Virtuálfény

27. Vihar után

— Húgyszag van! — Bulldózeres vádló hangja felriasztotta Yamazakit az álmából, amiben éppen J.D. Shapely mellett állt egy nagy, sötét síkságon, egy fekete és végtelen fal előtt, ami a halottak nevével volt teleírva.

Yamazaki felemelte a fejét az asztalról. A szoba sötét volt. A templomablakon át fény szűrődött be.

— Mit keresel itt, Iszkiri?

Yamazakinak fájt a feneke és a dereka.

— A vihar — mondta félálomban.

— Milyen vihar? Hol a lány?

— Elment — mondta. — Nem emlékszik? Loveless…

— Miről beszélsz? — Bulldózeres kínlódva felkönyökölt, és lerúgta magáról a takarókat meg a hálózsákot. Szürkés arca undorral megrándult. — Meg kell fürdenem. Száraz ruhákra van szükségem.

— Loveless. Egy bárban talált rám. Kényszerített, hogy elhozzam ide. Azt hiszem, már korábban is követett. Akkor, amikor elmentem magától…

— Hát persze. Fogd be a pofád, Iszkiri, oké?

Yamazaki becsukta a száját.

— Most egy csomó vízre van szükségünk. Forróra. Először a kávéhoz, aztán ahhoz, hogy lemosdjak. Tudod hogy kell beindítani egy Coleman kályhát?

— Egy micsodát?

— Azt a zöld izét ott, aminek az a piros borítás van az elején. Menj és szedd le azt a borítást, majd megmondom, hogy pumpáld fel.

Yamazaki felállt, összehúzta a szemét a hátába hasító fájdalomtól, és ahhoz a zöldre festett fémdobozhoz botorkált, amire Bulldózeres mutatott.

— Már megint elment baszni azzal a töketlen taknyos haverjával. Hiába minden, Iszkiri…

A Bulldózeres házának tetején állt, a nadrágja szára lebegett az előző éjjeli viharra egyáltalán nem emlékeztető szellőben, és miközben a furcsa vasfényben fürdő várost nézte, az álma foszlányai köröztek a fejében… Shapely beszélt hozzá; a hangja olyan volt, akár a fiatal Elvis Presley-é. Azt mondta, megbocsátott a gyilkosainak.

Yamazaki a TransAmerica meredező tövisére bámult, aminek a sebeit a Little Grandé után egy abronccsal takarták be, és mintha újra hallotta volna a hangot, amit álmodott. Egyszerűen nem tudtak mást csinálni, Iszkiri.

Bulldózeres odalent átkozódott, és közben lecsutakolta magát abban a vízben, amit Yamazaki a Coleman kályhán melegített neki.

Yamazaki az osakai disszertáció-tanácsadójára gondolt.

— Nem érdekel — mondta angolul San Franciscónak. Az egész város egy Thomasson volt. Talán egész Amerika egy nagy Thomasson volt.

Hogy érthetnék meg ezt Osakában, Tokióban?

— Hello! Ott a tetőn! — kiáltotta valaki.

Yamazaki megfordult. A Bulldózeres liftjének felső részét körülfogó rúdkuszaság tetején egy vékony, fekete férfi állt. Vastag tweedzakó volt rajta, meg egy kötött sapka.

— Jól vagytok odafönt? Mi van Bulldózeressel?

Yamazaki habozott. Loveless jutott az eszébe. Ha Bulldózeresnek vagy a lánynak ellenségei vannak… Vajon hogy ismerhetné fel őket?

— Fontaine vagyok — mondta a férfi. — Chevette felhívott, és azt mondta, jöjjek át megnézni, hogy Bulldózeres rendben átvészelte-e a vihart. Én szoktam rendbetenni itt a drótokat, meg én szoktam a liftet javítgatni, meg minden.

— Éppen fürdik — mondta Yamazaki. — A vihartól egy kicsit… megzavarodott. Azt hiszem, nem emlékszik semmire.

— Egy fél órán belül lesz áramotok — mondta a férfi. — Bárcsak nálam is lenne! Négy transzformátorunkat elvesztettük. Öten meghaltak, húszan megsebesültek. Ennyiről tudok. Bulldózeres főzött már kávét?

— Igen — mondta Yamazaki.

— Adjatok egy csészével.

— Kérem! — mondta Yamazaki, és meghajolt. A fekete férfi elmosolyodott. Yamazaki lemászott a létrán. — Bulldózeres-szan! Van egy Fontaine nevezetű barátja?

Bulldózeres éppen egy megsárgult jégeralsót próbált felrángatni magára.

— Haszontalan fattyú! Még mindig nincs áram… Yamazaki félrehúzta a padló-csapóajtó reteszét, és kinyitotta. Fontaine éppen akkor jelent meg a létra alatt. A kezeiben egy-egy vászon szerszámostáskát tartott. Az egyiket letette, a másikat a hátára vetette, és mászni kezdett.

Yamazaki a maradék kávét a legtisztább csészébe töltötte.

— Szétment a trafó — mondta Bulldózeres, amikor Fontaine átdugta a táskáját a nyíláson, majd utánamászott. Bulldózeresen legalább három flanelling volt; az aljukat egy régi katonai gyapjú alsónadrágba dugta.

— Már dolgozunk rajta, főnök — mondta Fontaine. Felállt, és kisimította a zakóját. — Jó nagy viharunk volt.

— Iszkiri is ezt mondja — felelte Bulldózeres.

— Hát, akkor igazat mond, Bulldózeres. Kösz. — Fontaine elvette a gőzölgő kávéval teli csészét, és megfújogatta. Yamazakira nézett. — Chevette azt mondta, hogy most egy ideig nem jöhet vissza. Mit tudtok erről?

Yamazaki Bulldózeresre nézett.

— Minden hiába — mondta Bulldózeres. — Megint lelépett azzal a szar fejűvel.

— Nekem erről semmit sem mondott — felelte Fontaine. — Tulajdonképpen nem beszéltünk túl sokat. De ha ő nem lesz itt, szükség lesz valakire, aki gondoz téged.

— Tudok én vigyázni magamra! — mondta Bulldózeres.

— Tudom, főnök — felelte Fontaine. — De a liftedben odalent kisült egy pár szervo. Eltart egy pár napig, mire szerzünk bele egy megfelelő bizgentyűt, hogy újra működjön. Szükséged lesz valakire, aki tud létrát mászni. Hogy hozzon neked ételt, meg ilyesmi.

— Ezt Iszkiri is meg tudja csinálni — mondta Bulldózeres.

Yamazaki pislogni kezdett.

— Ez igaz? — Fontaine felvonta a szemöldökeit, és Yamazakira nézett. — Itt maradsz, és vigyázol Mr. Bulldózeresre?

Yamazaki a bérelt lakására gondolt, meg a magas viktoriánus házra. A feketemárvány fürdőszoba nagyobb volt, mint az osakai legénylakása. Fontaine-re pillantott, majd Bulldózeresre nézett, és újból a fekete felé fordult.

— Megtiszteltetésnek érezném, ha Bulldózeres-szannal maradhatnék. Ha ő is úgy akarja…

— Csinálj, amit akarsz — mondta Bulldózeres, és nekilátott, hogy leráncigálja a lepedőket a matracáról.

— Chevette mondta, hogy idefent leszel — mondta Fontaine. — Hogy valami egyetemista srác vagy… — Letette a csészéjét az asztalra, és mellé állította a táskáját. — Azt mondta, hogy azon aggódtok, hogy hívatlan vendégetek érkezik. — Kikapcsolta a táska két csatját, majd kinyitotta a tetejét. Szerszámok csillogtak benne, meg szigetelt dróttekercsek. Fontaine kiemelt egy olajos rongyokba csavart tárgyat, majd amikor látta, hogy Bulldózeres nem figyeli, bedugta az asztal fölötti polcon álló üvegek mögé.

— El tudjuk intézni, hogy a következő pár napban senki se jöjjön fel ide, akit nem ismernek — súgta Yamazakinak. — Ez egy. 38-as Special. Hatlövetű. Tegyél meg nekem egy szívességet, oké? Ha használod, utána dobd le a hídról. Ennek ugyanis… Hmmm… — Fontaine elvigyorodott. — Kétes a származása.

Yamazaki Lovelessre gondolt. Nyelt egyet.

— Rendben lesztek idefent? — kérdezte Fontaine.

— Igen — mondta Yamazaki. — Igen. Köszönjük.