Halálvilág 1

20. fejezet

— Kezdjük az elején — mondta Kerk —, és ne hagyj ki semmit!

— Nem sokat tudok a tényekhez hozzátenni. Láttam az állatokat, és én is érzékeltem a parancsot. Sőt néhányukkal még kísérletet is végeztem, és engedelmeskedtek mentális utasításaimnak. Most pedig meg kell találnom a kisugárzás forrását, amely a szakadatlan háború okozója. El kell mondanom valamit neked — folytatta —, amiről eddig még senkinek sem beszéltem. Nemcsak szerencsés vagyok a játékban, hanem mentális erőmmel befolyásolni tudom a szerencsejátékot. Ez egy szokatlan képesség, amit nyilvánvaló okokból továbbfejlesztettem. Az elmúlt tíz év során számtalan helyen végeztem kutatásokat a jelenséggel kapcsolatban. Érdekes, hogy más tudományokhoz képest mennyire kevés ismeret áll rendelkezésre, E tudomány szakértői inkább a gyakorlati oldalt fejlesztették, sőt még bizonyos gépeket is szerkesztettek, amivel a mentális erő fokozható. Ezek közül az egyik egy figyelemre méltósugárzás jelző szerkezet.

— Össze akarsz állítani egy ilyen gépet? — kérdezte Kerk.

— Pontosan. Elkészítem, kiviszem a városon kívülre, és felteszem az űrhajóra. Egy olyan erősségű kisugárzást, amely képes ezt a háborút fenntartani, bizonyára fel tudunk kutatni. Ennek segítségével megtalálhatjuk azokat az élőlényeket, akik a parancsot kibocsátják, és megtudhatjuk, miért csinálják, ezt. Úgy gondolom, minden ésszerű tervet segítesz, ami véget vethet a háborúnak.

— Bármit, ami ésszerű — mondta Kerk hűvösen. — Mennyi ideig tart ezt a gépet összeállítani?

— Néhány nap, ha minden szükséges alkatrész itt van — mondta Jason.

— Akkor csináld meg! Addig nem kell elmenned, de itt tartom az űrhajót. Ha a gép elkészült, kutasd fel a kisugárzás forrását, és mindenről tegyél nekem jelentést.

— Rendben van — mondta Jason, és felállt. — Amint megnézettem egy orvossal a hátamban lévő lyukat, összeírom, amire szükségem van.

Egy komor, Skop nevű embert bíztak meg azzal hogy Jasont kalauzolja, egyúttal a testőre is legyen. A munkáját nagyon komolyan vette, és Jason hamarosan rájött, hogy tulajdonképpen fogoly, akit engednek a városon belül mozogni. Kerk elfogadta a történetet, de abban nem volt biztos, hogy el is hitte. Egyetlen szavára a testőrből ítéletvégrehajtó vált volna.

A jeges gondolat megborzongatta Jasont, hátha fáradozása ellenére ez lesz a vége a dolgoknak. Mindegy, hogy Kerk elhitte a mesét, vagy nem, ő most már nem kockáztathatott semmit. Ha a legcsekélyebb gyanú is felmerül, hogy mégis beszélt a grubberekkel, nem hagyja el élve ezt a bolygót. Az erdei emberek meglehetősen egyszerű gondolkodásúak, ha azt hitték, hogy ezt a tervet könnyen végre lehet hajtani. Ők tulajdonképpen nem veszítenének semmit.

Jason gondolatainak csak felét töltötte ki a szonda alkatrészlistájának összeállítása. Közben azon járt az esze, hogyan tudna innen megszabadulni. Túlságosan belemélyedt már ebbe a problémába, hogy most egyszerűen kiszálljon. És ezt Kerk is tudta. Ha nem sikerül módot találnia, hogy megszüntesse a háborút, élete végéig itt kell maradnia. És valószínű, hogy ez az élet nem lesz túl hosszú.

Amikor a lista elkészült, elküldte a raktárba. Az alkatrészek legtöbbje készleten volt, és ezeket rögtön elhozták. Skop leült az egyik fotelbe, hogy bóbiskoljon egy kicsit, Jason pedig hozzákezdett a gép vázlatának megrajzolásához.

Jason hirtelen felnézett, mert felfigyelt a szokatlan csendre. Hallotta az épületben dolgozó gépek zaját és más hangokat is odakintről.

Akkor hát miféle csend ez?

Mentális csend. Amióta visszajött a városba, annyira el volt foglalva, hogy fel sem figyelt a mentális kisugárzás teljes hiányára. Hirtelen eszébe jutott, hogy a városban mindig is így volt.

Megpróbálta kinyitni az elméjét, és felfogni a falakon túli jelzéseket.

De nagyon gyorsan vissza is húzódott. Olyan volt az egész, mint amikor egy hajóban van az ember az óceán mélyén, és kezével fogja az ajtót, hogy be ne szakítsa a borzalmas nyomás. Megérintve az ajtót, érezni lehet a víz erejét, amely bármelyik pillanatban betörhet.

Ugyanez volt a helyzet a városra nehezedő mentális erővel is. A Pyrrus gyűlölettel teli hangtalan sikoltása minden fogékony elmét azonnal elpusztított volna. Szerencsére az ő agya ösztönösen ki tudta zárni a rátörő hullámot, mielőtt végzetes lett volna. De azért agyának védelmi rendszerén volt annyi hézag, hogy érezze a ránehezedő nyomást, és biztosítsa neki az éjszakai lázálmokat.

Valami előnye mégis volt az itteni csendnek. Nyugodtabban tudott dolgozni. Kimerültsége ellenére a vázlat hamar elkészült.

Méta érkezett késő délután, elhozta azokat a holmikat, amiket rendelt. Letette a hosszúkás dobozt az asztalra, úgy látszott, mondani akar valamit, de aztán mégis meggondolta magát. Jason ránézett, és elmosolyodott.

— Zavarban vagy? — kérdezte.

— Nem tudom, mire gondolsz — mondta a lány. — Nem vagyok zavarban. Csak csalódott vagyok. Az űrhajó indulásának elhalasztása miatt a szükséges felszereléseink hónapokkal később fognak megérkezni. És ahelyett, hogy a határsávban járőrözhetnék, itt kell ülnöm, és várni rád. Azután néhány ostoba repülést végrehajtani az utasításaid alapján. Beláthatod, hogy csalódott vagyok.

Jason óvatosan kiszedte az alkatrészeket a dobozból, és csak azután válaszolt.

— Zavarban vagy, ahogy mondtam. Azt is elárulom, miért, és ettől még inkább zavarban leszel. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy ezt meg ne tegyem.

A lány ránézett az asztal fölött. Ujjával idegesen csavargatta egyik rakoncátlan hajtincsét. Jasonnak nagyon tetszett a lány, amikor ezt csinálta. Egy pyrrusi mindent a pisztolyával akar elintézni, de a lány személyisége magasan efölött állt. Ha ki lehetne szakítani ebből a környezetből, csak az a lány maradna, akivel a Pyrrusra érkezésekor először találkozott. Vajon egyszer még közeledhet úgy a lányhoz, ahogyan igazan szeretné?

— Nem akartalak megbántani az előző szavaimmal, Méta. Ebben a környezetben, ahol élsz, nem tudsz másként viselkedni. Szűk látókörű lettél. Persze, a Pyrrus szokatlan világ, tele óriási problémákkal, amelyek megoldásában szakértő vagy. De a világ nemcsak ebből a kis szigetből áll. És ha te az egész bolygó gondjaival találkozol, zavarba jössz. Sőt még rosszabb, ha úgy mondom, amikor a parányi szigetetek problémája túlnyúlik a város határain. Élitek az életeteket, és hagyjátok, hogy körülöttetek minden menjen a maga útján.

— Ostobaságokat beszélsz — vetette oda a lány. — Pyrrus nem sziget, és a túlélésért vívott harc nem játék.

— Sajnálom, szónoki fogás volt, és azt hiszem, rosszul választottam meg a szavakat. Akkor tereljük vissza a beszélgetést kézzel foghatóbb formába. Tegyük fel, azt mondom, hogy az ajtófélfán egy denevér lóg.

Méta fegyvere már az ajtófélfára szegeződött, amikor Jason utolsó szavai elhangzottak. A testőr széke hatalmas robajjal borult fel. Egy pillanat alatt kiment szeméből az álom, s fegyvere neki is a megadott irányba mutatott.

— Ez csak egy példa volt — mondta Jason. — Valójában semmi sincs ott. — A testőr fegyvere eltűnt, s rosszalló pillantással nézett Jasonra, miközben felállította a fotelt, és megint helyet foglalt benne.

— Mindketten bebizonyítottátok, hogy képesek vagytok megoldani egy pyrrusi problémát — folytatta Jason. — De mi lett volna, ha azt mondom, az ajtófélfán van valami, ami úgy néz ki, mint egy denevér, valójában pedig hatalmas rovar, amely finom selyemszálat fon, amiből ruhát lehet készíteni.

A testőr, rosszallóan nézett bozontos szemöldöke alól az üres ajtófélfára. Pisztolya félig kikandikált tokjából. Valamit mormogott, amit Jason nem értett, majd átment a másik szobába, és becsapta maga után az ajtót. Méta csodálkozva nézett rá.

— Nem lehet más, csak denevér — mondta végül. — Semmi sem hasonlít rá. És ha nem selyemszövő, akkor beléd marhat, úgyhogy jobb, ha lelövöd — mondta a lány elmosolyodva saját logikai eszmefuttatásán.

— Megint nem jó — mondta Jason. — Én csak megpróbáltam bemutatni nektek, hogy mit csinál a Stover bolygó utánzóművésze.

Képes magára ölteni a legveszedelmesebb vadállatok alakját, így nincs szüksége más védekezési módszerre. Máskor meg nyugodtan ül az öledben, vagy sétálgat a kertben. Ha egy csomó ilyet a városba hoznék, nem tudnátok, mire kell lőni, és mire nem.

— De most nincs itt egy sem — erősködött Méta.

— Még előfordulhat, és akkor a játékszabályaitok gyorsan megváltoznak. Érted már, hogy mire gondolok? Vannak törvények és szabályok a galaxisban, de ti nem ezeknek megfelelően éltek. A ti életformátok szakadatlan és mindent elpusztító háború a bolygó élővilágával szemben. Én ki akarok lépni a szabályaitok alól, és véget akarok vetni a háborúnak. Te vágysz erre? Nem vágysz egy olyan életre, ahol nem kell minden pillanatban megküzdened a túlélésért? Életre, amely tele van örömmel, szeretettel, zenével, művészettel — minden szépséggel, amire eddig sohasem volt időd?

Minden pyrrusi feszültség eltűnt a lány arcáról, ahogy a férfi szavait hallgatta, s megpróbálta magáévá tenni az idegen gondolatokat.

Jason, miközben beszélt, megfogta a lány kezét.

Méta egy idő után elhúzta a kezét, és felállt. Ahogy az ajtó felé igyekezett, Jason utánaszólt:

— Skop azért szaladt ki, mert félt, hogy sajátos életfilozófája esetleg veszélybe kerül. De te, Méta, láttad a galaxis más bolygóit is, és tudod, hogy van másfajta élet is, mint ölni és elpusztulni a Pyrruson.

Tudod, hogy igazam van, még akkor is, ha nem akarod elismerni.

A lány egy pillanatra visszafordult, majd kiszaladt az ajtón.

Jason nézte, amint elmegy, elgondolkodva az állat simogatta. — Méta, remélem, hogy az asszonyi érzés fogja legyőzni ezt a bolygót.

A történelem során talán én vagyok az első, aki könnyeket látott egy pyrrusi szemében.