Virtuálfény

34. Éden

— A belső járat, édesem — mondta Mrs. Sublett —, Talitha Morrow, Todd Probert, Gary Onderwood. 1996. — A hátradönthető székben ült, a fején egy nedves mosogatóronggyal. A rongy ugyanolyan kék volt, mint a papucsa, és ugyanolyan frottírból volt az anyaga.

— Nem láttam — mondta Chevette. Egy Fallon tiszteletessel foglalkozó magazint lapozgatott. Benne volt az az egykori színésznő, Gudrun Weaver is — egy színpadon ölelgette Fallont. Ha a pasas oldalra fordult volna, gondolta Chevette, az orra alig érne fel a nő mellcsontjáig. Fallon úgy nézett ki, mintha rózsaszínű viaszt fecskendeztek volna a bőre alá; a frizurája szörnyebb volt, mint amit a lány valaha látott: elég rövid volt, de mintha bármelyik pillanatban felpattanhatott volna, hogy magától járjon.

— A TV-ben játszották — mondta Mrs. Sublett — különleges módon kapcsolódik az Egyházhoz.

— Miről szól?

— Talitha Morrow egy újságírónőt alakít, Todd Probert pedig egy bankrablót. De ő jó bankrabló, mert csak azért rabol, hogy legyen pénze a felesége szívátültetéséhez. Carrie Lee a felesége. Emlékszel rá? Középkorú nőt alakít. Nos, Gary Underwood Talitha ex-szeretője, de még mindig vágyik a nőre. Az az igazság, hogy ő… Hogy is hívják az ilyet? Erotomán. Csak az jár a fejében, édesem, és egyre gonoszabbá válik. Először csak feldarabolt Barbie babákat küld a nőnek, aztán egy döglött fehér nyúl fejét, aztán egy csinos kis alsóneműt, ami csupa vér…

Chevette hagyta, hogy az öregasszony beszéljen. Egyszerűen azt csinálta vele, amit annak idején néha az anyjával: meg sem hallotta, amit mondott. Eltűnődött, vajon Rydell és Sublett mit talált ki. Mert biztos, hogy kisütöttek valamit; már jó ideje a konyhában pusmogtak.

Chevette látta, hogy egy légy dong Mrs. Sublett polcai között. Elég lassan mozgott, talán nem tett jót neki a légkondicionálás.

Eltűnődött, hogy lehetséges-e, hogy belezúgott Rydellbe. Talán csak azért tetszett neki, mert lezuhanyozott és megborotválkozott, és tiszta ruhát vett fel, amit eddig abban a hülye bőröndjében mindenhová magával cipelt. A ruhái ugyanolyanok voltak, mint amiket korábban viselt. Talán soha sem hordott mást. Azt viszont el kellett ismerni, hogy jó segge volt abban a farmerban. Sublett anyja azt mondta, olyan, mint a fiatal Tommy Lee Jones. Ki volt az a Tommy Lee Jones? Vagy talán csak ezért tetszett meg neki, mert valahogy — Chevette még nem tudta hogyan — ki akar szúrni Lowellel? Chevette jó darabig azt hitte, hogy még mindig szereti Lowellt, de most már egyáltalán nem volt biztos benne. Ha Lowell nem kezdett volna el táncost szedni… Chevette-nek eszébe jutott, hogy milyen volt Loveless, amikor megitta azt a táncossal teleszórt Coke-ot. Megkérdezte Rydelltől, hogy egy ekkora adag kinyírja-e a fickót, de Rydell azt felelte, hogy nem. Azt mondta, ez csak arra volt elég, hogy Loveless egy jó ideig eszelős legyen, aztán amikor magához tér, az egész teste fájjon. Chevette azt is megkérdezte Rydelltől, hogy Loveless miért csinálta azt, miért dugdosta be a nadrágjába a pisztolyát. Rydell erre megvakarta a fejét, és azt mondta, nem biztos benne, de szerinte a dolognak köze van az idegrendszerhez. Azt mondta, már olyat is hallott, hogy a táncos priapizmust okoz. Chevette megkérdezte, hogy az micsoda. Hát, mondta Rydell, az olyasmi, amikor egy férfi túlságosan bepörög. Chevette ilyesmiről még nem hallott, de most már tudta, hogy Lowellnek miért állt fel néha annyira, és miért nem akart neki lelohadni. Ez önmagában véve még nem is lett volna nagy baj, csakhogy Lowell erőszakoskodott is, aminek persze a vége az lett, hogy ő beszólt neki, Lowell meg egy csomó ember előtt, általában Codes előtt lecseszte. Különben, határozta el, nem is érdekli, hogy Rydell mit akar csinálni Lowellel. Bulldózeres miatt sokkal jobban aggódott. Jól van? Van vele valaki, aki a gondját viseli? Egy ideje már nem merte felhívni Fontanie-t; amikor Rydell néha telefonált, mindig attól félt, hogy lenyomozzák őket. Aztán akkor is szomorú lett, amikor eszébe jutott a bringája. Biztos volt benne, hogy azóta már megfújták. Gyűlölte magát ezért, de be kellett vallania, hogy a bicaj elvesztése majdnem annyira elszomorítja, mint az, hogy Sammyt megölték. Ráadásul Rydell azt mondta, hogy szerinte Nigelt is lelőtték…

— És aztán — mondta Sublett anyja —, Gary Underwood átugrik egy ablakon. Aztán ráesik egy kerítésre, aminek olyan lándzsák vannak a tetején.

— Hé, mama — mondta Sublett —, lyukat beszélsz Chevette hasába!

— Csak a Belső járatot mesélem neki — felelte Mrs. Sublett a mosogatórongy alól.

— 1996. — mondta Sublett. — Nos, szükségünk van Chevette-re. — Sublett intett a lánynak, hogy menjen utána a konyhába. — Nem hiszem, hogy túl jó ötlet, hogy kiküldjük őt, Berry — mondta Rydellnek. — Főleg nem nappal.

Rydell annál a kis műanyag asztalnál ült, aminél Chevette reggelizett.

— Hát, te nem mehetsz, Sublett, mert aposztáziád van. Én meg nem akarok egyedül lenni, amikor felteszem azt a szemüveg-izét. Bejöhetnek a srác szülei. Hallgatózhat is.

— Ne tudnád inkább egy normális telefonon felhívni őket, Berry? — Sublett hangja elárulta, nagyon nem örül valaminek.

— Nem — felelte Rydell. — Nem tudnám. Azt nem szeretik. A srác szerint csak akkor állnak szóba velem, ha egy olyan szemfonon hívom fel őket.

— Mi a gond? — kérdezte Chevette.

— Sublettnek van egy barátja, akinek van egy szemfonja.

— Pajti — mondta Sublett.

— A te pajtid? — kérdezte a lány.

— A neve pajti — mondta Sublett. — De az a VV, meg a szemfonok, meg az ilyesmi ellenkeznek az Egyház törvényeivel. Fallon tiszteletes megállapította, hogy a virtuális valóság a Sátán médiuma, mert ha az ember egyszer belebonyolódik, akkor utána nem fog eleget TV-t nézni…

— Ebben te sem hiszel — mondta Rydell.

— Pajti sem — felelte Sublett. — De az apja szétverné a fejét, ha megtalálná az ágya alatt a VV cuccot.

— Csak hívd fel — mondta Rydell —, és mondd el neki, amit mondtam. Kétszáz dollár kápében, plusz az idődíj, meg a költségek.

— Az emberek észre fogják venni Chevette-et — mondta Sublett. Egy félénk ezüstpillantást vetett a lányra, majd újra Rydellre nézett.

— Mit értesz azon, hogy „észre fognak venni”?

— Hát, a frizurád… — mondta Sublett. — Az ő számukra ez túl szokatlan.

— Tehát, Pajti — mondta Rydell a fiúnak —, most odaadom neked ezt a két százdollárost. Mit mondtál, mikor kerül elő az apád?

— Két órán belül semmiképp — mondta Pajti. A hangja recsegett az idegességtől. Úgy vette el a pénzt, mintha be lenne kenve valamivel. — Most éppen segít kibetonozni egy új alapot azoknak az üzemanyagcelláknak, amiket most hoz fel Phoenixből az Egyház emelős kamionja. — Pajti egyfolytában Chevette-et bámulta.

A lány fején egy széles karimájú szalmakalap volt — Sublett anyjától kérték kölcsön —, az arcát pedig egy furcsa, citromzöld-sárga keretes öregasszony-napszemüveg takarta, aminek a lencséi oldalt egy kicsit felfelé íveltek. Megpróbált a fiúra mosolyogni, de ez sem sokat segített.

— Ti Joel barátai vagytok, igaz? — Pajti nem volt egészen kopasz, a szájában valami fogegyenesítő szerkentyűt hordott, az ádámcsutkája pedig harmadakkora volt. mint a feje. Chevette figyelte, ahogy fel-le csúszkál. — L. A.-ből?

— Úgy van — mondta Rydell.

— Én… Én is e-el akarok menni oda — mondta Pajti.

— Helyes — felelte Rydell. — Hidd el, amit most teszel, az az első lépés a helyes irányba. Most várj odakint, ahogy megbeszéltük, és szólj Chevette-nek, ha jön valaki.

Pajti kiment a parányi hálószobából, és becsukta maga mögött az ajtót. Chevette nem nézte volna gyerekszobának a helyiséget. Túl rendes és csinos volt, főleg a Jézus—, meg a Fallon-poszterrel. Sajnálta a fiút. A szoba olyan szűk és forró volt, hogy vágyakozva gondolt Sublett anyjának légkondicionálójára. Levette a kalapot.

— Oké — mondta Rydell, és felemelte a plasztiksisakot. — Ülj le ide az ágyra, és húzd ki a dugót, ha valaki megzavar minket.

Pajti már becsatlakoztatta a dugót az aljzatba. Rydell leült a padlóra, feltette a sisakot — a lány nem látta a szemeit —, majd felhúzta azt a kesztyűt, amivel odaát tárcsázni kell, meg tárgyakat mozgatni.

A lány látta, hogy Rydell kesztyűs mutatóujja megbök valamit egy nemlétező panelen, és hallotta, ahogy közli a telefontársaság komputerével, hogy ha végez, számítsa ki az eltelt időt és a költségeket.

Azután újra felemelte a kezét.

— Itt van — mondta, és elkezdte bepötyögni azt a számsort, amit állítólag Lowelltől kapott meg. Az ujja az üres levegőt bökdöste. Amikor végzett, ökölbe szorította a kezét, egy kicsit elfordította, majd leeresztette az ölébe.

Pár másodpercig mozdulatlanul ült, csak a sisak forgott, mintha Rydell keresett volna valamit. Aztán az is mozdulatlanná vált.

— Oké — mondta. A hangja vicces volt, de a lány nem nevetett. — Van itt valaki?

Chevette érezte, hogy a tarkóján feláll a haj.

— Ó — mondta Rydell, és elfordította a sisakot. — Jézus…