Halálvilág 1

14. fejezet

Jason egy nyomasztó napot töltött az ágyán fekve, megpróbálta elfogadni a vereséget. Kerk parancsa, hogy nem hagyhatja el az épületet, teljesen megkötötte a kezét. Ugy érezte, közel jár a megoldáshoz, mégsem érheti el soha. Egy nap a vereség gondolatával túl sok volt számára.

Kerk álláspontja teljesen érzelmi alapon nyugodott, és mellőzött mindenfajta logikát. De ez a gondolat annyira belevésődött Jason tudatába, hogy képtelen volt szabadulni tőle. Élete korábbi szakaszában megtanulta, hogy az olyan cselekedetekben, amelyeket érzelmek vezérelnek, sohase bízzon. Nem értett egyet Kerkkel, és ez arra sarkallta, hogy a hátralévő tíz nap alatt mégiscsak próbálja meg megoldani a problémát. És ha ez azt jelenti, hogy Kerk utasítását meg kell szegnie, akkor meg is fogja szegni.

Újult lelkesedéssel szedte össze jegyzeteit. Korábbi információs forrásait már kimerítette, de talán van még más is. Tolla végét rágcsálva alaposan végiggondolta további lehetőségeit. Minden ötletet, bármilyen vadnak tűnt is elsőre, gondosan feljegyzett.

Amikor a lap megtelt, kihúzta a hosszadalmas, bonyolult megoldásokat meg azokat, amelyekhez külső történelmi adatokra volt szükség. Ezt a problémát csak itt a Pyrruson lehetett megoldani, vagy sehol.

Végül a listán csak két lehetőség maradt. Vagy megpróbál régi naplókat, feljegyzéseket felkutatni, amelyek talán még a pyrrusi lakosoknál megtalálhatók valahol, vagy a szájhagyományok alapján kezdi meg a kutatást. Az első megoldás biztosabbnak látszott, ezért emellett döntött. Gondosan megvizsgálta sérüléseinek állapotát, valamint kézifegyverét, majd megkereste Bruccót.

— Történt valami új vagy halálos dolog a világon, amióta nem találkoztunk? — kérdezte.

Brucco rámeredt.

— Nem mehetsz ki, Kerk megtiltotta.

— Megbízott téged az őrzésemmel, ha mégsem engedelmeskednék?

Jason hangja csendes és nyugodt volt.

Brucco elgondolkodva simogatta az állat, végül vállat vont.

— Nem, én nem őrizlek téged, nem is vállalnám ezt a munkát. Úgy tudom, ez a kettőtök ügye, és jobb is így. Bármikor elmehetsz, és megöletheted magad csendesen valahol, hogy aztán ne okozhass több gondot senkinek.

— Hasonló jókat neked is! — mondta Jason. — De még szólhatnál pár szót a vadállatokról.

Az egyetlen új mutáns faj, amelyre a biztonsági rendszerek egyelőre nem terjedtek ki, egy palaszínű gyík volt, amely a szájából halálos idegmérget spriccel ki. A halál néhány másodpercen belül bekövetkezik, ha a méreg az ember fedetlen bőrfelületére kerül. A gyíkot meg kell találni, és lelőni, mielőtt a hatósugarába kerülne az illető. A gyakorlóteremben töltött egyórás gyíkvadászat után Jason úgy érezte, hogy elegendő tapasztalatot szerzett.

Ezután csendben elhagyta az épületet, és senki sem látta őt elmenni.

A térképet követve a közeli barakkok felé indult, végigbotladozva a füstös, romos utcákon. Nyugodt, meleg délután volt, a csendet néha távoli dübörgés szakította meg.

A vastag falú barakkok között már valamivel hűvösebb volt a levegő. Lerogyott egy kőre, és pihent egy kicsit, míg izzadsága megszáradt, szívverésének hevessége pedig alábbhagyott. Azután odament a közeli szabadidőközponthoz, és megkezdte a kutatást.

De még alig kezdett hozzá, amikor abba is hagyta. Egyetlen pyrrusi sem tartogatott régi holmikat, még a gondolatát is nevetségesnek tartották. A huszadik negatív válasz után Jason kezdte belátni, hogy ez a módszer nem vezet sehová. Körülbelül annyi esélye volt régi dokumentumokkal rendelkező pyrrusival találkoznia, mint a nagypapa leveleinek kötegére bukkanni egy katona hátizsákjában.

Így már csak a szájhagyományra hagyatkozhatott. De Jason kérdezősködése megint eredménytelennek bizonyult. Sőt a vidám hangulat is alábbhagyott, egyre többen kezdtek morgolódni. Jason abba is hagyta, amíg még egy darabban volt. A vendéglős hozott neki egy tál ételt, aminek olyan íze volt, mintha fűrészport enne borotvahabbal. Gyorsan megevett mindent, majd még egy darabig elidőzött, gondolataiba merülve az üres tányér felett. Nehezére esett beismernie, hogy megint zsákutcá-

ba került. Vajon ki tudna neki választ adni? Az összes ember, akivel beszélt, mind nagyon fiatal volt. Nem érdeklik őket a régi történetek.

Az efféle időtöltés az öregekre jellemző. De a Pyrruson nincsenek öregek.

Kivéve egyet, akit ismert, Polit, a könyvtárost. Talán ez egy lehetőség. Ha valaki könyvekkel és kazettákkal foglalkozik, érdeklődhet a régmúlt korok iránt. Hátha olvasott olyan könyveket, amelyek mostanra már megsemmisültek. Nagyon vékony kis nyom, de érdemes rajta elindulni.

A könyvtár felé menet majdnem életét vesztette. A szakadó esőben tompán lehetett látni, mi közeledik. Egy kóbor kutya jött közelebb Jasonhoz, és hirtelen belemart a lábába. Csaknem kiharapott egy darab húst, mire sikerült lelőnie. Az antitoxin elkábította, így elég sok vért vesztett, mire sikerült a sebet bekötöznie. Kimerülten és mérgesen ért a könyvtárba.

Poli az egyik adatrögzítő berendezéssel volt elfoglalva. Nem hagyta abba a munkáját, míg Jason a vállára nem tette a kezét. Bekapcsolva nagyothalló készülékét, a pyrrusi görnyedt háttal, csendesen várakozott, hogy Jason elmondja, miért jött.

— Vannak olyan régi irataid, amiket félretettél magadnak?

Az öreg tagadólag megrázta a fejét.

— Mit tudsz a régmúlt idők nagy eseményeiről, amelyeket még fiatal korodban hallottál?

Semmi eredmény. Az összes kérdésre Poli fejcsóválása volt a válasz.

Egy idő után az öreg kezdett felidegesedni, és jelezte, hogy szeretné folytatni a munkáját.

— Igen, tudom, hogy még sok a dolgod — mondta Jason —, de ez nagyon fontos. — Poli mérgesen megrázta a fejét, és a nagyothalló készülékéhez nyúlt, hogy kikapcsolja. Jason azon gondolkodott, hogyan tudna egy pozitív választ kihúzni az öregből. Egy szó motoszkált az agyában, amit pár napja hallott, és felírta, hogy majd később megtudakolja valakitől a jelentését. Valami, amit Kerk mondott…

— Megvan! — Ott volt a nyelve hegyén. — Még egyetlen pillanat, Poli! Csak egy utolsó kérdést. Mit jelent az, hogy “grubber”? Láttál már valaha ilyet, vagy tudod, mit csinálnak, hol lehet megtalálni őket?

Szavai elakadtak, mert Poli hirtelen megpördült, és állon vágta. Bár a kis ember öreg volt és nyomorék, mégis akkorát tudott ütni, hogy Jason rögtön padlót fogott, és majdnem eltört az állkapcsa.

Homályosan látta, amint Poli durva káromkodások közepette feléje közelít, arcának ép részét pedig eltorzította a düh.

Nem igazán a béketárgyalásoknak volt itt az ideje. Jason a szokatlanul nagy gravitáció ellenére igyekezett gyorsan talpra állni, és sietett a bezárt ajtó felé. Semmi pénzért nem állt volna le verekedni egyetlen pyrrusival sem, legyen az fiatal és kicsi vagy öreg és nyomorék. Az ajtó kivágódott, ő kiszaladt rajta, s majdnem odacsukta a nyomában jövő Poli fejét.

Odakinn az eső helyett már hó szállingózott, és Jason kimerültén taposta a lucskos havat. Sajgó állat simogatva arra gondolt, hogy mégiscsak talált valamit. “Grubberek”, ez a kulcs — de hová? Ezek után kihez merne fordulni bővebb információért? Kerk volt az az ember, akivel eddig legtöbbet beszélgetett. De ezek után… Talán Méta még szóba áll vele. Azonnal látni akarta a lányt, de olyan fáradt volt, hogy az iskola épületéig alig tudta elvonszolni magát.

Reggel evett valamit, azután korán elment. Már csak egy hete maradt. Mégis képtelen volt arra, hogy siessen. Örült, hogy kétszeres súlyú teste kibírta ezt a tempót is az iskolákig. Méta éjszakai őrjáratot teljesített, és még nem ért haza. Bebotorkált a lány szobájába, és lefeküdt az ágyra.

— Kifelé! Vagy azt akarod, kihajítsalak? — kiáltotta egy női hang.

— Várj, kérlek! — mondta Jason, amint felült az ágyon. — Csak ledőltem ide, amíg hazajössz. Egyetlen kérdést szeretnék feltenni, és ha arra válaszolsz, megígérem, hogy soha többé nem foglak zavarni.

— Mi lenne az? — kérdezte, miközben lábával türelmetlenül topogott. De hangjában kíváncsiság érződött. Jason alaposan végiggondolta, mielőtt megszólalt.

— Ha lehet, ne lőj agyon. Tudod, hogy én egy másik világból jöttem, elég nagy a szám, és már eddig is sok marhaságot hallottál tőlem anélkül, hogy lelőttél volna. Még egy utolsót. Be tudnád-e bizonyítani felsőbbrendűségedet a galaxis többi polgárának azzal, hogy nyugodtan végighallgatsz, mielőtt szétlőnél alkotóelemeimre.

A lány válasza egy újabb lábdobbantás volt. Jason mély lélegzetet vett, és belekezdett.

— Mi az, hogy “grubber”?

Egy hosszú másodpercig a lány csendes és mozdulatlan maradt.

Azután utálkozva nézett a férfira.

— A legvisszataszítóbb témát tudtad választani.

— Lehetséges — mondta —, de ezzel még nem válaszoltál a kérdésemre.

— Nos… ez olyan dolog, amiről az emberek nem szoktak beszélni.

— De én igen.

— Én viszont nem! Ez a legundorítóbb dolog a világon, és nem vagyok hajlandó róla többet beszélni. Kérdezd meg Krannont, de ne engem! — Közben megfogta a férfit a karjánál, és keresztülvonszolta a szobán. Az ajtó becsapódott mögötte. — Micsoda amazon — motyogta magában Jason. Haragja kissé alábbhagyott, amikor rájött, hogy a lány mégiscsak egy fontos kulcsot adott a kezébe. A következő lépés, hogy megtudja, ki az a Krannon.

Visszament a szabadidőközpontba, ahol megadták neki egy bizonyos Krannonnak a címét és a munkahelyét. Mivel a megadott hely a közelben volt, Jason odasétált. Hatalmas, kocka alakú épület volt, ablakok nélkül. A bejárat mellett egyetlen szót látott: ÉLELMISZER. Bement a viszonylag kicsi ajtón, majd parányi fülkéken haladt keresztül, amelyekben automatikus berendezések különböző jellegű fertőtlenítéseket végeztek: ultaibolya sugárzás, antibio spray, forgó kefék, vizes permetezés.

Végül csurom vizesen, de sokkal tisztábban beengedték az épület központjába. Emberek és robotok ládákat pakoltak, az egyik embert megkérdezte, hol találja Krannont. Az illető hűvös pillantással végigmérte tetőtől talpig, majd köpött egyet, mielőtt válaszolt volna.

Krannon egy hatalmas teremben egyedül dolgozott. Zömök ember volt, pecsétes kezeslábasban. Rendkívül mogorvának látszott.

Amikor Jason belépett, abbahagyta a bálák pakolását, és leült az egyikre. Arcáról sugárzott a szomorúság, és ez mintha még fokozódott volna, amikor Jason elmondta, mi után kutat. Pyrrus történelme meglehetősen untatta, nagyot ásított. Amikor Jason befejezte, megint ásított egyet, de nem szólt semmit.

Jason várt néhány másodpercig, azután megkérdezte:

— Van neked olyan könyved, feljegyzésed vagy kazettád, ami a régi időkre vonatkozó ismereteket tartalmaz?

— Úgy látszik, megtaláltad a megfelelő embert, akit zaklass, idegen válaszolta. — Azzal, hogy velem beszéltél, csak a gondjaid fognak szaporodni.

— Miért? — kérdezte Jason.

— Miért? — Most először hevesen gesztikulálni kezdett. — Majd én megmondom neked, hogy miért! Egyszer elkövettem egy hibát, csak egyszer, és egész életemben viselnem kell ennek a terhét. Amíg csak élek; hogyan viselnéd te ezt? Örökké egyedül lenni, senki se szól hozzám. Még a grubberektől is elfogadnék parancsokat.

Jason igyekezett leplezni izgatottságát.

— Grubberek? Azok meg kik?

A kérdés mellbe vágta Krannont. Hirtelen elhallgatott. Hihetetlennek tűnt számára, hogy a világon létezik olyan ember, aki nem tudja, kik a grubberek. Felderült az arca, amikor rájött, hogy végre talált valakit, akinek elmondhatja nyomorúsága történetét.

— A grubberek hitszegők. Elárulták az emberi fajt, és ezért el kéne törölni őket a föld színéről. A dzsungelben élnek. És amit az állatokkal tesznek…

— Úgy érted, hogy emberek? Pyrrusiak, mint te? — vágott közbe Jason.

— Nem olyanok, mint én, uram! És ha szeretnél sokáig élni, akkor ilyen hibát ne kövess el még egyszer. Azért, mert egyszer elaludtam őrségben, és ezért ilyen alantas munkára ítéltek, még nem jelenti azt, hogy én szeretem őket. Undorítóak, valóban azok, és ha nem tőlük kapnánk az élelmiszereket, holnap már valamennyien halottak lennének. Ezt a munkát szívesen elvégezném.

— Ha ők élelmiszerekkel látnak el benneteket, valamit biztosan ti is adtok nekik cserébe.

— Mindenféle bóvli árut, késeket, üveggyöngyöket meg ilyesmit.

Az árut zárt csomagokban szállítjuk, és én vagyok azért a felelős, hogy eljusson hozzájuk.

— Hogyan történik ez? — kérdezte Jason.

— Páncélozott járművön szállítom a csomagokat az átadás helyére.

Később visszamegyek, és elhozom az élelmiszereket, amit addigra odahordanak.

— Elkísérhetnélek a legközelebbi szállítmánynál? Krannon fintorgott egy darabig.

— Na jól van. Ha olyan hülye vagy, hogy velem akarsz jönni, én nem bánom. Legalább segítesz a pakolásnál. Most éppen két betakaritási munka között vannak, így a legközelebbi transzport nyolc nap múlva esedékes.

— De hát addigra elmegy az űrhajó! Az már túl késő lesz nekem.

Nem tudnál hamarabb menni?

— Ne terhelj engem a saját problémáiddal! — morogta Krannon, miközben felállt. — Akkor fogok menni, és nem vagyok hajlandó változtatni az időponton a te kedvedért.

Jason úgy érezte, ennél többet egyelőre nem érhet itt el. Az ajtó felé indult, majd mégis visszafordult.

— Csak még egy kérdést… Hogy néznek ki ezek a vadak, a grubberek?

— Honnan a fenéből tudhatnám? — vetette oda mogorván Krannon.

— Kereskedem velük, nem vagyok szerelmes beléjük. Ha véletlenül meglátnék egyet, azon nyomban agyonlőném. — Beszéd közben pisztolya markolatával játszott. Jason csendesen távozott.

Jason az ágyán feküdt, a nagyobb gravitációtól kimerült testét pihentette, s közben azon gondolkodott, hogyan tudná Krannont rávenni, hogy megváltoztassa a szállítás időpontját. Pénze szinte értéktelen holminak számított ezen a bolygón. Ha nem tudja meggyőzni, meg kell vesztegetnie. De vajon mivel? Jason szeme megakadt vállfán függő régi ruháján, és támadt egy ötlete.

Kora reggel egyenesen az élelmiszerközpontba indult. Megint egy nappal közelebb került a határidőhöz. Krannon fel sem nézett, csak folytatta munkáját, amikor Jason belépett.

— Szeretnéd ezt? — nyújtott át a száműzöttnek egy lapos, aranyból készült brosst, melynek közepébe hatalmas gyémánt volt beágyazva.

Krannon morgott valamit, miközben kezében forgatta a tárgyat.

— Játék — mondta. — Mire való ez?

— Nos, ha ezt a gombot megnyomod, kigyullad benne egy parányi láng. — A felső részen megvillant egy picike láng. Krannon vissza akarta adni.

— Mit kezdjek egy ilyen apró tűzzel? Itt van, tartsd meg!

— Várj még egy pillanatig! — mondta Jason. — Amikor a közepén lévő gyémántot megnyomod, előjön belőle egy ilyen… — Borsszem nagyságú fekete golyó gurult a tenyerébe. — Ez egy szilárd ultranitből készült parányi gránát. Szorítsd meg erősen, és dobd el.

Néhány másodperc múlva akkora robbanást idéz elő, amely ezt az egész épületet szétvinné.

Krannon szinte elmosolyodott, amint a bross után nyúlt. Egy nagy erejű fegyver olyan a pyrrusiaknak, mint a cukorka a kisgyereknek.

Mialatt Krannon az új szerzeményt nézegette, Jason előadta ajánlatát.

— A bross a rejtett bombákkal, a tiéd lehet, ha holnapra teszed a szállítás időpontját, és engem is magaddal viszel.

— Legyél itt reggel ötkor! — mondta Krannon. — Korán indulunk.