Titánok útja

A végső beteljesedés

A lány még ki sem nyitotta a szemét, csak lassan felemelkedett kemény ágyában, és felült.

— Georgij — szólalt meg halkan.

A jelenlévők némán összenéztek, megdöbbentette őket, hogy az első szó, amely a lány ajkáról felszállt a némaság végtelen éjszakája után, szerelmesének neve volt.

De a lány, mivel nem kapott választ, elkomorult, és lassan nyitotta ki a szemét, de azonnal össze is hunyorította.

— Marianna — suttogta John Eye.

Marianna megrázkódott, értetlenül körülnézett, és aggódva jártatta végig tekintetét a különösen öltözött embereken. Szemében fekete láng gyulladt fel, sápadt arcát pír öntötte el.

John Eye! — szólalt meg panaszosan a lány. — Hát te vagy az…

Tehát az expedíció visszatért?

— Igen — felelte kitérőén John Eye. — A csillagrakéta visszatért.

— De hol van Georgij? Miért nem látom itt őt is?

— Várj egy kicsit, Marianna… Ne nyugtalankodj…

A lány felállt. Ráadtak egy kék anyagból készült könnyű köpenyt. A lány a vállára borította, és ijedten nézett az új kor embereire.

— Mennyit…, mennyi ideig aludtam?

— Tízezer évet — felelte kedvesen Aerowell.

— Olyan sokáig? — suttogta alig hallhatóan Marianna. — És csak most tért vissza az expedíció? De hiszen maguk a végrendeletem szerint keltettek életre, ugye?

— Igen…

— Akkor miért nem látom itt Georgijt? John Eye, miért hallgatsz? Nézz a szemembe… Meghalt?

Szikra melegen átölelte Mariannát, és gyengéd hangon nyugtatgatta:

— Nyugodj meg, nővérem. Hosszú életed lesz a mi világunkban. Nálunk az emberek nem rettegnek a haláltól.

— Tehát Georgij nincs az élők sorában? — kiáltott fel elkeseredetten Marianna. — Akkor minek keltettetek engem életre?!

— Nem halt meg! — tiltakozott komolyan John Eye. — Él, csak nagyon messzire innen. Én egyedül tértem vissza, pontosabban nem is én, hanem csak a testi burkom. Itt keltettek életre. Most pedig téged is megtaláltak az ősi Életrekeltő Intézet alagsorában, hála a régi feljegyzéseknek… Kérlek, Marianna, nyugodj meg… Majd mindent megértesz…

— Egy hónap múlva pedig — mosolygott gyengéden Aerowell, — elrendeződik a te Georgijod sorsa is…

A Nagy Tanács világai felett ünnepélyesen zengett Aerowell hangja, amint a Tanács palotájában összegyűlt tudósokhoz szólott:

„Újabb sikerek ideje jött el. Mostanáig gyűjtöttük erőnket, lehetőségeinket, de most az értelmes világ előtt új utakat tárunk fel, még grandiózusabbakat és nagyszerűbbeket, mint valaha is. Idegen Tejútrendszerekbe igyekszünk eljutni, egyesülni akarunk velük, és új korszakot nyitunk — a meghosszabbított élet korszakát. Ezen az úton az első lépés — behatolni a Nagy Magellán Felhő Tejútrendszerébe. Segíteni fogunk e rendszer embereinek, hogy újjáteremtsék civilizációjukat, és egyesüljenek velünk. A mi korunk — a kozmosz teljes meghódításának kora, a végtelent legyőző ember dicsőségének kora! Készen állunk az expedícióra! Rendszerünk energiája elegendő ahhoz, hogy tervünket végrehajtsuk! Mi a véleménye a Tanácsnak? Mi a véleménye a Rendszerünk bolygóin élő embereknek?

A heves vitába bekapcsolódott a Sirius, Centaur, Koma, és a Saturnus világa. Élénken tárgyalták Aerowell tervét, aprólékosan elemezték erényeit, és latolgatták a várható összes veszélyeket. Végül Szemonyij szólalt fel, és fennhangon jelentette ki:

— A terv végtelen lehetőséget tár fel előttünk! Ezt senki sem tagadhatja. Az ember mindenhatóvá válása felé haladunk, és megnyitju az arra vezető utat valamennyi Tejútrendszer lakói előtt! Mindenekelőtt azok számára, akik harcoltak a szörnyű veszély ellen, amit a gépesített értelem világa jelent!..

A Tanács palotája megremegett a hangos éljenzéstől. Marianna a mellette ülő Aerowellhez hajolt, és azt suttogta:

— Milyen csodálatos ez az egész! Képtelen vagyok felocsúdni. A ti nemzedéketek a titánok nemzedéke!

Aerowell komolyan nézett a lányra, és megrázta a fejét:

— Amit elértünk, azoknak köszönhetjük, akik névtelenül és erejüket nem kímélve fáradoztak az elmúlt, távoli századokban; az ő alkotásaik, munkájuk tette mindezt lehetővé.