Mona Lisa Overdrive

28. TÁRSASÁG

Néha csak annyira volt szüksége, hogy megálljon, és felnézzen a Bíróra, vagy lekuporodjon a betonra a Boszorka mellett. Megakadályozta a memóriazavarokat. Nem a rohamokat, az igazi visszaeséseket, hanem azt a bizonytalan, rángatózó érzést, ahogy az emlékezetszalag ki-kiugrik a fejében, az apró, másodperces hiányok idegtépő zsongását… Úgyhogy most is ezt csinálta, és bejött, és egy idő után észrevette, hogy Cherry ott van mellette.

Gentry fent volt a padláson az alakkal, amit lementett magának; makroform csomópontnak hívta, és alig figyelt oda, amikor Dörzsölt megpróbált beszámolni neki a házról, az egész helyről meg Bobby Grófról. Így hát Dörzsölt leballagott ide, lekuporodott az egyik Felügyelő mellé a hideg sötétben, emlékezetébe idézte, mennyit dolgozott rajta a legkülönfélébb szerszámokkal, és hogy fényesített ki rajta minden egyes ízületet, és aztán Cherry kinyújtotta a karját, és megérintette az arcát hűvös kezével.

— Minden oké? — kérdezte. — Már azt hittem, megint rád jött…

— Nem. Csak néha le kell jönnöm ide.

— Becsatlakoztatott a Gróf dobozába, ugye?

— Bobby — mondta Dörzsölt —, Bobby az igazi neve. Láttam őt.

— Hol?

— Odabent. Egy egész külön világ. Van ott egy ház, amolyan kastélyféle, és abban él.

— Egyedül?

— Azt mondta, Angie Mitchell is ott van…

— Lehet, hogy bedilizett. Tényleg ott a csaj?

— Őt nem láttam. Csak egy kocsit, és Bobby azt mondta, az övé.

— Utoljára azt hallottam róla, valami detoxikáló sztárklinikán van Jamaikában.

Dörzsölt vállat vont.

— Nemt'om.

— Milyen a pasas?

— Fiatalabbnak nézett ki. Persze mindenki szarul festene azokkal a csövekkel meg vacakokkal. Úgy gondolta, hogy Kid Afrika azért paterolta el ide, mert be volt szarva valamitől. Azt mondta, ha bárki keresné, azonnal csatlakoztassuk be a mátrixba.

— Minek?

— Nemt'om.

— Meg kellett volna kérdezned. Dörzsölt megint vállat vont.

— Láttad valamerre Madarat?

— Nem.

— Már vissza kellett volna érnie…

Felállt.

Kismadár sötétedéskor futott be Gentry robogóján; sötét, hótól lucskos haja csak úgy lobogott mögötte, ahogy beszáguldott a Kutyamagányra. Dörzsölt elfintorodott; a motor rossz fokozatban volt. Kismadár vadul rázkódva felrobogott egy összepréselt olajoshordókból álló lejtőre, és beletaposott a fékbe, amikor gázt kellett volna adnia. Cherry felnyögött, amikor a motor és Kismadár elváltak egymástól a levegőben; a robogó mintha ott maradt volna lebegve egy pillanatig, aztán nekirepült annak a kusza, összerozsdásodott lemezvas-bozótnak, ami a Gyártelep egyik melléképülete volt, Kismadár pedig a földön hempergett.

Dörzsölt valahogy nem is hallotta a csattanást. Az egyik pillanatban még Cherry mellett állt az ajtótlan szerelőcsarnok mendékében — aztán a hófoltos rozsdamezőn szaladt a felbukott motoros felé, minden átmenet nélkül. Kismadár a hátán feküdt, a szája sarkán vér buggyant ki, de az arcát félig eltakarta a sok amulett meg mindenféle szemét, amit bőrszíjra fűzve viselt a nyakában.

— Ne nyúlj hozzá! — mondta Cherry. — Lehet, hogy bordatörés, vagy szétment benne valami…

A lány hangjára Kismadár kinyitotta a szemét. Csücsörített az ajkával, és vért meg egy darabka fogat köpött a földre.

— Ne mozogj! — mondta Cherry; letérdelt mellé, és önkéntelenül pattogós, parancsoló hangnemre váltott, ahogy az orvostechnikusi főiskolán tanulta. — Megsérülhettél.

— B-baszd meg, kisanyám! — bökte ki nagy nehezen Kismadár, és Dörzsölt segítségével feltápászkodott.

— Jól van, seggfej — mondta Cherry —, vérfertőzés. Egy kalap szart se adok az életedért.

— Nem tudtam elhozni — mondta Kismadár, és a keze fejével szétmázolta a vért a képén — a furgont.

— Azt látom — mondta Dörzsölt.

— Marvie-nek meg a haverjainak társasága van. Mint legyek a szaron. Egy halom légpárnás, meg egy kopter, meg minden. Nagy csomó pasas.

— Milyen pasasok?

— Mintha katonák lennének, de nem azok. A katonák csak hülyülnek, meg minden lószar, elsütnek pár durva viccet, ha senki nagyfejű nem látja őket. De ezek nem.

— Zsaruk? — Marvie meg a két féltestvére mutáns romnövényeket tenyésztettek egy tucat félig eltemetett vasúti tartálykocsiban; néha megpróbáltak primitív aminovegyületeket összekotyvasztani, de a laborjuk folyton szétdurrant. Ők voltak a Gyártelep legközelebbi szomszédai. Hat kilométerre.

— Zsaruk? — Kismadár kiköpött még egy fogdarabkát, és vigyázva belekotort a szájába véres mutatóujjával. — Marvie-ék nem csinálnak semmi törvényelleneset. És a zsaruknak egyébként sincs pénzük ilyesmire: vadiúj légpárnások, vadiúj Honda… — Elvigyorodott az arcát borító vér- és nyálkulimász alatt. — Kidöngettem a Kutyamagányra, és faszául leráztam őket. Senki sincs ott, akivel érdemes lenne eldumálni, se nekem, se neked. Azt hiszem, frankón szétbasztam Gentry motorját, ugye?

— Rá se ránts! — mondta Dörzsölt. — Azt hiszem, most valami máson jár az esze.

— Az jó… — Kismadár eltántorgott a Gyártelep felé, majdnem összerogyott, aztán erőt vett magán, és ment tovább.

— Föl van pörögve — mondta Cherry. — Olyan forró, hogy szinte sistereg.

— Hé, Madár — kiáltotta Dörzsölt —, mit csináltál azzal a zacskó szarral, amit Marvie-nek kellett volna adnod?

Kismadár megingott, visszafordult.

— Elvesztettem… — Aztán eltűnt egy hornyolt acéllemez mögött.

— Talán csak kitalálta az egészet — mondta Cherry. — Azokról a pasasokról. Vagy vizionál.

— Nem hiszem — mondta Dörzsölt, és magával húzta az árnyékba a lányt, mikor a kivilágítatlan, fekete Honda ereszkedni kezdett a Gyártelep felé a téli félhomályból.

Hallotta, hogy a Honda már ötödször húz el a Gyártelep fölött, miközben földübörgött a remegő lépcsőn; a vaslemezekből összerótt tető belevibrált a rotorok zúgásába. Nos, gondolta, legalább Gentry fölneszel rá, hogy látogatóink vannak. Az imbolygó közlekedőhídon tíz hosszú, lassú lépéssel vágott át; kezdett eltűnődni azon, vajon vissza tudják-e cipelni rajta a Grófot meg a hordagyát egy újabb I-vas behegesztése nélkül.

Kopogtatás nélkül nyitott be a fényárban úszó padlásszobába. Gentry félrehajtott fejjel ült a munkapadnál, a műanyag tetőablakokat figyelte. A padon hardver-darabok és apró szerszámok hevertek.

— Helikopter — mondta Dörzsölt, zihálva a hosszú kapaszkodástól.

— Helikopter — helyeselt Gentry, és gondolataiba merülve bólintott; hullám futott végig a cingár kakastaréjon. — Mintha keresnének valamit.

— Azt hiszem, megtalálták.

— Talán a Fissziós Hatóságtól vannak.

— Madár embereket látott Marvie-éknál. Meg ezt a koptert. Nem is figyeltél rám, mikor megpróbáltam elmagyarázni, hogy mit mondott.

— Madár? — Gentry lenézett a kis, csillogó holmikra a munkapadon. Fölemelt két illesztéket, és összekattintotta őket.

— A Gróf! Azt mondta, hogy…

— Bobby Newmark — mondta Gentry —, igen. Most már sokkal többet tudok Bobby Newmarkról.

Cherry érkezett meg Dörzsölt mögött.

— Csinálni kéne valamit azzal a híddal — mondta, és azonnal a hordágyhoz sietett —, nagyon inog.

Lehajolt, hogy ellenőrizze a Gróf kijelzőit.

— Gyere csak, Dörzsölt! — mondta Gentry, és felállt. A holovetítőhöz lépett. Dörzsölt követte, és a display fölött vibráló alakzatra nézett. A szürke házban látott szőnyegekre emlékeztette, azoknak volt ilyen mintája, csak ez hajszálvékony neonszálakból állt, és valami Möbiusszalaggá csavarodott; ha ránézett, belefájdult a feje. Elkapta róla a tekintetét.

— Ez az — kérdezte Gentrytől —, amit olyan régóta kerestél?

— Nem. Mondtam. Ez csak egy csomópont, egy makroform. Egy modell…

— Egy háza van odabent, olyan kastélyféleség, meg fű, meg fák, meg ég…

— Annál sokkal többje van neki. Egy egész világegyeteme. Amit láttál, az csak egy közönséges stimfilmből átvett konstrukció volt. Az aleph a cyberteret alkotó adatok összességének a.kivonatát tartalmazza. Mindenesetre ilyen közel még sosem jutottam… Azt nem mondta, miért van ott?

— Nem kérdeztem.

— Akkor vissza kell menned.

— Hé! Gentry. Figyelj ide! Az a kopter vissza fog jönni. És ha visszajön, két légpárnást hoz magával, zsúfolásig tömve olyan fazonokkal, akik Madár szerint katonának néznek ki. Nem minket akarnak elkapni, ember. Hanem őt.

— Talán az ő emberei. Talán a mi seggünket akarják.

— Nem. Megmondta nekem, ember! Hogyha bárki keresné, nyakig ülünk a szarban, és azonnal be kell csatlakoztatnunk a mátrixba.

Gentry lenézett a kezében tartott kis kapcsolóműre.

— Beszélni fogunk vele. Dörzsölt. Vissza fogsz menni; ezúttal én is elkísérlek.