Halálvilág 1

21. fejezet

— Ejtsd le, és Kerk tőből kitépi mindkét karod — mondta Jason. — Onnan figyel minket, és elátkozza magában a percet, amikor hagyta magát erre rábeszélni.

Skop káromkodott, amint a psi-detektort átnyújtotta Métának, aki az űrhajó nyitott ajtajában várakozott. Jason ellenőrizte a berakodást, és lepuffantott minden élőlényt, amelyik kíváncsiságból túl közel merészkedett. Négy ördögszarvú állatot kellett lelőnie reggel, ő szállt fel utolsónak, és bezárta maga mögött az ajtót.

— Hol helyezzük el a műszert? — kérdezte Méta.

— Te fogod megmondani. Olyan helyet kell keresnünk az antennának, ahol nincs a közelben nagyobb fémtömeg, amely interferenciát okozna a jelzésben. Valami vékony műanyagra lenne szükségem, és rögzíthetnénk a hajó külső burkolatához.

— Megpróbálhatjuk. A külső burkolat teljesen egybefüggő, és minden részét figyelhetjük kamerák segítségével. Szerintem ne is várjunk tovább, tudok egy megfelelő helyet.

A lány a külső páncél kidudorodásához vezette őket, amely mögött az egyik mentőcsónak helyezkedett el. Bementek a közvetlenül mellette nyíló ajtón; Skop nehézkesen mászott utánuk a felszereléssel.

— A mentőcsónakok törzse félig a hajó testébe van süllyesztve — magyarázta Méta. — A zsilipkamrák külső ajtaja átlátszó, amelyet acélburkolat véd. Ha a hajó elindul, a védőlemezek visszacsúsznak tokjaikba.

— El tudjuk most távolítani a védőlemezt?

— Azt hiszem, igen — mondta a lány. Ujjaival lenyomkodta a megfelelő billentyűket, és a pajzs felemelkedett. Az acéllemezek hangtalanul siklottak vissza helyükre. Csodálatos kilátás tárult eléjük az átlátszó falakon keresztül.

— Tökéletes — mondta Jason —, itt fogjuk felállítani. De hogyan tudok majd kapcsolatot tartani veled?

— Egyszerűen — felelte a lány. — Itt van elhelyezve a kommunikációs berendezés. De semmi máshoz ne nyúlj! Különösen ehhez a kapcsolóhoz ne! — mutatott egy karra, amely a parányi fülke sarkában volt. — Ezzel kell vészhelyzetben kilőni a mentőcsónakot.

Két másodperccel a gomb megnyomása után a fülke kiszabadul. Es ez végzetes lehet, mert a mentőcsónak nincs feltöltve üzemanyaggal.

— Akkor jobb, ha hozzá sem nyúlok — mondta Jason. — Most pedig helyezzük el a berendezést.

A detektor rögzítése egyszerű volt, de a beállítása már sokkal több időt vett igénybe. A jeleket egy parabolaantenna fogta, majd vitte át a képernyőre. A pontos beállításon sok múlott, mivel az irányt csak így lehetett meghatározni. Volt még egy műszer, amelyik feladata a jelek felerősítése volt. Külön egység ábrákat is tudott papírra rajzolni.

Amikor a munkákkal elkészültek, és minden a helyére került, Jason a képernyőn keresztül intett Métának.

— Emelkedjünk fel, de ha lehet, finoman. Mellőzd a kilenc G-s fordulatokat. Először menjünk végig a peremvidéken, azután majd meglátjuk.

A hatalmas sugárnyalábok felemelték az űrhajót, amely hamarosan vízszintes helyzetbe került, s elindult kijelölt útvonalán. Ezután ötször megkerülte a várost, amikor Jason megrázta a fejét.

— Úgy látszik, a műszer kifogástalanul működik, de túl sok jelzés érkezik egyszerre az itteni világból. Távolodjunk el harmincmérföldnyire a várostól, és úgy csináljunk, egy újabb kört.

Az eredmény már sokkal jobb volt ezúttal. Erős sugárzás érkezett, amelynek forrása a várostól egyfoknyira lehetett. Az antennát a jelzésre irányították, és ezután az űrhajó helyváltoztatása ellenére is fókuszálni lehetett a sugárforrást. Méta az űrhajót úgy fordította, hogy mindig a mentőkabin nézzen a megfelelő irányba.

— így jó lesz — mondta a férfi —, csak próbáld meg az irányt tartani.

Miután Jason feljegyezte a sugárzás irányszögét, elfordította az antennát száznyolcvan fokkal. A hajó továbbra is körpályán mozgott, Jason most bemérhetett minden más sugárforrást is. Körülbelül egy fél fordulatot tettek meg, amikor újabb jelzés érkezett.

Keskeny hatósávú, de erős sugárzás volt. Hagyta, hogy a hajó még kétszer végigpásztázza az előző körpályát, és mindannyiszor bejelölte a jelzés irányát. Az egybeesés kétségtelen volt. A harmadik kör után szólt Métának.

— Készülj fel egy teljes jobbra fordulásra, vagy minek hívod ezt.

Azt hiszem, megtaláltuk, amit kerestünk. Figyelj… most!

A fordulás lassú volt, így Jason nem vesztette el a sugárforrást.

Néhányszor gyengült a jelzés, de sikerült mindig visszahoznia.

Amikor az irányt pontosan bemérték, Méta fokozni kezdte az energiát.

Egyre közelebb kerültek a Pyrrus felszínéhez.

Egy órán át a légkörben elérhető legnagyobb sebességgel haladtak.

Métának ez nem nagyon tetszett, de Jason ragaszkodott hozzá, hogy továbbra is így folytassák útjukat. A jelzés nem változott, és fokozatosan erősödni kezdett. Átrepültek a vulkánok felett, amelyek a szárazföldet szegélyezték; az űrhajó bukdácsolni kezdett a felfelé törő forró léghullámok között. Azután a part eltűnt, és az óceán felett repültek tovább. Most már Skop is morgolódni kezdett, aki a lövegtoronyban helyezkedett el, de ilyen távolságból semmi érdemleges célpontot sem talált.

Amikor az apró szigetek tűntek fel a horizonton, a jelzés is erősödni kezdett.

— Lassítsunk! — kiáltotta Jason. — Úgy tűnik, az egyik szigeten lesz a sugárzás forrása.

— Itt valamikor kontinens volt, de azután a földmozgások hatására az óceán mélyére süllyedt. A nyüzsgő, burjánzó élővilág erre a néhány kis szigetre szorult vissza, amelyek valaha a kontinens legmagasabb hegycsúcsai voltak. Ezeken a szigeteken, amelyek most kiemelkednek az óceánból, élnek a néhai kontinens utolsó lakói. A túlélésért folytatott harc itt borzalmas lehetett. Ezeken a szigeteken élnek a bolygó legősibb fajai.

— Menjünk lejjebb! — mondta Jason —, a hegycsúcs felé. Úgy tűnik, ott van a sugárzás forrása.

Leereszkedtek a hegyek fölé, de semmit sem lehetett látni a fákon és napégette sziklákon kívül.

A fájdalom szinte leszakította Jason fejét. Mintha valami hangszóró tömény gyűlöletet préselt volna a koponyájába. Leszakította magáról a vezetékeket, és fejét két tenyerébe temette. Könnyező szemeivel látta a fákról felröppenő állatok gonosz, fekete felhőit. Még egy pillanatra látta alattuk a domboldalt, amikor Méta maximális gyorsulásra kapcsolta a hajtóműveket, és az űrhajó hirtelen a magasba emelkedett.

— Megtaláltuk őket! — De a lány lelkesedése rögtön elmúlt, amikor meglátta Jasont a képernyőn.

— Jól vagy? — kérdezte. — Mi történt?

— Olyan volt…, mintha szétégették volna az agyam… Ilyet még sohasem éreztem. Egy pillanatig láttam valamit, mintha egy barlang bejárata lett volna, azután az az iszonyatos mentális erő lecsapott rám. Lehet, hogy onnan jön az egész.

— Feküdj nyugodtan — mondta Méta. — Amilyen gyorsan csak lehet, visszaviszlek a városba. Közben értesítem Kerket. Tudnia kell, mi történt.

Amikor megérkeztek, nagy tömeg várta őket a leszállópályánál.

Amint a hajó földet ért, mindannyian köréje csődültek, kezükkel védve arcukat a még mindig forró hajtóművek termelte hővel szemben. Kerk azonnal utat tört magának, amikor a légzsilip kinyílt, és meglátta Jasont egy antigravitációs hordágyon fekve.

— Igaz ez? — kérdezte izgatottan. — Megtaláltad az átkozott bűnözőket, akik a háborút okozzák?

— Csak lassan, barátom, lassan! — mondta Jason. — Megtaláltam annak a kisugárzásnak a forrását, amely a véget nem érő háborút okozza. De egyelőre nincs bizonyítékunk, hogy kik miatt kezdődött a háború, és addig nem nevezhetjük őket bűnözőknek.

— Nincs türelmem az ilyen szójátékokhoz — tört ki Kerk. — Megtaláltad ezeket a lényeket, és tudod, hol vannak.

— Megjelöltem a helyet a térképen — mondta Méta. — De csukott szemmel is odatalálnék.

— Nagyszerű — dörzsölte kezét Kerk olyan lelkesen, hogy a súrlódó hang jól hallatszott. — Nehéz elhinni, hogy az évszázadokon át, tartó küzdelem most talán véget ér. Mégis lehetséges. Végre nem a minket támadó tudatlan állatok és növények hordáit pusztítjuk, hanem szembenézhetünk irányítóikkal is. Keressük meg őket, és fordítsuk meg a háború menetét. Töröljük el őket a föld színéről!

— Semmi ilyet nem fogtok csinálni! — mondta Jason nehézkesen felülve. — Semmit sem tesztek! Amióta erre a bolygóra érkeztem, számtalanszor kockára tettem az életemet. Mit gondoltok, azért csináltam, mindezt, hogy a ti vérszomjas céljaitoknak eleget tegyek?

Békét akarok teremteni, nem további pusztítást. Azt ígérted, hogy kapcsolatba léptek ezekkel a lényekkel, hogy megpróbáltok tárgyalni velük. Olyan ember vagy, aki nem tartja meg a szavát?

— Nem tekintem sértésnek a szavaidat — mondta Kerk. — Nagy szolgálatot tettél nekünk, és mi tudjuk, hogy mivel tartozunk neked.

De ne próbálj meg azzal vádolni, hogy nem tartom meg az ígéretemet, amikor nem ígértem semmit. Pontosan emlékszem minden szavamra. Azt mondtam, hogy hajlandó vagyok támogatni minden észszerű elképzelést, amely véget vethet a háborúnak. És ehhez tartom magam most is. Az a terved, hogy tárgyaljunk a béke érdekében, nem ésszerű. Ezért el fogjuk pusztítani az ellenséget.

— De először gondolkozz! — kiáltott Kerk után, aki már el is indult.

Mi rossz van abban, ha először megpróbálsz tárgyalni, vagy fegyverszünetet kötni? Ha nem sikerül, folytathatod a saját módszereddel.

A leszállópálya mostanra már tele volt emberekkel, akik időközben érkeztek. Kerk már majdnem az ajtónál járt, amikor visszafordult, és Jasonra nézett.

— Megmondom neked, mi rossz van a fegyverszünetben. Az, hogy megalkuvás. Neked nem tűnik annak, mivel egy másik bolygóról jöttél. De el tudod képzelni rólam, hogy egy percig is komolyan fontolóra vegyem? Nemcsak a magam nevében beszélek, hanem az összes jelenlévő nevében. Ha harcolni kell, akkor tudjuk, hogyan kell. Tisztában vagyunk vele, hogy ha majd a háború véget ér, egy sokkal boldogabb világot építhetünk itt. De ha választanunk kell a háború vagy egy gyáva, megalkuvó béke között, mindannyian a háború mellett fogunk dönteni. A harcnak akkor lesz csak vége, ha az ellenséget teljesen elpusztítottuk.

A beszédet hallgató pyrrusiak egyetértőén mormogtak, Jasonnak túl kellett kiabálnia őket.

— Ez igazán csodálatos. Fogadni merek, hogy rendkívül eredetinek találod ezt a gondolatot. Ősidőktől fogva tele van a világ a kardcsörgető büszke alakokkal, akik ezzel a jelszóval vetették magukat a harcba. Mi most itt vagyunk a fényben, az ellenség pedig sötétbe burkolódzik. Lehet, hogy ők is ugyanezt az elvet követik?

Ezekkel a jelszavakkal pusztítják egymást az emberek, amióta az emberi faj megszületett. “Megalkuvó béke”, nagyon jó! A béke azt jelenti, hogy nem kell harcolni, nincs háború. Hogyan lehetne a béke megalkuvó? Mit próbáltok leplezni ezzel a díszes szólammal? A valódi okokat? Nem akarom, hogy te szegyenítsd meg az embereket, majd megteszem én. Miért nem jöttök ide, és mondjátok meg, hogy azért kell nektek a háború, hogy ölhessetek? Látni, ahogy az állatok elpusztulnak, ez az igazi öröm, és ti egyre több és több örömet akartok.

Nyomasztó csend követte szavait. Mindenki Kerk szavait várta. Arca fehér volt a haragtól, de uralkodott magán.

— Igazad van, Jason. Szeretünk ölni. És ölni fogunk ezután is.

Minden, ami ezen a bolygón ellenünk fordul, el fog pusztulni. És ezt nagyon élvezzük majd.

Megfordult és kiment. Súlyos szavai ott lebegtek a levegőben. A tömeg lassan oszlani kezdett, izgatottan beszélgetve a hallottakról.

Jason visszazuhant a hordágyra, kimerültén s legyőzötten.

Amikor felnézett, már mindenki elment, kivéve Méta. Ugyanolyan vérszomjas kifejezés volt az arcán, mint a többieknek, de ez egy pillanat alatt eltűnt, amikor a férfira nézett.

— Mit gondolsz erről, Méta? — kérdezte. — Semmi kétely? Te is azt hiszed, hogy a pusztítás az egyetlen megoldása a háború megszüntetésének?

— Nem tudom — mondta a lány. — Nem vagyok benne biztos.

Életemben először érzem azt, hogy ugyanarra a kérdésre nemcsak egy válasz a megfelelő.

— Gratulálok! — mondta a férfi határozottan. — Ez azt jelenti, hogy felnőttél.