Mona Lisa Overdrive

13. KÖZLEKEDŐHÍD

A közlekedőhíd nyikorgott és imbolygott. A hordágy szélesebb volt, mint a korlátok közötti tér, úgyhogy mellmagasságban kellett tartaniuk, miközben az acélpallón araszoltak. Gentry haladt az élen, aki kesztyűs kezével keményen markolta a fogantyúkat az alvó lába mellett. Dörzsöltnek jutott a hordágy nehezebbik vége, a fejjel, a telepekkel meg a szerelvényekkel; érezte, hogy Cherry ott csetlik-botlik mögötte. Rá akart szólni, hogy menjen vissza, hogy igazán nincs szükségük még az ő súlyára is a közlekedőhídon, de valahogy nem tudott.

Hiba volt, hogy odaadta Gentrynek a Kid Afrikától kapott drogokat. Nem tudta, mi volt a dermában, amit Gentry belőtt magának; azt meg végképp nem. hogy mi minden keringett Gentry véráramában, amikor megérkezett. Mindenesetre Gentry csont nélkül bepörgött, és most itt voltak ezen a kibaszott közlekedőhídon, húsz méterrel a Gyártelep vasbeton padlója fölött, és Dörzsölt legszívesebben elsírta volna magát elkeseredésében, üvölteni akart; legszívesebben szétvert volna valamit, bármit, de nem engedhette el a hordagyat.

És Gentry mosolya, a hordágy alsó végéhez ragasztószalagozott biokijelző fényében, ahogy még egy lépést tett háttal a közlekedőhídon…

— Ember — szólalt meg Cherry vékony, kislányos hangon —, ez aztán frankón el lett baszva…

Gentry türelmetlenül megrántotta a hordágyat, és Dörzsölt markából hajszál híján kicsúsztak a fogantyúk.

— Gentry — mondta Dörzsölt —, szerintem tényleg meg kéne gondolnod a dolgot.

Gentry lehúzta a kesztyűjét. Mindkét kezében egy-egy optikai csatlakozót tartott, és Dörzsölt látta, hogy a vékony fémrudak reszketnek a műanyag foglalatban.

— Tudod, Gentry, Kid Afrika igazi nehézfiú. Ha vele akarsz kicseszni, tuti, hogy rábaszol — Ez szigorúan véve nem volt igaz, mert Kid Dörzsölt legjobb tudomása szerint túl okos volt ahhoz, hogy bosszúval meg más efféle haszontalanságokkal foglalkozzon. De ki a frász tudhatta volna egyáltalán, hogy kivel készül Gentry tengelyt akasztani?

— Nem cseszek ki senkivel — mondta Gentry, és közelebb lépett a hordágyhoz, kezében a csatlakozókkal.

— Idefigyelj, haver — mondta Cherry —, ha megszakítod az inputot, akár ki is nyírhatod a pasast; az automatizált idegrendszere szépen fogja magát, és fejtetőre áll. Miért nem állítod meg — kérdezte Dörzsölttől —, miért nem vágod pofán, vagy ilyesmi?

Dörzsölt a szemét masszírozta.

— Mert… nemt'om. Mert ő… Nézd, Gentry, Cherry azt mondja, meg is ölheted a szegény fattyút, ha hozzápiszkálsz. Hallottad?

— „LF” — mondta Gentry —, azt hallottam.

A fogai közé vette a csatlakozókat, és nekilátott, hogy kipiszkálja az egyik vezetéket a díszítetlen, szürke tömbből az alvó fickó feje fölött. A keze már nem remegett.

— A kurva életbe! — mondta Cherry, és a körmét rágta. A vezeték kiszabadult. Gentry a másik kezével bedugta az üres aljzatba a csatlakozót, és egy csuklómozdulattal megszorította. Aztán elmosolyodott, a szájában a második csatlakozóval. — Baszd meg — mondta Cherry —, én tépek innen.

De maradt.

A férfi a hordágyon halkan felnyögött. A hangtól Dörzsölt karján felmeredt a szőr.

Kijött a második vezeték is. Gentry bedugta a másik csatlakozót, és csavarni kezdte, hogy megszorítsa.

Cherry gyorsan a hordágy végéhez ment, letérdelt, hogy ellenőrizze a kijelzőt.

— Ezt megérezte — mondta, és felnézett Gentryre —, de a kijelző szerint oké a pasi.

Gentry a konzoljához lépett. Dörzsölt figyelte, ahogy pozícióba állítja a csatlakozókat. Talán mégis kiforrja magát a dolog, gondolta; Gentry nemsokára ki fog dőlni, bár a hordágyat itt kell hagyniuk, míg elő nem keríti valahonnan Kismadarat, hogy segítsen neki meg Cherrynek visszacipelni a közlekedőhídon. De Gentry tökre begolyózott, valószínűleg meg kéne próbálni visszavenni tőle a drogokat, legalábbis egy részüket, hogy a dolgok visszazökkenjenek a rendes kerékvágásba…

— Nem gondolhatok másra — mondta Gentry —, minthogy ez eleve elrendeltetett. Az eddigi munkám alakította így. Nem is próbálok úgy tenni, mintha érteném, hogyan, de vannak kérdések, amiket nem szabad feltennünk, igaz, Dörzsölt Henry? — Valamit begépelt az egyik billentyűzetén. — Belegondoltál már valaha, mi köze lehet a kóros paranoiának a vallásos megtérés jelenségéhez?

— Miről dumál? — kérdezte Cherry.

Dörzsölt komoran megrázta a fejét. Ha bármit mond, azzal csak tápot adna Gentry tébolyának. Gentry most a nagy holovetítőhöz lépett.

— Világok vannak a világokon belül — mondta. — Makrokozmosz, mikrokozmosz. Ma éjjel egy egész univerzumot hoztunk át a hídon, és ami fönt van, ugyanaz, mint ami lent van… Persze nyilvánvaló volt, hogy léteznie kell valami ilyesminek, de nem is mertem remélni… — Félénken visszanézett rájuk fekete gyöngyökkel kivarrt válla fölött. — Most pedig — mondta — vetünk egy pillantást annak a kis világegyetemnek az alakjára, amelybe a vendégünk útra kelt. És abban, Dörzsölt Henry, meg fogjuk látni a…

Megnyomta a holovetítő kapcsológombját. És felüvöltött.