Mona Lisa Overdrive

20. HILTON SWIFT

Bejelentés nélkül érkezett, mint mindig, és egyedül; a Net helikoptere úgy szállt le, mint valami magányos darázs, a rotorok fölkavarták a nyirkos homokon száradó hínárfonatokat.

Angie a rozsdamarta korlát mellől figyelte, ahogy leugrik; volt valami kisfiús, már-már esetlen ebben a nyilvánvaló igyekezetben. Hosszú, barna tweedzakót viselt, elöl kigombolva, úgyhogy látni lehetett élénk csíkos inge makulátlanul tiszta elejét; a légáramlat felborzolta barnásszőke haját, meglebegtette a Sense/Net emblémás nyakkendőt. Robinnak igaza van, gondolta: szakasztott mintha az anyja öltöztetné.

Talán szándékosan csinálja, tűnődött magában, miközben Swift közeledett hozzá a parton; színlelt naivitás. Eszébe jutott, mikor Porphyre egyszer azt hangoztatta, hogy a nagyvállalatok most már teljesen függetlenül működnek az igazgatótanácsot alkotó emberi lények döntéseitől. Ez Angie számára egészen nyilvánvalónak tűnt, ám a fekete fodrász megmakacsolta magát, és kijelentette, hogy Angie képtelen megérteni az ő kiinduló tézisét. Swift volt a Sense/Net legfontosabb emberi döntéshozója.

Mikor eszébe jutott Porphyre, elmosolyodott a gondolatra; Swift ezt üdvözlésnek fogta fel, és visszavigyorgott rá.

Swift meghívta ebédelni San Franciscóba; a helikopter nagyon gyors, mondta. Angie válaszként ragaszkodott hozzá, hogy vendégül lássa egy tál svájci porlevesre, és a mikrohullámú sütőben felmelegített neki egy adag fagyasztott rozskását.

Figyelte, ahogy eszik, és közben azon tűnődött, milyen lehet a szexuális élete. Swift a harmincas évei végén járt, valahogy azonban sikerült olyan benyomást keltenie, mint egy rendkívül okos tinédzsernek, aki valamilyen oknál fogva még nem jutott el a pubertáskorba. A pletykák a legkülönfélébb szexuális preferenciákat tételezték fel róla, köztük olyanokat is, amik — Angie szilárdan meg volt győződve róla — soha nem is léteztek. Ő egyiket sem találta valószínűnek. Azóta ismerte Swiftet, hogy belépett a Sense/Nethez; akkoriban stabil pozíciója volt a produkciós részleg felső vezetésében, egyike volt a csúcsembereknek Tally Isham csoportjában, és azonnal komoly érdeklődést tanúsított Angie iránt, így utólag visszagondolva a lány feltételezte, hogy Legba vezérelte őt az útjába; a karrierje nyilvánvalóan felívelőben volt, bár Angie ezt akkor még nem látta, teljesen elvakította őt a stimfilm-világ csillogása és szakadatlan zsongása.

Bobby azonnal megutálta Swiftet, szinte sütött belőle a barrytowniak belénevelt ellenségessége minden felsőbb hatóság iránt, de általában sikeresen palástolta ezt az érzést, hogy ne gördítsen akadályokat Angie pályafutása elé. Az ellenszenv kölcsönös volt, Swift szembetűnő megkönnyebbüléssel fogadta szakításuk hírét és Bobby távozását.

— Hilton — mondta Angie, és töltött neki egy csésze herbateát; tudta róla, hogy kávé helyett ezt szokta inni —, mi tartja Robint Londonban?

Swift fölnézett a gőzölgő csészéről.

— Azt hiszem, magánügy. Talán új barátot talált.

Hilton szemében Bobby mindig Angie barátja volt. Robin barátai általában fiatal, izmos fiúk voltak; Angie stimfilmjeiben a Robinnal forgatott erotikus jeleneteket mindig a Continuity által szolgáltatott nyersanyagból vágták össze, és Raebel meg a különleges effekt-team alaposan megdolgozta őket. A lánynak eszébe jutott az az egyetlen éjszaka, amit együtt töltöttek, egy szélfútta szirten álló házban Dél-Madagaszkáron, Robin passzivitása és türelme. Soha nem próbálkoztak még egyszer, és Angie gyanította, hogy a férfi attól tart, a kettejük között esetleg kialakuló intim viszony aláásná a stimfilmeket tápláló tökéletes illúziókat.

— Mi volt a véleménye arról, hogy bevonultam a klinikára, Hilton? Neked elmondta?

— Azt hiszem, nagyra becsült érte.

— Valaki nemrég azt mondta nekem, hogy őrültnek nevezett az emberek előtt.

Swift feltűrte csíkos ingujját, és meglazította a nyakkendőjét.

— Nem hinném, hogy Robin ilyesmire gondol, az meg egyenesen lehetetlen, hogy hangoztassa is. Én tudom, milyen véleménnyel van rólad. Tudod, milyenek a pletykák itt a Neten belül…

— Hilton, hol van Bobby?

Barna szemek, szünet.

— Hát mégsincs vége, Angie?

— Hilton, te tudod. Neked tudnod kell. Tudod, hogy hol van. Mondd meg!

— Elvesztettük.

— Elvesztettétek?

— A nyomát, a biztonsági szolgálat. Persze igazad van; miután szakított veled, egyetlen pillanatra sem tévesztettük szem elől. Visszabújt a régi bőrébe — Hangjából egyfajta elégtétel csendült ki.

— És milyen az a régi bőr?

— Sosem kérdeztem, mi hozott össze titeket — mondta Swift. — A biztonságiak persze ellenőriztek mindkettőtöket. Piti bűnöző volt…

A lány felnevetett.

— Még csak az sem…

— Szokatlanul jó képviselőid voltak, Angie, kezdő létedre. Ugye tudod, hogy az ügynökeid ragaszkodtak hozzá, hogy a szerződésben feltételként szerepeljen Bobby Newmark foglalkoztatása is?

— Hallottam én már ennél furcsább szerződési záradékokról is, Hilton.

— És úgy szerepelt a stáblistán, mint a… társad.

— A „barátom”.

Csak nem pirult el ettől Swift? Elkapta a pillantását, lenézett a kezére.

— Miután itthagyott téged, Mexikóba ment, Mexikóvárosba. A biztonságiak persze figyelték; nem szeretünk szem elől téveszteni senkit, aki ilyen sokat tud a sztárjaink magánéletéről. Mexikóváros nagyon… bonyolult hely… Tudjuk, hogy a jelek szerint megpróbálta folytatni a régi… pályafutását.

— A cybertérben nyüzsgött?

Swift újra a szemébe nézett.

— Befolyásos embereket keresett föl, jól ismert bűnözőket.

— És? Folytasd!

— Aztán… eltűnt. Nyoma veszett. Van fogalmad róla, milyen Mexikóváros a nyomorszint alatt?

— És ő nyomorgott?

— Függőségbe került. A legmegbízhatóbb forrásaink szerint.

— Függőségbe? Mitől?

— Nem tudom.

— Continuity?

Swift kicsi híján leöntötte magát teával.

— Hello, Angie!

— Bobby, Continuity. Bobby Newmark, a barátom Szúrós pillantás Swift felé. — Mexikóvárosba ment. Hilton azt állítja, ott függőségbe került. Valami drog, Continuity?

— Sajnálom, Angie. Ez zárolt adat.

— Hilton…

— Continuity… — kezdte a férfi, és felköhögött.

— Hello, Hilton!

— Felsőbb utasítás, Continuity. Rendelkezünk ezzel az információval?

— A biztonsági források szerint Newmark függősége neuroelektronikus természetű.

— Nem értem.

— Mint azok az… izé… „drótfejűek” — sietett a segítségére Swift.

Angie hirtelen vágyat érzett, hogy elmondja neki azt a dolgot a droggal, a töltőkészülékkel.

Pszt, gyermek! A feje hirtelen megtelt a méhek zümmögésével, fokozódó nyomást érzett a halántékában.

— Angie? Mi az? — Swift félig már fölállt a székről, aggódva nyúlt utána.

— Semmi. Kicsit… felkavart a dolog. Bocsánat. Az idegeim. Nem a te hibád. Csak azt akartam mondani, hogy megtaláltam Bobby cyberdeckjét. De ezt már úgyis tudod, nem?

— Hozhatok neked vlamit? Vizet?

— Nem, köszönöm, de ha nem zavar, ledőlnék egy percre. De maradj itt, kérlek! Van néhány ötletem egy orbitális sorozatról, és szükségem lenne a tanácsaidra…

— Persze. Szundikálj egy kicsit, én addig sétálok egyet a parton, és utána beszélgetünk.

A hálószoba ablakából figyelte Swiftet; nézte, ahogy barna alakja távolodik a Lakótelep irányában, a türelmes kis Dornier kíséretében.

Úgy nézett ki a néptelen tengerparton, mint valami kisgyerek; legalább olyan elveszettnek látszott, amilyennek Angie érezte magát.