Halálvilág 1

7. fejezet

Reggel gyötrő fejfájásra ébredt, és olyan érzés kínozta, mintha napok óta nem is aludt volna. Bevette a gondosan adagolt élénkítőszereket, amelyeket Brucco adott neki, újra eltűnődött a tényezők kombinációján, melyek ilyen szörnyűségekkel töltötték meg álmait.

— Egyél gyorsan! — mondta neki Brucco, amikor találkoztak az étkezőben. — Nem tudok már több időt fordítani az egyéni képzésedre. Csatlakozni fogsz a rendes osztályokhoz, és elvégzed az előírt tanfolyamokat. Csak akkor gyere hozzám, ha valamilyen különleges probléma merül fel, amivel az oktatók vagy az edzők nem tudnak mit kezdeni.

Az osztályok, ahogy azt várni lehetett, szigorú arcú kisgyerekekből álltak. Keménykötésű testükről és elég az ostobaságból — viselkedésükről felismerhetően pyrrusiak voltak. Ahhoz azonban eléggé gyerekek maradtak, hogy nagyon mulatságosnak találják azt a tényt, hogy egy felnőtt is van az osztályban. Az egyik pici padba bepréselődött, piruló Jason nem találta ezt olyan viccesnek.

A normális iskolákhoz való hasonlatosság a tanterem fizikai megjelenésében ki is merült. Először is minden gyerek — legyen az bármilyen kicsi — fegyvert viselt. Emellett az összes tantárgy a túléléshez kapcsolódott. Egy ilyen tananyag esetében az egyetlen lehetséges teljesítmény a 100 %-os volt, és egy-egy óra addig tartott, amíg a gyerekek tökéletesen el nem sajátították az anyagot. A normális iskolai tantárgyak közül egyet sem tanítottak itt. Ezeket feltehetően azután tanulták meg a gyerekek, hogy elvégezték a túlélőiskolát, és egyedül is szembe tudtak nézni a világgal. Ez egészen logikus. Persze tény, hogy bármely pyrrusi cselekvést a logikusság és a higgadtság jellemzi.

A reggel legnagyobb része az egyik derékra szíjazva hordott medikittel való gyakorlással telt. Ez egy fertőzés — és méreganalizátor volt, amelyet a nyílt sebre kellett szorítani. Ha bármilyen méreg jelenlétét észlelte, automatikusan befecskendezte az ellenszert. A használata egyszerűnek, a felépítése viszont roppant bonyolultnak bizonyult. Mivel minden pyrrusi maga tartotta karban a felszerelését — így csak magát okolhatta, ha az felmondta a szolgálatot —, meg kellett tanulniuk minden eszköz szerkezetét és javítását. Jason sokkal jobban csinálta, mint a kis nebulók, bár az erőfeszítés kimerítette.

Délután először tapasztalta meg, hogy milyen egy edzőgép. Az oktatója egy tizenkét éves fiú volt, akinek hideg hangja nem titkolta a gyenge külvil ágival szembeni megvetését.

— Minden edzőgép a bolygó valódi felszínének fizikai másolata, amely állandóan követi a kinti életformák változásait. Az egyetlen különbség köztük az, hogy különböző mértékben halálosak. Az első gép, amit használni fogsz, természetesen az, amelyikbe a a csecsemőket tesszük…

— Ez kedves — morogta Jason. — Igazán hízelgő.

Az oktató folytatta, nem vett tudomást a megjegyzésről.

— …a csecsemőket tesszük, amint megtanultak járni. Lényegében minden valódi, de teljesen hatástalanítva van.

Az “edzőgép” nem a legtalálóbb kifejezés volt rá, mint Jason megállapította, amint beléptek a vastag ajtón. A külső világ egy darabját másolták be ebbe a terembe. Nem kellett túlságosan félretennie a realitásérzékét ahhoz, hogy a festett mennyezettől és a mesterséges naptól függetlenül a kinti világba képzelje magát. A helyszín eléggé békésnek látszott. A láthatáron tornyosuló felhők azonban heves pyrrusi viharral fenyegettek.

— Körbe kell járkálnod, és megvizsgálni a dolgokat — mondta az oktató Jasonnek. — Amikor megérintesz valamit a kezeddel, információkat kapsz róla. így…

A fiú lehajolt, és odanyomta ujját a földet takaró lágy pázsit egy fűszálához. A rejtett hangszórókból azonnal megszólalt egy hang.

— Mérges fű! Mindig viselj csizmát!

Jason letérdelt, és megvizsgálta a füvet. A szál csúcsán egy fényes, kampószerű képződmény libegett. Riadtan vette észre, hogy minden egyes fűszál ugyanilyen. A puha, zöld pázsit halálos szőnyeget képezett. Ahogy fölegyenesedett, megpillantott valamit egy széles levelű növény alatt. Egy lapuló, pikkelyes állatot, melynek hosszú, elvékonyodó feje hegyes tüskében végződött.

— Mi ez itt a kertek alján? — kérdezte. — Ja, persze, adtok a bébiknek valami játszótársat is. — Jason megfordult, és észrevette, hogy a levegőhöz beszél; az oktató már elment. Megvonta a vállát, és megsimogatta a pikkelyes szörnyecskét.

— Szarvördög — szólalt meg a személytelen hang valahonnan. — A védőruha és — cipő nem elegendő. Öld meg!

Éles durranás törte meg a csöndet, ahogy Jason fegyvere előugrott.

Az állat felbukott, mivel úgy programozták, hogy reagáljon a vaktöltény hangjára.

— Nos, ez már fejlődés — jegyezte meg Jason, és megörült a gondolatnak. Az “Öid meg!” szavakat Brucco használta mindig, amikor a fegyver kezelésére tanította. Az inger mostanra elérte a tudat alatti szintet. Csak azután ébredt rá a tudatra, hogy lőni akar, miután már hallotta a lövést. Elismerése a pyrrusi technika iránt határozottan nőtt.

Jason egy igen kellemetlen délutánt töltött a gyerekek “horrorkertjében” vándorolgatva. Mindenütt halál várta. Ezalatt a testetlen hang egyszerűen megfogalmazott komoly tanácsokat adott neki. így sokkal jobb volt, mintha az életben találkozott volna ezekkel a szörnyekkel. Sohasem gondolta volna, hogy az erőszakos halál ilyen sok visszataszító formában létezhet. Itt minden halálos az emberre — a legkisebb rovartól a legnagyobb növényig.

Ez az egyirányú célzatosság teljesen természetellenesnek tűnt. Miért olyan idegen ez a bolygó az emberi élettől? Eszébe véste, hogy majd megkérdezi Bruccót. Megpróbált legalább egyetlen olyan életformát találni, amelyik nem szomjazik a vérére.

Nem sikerült. Hosszú kutatás után megtalálta az egyetlen dolgot, amelynek érintése nem csalt ki halálos tanácsokat a hangszóróból.

Egy nagydarab szikla volt az, amely a mérgező fű mezejéből emelkedett ki. Jason örömmel ült le rá, és föltette a lábát. Egy békés oázisban érezte magát. Néhány percig pihentette a gravitációtól elcsigázott testét.

— MÉTELYGOMBA! NE ÉRINTSD MEG!

A hang a normális hangerő kétszeresével szólalt meg, és Jason úgy ugrott fel, mint akit meglőttek. A fegyver a kezében termett, célpont után kutatva. Csak akkor értette meg, hogy miről van szó, amikor lehajolt, és közelebbről megnézte a sziklát, amin ült.

Pelyhes, szürke foltokat látott, melyek még nem voltak ott, amikor leült.

— Ó, ti ravasz ördögök! — kiáltott a gépekre. — Hány kiskölyköt ijesztettetek el ettől a sziklától, amikor már azt hitték, találtak egy kis nyugalmat! — Rossz néven vette a kondicionálásnak ezt a csalóka módját, de ugyanakkor csodálta is. A pyrrusiak nagyon korán megtanulják, hogy ezen a bolygón nem létezik biztonság — kivéve azt, amit ők teremtenek maguknak.

Mialatt a Pyrrusról tanult, egyben jobban megértette az itt élő embereket is.