Halálvilág 1

11. fejezet

Miután visszazárták a pincét, felvitték a dobozt Jason új irodájába.

Csak azután vizsgálták meg közelebbről, miután befújták fertőtlenítőszerrel. Méta kisilabizálta a fedélen lévő vésett betűket.

— S. T. POLLUX VICTORY: ez bizonyára a hajó neve, amelyről a napló származik. De nem tudom, az S. T. kezdőbetűk mit rövidítenek?

— Stellar Transport — vágta rá Jason, miközben a zárszerkezetet próbálta. — Csillagközi Szállítás. Hallottam már róla, de még soha nem láttam egyet sem. A legutóbbi nagy galaktikus kivándorlási hullám idején építettek ilyeneket. Valójában nagy fémkonténerekről van szó, melyeket az űrben raktak össze. Miután megtöltötték emberekkel, gépekkel és felszereléssel, elvontatták őket valamelyik kiválasztott bolygórendszerbe. Ugyanazok a vontatóhajók és rakéták fékezték le őket a leszálláskor is. Aztán otthagyták őket. A konténer kész fémforrás volt, s a telepesek számára lakóhelyül is szolgált új életük kezdetén. Óriásiak voltak. Mindegyikük legalább 50 000 embert szállított.

Jason csak akkor ébredt rá szavai jelentőségére, amikor már kimondta őket — Méta merev tekintete döbbentette rá. Ma kevesebb ember élt a Pyrruson, mint valamikor az eredeti településen.

Márpedig az emberi populáció szigorú születésszabályozás nélkül általában a mértani sorozat szabálya szerint növekszik. Jasonnak eszébe jutott Méta ideges ujja.

— De nem tudhatjuk biztosan, hogy ennek a fedélzetén hány ember volt — tette hozzá sietve. — Sőt azt sem, hogy a napló ahhoz a hajóhoz tartozik-e, amely a Pyrrusra szállította a telepeseket. Nem keresnél valamit, amivel felfeszíthetnénk a dobozt? A zár már csak rozsdás ócskavas.

Méta a dobozon töltötte ki dühét. Ujjainak sikerült egy rést találniuk a doboz és a fedél között. Megrántotta. A rozsdás fém recsegve tört el, a fedél a lány kezében maradt, a nehéz doboz pedig az asztalra huppant.

A benne rejlő könyv címlapjának felirata eloszlatott minden kétséget.

— Az S. T. POLLUX VICTORY hajónaplója. Indítóállomás: SETANI, úticél: külső övezet, PYRRUS. A fedélzeten 55 000

telepes.

Méta most már nem vitatkozott. Ökölbe szorított kézzel állt Jason mögött, és a férfi válla fölött olvasta a törékeny, elsárgult lapokat.

Jason gyorsan átfutotta a bevezető részt, amely az előkészületekről és az indulásról szólt. Csak akkor kezdett lassabban olvasni, amikor elérte a tényleges landolást. Az ősi szavak szinte megigézték.

— Itt van! — kiáltotta. — Határozott bizonyíték arra, hogy jó nyomon járunk. Még neked is el kell ismerned. Olvasd el ezt itt.

…Második nap, mióta a hajók távoztak. Teljesen egyedül vagyunk. A telepeseknek még nem sikerült alkalmazkodniuk a bolygóhoz, bár minden este eligazító megbeszéléseket tartunk. De ugyanígy vannak ezzel az agitációs propagandisták is, akikkel együtt én is napi 20

órát dolgozom. Azt hiszem, igazából nem hibáztathatom az embereket, a Setanin mindnyájan a felszín alatt éltek, és kétlem, hogy akár évente egyszer is látták a napot. Ennek a bolygónak az időjárása pedig időjárás a javából! Rosszabb, mint bármi, amit eddig száz más bolygón láttam. Tévedtem volna, amikor a tervezési szakaszban nemragaszkodtam ahhoz, hogy valamelyik mezőgazdasági bolygóról válasszunk telepeseket? Olyan embereket, akik képesek megbirkózni a dolgokkal a szabad ég alatt. Ezek az elvárosiasodott setaniak félnek kimenni az esőbe. Viszont tökéletesen alkalmazkodtak szülőbolygójuk másfélszeres gravitációjához, így az itteni 2 G nem zavarja őket különösképpen. E tényező miatt esett rájuk a választás.

Akárhogy is van, most már késő bármit is tenni. Ugyanígy nem tehetünk semmit az állandóan visszatérő esők, havazások, jégverések, hurrikánok és effélék ellen. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy megkezdjük a bányászatot, és elegendő fémet biztosítunk ahhoz, hogy teljesen zárt városokat építsünk.

Az egyetlen ezen az istenverte bolygón, ami nincs igazán ellenünk, az állatok. Először volt néhány nagyobb ragadozó, de az őrök rövid úton elintézték őket. Az állatvilág többi része békén hagy minket.

Még szerencsel Olyan hosszú volt a létért folytatott küzdelmünk, hogy sohasem láttam halálosabb kinézetű társaságot. Még a pici rágcsálók is — nem nagyobbak egy emberi kéznél — úgy fel vannak fegyverkezve, akár egy tank…

— Egy szavát sem hiszem el! — vágott közbe Méta. — Ez nem lehet a Pyrrus, amiről ír… — Szavai elhaltak, ahogy Jason hang nélkül a borítón lévő címre mutatott.

A férfi tovább lapozta az oldalakat, gyorsan átfutva őket. Egy mondaton megakadt a szeme, és megállt. Ujját odatéve hangosan olvasta.

…és a bajok egyre szaporodnak. Először Har Palo elmélete, miszerint a vulkanikus tevékenység olyan közel van a felszínhez, hogy forrón tartja a talajt, és ezért nő a vetés túl gyorsan. Még ha igaza is van — mit tehetnénk? Önellátóknak kell lennünk, ha fenn akarunk maradni. És most ez a másik dolog. Úgy tűnik, hogy az erdőtűz egy csomó új fajt sodort az utunkba. Állatok, rovarok, sőt még madarak is támadtak meg embereket.

(Megjegyzés Harnak: megvizsgálni, hogy megmagyarázhatók-e a támadások a szezonális vándorlással.) 14 haláleset történt sebesülés és mérgezés miatt. Szabályokat kell majd hoznunk a rovarriasztók állandó használatáról. És gondolom, építeni valamiféle védőfalat, hogy távol tartsuk a nagyobb állatokat a tábortól…

— Ez a kezdet — mondta Jason. — Most már legalább tisztában vagyunk a harc természetével. Ez nem teszi a Pyrrust könnyebben kezelhetővé vagy az életformákat kevésbé veszélyessé. Az, hogy tudjuk, valamikor jobban kedvelték az embereket, csupán mutatja az utat. Valami felrázta a békés életformákat, és egy, az emberiség számára életveszélyes hellyé változtatta a bolygót. Ez a valami az, amit meg akarok találni.