Virtuálfény

19. Szupergolyó

Yamazaki hallotta a lövést. A padlón térdelt, a csuklóit egy csillogó plasztikdarab a durva felületű fémrúdhoz kötötte, ahhoz, ami Bulldózeres falasztalát tartotta.

Vagy lehet, hogy csak valami hidraulikus szerszám hangja volt?

A szobában erős, csípős szag terjengett. Yamazaki arra gondolt, ez bizonyára a saját félelmének bűze.

A szemével egyvonalban egy csorba fehér tányér hevert — a szélén egy avocadópép kupac feketedett.

— Megmondtam neki, hogy mim van — mondta Bulldózeres, és hátrakötözött kézzel talprakecmergett. — Nem kellett neki. De mi mást akarhatott?

A kis TV lecsúszott az ágy széléről, és a padlóra koppant; a képernyője kifordulta helyéről, csak egy lapos kábel szivárványszínű szalagja kötötte össze a készülékkel.

— A francba!

Bulldózeres megtántorodott, és hunyorogni kezdett, amikor a testsúlya a rossz csípőjére nehezedett. Yamazaki azt hitte, el fog esni. Bulldózeres lépett egyet, majd még egyet, és előrehajolt, hogy megőrizze az egyensúlyát.

Yamazaki megfeszítette a plasztikbilincset. Felüvöltött, ahogy még jobban a kezére szorult. Mintha valami élőlény lett volna.

— Ha húzogatod és csavargatod — mondta Bulldózeres a háta mögött —, akkor az a szemét mégjobban ráfonódik a kezedre. Régen a zsaruk hordtak magukkal ilyeneket. Aztán alkotmányellenesnek minősítették.

Hatalmas csattanás hallatszott — a szoba megremegett, a világítás vibrálni kezdett. Yamazaki hátranézett a válla fölött. Bulldózeres a földön ült, és a térdét félig felhúzva előre dőlt.

— Van itt egy húszhüvelykes patronos lemezvágó — mondta az öreg, és a bal lábával egy horpadt, rozsdafoltos, valamikor zöld szerszámkészletre mutatott. — Ha ki tudom venni, az majd segít.

Yamazaki látta, hogy az öreg átdugja a lábujjait a szakadt szürke zoknijain.

— Nem biztos, hogy tudok vele valamit csinálni, pedig valamikor… — Elhallgatott. Yamazakira nézett. — Jobb ötletem van, de neked nem fog tetszeni.

— Bulldózeres-szan?

— Nézd csak meg jobban azt a tartókonzolt! Elszíneződött, felhólyagosodott hegesztések tartották egyben a konzolt, de így is elég masszívnak látszott. Yamazaki kilenc, különböző nagyságú csavarfejet számolt meg rajta. A rézsútos pánt mintha egymáshoz fűzött alátétlemezekből készült volna; a tetején és az alján rozsdás drótok meredeztek.

— Én csináltam — mondta Bulldózeres. — Az a három darab, ott, egy ipari körfűrészből van. Nem resztelem le róla a fogakat. Keresd csak meg!

Yamazaki végighúzta az ujjait a rejtett fogakon.

— Csorba, Iszkiri. A szart sem vágná el. Ezért használtam fel.

— Hogy plasztikot fűrészeljek? — Yamazaki megemelte a kezeit.

— Várj! Ha most eszement módjára fűrészelni kezdesz, semmit sem érsz el. Gyorsan kell megcsinálnod, különben az a bilincs összeszorul. Egészen a csontodig. Azt mondtam: várj…

Yamazaki mozdulatlanná dermedt. Bulldózeresre nézett.

— Na, ha most középen átvágod, akkor mindkét csuklódon lesz egy-egy gyűrű. És az a szar még jobban összehúzódik! Úgy kell csinálnod, hogy lehetőleg az egyik kezedet kiszabadítsd. Aztán átjössz ide, megfogod ezt a lemezvágót, és a másik kezedről is levágod, mielőtt még megszorul. Megpróbálom kinyitni ezt az izét…Bulldózeres a lábujjaival a szerszámosládába rúgott. A láda megcsörrent.

Yamazaki a piros béklyóhoz emelte az arcát. Halvány orvosságszagot érzett. Mély lélegzetet vett, összeszorította a fogait, és dühödten fűrészelni kezdte az egyik csuklóját szorító bilincset. A plasztikizé zsugorodni kezdett. A fájdalom forró volt, és hihetetlenül nagy. Yamazaki újra maga előtt látta Loveless kezeit, ahogy az ő csuklójára tekerték ezt a vackot.

— Csináld már! — mondta Bulldózeres.

A plasztikszál abszurdan hangos pattanással vált szét — a gyerekrajzfilmekben szoktak ilyen hangok lenni. Yamazaki kiszabadult, de a bal csuklójáról leváló piros szalag ugyanabban a pillanatban beleolvadt a bilincs többi részébe.

— Iszkiri!

A bilincs megfeszült a jobb kezén. Yamazaki a szerszámosládához ugrott, és meglepődött, hogy nyitva találja. Bulldózeres egy másodperccel korábban rúgta fel; a szerszámok kiborultak.

— Az a kéknyelű!

A lemezvágó hosszú volt, ormótlan, két nyelét zsíros, kék szigetelőszalag borította. Yamazaki látta, hogy a piros bilincs még jobban összeszorul, és egyre jobban belemélyed a húsába. Fél kézzel kirángatta a vágót a kupacból, a pofáját vakon a csuklójába mélyesztette, és teljes erejéből megnyomta a felső nyelet. Fájdalom. Detonáció.

Bulldózeres hangosan, megkönnyebbülten felszisszent.

— Jól vagy?

Yamazaki a csuklóira nézett. A balon egy mély, kékes seb volt. Vérzett, de nem olyan nagyon, mint amire számított. A másik kezét a fűrész karcolta össze. A bilincs után kutatva körülnézett a padlón.

— Most az enyémet — mondta Bulldózeres. — De akaszd be a plasztik alá, oké? Ne próbáld lefeszegetni. És piszok gyorsan csináld, jó?

Yamazaki megvizsgálta a vágót, Bulldózeres mellé térdelt, és az öregember jobb csuklójára fonódó plasztikcsík alá feszítette a vágó pofáját. Bulldózeres bőre ezen a helyen majdnem átlátszó volt, göbös és elszíneződött az erei kidagadtak. A plasztik könnyedén szétvált; újra hallatta azt a nevetséges hangot, és mintha egy élőlény lenne, rögtön Bulldózeres második csuklója köré tekerte magát. Yamazakinak még azelőtt sikerült elvágnia, hogy megfeszült volna. Rajzfilm pukkanás — és a piros plasztikbilincs egyszerűen eltűnt.

Yamazaki arra a helyre bámult, ahol az előző pillanatban a bilincs volt.

— Reteszeld be az ajtót! — üvöltötte Bulldózeres.

— Mi?

— Zárd be az a kibaszott csapóajtót!

Yamazaki négykézláb a nyíláshoz vergődött, ráhajtotta a csapóajtót, és elreteszelte egy vastag, matt bronzszínű valamivel, amin látszott, hogy egykor valami hajóhoz tartozhatott.

— A lány — mondta, és Bulldózeres nézett.

— Ő tud kopogni — mondta Bulldózeres. — Vagy talán azt akarod, hogy az a pisztolyos faszfej visszajöjjön?

Yamazaki ezt nem akarta. Felnézett a mennyezeti csapóajtóra. Nyitva volt.

— Menj felt és keresd meg azt a köcsögöt.

— Bulldózeres-szan? Tessék?

— Azt a nagy ürgét. A feketét, oké?

Yamazaki nem tudta, hogy Bulldózeres kiről, vagy miről beszél, de felmászott a létrán. Ahogy kidugta a fejét a szabadba, egy szélroham esőt vágott az arcába. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy egy ősrégi hajó fedélzetén van, egy fekete fémszkúneren, ami egy sötét tengeren hánykolódik; plasztikvitorlái szakadtak, legénységének tagjai őrültek vagy halottak, és a lentről parancsokat üvöltöző Bulldózeres a kapitánya.

— Itt nincs senki, Bulldózeres-szan!

Az eső sötét falként szakadt le az égből, és eltakarta a város fényeit.

Yamazaki visszahúzta a fejét, kitapogatta a csapóajtót, és bezárta. A helyére tolta a reteszt, és közben azt kívánta, bárcsak valami erősebb anyagból készült volna.

Lemászott a létrán.

Bulldózeres közben felállt, és az ágya felé tántorgott.

— A francba — mondta —, valaki összetörte a TV-met. — Előredőlt a matracára.

— Bulldózeres?

Yamazaki az ágy mellé térdelt. Bulldózeres lehunyta a szemeit, és gyorsan, zihálva lélegzett. Felemelte a bal kezét, szétterpesztette az ujjait, és megvakarta a flanell ingjének nyitott gallérja alól előbukó fehér szőrszálakat. Yamazaki megérezte a vizeletbűzt, ami még a Loveless fegyverét működtető anyag csípős szagán is átütött. Lenézett Bulldózeres farmerjára. A kék anyag már elszürkült a sok használattól, a ráncok még jobban kifakultak, és az egész tompa zsírfénnyel csillogott. Bulldózeres bevizelt.

Yamazaki néhány percig az ágy mellett maradt. Fogalma sem volt róla, mit kellene tennie. Végül leült a festékfoltos székre, ami a kis asztal mellett állt — annál az asztalnál, amihez nem is oly rég oda volt kötözve. Végighúzta az ujjai hegyét a fűrészfogakon. Lenézett, és megpillantotta egy piros gömböt. A padlón, a bal lába mellett hevert.

Felemelte. Fényes, skarlátszínű plasztikgolyó volt, hideg és egy kissé csúszós. Az egyik bilincs — vagy az övé, vagy Bulldózeresé.

Jó ideig ült így. Bulldózerest nézte, a viharban nyöszörgő híd hangjait hallgatta, meg a sodronykábelek különös zenéjét. Szerette volna a kábelekre szorítani a fülét, de valami megnevezhetetlen félelem visszatartotta.

Bulldózeres egyszer felébredt, vagy legalábbis úgy látszott. Kínlódva felült, és hívogatni kezdett valakit. Yamazaki arra gondolt, csak a lányt szólongathatja.

— Nincs itt — mondta Yamazaki, és Bulldózeres vállára tette a kezét. — Nem emlékszik?

— Nem is volt — mondta Bulldózeres. — Húsz, harminc éve. 'ssza az anyját. Idő.

— Bulldózeres?

— Idő. Az aztán a totálisan kibaszott, hogy 'ssza az anyját, nem?

Yamazaki az öreg szemei elé tartotta a piros golyót.

— Nézze, Bulldózeres. Látja, mi lett belőle?

— Egy szupergolyó — mondta Bulldózeres.

— Bulldózeres-szan?

— Menj, és kibaszottul hajítsd el, Iszkiri. — Bulldózeres lehunyta a szemeit. — Hajítsd magosra…