Virtuálfény

25. Evező nélkül

Egyfolytában azt ismételgette, hogy ő Tennessee-ből származik, és nincs szüksége erre a szarra. A lány egyfolytában arra gondolt, hogy úgy vezet, hogy abba bele fognak halni, meg arra, hogy a zsaruk úgyis utánuk mennek majd. A zsaruk, vagy az a pasas, aki lelőtte Sammyt. A lány még mindig nem értette, hogy mi történt, és még abban sem volt biztos, hogy tényleg Nigel volt-e az, aki szétverte a feszes arcút.

A férfi a Bryant jobb oldalán maradt, ezért a Chevette szólt neki, hogy a Folsomnál forduljon balra, mert ha a seggfejek jönnek, akkor ő inkább már a Haighten lenne. Azt mondta, ez a legjobb hely, ahol el lehet tűnni, és hogy neki az a szándéka, hogy ezt az első adandó alkalommal meg is teszi. A Ford különben ugyanolyan volt, mint Mr. Matthews, a Beaverton-i intézet vezetőjének a kocsija. Chevette tudta, hogy még baja lehet belőle, hogy megpróbálta ledöfni azt a pasast a csavar húzóval. Életében most először tett ilyesmit. Még szerencse, hogy csak annak a beállított frizurás fekete fickónak a komputerét tette tönkre. Aztán ott volt az a karkötő a bal csuklóján. Három láncszem kapcsolódott hozzá, meg a bilincs másik, nyitott karikája, ami…

A férfi átnyúlt, és elkapta a nyitott bilincskarikát. Csinált vele valamit, de közben egy pillanatra sem vette le a szemét az útról. Aztán eleresztette. A bilincs zárva volt.

— Ezt meg miért csinálta?

— Hogy nehogy beleakadjon valamibe. Mondjuk az ajtókilincsbe, vagy egy oszlopba…

— Vegye le.

— Nincs kulcsom.

Chevette a férfi felé nyújtotta a bilincset.

— Vegye le.

— Húzd rá a dzsekid ujját. Ez egy Beretta bilincs. Piszok jó. — Olyan volt a hangja, mintha örülne neki, hogy talált egy beszédtémát. Ettől mintha egyenletesebben vezetett volna. Barna szemek. Nem öreg; huszonvalahány lehet. Olcsó ruhák, mind ázott. Világosbarna haj, rövid, de nem túlságosan. Chevette látta, hogy a férfi állkapcsán mozog egy izom. Mintha gumit rágott volna, pedig nem.

— Hova megyünk? — kérdezte.

— Baszódjak meg, ha tudom — mondta a férfi, és egy kicsit felpörgette a motort. — Te mondtad, hogy balra forduljunk, nem?

— Ki vagy te?

A férfi ránézett.

— Rydell. Berry Rydell.

— Barry?

— Berry. E-vel. Hé, ez egy kibaszott nagy utca, lámpák, meg minden…

— Jobbra.

— És hol fogok…

— Jobbra!

— Oké — mondta Rydell, és jobbra fordult. — Minek kövünk erre?

— A Haight-ra megyünk. A zsaruk nem szeretnek odajárni.

— Ott hagyjuk a kocsit?

— Két percre hátat fordítunk neki, és már nincs is a helyén.

— Van errefelé egy hitelkártyaautomata?

— Aha.

— Éppen itt van egy… — Rydell felhajtott a járdára. A hátsó ablak keretéből apró üvegszilánkok hullottak ki. Chevette eddig észre sem vette, hogy betört.

Rydell a farzsebéből elővett egy kopottas tárcát, és kihúzott belőle három kártyát.

— Megpróbálok valami készpénzhez jutni — mondta. A lányra nézett. — Ha ki akarsz ugrani a kocsiból, és el akarsz futni… — Megvonta a vállát. — Akkor csak csináld. — Benyúlt a dzsekije zsebébe, és elővette a szemüveget, meg Codes telefonját, amit Chevette akkor kapott fel, amikor az Értetlenekben kialudt a világítás. A lány Lowelltől tudta, hogy a bajbajutott embereknek szükségük van egy telefonra. Sokszor jobban kell nekik, mint bármi más.

Rydell a lány ölébe dobta a seggfej szemüvegét, meg a telefont.

— A tiéd.

Azután kiszállt, az automatához lépett, és elkezdte belenyomkodni a kártyákat. Chevette a kocsiban ülve figyelte, ahogy a pénzkiadógép félénken, óvatosan, ahogy mindig, kiemelkedik a páncéljából, és kidugja a kameráit is, hogy rögzítse a tranzakciót. A férfi dobolni kezdett rajta az ujjaival, és úgy tartotta a száját, mintha fütyülne, de nem adott ki egyetlen hangot sem — Chevette a tokra és a telefonra nézett, és azon tűnődött, hogy miért nem ugrik ki a kocsiból, és miért nem fut el.

A férfi végül visszalépett a kocsihoz. Amikor megszámolta, a farmerja első zsebébe dugta a köteg pénzt, majd beszállt. A nyitott ablakon át a páncélos rákként visszahúzódó pénzkiadó felé pöckölte az egyik kártyát.

— Az után, amit Freddie laptopjával műveltél, fogalmam sincs, hogy tudták ilyen gyorsan törölni ezt az izét. — Kidobta a második, majd a harmadik kártyát is. Mind a három az automata ledöndülő védőfala előtt hevert; a gép halogénlámpáinak fényében megmozdultak a rájuk ragasztott kis hologramok.

— Valaki el fogja szedni — mondta a lány.

— Remélem is — felelte Rydell. — Remélem valaki tényleg megtalálja őket, és elutazik a pénzből a Marsra.

Azután Rydell valahogy hátrapörgette a kocsi négy kerekét. A Ford szinte a levegőbe emelkedett, és hátraugrott, vissza az úttestre. A körülöttük száguldó kocsik fékeztek és dudáltak, a sofőrök szája pedig fekete O betűvé változott. Chevette küldönc énjének tetszett a dolog. Eszébe jutott, hányszor kitoltak vele az autósok.

— A francba — mondta Rydell, és addig farolt, míg irányba nem tudott fordulni. Elindultak.

A bilincs dörzsölte a csuklóján a heget, a piros féreg helyét.

— Zsaru vagy?

— Nem.

— Biztonsági ember? Olyasmi, mint a szálloda őrei?

— Mh-hm.

— Hát — kérdezte a lány —, akkor meg mi vagy? Melyik oldalon állsz?

Az utcai fényei átkúsztak a férfi arcán. Olyan volt, mintha gondolkodna valamin.

— Most éppen egy szarpatakban csónakázom. És nincs evezőm.