Halálvilág 1

4. fejezet

— Ne beszéljen ostobaságokat — mondta Kerk, és tárcsázott magának még egy adag sültet. — Ennél sokkal egyszerűbb módon is követhet el öngyilkosságot. Rádöbbent már, hogy milliomos lett?

Azzal a pénzzel, ami a zsebét feszíti, élete végéig henyélhet az örömök bolygóján. A Pyrrus egy halálos világ, nem holmi látnivaló kíváncsi turisták számára. Nem engedélyezem a beutazását.

Azok a szerencsejátékosok, akik könnyen kijönnek a sodrukból, nem sokra viszik. Jason igen dühös lett. Azonban ez az indulat legfeljebb arca kifejezéstelenségében és hangja nyugodtságában nyilvánult meg.

— Maga csak ne mondja meg nekem, mit tehetek és mit nem, Kerk Pyrrus! Maga böhöm nagy fickó egy roppant mordállyal… de ez még nem jelenti azt, hogy magánál van a tromf. Legfeljebb azt akadályozhatja meg, hogy a hajója fedélzetére lépjek. Viszont én odajuthatok máshogy is. És ne nevezzen kíváncsi turistának, amikor még fogalma sincs az elhatározásom indokairól.

Jason nem próbálta kifejteni, mire gondol, hiszen az egész még csak ködösen, formátlanul lebegett az agyában. Csak egyet tudott: mennél többet utazott, a világ annál egyformábbnak tűnt számára. Az ősi, civilizált világok mind, mind monoton egyhangúságba süllyedtek. A határvilágok mind egyforma, kemény körülmények közötti, erdei táborokból, telepekből állnak. Nem mintha a galaktikus életmód untatná. Mindössze annyi történt, hogy ráérzett a korlátaikra…

sajátját viszont sohasem találta meg. Egészen addig, amíg Kerkkel nem ta-lálkozott, nem talált legyőzőre, sem olyanra, aki hozzá fogható lett volna. Ez nemcsak puszta egoizmus volt. Kézzelfogható tény. Most pedig kénytelen lenne elfogadni azt a tényt, hogy létezik egy világ, tele emberekkel, akik mindannyian fölötte állnak erőben és gyorsaságban. Jason sohasem fog addig megnyugodni, míg erről saját szemével meg nem győződik. Még ha bele is hal a próbálkozásba…

Erről azonban egy szót sem szólt Kerknek. Hiszen vannak más indokok is, amit a férfi jobban meg fog érteni.

— Nem gondolta át, mit mond, amikor kijelentette, hogy nem engedélyezi a Pyrrusra lépésem — mondta Jason. — Azt nem is említem, hogy morálisan sokkal tartozik nekem, amiért megnyertem a szükséges összeget. De mi lesz legközelebb? Ha egyszer ismét szüksége lesz fegyverekre és muníciókra? Nem sokkal jobb, ha kéznél vagyok… a régi jó, bevált módszer… mint kitalálni valami új módot a pénzszerzésre?

Kerk hosszasan elkérődzött a második adag sült maradványai fölött.

— Nem is hülyeség. És el kell ismernem, hogy ez eddig eszembe sem jutott. Nekünk, pyrussiaknak az az egyik nagy hibánk, hogy viszonylag keveset gondolunk a jövőre. Az is elég gondot okoz, hogy napról napra életben maradjunk. így hát csak az adott helyzetekre koncentrálunk, és hagyjuk, hogy a jövő megformálja magát. Velünk jöhet. Remélem, életben marad addig, amíg újra szükségünk lesz a trükkjeire. Mint számos világ pyrrusi nagykövete, ezennel hivatalosan meghívom önt a mi vendégszerető bolygónkra.

Minden költségét álljuk. Azzal a kikötéssel jöhet, hogy a személyi biztonságával kapcsolatos minden utasításunknak eleget tesz.

— A kikötést elfogadom — felelte Jason. Es sehogy sem értette, minek örül annyire, hogy dalolva írja alá saját halálos ítéletét.

Kerk már a harmadik desszertjét fogyasztotta, amikor az órája halkan pittyegni kezdett. A nagykövet azonnal lerakta a villát, és felállt.

— Ideje menni — közölte. — Most már időben vagyunk. Miközben Jason felkászálódott, a férfi aprót dobált a pénznyflásba, míg a fizetve lámpa ki nem gyulladt. Aztán kiléptek az ajtón, és sietve indultak.

Jason meg sem lepődött, amikor egy nyilvános mozgólépcsőhöz értek, nem sokkal az étterem mögött. Kezdett rájönni, hogy mióta elhagyták a kaszinót, azóta egy gondosan megtervezett útvonalon haladnak. A riadó minden bizonnyal már felhangzott, és az egész bolygó rájuk vadászhat. Ez idáig azonban a legcsekélyebb jelét sem észlelték annak, hogy követnék őket. Nem ez volt az első alkalom, hogy Jason mindig egy lépéssel a hatóságok előtt járt — azonban most először engedte, hogy valaki más a kezét fogva vezesse eközben. El kellett mosolyodnia saját engedelmes belenyugvásán.

Annyi éven át magányos farkasként működött, és most szinte perverz örömöt érzett abban, hogy valaki mást követhet.

— Siessünk! — morogta Kerk, miután gyors pillantást vetett az órájára. Hatalmas, döngő léptekkel haladt a mozgólépcső felé. Öt szintet mentek felfelé — anélkül, hogy bármilyen gyanús személyt láttak volna —, mielőtt Kerk lelépett a mozgólépcsőről.

Jason áldotta magát a mindennapos testedzésekért. Azonban ez a nagy rohanás az átalvatlan éjszaka után még így is alaposan megizzasztotta és kimerítette. Kerk normálisan lélegzett, a homlokán egyetlen verejtékcsepp sem látszott; az erőfeszítés legcsekélyebb jelét sem mutatta.

Egy lépcsőn kapaszkodtak fel, aztán a második motorszinten egy csarnok felé fordultak. Ahogy kiléptek a kijáraton, egy kocsi húzott eléjük, a járdaszegély mellé. Jasonnak volt annyi esze, hogy ne kapkodjon a fegyvere után. Pontosan abban a pillanatban, ahogy odaértek, a sofőr kinyitotta a kocsi ajtaját, és kilépett. Kerk egyetlen szó nélkül átnyújtott neki egy papírlapot, és beült a kormány mögé.

Jasonnak épp csak annyi ideje maradt, hogy beugorjon, a kocsi máris meglódult. Az egész helycsere alig három másodpercet vett igénybe.

A sofőrt nem látta jól a hajnali homályban, de Jason még így is felismerte. Természetesen sohasem látta még ezt a férfit, de Kerket ismerve, el sem téveszthette egy pyrrusi lakos jellegzetes külsejét.

— Az Ellustól kapott elismervényt adta oda neki — jegyezte meg Jason.

— Persze. Az váltja ki a hajót és a rakományt. Mire a kaszinó a csekk alapján eljut Ellushoz, már rég elhagyják a bolygót. Na, foglalkozzunk magunkkal! Részletesen elmagyarázom a tervet, nehogy eltévesszen valamit. Csak egyszer fogom elmondani, és ha van valami kérdése, csak akkor tegye fel, miután befejeztem.

A parancsoló hangszín olyan egyértelmű volt, hogy Jason azon kapta magát, hogy engedelmesen figyel. Habár tudata egy része mosolyogni kívánt azon, milyen engedelmesen elfogadta ezt az embert főnökének.

Kerk csatlakozott a kocsival az űrtér felé tartó, szakadatlan forgalomhoz. Könnyedén vezetett, miközben beszélt.

— Ezóta már keresnek bennünket, de egy lépéssel előttük járunk.

Abban biztos vagyok, hogy a cassyliaiak nem akarnak nyíltan színt vallani, így úttorlaszra nem kell számítanunk. Azonban a kikötő nyüzsögni fog a legkülönfélébb ügynököktől. Tudják, hogyha egyszer a pénz elhagyja a bolygót, fújhatják. Amikor megpróbáljuk lerázni őket, biztosak lesznek abban, hogy a pénz még nálunk van.

így hát a fegyverszállító hajó akadálytalanul elhagyhatja a bolygót.

Jason enyhén megremegett.

— Csak nem azt akarja mondani, hogy agyaggalambosdit játszunk, hogy fedezzük a hajó szökését?

— De bizony. Mivel úgyis távozni akarunk a bolyóról, nem árt, ha közben ködösítünk egy keveset. Most hallgasson, amíg befejezem, ahogy mondtam! Még egy félbeszakítás, és kihajítom az útra.

Jason ebben nem kételkedett. Feszülten — és néma csendben — figyelt, ahogy Kerk szóról szóra elismételte, amit az előbb mondott, majd tovább folytatta a terv felvázolását.

— A hivatali autóbejárat valószínűleg szélesre tárva áll a forgalom előtt. És egy halom ügynök fog ott lebzselni álruhában. Esetleg bejuthatnánk anélkül, hogy észrevennének, de kissé kétlem.

Mindegy, nincs jelentősége. Keresztülhajtunk a kapun, egyenesen a felszállópályához. A Darkhan Kincse, amire a jegyünk szól, épp akkor fogja megadni a második figyelmeztető szirénát, és kezdi felhúzni a feljárót. Mire az ülésünkhöz érünk, megkezdi a felszállást.

— Ez remekül hangzik — szólt közbe Jason. — És az őrök eközben piros pacsit játszanak?

— Lövöldözni fognak ránk és egymásra. Mi kihasználjuk a zűrzavart, és meglépünk.

Ez a válasz nem túlságosan oszlatta el Jason kétségeit, de elhessegette a baljós gondolatokat egy időre.

— Jó… Tételezzük fel, hogy a fedélzetre jutunk… de mi fogja visszatartani őket attól, hogy lefújják az indulást, leszedjenek bennünket a gépről, és falhoz állítsanak?

Kerk megvetően végigmérte, majd újra az út felé fordította a figyelmét.

— Mint említettem, a hajó neve Darkhan Kincse. Ha vette volna a fáradságot, hogy tanulmányozza a rendszert a legcsekélyebb mértékben is, tudnia kellene, mit jelent ez. Cassylia és Darkhan testvérbolygók, és riválisok minden tekintetben. Még két évszázad sem telt el azóta, hogy gyilkos belháborút vívtak, mely majdnem mindkettejük megsemmisülését okozta. Most mindketten állig felvegyverkezve semlegesen viselkednek, s ezt egyikük sem meri megtörni. Abban a pillanatban, hogy a hajó fedélzetére lépünk, darkhani területen leszünk. A két bolygó nem írt alá kiadatási egyezményt. Cassylia szívesen megkaparintana bennünket… de nem annyira, hogy megkockáztasson egy esetleges háborút.

Mindössze ennyi magyarázatra jutott idő. Kerk el-kanyarodott a forgalom folyamától, és a Csak hivatali kocsik feliratú kapu felé vette az irányt. Jason szinte meztelennek érezte magát, ahogy az őrzött kapu felé gördültek, mely…

…zárva volt.

Egy másik kocsi közeledett a kapu felé belülről, s Kerk lépésre lassította a járművüket. Az egyik őr váltott néhány szót a kifelé tartó autó sofőrjével, aztán intett a nyitószerkezet kezelőjének. A kapu elkezdett befelé tárulni, és Kerk rátaposott a gázra.

Minden egyszerre történt. A hajtómű felbömbölt, a kipörgő kerekek sikoltottak az úton, és a kocsi belerohant a nyíló kapuba. Jason látta, ahogy az őrök egy pillanatig tátott szájjal állnak, aztán letérdelnek, vagy fedezék mögé ugranak. Lövések dörrentek, de egyetlenegy sem talált.

Kerk egy kézzel fogta a kormányt, a másikkal az ülés alá nyúlt, és egy ugyanolyan mordályt húzott elő, mint amilyet ő használt.

— Ezt használja, ne a sajátját — javasolta. — Rakétameghajtású robbanógolyók. Nagyot durrannak. Ne célozzon… azt bízza rám.

Csak lövöldözzön egy kicsit, hogy távol tartsuk őket. így ni!

Kilőtt az ablakon, és máris átnyújtotta a fegyvert Jasonnak, a golyó jóformán még ki sem röppent a csőből. Egy üres teherautó hatalmas zajjal felrobbant, fémdarabok hullottak a környező kocsikra, és a sofőrök pánikszerűen menekültek.

Ezt követően egy őrületes száguldás vette kezdetét egy bolondokházában. Kerk egyértelműen úgy vezetett, mintha keresné a legrettenetesebb halálmódot. A követő kocsik lemaradtak a kerékcsikorgató kanyarokban. Már majdnem teljesen átvágtak a térségen, s amerre elhaladtak, füstölgő káoszt és összevisszaságot hagytak maguk mögött.

Aztán az üldözők váratlanul ismét feltűntek, s már csak egy hajó magasodott előttük: a Darkhan Kincse Erős drótkerítés vette körül, mint ahogy ez illik is a bolygója státusához. A zárt kapu előtt őrök térdeltek, vállhoz szorított fegyverekkel, várva, hogy a közeledő kocsi lőtávolba kerüljön. Kerk meg sem próbált a közelükbe menni. Inkább még jobban a gázra taposott, és a drótkerítésnek fordult.

— Takarja el a képét! — kiáltotta.

Jason a feje elé kapta a karját, a következő pillanatban máris nekiütköztek a kerítésnek.

Szakadó fém sikoltása hallatszott, a kerítés megrándult, a kocsi köré csavarodott, de nem szakadt át. Jason kirepült az ülésből, és fejjel majdnem átütötte a kaszni kárpitos tetejét. Mivel Kerk kirántotta a kocsi ajtaját, Jason rájött, hogy utazásuk a kocsival itt véget ért. Kerk láthatta, társa hogy forgatja a szemét, mivel egy szót sem szólt, csak kirángatta Jasont, és fellendítette a megrongálódott kocsi tetejére.

— Másszon át a kerítésen, és futás a hajóhoz! — ordított rá.

Hogy ne legyen kétség afelől, mire gondol, jó példával járt elöl.

Szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy ekkora test futni tudjon, de mint kiderült, tudott; nem is akárhogy! Inkább támadó tankként robogott, semmint emberként. Jason lerázta magáról a kábulatát, és legjobb futóstílusát produkálta. Ennek ellenére ő még félúton sem járt a hajóhoz, amikor Kerk a feljáróhoz ért. Már lekapcsolták a hajóról, de a döbbent alkalmazott arrébbtaszítni is elfelejtette, ahogy a nagy ember feldübörgött a lépcsőfokokon.

A tetején megfordult, és rálőtt azokra a katonákra, akik berohantak a nyíló kapun. Azok hasra vágták magukat, kúszni kezdtek, és vissza-visszalőttek. Néhány lövést a loholó Jason felé is megeresztettek.

A jelenetet Jason úgy élte át, mintha lassított felvételt nézne. Kerk a lépcső tetején áll, hűvösen lődözget, miközben golyók záporoznak körülötte. Ha beugorna a zsilipnyílásba, azonnal biztonságba kerülhetne. Ám ő marad, hogy fedezze Jasont.

— Kösz! — lihegte Jason, ahogy sikerült felugrania az utolsó lépcsőfokokon, bevetette magát a hajó belsejébe, és el vágódott.

— Isten hozott a fedélzeten! — mondta Kerk közvetlen hangnemben, amikor beugrott utána, s a pisztolyát lengette, hogy ezzel hűtse.

Egy komor képű hajóstiszt húzódott kissé hátrébb a tűzvonalból, és alaposan végigmérte mindkettőjüket.

— Maguk meg mi a nyavalyát keresnek itt? — morogta. Kerk megnyálazott ujjával ellenőrizte a fegyvercső hőfokát, aztán visszacsúsztatta a tokjába.

— Egy másik rendszer törvénytisztelő polgárai vagyunk, nem követtünk el semmilyen bűncselekményt. Ezek a barbár cassylok nem méltók a civilizált társasághoz. Következésképp Darkhanba tartunk… íme, a jegyünk… s hajói hiszem, máris szuverén darkhani területen állunk. — Ez utóbbit pusztán annak a cassyl tisztnek a kedvéért tette hozzá, aki épp ekkor botladozott be a zsilipajtón felemelt fegyverével.

A katonát nem lehet hibáztatni. Látta ezeket a körözött alakokat megszökni. Ráadásul épp egy darkhani hajó fedélzetén. Ellepte agyát a vak gyűlölet, és lövésre emelte a fegyverét.

— Kifelé innen, rohadékok! Ilyen könnyen nem menekültök meg!

Kifelé, lassan, feltartott kézzel, különben szétlövöm az agyatokat…

A dermedt pillanat egyre csak nyúlt, hosszabbodott. A pisztoly Kerkre és Jasonra mutatott. Egyikük sem kísérelt meg a saját fegyvere után nyúlni.

A pisztoly megremegett kissé, ahogy a tiszt arrébb lépett, aztán visszatért a két emberre. A darkhani űrhajós nem ment messze, csak egy lépést tett a falhoz, ahol egy piros doboz nyugodott. Egyetlen, gyors mozdulattal felkattintotta a fedelet, és ujját a gombra helyezte.

Ekkor elmosolyodott, s felgörbülő ajka alól kivillant a teljes fogsora.

Meghozta a döntését, s épp a cassyl tiszt arroganciája volt a lényeges tényező.

— Ha egyetlen lövést is meg merészel kísérelni darkhani felségterületen, megnyomom a gombot! — kiáltotta. — És tudja, mi történik akkor… a maguk hajóiban is van ilyen. Az első ellenségesnek nyilvánítható cselekedetre valaki megnyomja a gombot. A hajó az összes rakétáját azonnal kilövi, és a mocskos városukat letöröljük a bolygó színéről. — Mosolya egész arcát elfoglalta, s kétség sem fért ahhoz, hogy örömmel beváltja a fenyegetését. — Gyerünk, lőjön csak! Már úgyis rég viszket az ujjam.

Megszólalt a felszállósziréna, a zsilipzáró fény villogni kezdett, és haragos üzenet hangzott fel a hídról. Mint egy dráma négy szereplője, úgy álltak ott mereven még egy utolsó pillanatig.

Aztán a cassyl tiszt hangtalan szitkokat mormolva megfordult, és lerohant a lépcsőn.

— Minden utas csatolja be magát! Negyvenöt másodperc múlva start. A felszállóteret kérjük elhagyni!

A hajóstiszt bekattintotta a doboz fedelét. Alig vetették magukat a gyorsulástűrő fotelbe, a Darkhan Kincse elrugaszkodott a földtől.