Halálvilág 1

24. fejezet

Ezt követően nagyon hosszú ideig, Jason tudatában csak homályos foltokként jelent meg a valóság. Mozgások, hatalmas állatok körülötte. Falak, tábortűz füstje, hangok morajlása. Túl fáradt volt, hogy értelmet keressen bennük. Sokkal könnyebb volt feküdni, és hagyni, hogy menjen minden a maga útján.

— Ideje felkelni! — mondta Rhes. — Még pár napot fekszel így, aztán nyugodtan belökhetünk a gödörbe, még akkor is, ha lélegzel.

Jason hunyorgott, próbálta felismerni a homályosnak tűnő alakot.

Végül rájött, hogy Rhes hajol föléje, és válaszolni akart neki. De a beszéd egész testét megrázó köhögési rohamba fulladt. Valaki egy csészét tartott a szájához, az édes folyadék kellemes melegséget okozott a torkában. Pihent egy kicsit, majd újra megpróbált beszélni.

— Mióta vagyok itt? — A hang vékony volt, és mintha nagyon messziről jött volna. Jason csak nehezen jött rá, hogy ez az ő hangja.

— Nyolc napja. Látod, nem hallgattál rám annak idején, amikor beszélgettünk. Ott kellett volna maradnod az űrhajó mellett a lezuhanás után is. Nem emlékszel, hogy azt mondtam, bárhol érsz földet ezen a kontinensen, hamarosan megtalálunk. De most már késő ezen bánkódni. Legközelebb majd figyelj oda arra, amit mondok. Az embereink még sötétedés előtt elérték a helyet, ahol a gép lezuhant. Látták az összetört ágakat, és először azt gondolták, bárki zuhant is le, odaveszett a mocsárban. Azután az egyik kutya megtalálta a nyomodat, de az éjszakai esőben elvesztette. Sokáig kutattak a sárban és a hóban, egészen másnap délutánig. Már majdnem feladták, és hazaindultak, hogy erősítést vigyenek, amikor meghallották a lövéseket. Szerencsére egyikük állatmester volt, és rájuk parancsolt, hogy menjenek el. Máskülönben mindet meg kellett volna ölni, és ez nem jó dolog.

— Köszönöm, hogy megmentettetek — mondta Jason. — Melegebb helyzet volt, mint szerettem volna. De mi történt azután? Azt hittem, nekem befellegzett. Tüdőgyulladást kaptam, és ez végzetes a jelenlegi kondíciómban, gyógykezelés nélkül. Úgy látszik, te is tévedtél, amikor azt mondtad, hogy a ti gyógyszereitek nem érnek semmit. Látod, nekem mégis használtak.

Jason elhallgatott, amikor látta, hogy Rhes megrázza a fejét, s arcán aggódó kifejezés jelenik meg. Jason körülnézett, s meglátta Naxát és még néhány embert. Mindegyikük ugyanolyan komor volt, mint Rhes.

— Mi a baj? — kérdezte Jason, érezte, hogy valami történt. — Ha az orvosságaitok nem segítettek rajtam, akkor mitől gyógyultam meg?

A medikitem kiürült, én magam hajítottam el.

— Már haldokolttál — mondta Rhes lassan. — Nem tudtunk meggyógyítani. Csak egy városlakó orvosgépe menthetett meg. Ezért szereztünk egyet a jármű vezetőjétől, aki a kereskedelmet szokta lebonyolítani.

— De hát hogyan? — kérdezte Jason zavartan. — Azt mondtatok, a városlakók tiltják tőletek az orvosi felszereléseket. Ő nem adhatta nektek a saját medikitjét, hacsak…

Rhes bólintott, és befejezte a mondatot. — Meghalt, naná, hogy meg!

Én magam öltem meg, méghozzá a legnagyobb élvezettel.

Ez mellbe vágta Jasont. Befúrta fejét a párnába, és elgondolkodott, hányan haltak meg, amióta a Pyrrusra érkezett. Az emberek, akik azért haltak meg, hogy megvédjék őt, vagy az eszméi miatt…

Borzalmas lelkiismeret — furdalás kezdte gyötörni. Vajon Krannonnal véget ér a sor, vagy folytatódik azzal, hogy a városlakók meg akarják bosszulni társuk halálát?

— Nem tudjátok, mit jelent ez! — Alig volt képes kipréselni magából a szavakat. — Krannon meggyilkolásával magatokra haragítottátok a városlakókat. Vége a kereskedelemnek, nincs több felszerelés. Az első adandó alkalommal megtámadnak benneteket, és halomra fogják lőni az embereiteket.

— Természetesen ezt mi is tudjuk. — mondta Rhes. Hangja érdes és izgatott volt. — Nem egykönnyen hoztuk meg ezt a döntést. Mindig kereskedtünk a városlakókkal. A szállítmányok sérthetetlenségét ősrégi megállapodás szavatolta. A tőlük szerzett műszaki cikkek jelentették utolsó kapcsolatunkat a galaxis többi világával.

— Mégis elszakítottátok az utolsó láncszemet, hogy engem megmentsetek. Miért?

— Csak te tudod erre megadni a választ. Hihetetlen erejű támadás érte a várost, a falaik összeomlottak, és mindannyian egy szűk területre vonultak vissza. Ugyanakkor az űrhajó az óceán fölé repült, és bombát dobott le. Azután az űrhajó visszatért, és te elhagytad a fedélzetet egy kisebb hajóval. Lőttek rád, de nem öltek meg. Sőt a kis űrhajó sem ment tönkre, éppen most húzzuk ki a mocsárból. Mit jelent ez az egész? Mi nem tudunk erre választ adni. De abban biztosak vagyunk, hogy valami nagyon fontos dolog történt. Túlélted a zuhanást, de meghalhattál volna, mielőtt beszélhettél volna. A kis hajót valószínűleg rendbe lehet még hozni, és repülhet. Talán ez volt a terved, hogy elhozz nekünk egy ilyet.

Nem hagyhattuk, hogy meghalj, még akkor sem, ha ez háborút jelent a város ellen. Elmagyaráztuk a helyzetet minden emberünknek a kommunikátorokon keresztül, és mindannyian arra szavaztak, hogy mentsünk meg téged. Ezért megöltem a városlakót a medikitért, és két dorymot agyonhajszoltam, hogy idejében ideérjek. Most pedig mondj el nekünk mindent! Mit jelent ez az egész? Mi a terved?

Hogyan segíthet ez rajtunk?

Jason bűntudatot érzett, megszólalni sem tudott. Egy régi legenda jutott az eszébe, amelyben Jona összetörte az űrhajót, és mindenki meghalt, csak egyedül ő maradt életben. Ez lenne ő? Összetört egy világot? Vajon bevallhatja-e ezeknek az embereknek, hogy csupán azért lopta el a mentőcsónakot, hogy a saját életét megmentse?

A három pyrrusi előrehajolt, mindannyian a válaszát várták. Jason lehajtotta a fejét, nem tudott a szemükbe nézni. Mit mondhatna nekik? Ha elmondja az igazságot, azon nyomban megölik, hogy igazságot szolgáltassanak. Most már annyi mindenen keresztülment, hogy saját sorsa nem is érdekelte. De ha meghal, az eddigi összes halál értelmetlen lesz. És még mindig látott megoldást, hogy a háborúnak véget vessen. Minden adat a kezében volt, már csak össze kellett állítania a képet. Bárcsak ne lenne ilyen fáradt, most is megtalálhatná a megoldást. Ott volt valahol az agya egy eldugott zugában, és csak elő kellett volna húznia onnan.

Kintről hirtelen lábdobogás hallatszott, egy ember szaladt kiabálva.

De úgy látszott, csak Jason hallotta. A többiek annyira feszülten várták a válaszát, hogy nem vettek észre semmit. Lázasan kutatott gondolatai között, de nem talált megfelelő magyarázatot. Mindegy, mit talál ki, de az igazat nem mondhatja meg. Ha ö meghal, minden remény elpusztul. Valamit hazudni kell, hogy időt nyerjen, amíg talál valami elfogadható magyarázatot. De most ahhoz is túl fáradt volt, hogy valami ügyes hazugságot kiagyaljon.

Az ajtó hirtelen ki vágódott, a robaj szinte szétrobbantotta a szoba csendjét. Zömök férfi jelent meg az ajtóban, haragos arckifejezését még hófehér szakálla sem tudta elrejteni.

— Mindenki megsüketült itt? — kiabálta. — Egész éjjel lovagoltam, majd kiköptem a tüdőmet, ti meg nyugodtan üldögéltek itt, mint kotlós a tojáson. Kifelé mindenki. Földrengés! Nagy erejű földrengés közeledik!

Most már mindannyian talpon voltak, egymás szavába vágva kiáltoztak. Rhes hangja túlkiabálta valamennyit. — Hannanas!

Mennyi időnk van még?

— Idő? Ki a fene tudja ezt! — káromkodott a fehér szakállas. — Kifelé innen, különben mindannyian meghaltok, én csak ennyit tudok összesen!

Senki sem vitatkozott tovább. Egy pillanat alatt eszeveszett rohangálás kezdődött. Jasont az egyik dorym hátán lévő hordágyba fektették. — Mi történt? — kérdezte a férfit, aki segített neki felmászni.

— Földrengés közeledik — mondta, miközben ujjai ügyesen kötötték a csomókat. — Hannanas a legjobb földrengés-előrejelzőnk.

Mindig előre tudja, mikor lesz földrengés. Ha időben sikerül mindenkit értesíteni, el tudunk menekülni. A rengésjelzők előre érzik az ilyesmit — mondta, miközben elkészült az utolsó csomóval.

Alkonyodott, amikor elindultak. A lenyugvó nap vörösre festette az égboltot. Távolról dübörgés hallatszott. Illetve eleinte inkább csak érezni lehetett, mint hallani. A föld elkezdett mozogni a lábuk alatt.

A dorymok gyors, vágtába kezdtek anélkül, hogy noszogatni kellett volna őket. Keresztülnyargaltak egy mocsaras részen, azután Hannanas megváltoztatta útirányukat. Néhány másodperc múlva Jason azt is megtudta, hogy miért. Az északi égbolt hirtelen szétrobbant. Hatalmas lángoszlo-pok világítottak be mindent, hamu és izzó lávadarabok repültek az erdőbe, s azonnal tüzet okoztak. Ha nem változtatnak útirányt, egyenesen beleszaladtak volna a tűzfalba.

Jason egy hatalmas állatot látott a vonuló csapat mellett, és amikor egy tisztásra értek, a tűz fényében jobban szemügyre vehette.

— Rhes! — kiáltott fel ijedten a gigantikus szörnyetegre mutatva.

Rhes mellette lovagolt, a kiáltásra a szőrös, csavart szarvú fenevadra nézett, majd megint előrefordította fejét. Nyilvánvalóan nem ijedt meg, és nem is nagyon érdekelte a különös teremtmény. Jason körülnézett, és megértett mindent.

A körülöttük lévő állatok nem adtak ki semmiféle hangot, ezért is nem vette észre őket eddig. De mindkét oldalon sötét árnyékok szaladtak mellettük a fák között. Néhányat felismert, de a legtöbb fajjal még sohasem találkozott. Észrevette, hogy a nagyobb testű, vadon élő kutyák egy csoportja együtt szalad domesztikált rokonaikkal. De figyelemre sem méltatták egymást. Repülő állatok húztak el a fejük felett. A kitörő vulkán akkora veszéllyel fenyegette őket, hogy minden más ellenségeskedést elfelejtettek. Az élet megbecsülte az életet. Egy csapat kövér, disznószerű állat, hatalmas görbe agyarakkal, dübörgött el mellettük. A dorymok lassítottak, nehogy felboruljanak tőlük. A kisebb állatok általában a nagyobb testűek mögött szaladtak, majd mintha meggondolnák magukat, hirtelen elébük vágtak.

A hordágyban zötykölődve Jason elszenderedett. Alvás közben is hallotta a némán menekülő állatok csörtetését. Akár becsukta a szemét, akár kinyitotta, maga előtt látta a vadállatok végtelen áradatát.

Ez valamit jelentett, és megpróbált rájönni arra, hogy mit. Menekülő pyrrusi állatok.

Hirtelen felült, egy pillanat alatt kiment az álom a szeméből, s döbbenten bámult maga elé, mint aki végre megértett valamit.

— Mi történt? — kérdezte Rhes, és közelebb jött.

— Menjünk tovább! — mondta Jason. — Jussunk ki innen valami biztonságos helyre. Tudom már, hogyan szerezhettek meg mindent, amire vágytok, és vége lesz a háborúnak is. Van egy módja, és már tudom, hogyan oldjuk meg.