Halálvilág 1

25. fejezet

Nem sok emlékezetes dolog történt utazásuk alatt. Egy helyen lezuhant vulkáni salakdarabok emelkedtek ki a tóból. Akkorák voltak, mint az űrhajó, s körülöttük még forrt a tó vize. De lényegében egyhangú, véget nem érő utazás volt. Hajnalra a veszélyeztetett terület már mögöttük maradt, és haladásuk nyugott poroszkálassá lassulhatott. Az állatok eltűntek mellőlük, amint a vulkánt maguk mögött hagyták. Ezután megint saját útjukat járták, bár a fegyverszünet még mindig tartott.

A mindenkit fenyegető veszély következtében beállott kölcsönös béke nem tarhatott sokáig. Jason ezen gondolkozott, amikor megálltak, hogy egyenek valamit. Jason és Rhes leültek egy kidőlt fa melletti pázsitra. Egy vadkutya érkezett elsőnek. Izmai megfeszültek, szemei gonoszul villogtak a reggeli napfényben. Rhes nyugodt izmokkal nézett farkasszemet vele három méterről. Nem kapkodott fegyverek után, nem kiáltott segítségért. Jason is igyekezett nyugton maradni, remélte, hogy a pyrrusi tudja, hogy mit csinál.

Egyszer csak a kutya minden figyelmeztető jel nélkül rájuk rontott.

Jason hanyatt gurult, ahogy Rhes félrelökte. A pyrrusi is oldalra fordult, de már kezében volt a hosszú tőr, amely eddig az övhöz tartozó tokban pihent.

Egy hihetetlenül gyors mozdulattal a kés felemelkedett, és a kutya teste görcsösen megcsavarodott a levegőben, amint megpróbálta elkapni. De a penge tövig mélyedt az állat mellkasába, s zuhanás közben teljes hosszában végighasította. A földet éréskor még élt, ezért Rhes azonnal a hátára térdelt, hátrahúzta a szőrtelen fejet, és elvágta az állat torkát.

A pyrrusi gondosan megtörölgette kését a kutya bundájában, majd visszatette tokjába. — Ezek általában nem veszélyesek — mondta csendes —, csak most nagyon izgatott volt. Valószínűleg elszakadt társaitól a földrengés miatt. — Viselkedése éppen ellenkezője volt a városlakókénak. A harc nem hozta zavarba, de ameddig csak lehetett, igyekezett elkerülni. De amikor a fenevad rátámadt, hihetetlen gyorsan és ügyesen végzett vele. Most pedig ahelyett, hogy örülne győzelmének, úgy tűnik, szomorú egy értelmetlen halál miatt.

De a Pyrruson mindennek oka van. Most már azt is tudja, hogyan kezdődött a háború, és hogyan lehet megállítani. A sok ember halála nem volt hiábavaló. Mindegyikük egy kicsit tovább segítette őt azon az úton, amelynek végén elérte a célt. Már csak egyetlen dolgot kellett végrehajtania.

Rhes figyelte őt, és tudta, hogy mindannyian ugyanarra gondolnak. — Mondj el mindent! — szólalt meg Rhes. — Hogyan értetted azt, hogy el tudjuk pusztítani a városlakókat, és megszerezhetjük a szabadságunkat?

Jason nem vesztegette arra az időt, hogy kijavítsa a félreértést, örült, hogy mindenki feszült figyelemmel várja szavait.

— Hívjátok ide a többieket is, és elmondok mindent. Szeretném, ha Naxa és a többi állatmester is itt lenne mellettem.

Hamarosan óriási tömeg gyűlt össze. Mindenki tudta, hogy az egyik városlakót meg kellett ölni, hogy megmenthessék ezt a külhonit, aki jobb életük egyetlen reménye. Jason végignézett a feszült csendben várakozó tömegen, és kereste a megfelelő szavakat, amivel meggyőzheti őket, mit kell tenniük. Azt is tudta, hogy közülük sokan meg fognak halni, mire küldetésüket végrehajtják.

— Nos, azt hiszem, mindannyian azt szeretnénk, ha a háború véget érne a Pyrruson. Van egy lehetőség, de ez emberi életeket követel.

Közületek néhányan meg fognak halni, mire a feladatot végre tudjuk hajtani. De biztos vagyok benne, hogy az eredmény megéri, ha sikerül, mindent megkaptok, amire vágytatok. — Körülnézett, és látta a feszülten várakozó arcokat.

— Elfoglaljuk a várost, áttörünk a peremvidéken, tudom, hogyan lehet ezt végrehajtani…

A tömeg felmorajlott. Sokan izgatottnak látszottak, örültek az ötletnek, hogy végre megölik ősi ellenségeiket. Mások úgy néztek Jasonra, mintha őrültnek tartanák. Néhányukat annyira megdöbbentette a bejelentés, hogy szólni sem tudtak, hiszen egy technikailag sokkal jobban felszerelt ellenséggel szemben kéne csatába indulniuk. Jason felemelte a kezét, és a tömeg elcsendesedett.

— Tudom, hogy ez lehetetlennek tűnik — mondta —, de hadd magyarázzam meg. Valamit tennünk kell, és ennek most jött el az ideje. A helyzet csak egyre romlani fog ezután. A városlakók fenn tudnak maradni az élelmiszereitek nélkül. Vannak koncentrátumaik, amelyek elég ízetlenek, de nem halnak éhen. De ezután ott fognak ártani nektek, ahol csak tudnak. Nincs több acél a szerszámaitokhoz, nincsenek elektronikus alkatrészek a kommunikátorokhoz.

Gyűlöletük addig hajtja majd őket, míg űrhajóra szállnak, és a magasból perzselik fel falvakokat. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy ezután egyre nehezebb idők következnek. A városban maradva lassan elvesztik a háborút a bolygóval szemben.

Évről évre fogynak, és eljön majd az a pillanat, amikor mindannyian elpusztulnak. Tudom, hogyan éreznek, ezért biztos vagyok benne, hogy először az űrhajót rombolják szét, sőt talán arra is módot találnak, hogy felrobbantsák az egész bolygót.

— Hogyan állíthatjuk meg őket? — kiáltotta valaki.

— Most kell lecsapni rájuk — válaszolta Jason. — Jól ismerem a város minden részét és védelmi rendszerét. A peremvidéket állatok támadása ellen tervezték, de mi át tudunk jutni rajta, ha igazán akarjuk.

— Mi értelme lenne? — kérdezte Rhes. — Áttörünk a peremvidéken, azután visszavernek bennünket. Hogyan tudnánk ellenállni a fegyvereikkel szemben?

— Nem lesz erre szükség. Az űrkikötő közvetlenül a peremvidék mellett helyezkedik el, és ismerem az űrhajó pontos helyét. Azon a ponton fogunk áttörni. Az űrhajó őrzésére csak néhány ember van kirendelve. Megszerezzük az űrhajót! Hogy tudjuk-e vezetni, az lényegtelen. Akié az űrhajó, az uralkodik Pyrruson. Megfenyegetjük őket, hogy megsemmisítjük, ha nem engedelmeskednek.

Választhatnak, hogy elpusztulnak muníció nélkül, vagy hajlandók együttműködni velünk. Remélem, van annyi eszük, hogy az utóbbit válasszák.

Szavait döbbent csend követte, majd egyre hangosodó morajlás. De ez még nem jelentett egyetértést, inkább csak izgatottságot.

— Csendet! — kiáltotta végül Rhes. — Várjuk meg, amíg Jason befejezi, és majd azután döntsetek! Még nem hallottunk arról semmit, hogyan kéne az inváziót végrehajtanunk.

— A tervem az állatmestereken múlik — mondta Jason. — Itt van Naxa? — Megvárta, amíg az állatbőrökbe öltözött férfi előrenyomakodik a tömegben. — Szeretnék többet tudni a képességeitekről, Naxa. Azt láttam, hogy képesek vagytok parancsolni a dorymoknak és a kutyáknak, de mi a helyzet a vadállatokkal? El tudjátok érni, hogy azt tegyék, amit ti akartok?

— Azok is állatok, tehát értünk a nyelvükön. Minél több állatmester van jelen, annál nagyobb a hatalmunk felettük. Rá tudjuk venni őket, hogy azt tegyék, amit parancsolunk nekik.

— Akkor a támadás sikerülni fog! — mondta Jason izgatottan. — Össze tudnád szedni az összes állatmestert a városnak azon az oldalán, amely legtávolabb van az űrkikötőtől? És megparancsolnátok az állatoknak, hogy azon a ponton támadják meg a peremvidéket?

— Meg tudjuk csinálni — kiáltotta Naxa, elragadtatva az ötlettől. — Odahívjuk az összes állatot, és akkora támadást indítunk, amekkorát még sohasem láttak.

— Erről van szó. Az állatmesterek vezetik a támadást a peremvidék egy távoli pontján. Ha az őrök nem vesznek észre benneteket, eszükbe sem jut, hogy ez több mint az állatok szokásos támadása.

Előre látom, mit fognak tenni. Ha a peremvidéket valahol nagy erejű támadás éri, arra a helyre összpontosítják a tartalékokat, sőt más helyekről is összevonják a nélkülözhető embereket. Amikor minden erőt a támadás színhelyére küldtek, akkor betörünk mi is, és elfoglaljuk a hajót. Ez a tervem, és biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

Jason leült, mert majdnem összerogyott a kimerültségtől. Csendesen pihent, és hallgatta a vitát. Volt néhány ellenvetés, de ezek hamar a háttérbe szorultak. Senki sem talált alapvető hibát a tervben. Sok helyen hiba csúszhatott a számításokba, de ezeket Jason nem említette. Ezek az emberek azt akarták, hogy a terv sikerüljön, és ezért hajlandók voltak mindent elkövetni.

Végül a vitát lezárták, és mindenki ment a dolgára. Rhes odajött Jasonhoz.

— Az alapokat leraktuk — mondta —, itt mindenki egyetértett.

Futárokat küldtünk, hogy értesítsenek minden állatmestert. Rajtuk múlik a támadás sikere, és minél többen jönnek el, annál nagyobb az esélyünk. Nem használhatjuk a kommunikátorokat, hátha a városlakók lehallgatják az adásainkat. Körülbelül öt napra van szükségünk, hogy előkészítsük a támadást.

— Azt hiszem, annyi idő nekem is kell, hogy összészedjem magam — mondta Jason. — Most pedig pihenjünk egy kicsit.