami bűzlik — magyarázta Lucas. — Az ott a jegük, és már rád is állt; kiszúrt, még mielőtt elakadtál volna benne.

Amint a kék pontsor hozzáért a kavargó narancssíkhoz, rögtön egy áttetsző, narancssárga cső burkolta be, melynek átmérője valamivel nagyobb volt. A cső nyúlni kezdett, visszafelé száguldott a vonalon, amíg el nem érte a doboz falát…

— Ezalatt pedig odahaza Barrytownban… — szólalt meg Beauvoir. Ismét megpaskolta a decket, és most a Bobbyt jelző kék gúla került a középpontba. Bobby figyelte, ahogy előbukkan a narancsszínű cső a vetítődoboz falából, s a vonalat követve lágyan odasiklik a gúlához. — Ennél a pontnál komoly halál várt rád, cowboy. — A cső elérte a gúlát; narancsszín háromszögek csapódtak fel az oldalaira. Beauvoir kimerevítette a vetítést.

— Ekkor — mondta Lucas — Napi Kettő felbérelt segítői, akik végeredményben kemény és tapasztalt konzolzsokék, meglátták, amit mindjárt magad is meg fogsz látni, és azt hitték, hogy szegény deckjük megzakkant. Lévén profik, előszedték a tartalék decket, de mikor bekötötték, ugyanazt látták. Na, ekkor döntöttek úgy, hogy felhívják a megbízójukat, Mr. Napi Kettőt, aki ebből a rumliból ítélve épp bulit akart csapni…

— Ember! — szólalt meg Napi Kettő, hisztérikusan remegő hangon. — Már megmondtam. Néhány ügyfelem szórakozni kívánt idefenn. Felfogadtam a fiúkat, hogy figyeljenek. Figyeltek is, és felhívtak. Én meg felhívtam magukat. Mi a fenét akarnak tulajdonképpen?

— Csak azt, ami a miénk — mondta szelíden Beauvoir. — Most pedig nézd meg ezt jó alaposan! Ezt a geciládát mi rendellenes jelenségnek nevezzük, frankón… — megint megpöccintette a decket, és a visszajátszás folytatódott.

A doboz aljáról tejfehér virágok szökkentek szárba; Bobby kinyújtotta a nyakát, és úgy látta, mintha a virágok ezernyi apró gömböcskéből vagy buborékból állnának. Aztán tökéletesen rásimultak a rácsra, összeolvadtak, s egy fejnehéz, aszimmetrikus szerkezetet alkottak, ami egy szögletes gombára hasonlított. A fazettás oldallapok üresen és tisztán fehérlettek. A dobozban lebegő kép akkora lehetett, mint Bobby nyitott keze, de bárki, ha deckbe csatlakozva észleli, óriásinak találta volna. A dolog szarvakat növesztett, amelyek megnyúltak és harapófogókká görbültek, majd széttárultak, hogy megragadják a gúlát. Bobby látta, hogy a hegyük finoman keresztülhatol az ellenséges jég villogó narancsszín felületén.

— Azt kérdezte tőlem női hangon: „Mit csinálsz?” — hallotta Bobby a saját hangját. — Aztán azt kérdezte, miért csinálják, miért teszik ezt velem, miért ölnek…

— Aha — mondta nyugodtan Beauvoir. — A végén még jutunk valamire!

Nem tudta, hogy hová mennek, de örült, hogy kikerült végre abból a székből. Beauvoir félrehajolt egy kacskaringós ikerszálon himbálózó tenyészlámpa útjából, kishíján belecsúszva egy zöld hártyával borított pocsolyába. Eltávolodva Napi Kettő kanapé-tisztásától, a levegő sűrűbbé vált. Üvegházat idéző nyirkosság és növényszag lebegett körülöttük.

— Szóval így történt — mondta Beauvoir. — Napi Kettő odaküldte pár haverját a Covina Csomóponti Telepre, de neked hűlt helyed volt. S a deckednek is.

— Nos — mondta Bobby —, azt hiszem, egy kicsit az én hibám is volt. Úgy értem, ha akkor nem húzok el Leonhoz, mert tényleg kerestem Napi Kettőt, sőt még ide is próbáltam feljutni, szóval akkor megtalált volna, igaz? — Beauvoir megállt, hogy megcsodáljon néhány szál dús levelű, virágzó kendert. Vékony barna mutatóujjával könnyedén megsimította a sápatag, színtelen virágokat.

— Való igaz — válaszolta végül —, de ez üzleti dolog. Valakit be kellett volna állítania, hogy figyelje a lakásodat, amíg a buli tart, hogy se te, se a software ne indulhasson programon kívüli sétákra.

— Hát, Rheát és Jackie-t Leon klubjába küldte, mivelhogy ott láttam őket. — Bobby benyúlt pizsamája nyakán, és megvakarta a mellét és a hasát keresztbehasító, leragasztott sebet. Aztán eszébe jutott a százlábúszerűség, amit Pye a varrathoz használt, és sietve kihúzta a kezét. Viszketett ugyan végig az egész, de meg sem akarta érinteni.

— Nem, Jackie és Rhea hozzánk tartozik. Jackie mambo, egy papnő, Danbala lova… — Beauvoir továbbcsörtetett. Bobby feltette, hogy rátalált a kusza hidroponikus erdőn átvezető csapásra vagy ösvényre, bár az látszólag nem vezetett sehová. Néhány nagyobb cserjét zölden műanyag szemeteszsákokba ültettek, amelyek sötét humusszal voltak degeszre tömve. Sok zsák már kipukkadt; halvány gyökerek kúsztak táplálékot keresve az árnyékban, a tenyészlámpák között, ahol az idő és a fokozatosan hulló levelek összjátéka folytán vékony komposztréteg képződött. Jackie talált Bobbynak egy pár fekete nylonsarut; most ezt viselte, de lábujjainak köze máris megtelt nyirkos földdel.

— A lova? — kérdezte Beauvoir-tól, miközben kikerült egy szúrós küllemű és kifordított pálmának tűnő képződményt.

— Danbala lovagolja meg, Danbala Wedo, a kígyó. Más alkalmakkor a felesége, Aida Wedo lovául szolgál.

Bobby úgy döntött, nem feszegeti a dolgot. Megpróbált témát váltani:

— Hogyhogy Napi Kettőnek ilyen kurva nagy kéglije van? És mire jók ezek a fák meg ezek az izék? — Emlékezett rá, hogy Jackie és Rhea keresztülgurították egy ajtón a Szent Mária tolószékével, de azóta sem látott egyetlen falat sem. Tudta, hogy a lakónegyed x hektárra rúg, tehát Napi Kettő lakása elvben ekkora is lehetne. De az, hogy egy mégoly belevaló seftelő ekkora lakást megengedhessen magának, felette valószínűtlennek tűnt. Senki nem engedhet meg magának ilyen baromi méretű helyet, és egyáltalán, miért akarna bárki is egy csepegő hidroponikus erdőben lakni?

Az utolsó derma hatása már a vége felé járt, a háta és a mellkasa égni és sajogni kezdett.

— Fikuszok, mapou-fák… A Lakótelepnek ez az egész szintje lieu saint, szent hely. — Beauvoir Bobby vállára tette a kezét, és egy közeli fa ágairól alátekeredő, kétszínű szálakra mutatott. — A fákat különböző loának szentelték. Azt ott például Ougounak, Ougou Feraynek, a háború istenének. Sokféle növényt termesztenek idefent, gyógyfüveket a természetgyógyászoknak, másokat meg csak kedvtelésből. De ez nem Napi Kettő birtoka; ez köztulajdon.

— Úgy érti, az egész Lakótelep benne van ebben? Ezekben a vudu-dologokban? — Ez rosszabb volt, mint Marsha legsötétebb képzelgései.

— Nem, fiam — nevetett fel Beauvoir. — A legtetején egy mecset található, aztán szanaszét szórva több tízezer szentfazék baptista, meg van egy templom, a tudo… A szokásos dolgok. Mégis — vigyorodott el —, mi vagyunk azok, akiknél hagyomány a dolgok elrendezése. De ennek a szintnek a története régi időkre nyúlik vissza. Akik jó száz éve megtervezték ezeket a helyeket, lehettek vagy nyolcvanan, arra törekedtek, hogy annyira önellátóvá tegyék őket, amennyire csak lehetséges. Termesszenek ennivalót, tudják fűteni és energiával ellátni magukat, satöbbi. Na most, ez a hely, amibe már jó mélyre ástál, pont egy jókora hévforrás felett van. Odalenn nagy a meleg, de egy kazán fűtéséhez mégsem elegendő; ebből nem jutottak energiához. Megpróbáltak a tetőre telepíteni egy erőművet, kiraktak kábé száz Darrieus-rotort, amiket ők tojásszeletelőknek hívnak. Szélerőművet csináltak, érted? Manapság már jobbára a Nukleáris Hatóságtól kapják a wattokat, mint akárki más. De a hévforrás vizét felszivattyúzták egy hőcserélőbe. Meginni túl sós lenne, így csak felmelegítik vele a szokásos Jersey-i csapvizet, amiről sokan szintén azt tartják, hogy nem érdemes meginni… — Végre valami falféleséghez közeledtek. Bobby visszanézett. A sáros betonpadlón csillogó sekély tócsákban a törpefák ágai tükröződtek, a csupasz, sápadt, összevissza nőtt gyökerek a hidroponikus folyadék hevenyészett tartályaiba merültek. — Aztán garnélarákos tartályokba szivattyúzták a vizet, és sokat tenyésztettek belőlük; a garnélák melegvízben gyorsan nőnek. Aztán csöveken keresztül átvezették a betonon, fel idáig, hogy itt jó meleg legyen. Ezt a helyet arra tervezték, hogy hidroponikus taréjfűt, salátát, meg efféléket termesszenek benne. Aztán felvitték a vizet ki a tetőre, a törpeharcsa-tartályokhoz. A garnélaürüléket algákkal zabáltatták fel, az algákat meg a törpeharcsákkal; és így megy körbe a dolog. Vagy legalábbis ez volt az elképzelés. Arra nem számítottak, hogy valaki felmegy és felrugdossa azokat a Darrieus-rotorokat, hogy helyet csináljon egy MEnek, és sok egyéb változást sem kalkuláltak bele a tervbe. A végén ez a hely maradt meg nekünk belőle. De a Lakótelepen még mindig akad némi fenemód finom garnélarák… és harcsa is.

A falhoz értek. üvegből volt, és vastagon gyöngyözött rajta a páralecsapódás. Mögötte pár centire újabb fal sötétlett, amely mintha rozsdás lemezacélból lett volna. Beauvoir cápabőr köpenye belső zsebéből holmi kulcsot halászott elő, és az ablakot kettéosztó csupasz fémötvözet-gerenda nyílásába dugta. Valahol a közelben egy motor életre köhögte magát; a széles acélredőny felnyílt és remegve kifordult, s mögötte feltárult az a panoráma, amit Bobby már sokszor elképzelt.

Magasan a Lakótelep tetején lehettek, majdnem legfelül, mert a Nagy Játszóteret a két kezével le tudta volna takarni. Barrytown lakótömbjei szürkésfehér gombákként terjengtek egészen a látóhatárig. Már szinte teljesen besötétedett, és Bobby a lakótornyok utolsó hulláma mögött rózsaszín derengésre lett figyelmes.

— Az a rózsaszín, az ott a Sprawl, ugye?

— Úgy van, ám minél közelebb kerül hozzá az ember, annál kevésbé tetszik neki. Volna kedved elruccanni oda, Bobby? Gróf Zéró készen áll, hogy elmenjen a Sprawlba?

— De még mennyire! — mondta Bobby, tenyerét a gyöngyöző üvegre tapasztva. — Fogalma sincs, hogy… — S ekkor a derma hatása végképp elenyészett, hátába és mellébe pokoli fájdalom hasított.