Mona Lisa Overdrive

38. A GYÁRTELEPI CSATA (2)

Gentry padlásszobájának keskeny ablakából nézték az égő légpárnást. A megafon recsegve bömbölt.

— SZÓVAL AZT HISZTITEK, HOGY EZ KURVÁRA VICCES, MI? NAHÁT SZERINTÜNK IS! SZERINTÜNK IS KURVÁRA VICCESEK VAGYTOK, VICCES KIS SZARBATÚRÓ FASZOK, ÚGYHOGY MOST JÖHET AZ IGAZI BULI!

Senkit sem láttak, csak a légpárnásból felcsapó lángokat.

— Indulni kéne — mondta mellette Cherry. — Hozzál vizet, meg valami kaját, ha találsz — A szeme kivörösödött, arca könnyektől volt maszatos, de elég nyugodtan beszélt. Túl nyugodtan, gondolta Dörzsölt. — Gyere már, Dörzsölt, mi a francot akarsz még csinálni?

Dörzsölt Gentryre nézett, aki ernyedten ült a székén a holovetítő előtt, fejét a tenyerébe támasztva, és a Sprawl cyberterének ismerős szivárványforgatagából kiemelkedő fehér oszlopot bámulta. Gentry meg se mozdult, meg se szólalt, mióta feljöttek hozzá. Dörzsölt bal cipősarka elmosódott, sötét nyomokat hagyott a padlón. Kismadár vére; akkor lépett bele, mikor elhúzta a csíkot a Gyártelep földszintjéről.

Aztán Gentry azt mondta:

— Nem tudom beindítani a többit — Az ölében heverő távirányítót nézte.

— Mindegyikhez külön távirányító kell — mondta Dörzsölt.

— Ideje tanácsot kérni a Gróftól — sóhajtott Gentry, és odalökte Dörzsöltnek a távirányítót.

— Én nem megyek vissza oda — mondta Dörzsölt. — Intézd el magad!

— Nem szükséges — felelte Gentry, és megérintett egy konzolt a munkapadján. Bobby Gróf tűnt fel a monitoron.

Cherry szeme elkerekedett.

— Mondd meg neki — köszörülte meg a torkát.—, hogy nemsokára kinyuvad. Hacsak ki nem csatlakoztatod a mátrixból, és nem hívsz hozzá egy rohammentőt. Haldoklik.

Bobby arca mozdulatlanná vált a képernyőn. A háttér élesen kirajzolódott: egy vasőz nyaka, fehér virágokkal pettyezett, dús füvű pázsit, vén fatörzsek göcsörtös gyökerei.

— Hallod, baszodanyád? — kiáltotta Cherry. — Haldokolsz! A tüdőd megtelik folyadékkal, a veséd kinyiffant, a szíved vacakol… Hánynom kell tőled!

— Gentry — mondta Bobby; vékony, sipító hangja a képernyő oldalára szerelt, apró hangszóróból jött —, nem tudom, milyen ott nálatok a felállás, de megszerveztem egy kis elterelő hadműveletet.

— A motort meg se néztük — mondta Cherry, és átölelte Dörzsölt derekát —, rá se bagóztunk. Talán még működik.

— És mi lenne az az „elterelő hadművelet”? — Dörzsölt elhúzódott tőle, Bobbyt nézte a monitoron.

— Még dolgozom rajta. Eltérítettem egy Borg-Ward teherszállító robotgépet Newarkból.

Dörzsölt ellökte Cherry karját.

— Te meg mit ülsz itt? — ordított Gentryre, aki felnézett rá, és lassan megrázta a fejét. Dörzsölt érezte a Korszakov-rohamok első előjelét, ahogy a másodpercnyi emlékfoszlányok vibrálva kifakulnak a tudatából.

— Ő nem akar elmenni innen — mondta Bobby. — Megtalálta az Alakot. Látni akarja, hogyan működik, mi a célja. Nemsokára ideér néhány… barátom. Azok majd elviszik az alephet. Addig is megnézem, mit tudok csinálni azokkal a seggfejekkel.

— Nem fogok itt maradni, és végignézni, ahogy hazavágod magad — mondta Cherry.

— Senki sem kért rá. Azt tanácsolom, pucolj innen! Adj nekem húsz percet, és elterelem a figyelmüket.

Sohasem érezte üresebbnek a Gyártelepet. Kismadár lent volt valahol a földszinten. Dörzsöltnek folyton azok a szíjak és csontok jártak a fejében, amiket Madár a nyakában hordott, a tollak és a rozsdás, mechanikus órák, a más-más időben mozdulatlanná dermedt mutatókkal… Hülye peremvárosi szar. De Madár már nem fog nyüzsögni többet. Azt hiszem, én sem fogok már sokat nyüzsögni, gondolta, miközben lekísérte Cherryt az ingatag lépcsőn. Legalábbis úgy nem, mint eddig. Ahhoz kevés az idő, hogy elszállítsa a gépeket; villástargonca kéne hozzá, meg némi segítség. És ha egyszer vége van valaminek, az úgy marad. A Gyártelep — érezte — sohasem lesz már a régi.

Cherrynél négy liter átszűrt víz volt egy műanyagkannában, egy zacskó burmai földimogyoró, meg négy adag szárított Big Ginza leves, fóliatasakban — ennyit tudott összeszedni a konyhából. Dörzsölt két hálózsákot vett magához, a zseblámpát, meg egy jókora kalapácsot.

Most már csend volt, csak a szél zúgott a bordázott fémlemezek fölött, és a cipőjük neszezett a betonon.

Dörzsöltnek fogalma sem volt róla, hová fog menni. Úgy tervezte, elviszi Cherryt Marvie-ékhoz, és otthagyja. Aztán esetleg visszajön majd, hogy megnézze, mi van Gentryvel. A lány stoppal egy-két nap alatt eljuthat valamelyik városba a rozsdaövezetben. Cherry persze nem tudta, mi a terve; neki csak a menekülés járt a fejében. Úgy látszott, legalább annyira fél a hordágyon haldokló Bobby Gróf látványától, mint azoktól a fazonoktól odakint. De Dörzsölt látta, hogy Bobby egyáltalán nem törődik vele, mármint a halállal. Talán úgy gondolta, hogy benne marad az alephben, mint az a 3Jane. Vagy le se szarta az egészet; van így vele néha az ember.

Ha tényleg le akar lépni, gondolta, miközben szabad kezével irányította Cherryt a sötétben, most kellene egy utolsó pillantást vetnie a Bíróra meg a Boszorkára, a Hullamorzsolóra meg a megmaradt Felügyelőre. Előbb kikíséri Cherryt, aztán visszajön… Persze tudta, hogy ennek semmi értelme, nincs rá idő, és a lányt mindenképpen ki kell juttatnia innen…

— Ezen az oldalon van egy hasadék, közvetlenül a padlónál — mondta neki. — Kimászunk rajta; remélem, senki nem vesz észre…

Cherry megszorította a kezét, ahogy a sötétben botladoztak.

Némi tapogatózás után megtalálta a lyukat, kituszkolta rajta a hálózsákokat, az övébe tűzte a kalapácsot, hanyatt feküdt, és addig rugdosta magát előre a lábával, amíg a fél teste átjutott a nyíláson. Az égen felhők gyülekeztek; alig tűnt világosabbnak a Gyártelep fekete tömbjénél.

A távolból mintha hajtóművek zúgását hallotta volna, de nem volt benne biztos.

A sarkára meg a könyökére támaszkodva átkínlódta magát a lyukon, aztán hasra fordult a hóban.

Valami nekiütközött a lábának; Cherry tolta ki a vizeskannát. Hátranyúlt érte; akkor lobbant fel a kézfején a rubinlégy. Visszarántotta a karját, és oldalt hemperedett, ahogy a golyó visszhangzó csattanással a Gyártelep falának csapódott.

Fehér magnéziumvillanás az égen. A Kutyamagány felett. Sápadt fény az alacsonyan ülő fellegek között. Lassan ereszkedik lefelé a szürke teherszállító robotgép hasas fala mellett; Bobby elterelő hadművelete. Megvilágítja a második légpárnást, alig harminc méterre Dörzsölttől, és a csuklyás alakot a puskával a kezében…

Az első konténer szörnyű robajjal ért földet, közvetlenül a légpárnás előtt, és kettéhasadt; polisztirol ütődésgátló golyócskák záporoztak belőle szerteszét. A második, amiben két hűtőszekrény volt, telibe találta a légpárnást, és összezúzta a vezetőfülkét. Az eltérített BorgWard léghajó tovább bombázta rakományával a Kutyamagányt; a magnéziumfáklya pislákoló fénnyel ereszkedett lefelé.

Dörzsölt négykézláb iszkolt vissza a Gyártelepre a nyíláson, otthagyva a vizet és a hálózsákokat.

Futott a sötétben.

Cherry nem volt sehol. A kalapácsot elhagyta valahol. A lány biztos akkor menekült vissza a Gyártelepre, amikor az a fickó kilőtte az első golyóját. Egyúttal feltehetőleg az utolsót, mert Gentry úgy látta, pont a lezuhanó doboz alatt állt szegény fasz…

A lába rátalált a rámpára, ami a gépeinek otthont adó raktárhelyiségbe vezetett.

— Cherry?

Felkattintotta a zseblámpát.

A fénysugár a félkarú Bíróra esett. A Bíró mellett álló alak szeme tükörként verte vissza a fényt.

— Akarsz meghalni? — Női hang.

— Nem…

— Akkor oltsd el…

Sötétség. Futás…

— Látok a sötétben. Most vágtad zsebre azt a lámpát. Úgy nézel ki, mint aki el akar szaladni. Célba vettelek.

Futás?

— Eszedbe ne jusson! Láttál már Fujiwara robbanólőszert? Ha eltalál valami keményet, durran. Ha eltalál valami puhát, mondjuk téged, haver, akkor belemegy, és utána durran. Tíz másodperc múlva.

— Miért?

— Hogy legyen időd belegondolni.

— Te azokkal a kinti pofákkal vagy?

— Nem. Te hajigálod rájuk azokat a tűzhelyeket, meg minden szart?

— Nem.

— Newmark. Bobby Newmark. Üzletet kötöttem. Összehozok valakit Bobby Newmarkkal, és letisztáztam az összes saramat. Mosí szépen megmutatod nekem, merre van.