Virtuálfény

15. A tíz-tizenötösben

Volt egy szer, a Kil'Z, amit Rydell még az Akadémián megismert. A szaga valami ósdi haj olajéra emlékeztetett, hűs virágillat volt, és olyan esetekben használták, amikor valahova nagyobb mennyiségű testnedv folyt. Antiviral ágens volt, képes volt megsemmisíteni a HIV-eket, az Egyestől az Ötösig, meg a Mokola láz, a Tarzana láz, és a Kansas City influenza kórokozóit.

Rydell most is ezt érezte, amikor az IntenSecure ember egy feketére anodizált álkulccsal kinyitotta a 1015-ös szoba ajtaját.

— Ügyelni fogunk rá, hogy bezárjuk, amikor elmegyünk — mondta Warbaby, és mutatóujjával megérintette a kalapja karimáját. Az IntenSecure ember habozott, de végül csak ennyit felelt:

— 'gen, uram. Kívánnak még valamit?

— Nem — mondta Warbaby, és Freddie-vel a sarkában belépett a szobába. Rydell úgy döntött, az lesz a legjobb, ha követi őket. Ő is belépett, és becsukta az ajtót az IntenSecure ember előtt. Sötétség. Összehúzott függönyök. Kil'Z-szag. Felgyulladnak a lámpák. Freddie keze a kapcsolón. Warbaby a téglaszínű szőnyegen látszó világosabb foltot nézi — azon a helyen állhatott az ágy.

Rydell körülnézett. Régimódi, drágának látszó berendezés. A falakat valami fényes, fehér-zöld csíkos, selyemhez hasonló anyag borította. Fényezett fabútorok. Mohazölddel kárpitozott székek. Egy nagy rézlámpa, sötétzöld ernyővel. Egy megfakult kép egy széles, aranysárga keretben. Rydell közelebb lépett a képhez, és jobban szemügyre vette. Egy ló valami kétkerekű szekérfélét húzott, amin csak egy ülés volt. Az ülésen egy szakállas férfi ült, a fején olyan kalap, mint Abe Lincolné volt. „Currier Ives” volt a címe. Rydell eltűnődött, hogy melyik lehet a ló. Azután meglátta az üvegen a kerek, barnásvörös alvadtvér-csöppet. Már megrepedezett, valahogy úgy, mint a patakmederben az iszap nyaranta. De ez kicsi volt. Rydell úgy látta, nem szórtak rá Kil'Z-t. Hátralépett.

Freddie a bő sortjában, meg a pisztolyképes ingében beletelepedett az egyik zöld székbe, és felnyitotta a laptopja tetejét. Rydell elnézte, ahogy kihúz egy vékony fekete kábelt, és a végét bedugja a telefon melletti csatlakozóba. Eltűnődött, hogy Freddie lábai miért nem fáznak sortban, novemberben. Már korábban feltűnt neki, hogy pár fekete annyira belefeledkezik a divatba, hogy az öltözködésnél cseppet sem törődnek olyasmivel, mint az időjárás.

Warbaby arra a helyre bámult, ahol az ágy állt. Szomorú volt, mint mindig.

— Nos? — kérdezte.

— Mindjárt bent vagyok. Mindjárt — mondta Freddie, és a laptopján levő kis golyót tekergette.

Warbaby felmordult. Ahogy ránézett, Rydell úgy látta, mintha feketekeretes szemüvegének lencséi egy pillanatra elsötétültek volna. A fény játéka. Azután hirtelen furcsa érzése támadt — Warbaby keresztülnézett rajta, és valami mozgó dolgot követett a tekintetével, mégpedig olyan mereven, hogy végül megfordult, és ránézett a… A semmire.

Visszafordult Warbaby felé. Warbaby botja felemelkedett, arra a helyre mutatott, ahol az ágynak kellett volna lennie, majd visszahullott a szőnyegre. Warbaby felsóhajtott.

— Akarod a S.F. rendőrség helyszínelési adatait? — kérdezte Freddie.

Warbaby felmordult. A szemeit vízszintesen oda-vissza mozgatta. Rydell a TV-ben látott, a voodoo-ról szóló dokumentumfilmekre gondolt, amikben a papok ugyanígy forgatták a szemeiket, amikor az istenek beléjük költöztek.

Freddie megpörgette a golyót az ujjai alatt.

— Ujjlenyomatok, hajszálak, bőrfoszlányok… Ami általában egy szállodai szobában lenni szokott.

Rydell nem bírta tovább. Warbaby elé állt, és a szemébe nézett.

— Mi a francot csinál?

Warbaby meglátta Rydellt. Lassan, szomorúan rámosolygott, és levette a szemüvegét. Hosszú kabátja oldalzsebéből elővett egy tengerészkék selyemzsebkendőt, megtörölte a lencséket, majd átadta Rydellnek a szemüveget.

— Tegye fel.

Rydell a szemüvegre nézett, és látta, hogy a lencsék elfeketedtek.

— Rajta — mondta Warbaby.

Ahogy feltette, Rydell először csak a súlyát találta furcsának. Semmit sem látott. Szuroksötét. Azután egy puha, bozontos gömbvillám, olyan, amit akkor lát az ember, ha sötétben megdörzsöli a szemét. Azután pedig meglátta Warbabyt…

Warbaby mögött egy láthatatlan falon fényes, sárga szavak, számok tűntek fel. Ahogy rájuknézett, fókuszba kerültek. Már azt is látta, hogy törvényszéki adatokat lát. Warbaby közben eltűnt a szeme elől.

— Vagy — mondta Freddie — akár most is itt lehetsz… Az ágy újra a helyén állt, vértől lucskosan, rajta a férfi nehéz hullája, kiterítve, akár egy béka. És ott volt az álla alatt az a kékesfekete, dülledt valami…

Rydell gyomra összeszorult, epe emelkedett a torkába. Azután ott volt előtte a meztelen nő, ahogy kigördült abból a másik ágyból, abból a másik szobából; a haja mint az ezüst valami hihetetlen holdfényben…

Rydell letépte magáról a szemüveget. Freddie hátradőlt a székben. A laptop a térdén. Rázta a visszafojtott nevetés.

— Tesó — nyögte ki végül — látnod kellett volna, milyen képet vágtál! Betettem neked a pasas pornójának egy részletét, amit Arkagyij bizonyíték-jelentéséből vettem ki, este…

— Freddie — mondta Warbaby. — Komolyan azt szeretnéd, hogy munka után kelljen nézned?

— Nem, uram, Mr. Warbaby.

— Kemény is tudok lenni, Freddie. Tudod jól.

— Igen, uram. — Freddie hangja rémült volt.

— Ebben a szobában meghalt egy ember. Valaki föléhajolt, amikor ebben az ágyban feküdt — Warbaby az ágy helyére mutatott —, vágott neki egy új mosolyt, és kihúzta a lyukon a nyelvét. Ez nem hétköznapi gyilkosság. Az ilyen anatómia-trükköket a TV-ből nem tanulod meg, Freddie. — Rydell felé nyújtotta a kezét. Rydell visszaadta neki a szemüveget. A lencsék újra befeketedtek.

Freddie nyelt egyet.

— Igen, uram, Mr. Warbaby. Sajnálom.

— Ezt hogy csinálták? — kérdezte Rydell.

Warbaby újra megtörölte a szemüveget, majd feltette. Most tiszták voltak a lencsék.

— A keretben és a lencsékben vezetők vannak. Közvetlenül hatnak az idegekre.

— Ez egy virtuálfény display — mondta Freddie, mert alig várta, hogy témát váltsanak. — Bármit, amit digitalizálni lehet, azt láthatod benne.

— Telepresence — mondta Rydell.

— Nem — mondta Freddie. — Az fény. Ott a fotonok kijönnek, és belemennek a szemedbe. Ez nem úgy működik. Mr. Warbaby járkál, látja a dolgokat, és közben az adathalmazt is. Ha ezt a szemüveget egy olyan emberre teszed fel, akinek nincsenek szemei, de rendben vannak az optikai idegei, akkor látni fogja az inputot. Az első ilyeneket pont nekik készítették. Vakoknak.

Rydell a függönyhöz lépett, elhúzta, és kinézett az idegen város éjszakai utcájára. Csak pár ember járt odalent.

— Freddie — mondta Warbaby. — Keresd nekem elő azt a Washington lányt az IntenSecure adatai közül. Azt, amelyik az Allied Küldöncszolgálatnak dolgozik.

Freddie bólintott, és csinált valamit a komputerével.

— Igen — mondta Warbaby, és rábámult valamire, amit csak ő láthatott. — Lehetséges. Nagyon is lehetséges. Rydell — levette a szemüvegét — ezt nézze meg.

Rydell hagyta, hogy a függöny visszacsússzon, Warbabyhez lépett, elvette tőle a szemüveget, és feltette. Valahogy úgy érezte, most hiba lenne, ha habozna. Még akkor is, ha újra meg kell néznie a halott fickót.

Feketeség — színek. Egy lány arca szemből és profilból. Ujjlenyomatok. A jobb retinája akkorára nagyítva, mint a feje. Adatok. WASHINGTON, CHEVETTE-MARIA. Nagy szürke szemek, hosszú, egyenes orr, egy kis vigyor a kamerának. Sötét haj, rövidre, tüskésre vágva, csak a feje tetején van egy őrült kis lófarok.

— Nos — kérdezte Warbaby —, mi a véleménye?

Rydellnek fogalma sem volt, hogy mit várnak tőle. Végül csak ennyit mondott:

— Csinos.

Hallotta, hogy Freddie felhorkan, mintha valami nagy hülyeséget mondott volna. Ám Warbaby így felelt:

— Helyes, így emlékezni fog rá.