Virtuálfény

8. Másnap reggel

Chevette azt álmodta, hogy a Folsomon bringázik, és egy erős oldalszél fel akarja borítani. Befordult balra, a Sixth-re. A szél most már a hátát fújta. A Howard és a Mission kereszteződésében pirosat kapott, a Market-nál sárgát. Fékezett és sebességet váltott.

Éles kanyart vett, és Tayloron elindult a Nob felé.

— Most megcsinálom — mondta.

Tekert, a szél erős kéz volt a hátában, a hegy tetején kék és hívogató volt az ég. A hüvelykujjával sebességet váltott, a lánc valami nagyobb fogaskerékre ugrott, ami valahogy túl nagy volt a vázhoz képest. Érezte, ahogy a fénylő fogak bekapnak a láncba, érezte, hogy lelassul és normálissá válik a szívdobogása — de aztán minden eltűnt.

Felállt, ugrálni és kiabálni kezdett, a tejsav végigáramlott az ereiben. A domb tetején volt, és már éppen felemelkedett…

A kerek ablak festett mozaiküvegén át színes fény szűrődött be Bulldózeres szobájába. Kedd reggel.

Az üvegből két helyen kiesett egy-egy kisebb darabka; a rongycsomókkal betömött lyukak árnyékot vetettek a megsárgult National Geographics borítókkal tapétázott falra. Bulldózeres az ágyában ült. Egy ócska kockás ing volt rajta, a takaróját és a hálózsákját a melléig húzta. Az ágya egy nyolcfakkos, szivaccsal fedett tölgyfaajtó volt, amit négy rozsdás Volkswagen kerékagyra fektettek. Chevette a padlón aludt, egy keskenyebb darab szivacson, amit minden reggel összetekert, és bedugott a zsíros kéziszerszámokkal teli faláda mögé. A szerszámzsír szagát időnként még álmában is érezte, de nem törődött vele.

Kidugta a karját a novemberi hidegbe, és felkapott egy szvettert a festékfoltos faszék ülőkéjéről. Behúzta a szvettert a hálózsákjába, belebújt, és lehúzta a térdeire. A szvetter nyakrésze annyira megnyúlt már, hogy amikor felállt, akkor is a térdéig ért. Egy kicsit hátrébb húzta a vállrészeket. Bulldózeres nem szólt; elég ritkán beszélt.

Chevette megdörzsölte a szemeit, a falhoz támasztott létrához ment, felkapaszkodott az öt fokon, és úgy nyitotta ki a tetőcsapóajtót, hogy oda se nézett. Újabban minden reggel felmászott ide, és a víz, meg a város látványával kezdte a napot. Persze amikor esett, vagy köd volt, akkor nem. Utána mindig megpumpálta az ősrégi Colemant, aminek a pirosra festett tankja olyan volt, akár egy játéktengeralattjáró. Szép időben ezt Bulldózeres csinálta, de amikor esett, általában az ágyában maradt. Állítólag ilyenkor fájt a csípője.

Chevette kimászott a négyszögletes lyukon, leült a szélére, és meztelen lábait a szobába lógatta. A nap erőlködve megpróbálta szétoszlatni az ezüstös szürkeséget. Forró napokon a lapos, négyszögletes tetőn megolvadt a kátrányborítás; a szagát is lehetett érezni.

Bulldózeres régebben megmutatta Chevette-nek a National Geographicban a La Brea gödrökről készült képeket. A lány innen tudta, hogy valamikor réges-rég nagy, szomorú állatok hullottak beléjük, és örökre ott maradtak. A kátrány és az aszfalt belőlük lett, nem pedig csak valami gyárban előállított dolog volt. Bulldózeres szerette tudni, hogy mi miből van.

Bulldózeres dzsekije, amit mindig Chevette hordott, például D. Lewis-tól, a Great Portland Streetről származott. Ez Londonban volt. Bulldózeres szerette a térképeket is. Némelyik National Geographics számban volt térképmelléklet is. Az országok nagyok voltak rajtuk; színes, egymás mellé rajzolt pacnik. Régebben még nem volt olyan sok belőlük, mint most. Akkor még voltak piszok nagy országok is, például Canada, a Szovjetunió, meg Brazília. Most már kisebbek vannak a helyükön. Bulldózeres szerint Amerikával is ez a helyzet. Valamikor még California is egyetlen nagy állam volt.

Bulldózeres tetője tizennyolcszor tizenkét láb volt. Valahogy kisebbnek látszott, mint az alatta levő szoba, annak ellenére, hogy a falak elég vastagok voltak. A tetőn nem volt semmi, kivéve egy rozsdás játékautót, amiben egy pár megfakult kátránypapír tekercs volt.

Chevette a három kábeltornyon túlra, a Kincses Szigetre nézett. A szigetről füst szállt felfelé; körülbelül ott rakhattak tüzet, ahol a ködbe burkolózó hídkonzol Oakland felé fordult. A legtávolabbi tartóoszlop tetején volt egy kupolaszerű valami; méhsejtszerű részekből állt, mintha új rézlemezekből csinálták volna, de Bulldózeres azt mondta, az csak csillámpala. Volt abban a kupolában egy szerkentyű, ami beszélgetni tudott a szatellitekkel. Chevette elhatározta, egyik nap majd átmegy, és megnézi.

Szemmagasságban egy szürke sirály szállt el előtte.

A város ugyanolyannak látszott, mint mindig, a dombok akár az irodatornyok mögött alvó állatok. A lány ismerte a tornyokat. Tudta, innen azt a szállodát is látnia kellene.

Az előző éjszakától kirázta a hideg.

El sem tudta hinni, hogy megcsinálta a dolgot, hogy ilyen hülye volt. A tok, amit kihúzott a faszfej zsebéből, most Bulldózeres dzsekijében volt, ami azon az elefántfej-alakú vaskampón lógott. Semmi sem volt benne, csak egy napszemüveg. Igaz, elég drágának látszott, de olyan sötét volt, hogy előző este nem is látott ki mögüle. Amikor belépett a szállodába, a hallban ácsorgó biztonsági emberek leszkennelték a jelvényét; ők úgy tudhatják, hogy ő még mindig odafönt van valahol. Valószínű, hogy a komputerük már keresi őt. Ha felhívják az Allied-et, akkor azt fogja majd mondani, hogy elfelejtett kijelentkezni, és miután a 808-asban átadta a küldeményt, a személyzeti liften ment le. Elhatározta, hogy a partyról semmiképpen sem fog beszélni. Különben is, ki látta őt ott? A seggfej. Lehet, hogy az a pasi arra is rájön valahogy, hogy éppen ő vitte el a napszemüvegét? Talán megérezte, amikor kihúzta a zsebéből. Lehet, hogy eszébe jutott valami, amikor kijózanodott.

Bulldózeres felkiáltott, hogy van kávé, de a tojásuk már elfogyott. Chevette átbújt a lyukon, beugrott a lakásba, és elkapta a létra legfelső fokát.

— Ha akarsz tojást, akkor hozz — mondta Bulldózeres, és felnézett a Colemantól.

— Hagyj kávét. — A lány felhúzott egy fekete gyapjú térdzoknit, meg a bakancsát, de nem fűzte be. Kinyitotta a padlóba vágott csapóajtót, átmászott a lyukon, és még mindig az a seggfej, a napszemüvege, meg a munkája járt az eszében. Tíz létrafoknyit kellett lemásznia a régi tartópillér mellett. A cseresznyeszedő kosár ott volt, ahol hagyta, amikor hazaért. A biciklije benne, egy oszlophoz láncolva várt rá — Chevette este a biztonság kedvéért egy pár Rádió Shack-ot is ráterített. Bemászott a derékmagas, sárga plasztikkosárba, és rácsapott a kapcsolóra.

A motor felnyüszített, és a lenti nagyfogú kerék lehúzta a lány a lejtőn. Bulldózeres függővasútnak nevezte a kosarat. Nem ő építette; egy Fontaine nevű fekete pasas csinálta neki, amikor az öregnek kezdett gondot jelenteni a felmászás. Fontaine az Oakland-i végen lakott egy pár nővel, meg egy csomó gyerekkel. Ő viselte gondját a híd elektromos dolgainak, vagy legalábbis a nagyrészüknek. Időnként felbukkant a hosszú tweed kabátjában, szerszámtáskával mindkét kezében, és leellenőrizte, meg megzsírozta a szerkentyűt. Chevette-nek adott egy számot, így a lány bármikor felhívhatta, ha a gép elromlik, de ilyesmi még nem fordult elő.

Amikor leért, a kosár megrázkódott. A lány kimászott a fapallós járdára, és végigment a tejszerű plasztikfal mellett, ami mögött növények, és a hidroponikus tartályok halogénárnyékai sötétlettek. Befordult a sarkon, és lement a lépcsőn a híd reggeli zajos sürgés-forgásába. Nigel közeledett felé az egyik kézikocsijával, az újabbikkal. Éppen hordárkodott valakinek.

— Vette! — mondta szokásos ostoba vigyorával. így hívta a lányt.

— Láttad a tojásos nénit?

— A városi oldalon volt — mondta Nigel. A város S.F.-et jelentette, Oaklandet egyszerűen csak „Földnek” nevezték. — Jó, mi? — Nigel az alkotó büszkeségével a kocsijára mutatott. Chevette végignézett a csiszolt alumínium kereten, a tajvani bigyókon és pálcákon, meg a vastag új szegecseken. Nigel az Allied egy-két bringásának is dolgozott, főleg azoknak, akik még mindig fémbicajokon hajtottak. Nem nagyon örült neki, amikor Chevette áttért a papírvázasra.

A lány lehajolt, és végighúzta az ujját egy különlegesen sima pálcán.

— Jó — bólintott.

— Az a japcsi szar még nem esett szét alattad?

— Nem is fog.

— De fog. Ha nagyon meghajtod, törik mint az üveg.

— Majd megkereslek, ha szétmegy.

Nigel megrázta a haját. A bal fülében függő fakó faúszó megcsörrent és meglibbent.

— Akkor már késő lesz. — Elindult Oakland felé, és húzta a kocsiját.

Chevette megtalálta a tojásos nénit, és vett tőle három darabot. Olyan nagy száraz fűszálakba voltak betekerve. Tiszta varázslat. Az embernek nem volt kedve kicsomagolni őket, olyan tökéletes volt, és nem lehetett rájönni, hogy az öregasszony hogy csinálta. A tojásos néni elvette az ötöst, és bedobta a vékony gyíknyakában lógó kis szütyőbe. Egy foga sem volt; az arca egyetlen ráncháló, aminek közepén a szája nedveslett.

Amikor Chevette visszaért, Bulldózeres az asztalnál ült. Nem is asztal, inkább egy polc volt. Bulldózeres kávét iszogatott egy acélbögréből. Ha az ember így látta, nem tűnt fel rögtön, hogy milyen öreg; egyszerűen csak nagynak látszott. Nagyok voltak a kezei, a vállai, a csontjai, meg minden. Egy életen át összegyűjtött karcolásokkal, kis sebekkel, és tetoválásokra emlékeztető fekete foltokkal teli homlokából hátranyalta szürke haját. Nem tetoválta a homlokát, csak annak idején valami zsír vagy olaj kerülhetett be egy-egy sebébe.

Chevette kicsomagolta a tojásokat, tönkretette a tojásos néni varázslatát, majd mind a hármat egy plasztiktálba tette. Bulldózeres feltápászkodott nyikorgó székéből, és pislogni kezdett, ahogy a testsúlya a csípőjére nehezedett. A lány átadta neki a tálat. Bulldózeres a Coleman fölé tartotta. Vaj nélkül, csak egy kis vízzel csinálta a rántottát. Azt mondta, egy hajón tanulta, a szakácstól. A tojás jó volt, de az edényt utána nehéz volt kimosni, pedig ez a feladat mindig Chevette-re várt. Miközben Bulldózeres feltörte a tojásokat, Chevette a kampón lógó dzsekihez ment, és elővette a tokot.

Nehéz lett volna meghatározni, hogy miből van, ez pedig egyértelműen azt jelentette, hogy drága. Valami grafitszürke anyagból csinálták, és olyan vékony volt, mint a tojások héja, de akár egy kamion is keresztülhajthatott volna rajta. Mint Chevette bringáján. Már előző este rájött, hogy kell kinyitni; egy ujj ide, egy hüvelykujj oda, és máris nyitva. Semmi felpattanás, semmi kattanás. Semmi márkajelzés, semmi gyártási szám. A belseje olyan volt, mint a fekete lakk, de a tapintása mégis szivacsra emlékeztetett.

A szemüveg benne volt. Nagy volt és fekete. Mint Orbisoné Bulldózeres falán, a fekete-fehér poszteren. Bulldózeres azt mondta, ha örökre fel akar rakni egy posztert, sűrített tejet kell ragasztó helyett használni. Olyan konzervdobozosat. Újabban nem sok dolog van konzervdobozban, de Chevette tudta, hogy Bulldózeres melyikre gondolt. A furcsa, széles arcú, fekete szemüveges fickó képe masszívan oda tapadt Bulldózeres fehérre festett rétegelt lemez falára.

Chevette kivette a szemüveget a fekete lakkból. Az anyag azonnal összehúzódott, és a felülete simává vált.

A lányt idegesítette a napszemüveg. Nem csak azért, mert lopta, hanem mert túl nehéz is volt. Túl nehéz, ahhoz képest, hogy mi volt. Meg a szárai is nagyok voltak. A kerete úgy nézett ki, mintha egy grafittömbből faragták volna ki. Talán tényleg így csinálták, gondolta Chevette. A bicaja vázának papírmagja körül is grafit volt. Azt az Asahi Engineering csinálta.

Kanálcsörgés — Bulldózeres felverte a tojásokat.

A lány feltette a szemüveget. Fekete. Tömény fekete.

— Katherine Hepburn — mondta Bulldózeres. A lány az orrára húzta a napszemüveget.

— Mi?

— Neki voltak ilyen nagy szemüvegei.

Chevette felvette a Coleman mellett tartott öngyújtót, felkattintotta, és az egyik lencse elé tartotta. Semmi.

— Hegesztőszemüveg?

Bulldózeres a lány rántotta adagját egy alumíniumtányérra tette. 1952. — ez volt beleütve az aljába. A tányér mellé tett egy villát, és a lány teli kávésbögréjét.

Chevette az asztalra tette a napszemüveget.

— Nem látok vele semmit, csak feketeséget. — Maga alá húzta a támlátlan faszákét, és felemelte a villát. Megette a rántottáját.

Bulldózeres evés közben a lányra nézett.

— Szovjet — mondta, miután kortyolt egyet a bögréjéből.

— Mi?

— A régi szovjetek csináltak ilyen napszemüvegeket. Két napszemüveggyáruk volt, az egyikben mindig ilyeneket csináltak. Elárasztották velük az üzleteket, de senki sem vett ilyet. Mindenki a másik gyárból származó szemüvegeket akarta. Ezért szívták meg.

— A fekete szemüveget gyártó gyár?

— A Szovjetunió.

— Hülyék voltak, vagy mi?

— Nem ilyen egyszerű… Hol szerezted ezt? A lány a kávéjába bámult.

— Találtam. — Felemelte a bögrét, és ivott.

— Dolgozol ma? — Bulldózeres feltápászkodott, begyűrte a farmerjába az inge elejét. Ócska bőröve rozsdás csatját pöcökké gyűrt papírdarabok tartották.

— Déltől ötig. — A lány felemelte, és forgatni kezdte a napszemüvegei. A méretéhez képest nehéz volt.

— Fel kell hívnunk ide valakit, hogy megnézze az üzemanyagtartályt.

— Fontanie-t?

A férfi nem felelt. Chevette a fekete lakkba fektette a napszemüveget, becsukta a tokot, és a mosogatóhoz vitte az edényeket. Visszanézett az asztalon heverő tokra.

Jobb lesz, ha eldobom, gondolta.