Halálvilág 1

19. fejezet

— Mindjárt ideérnek a kocsik. Tudod, mit kell tenned? — kérdezte Naxa.

Jason bólintott, és a halottra nézett. Valami vadállat letépte a karját, és elvérzett. A leszakadt kar benne maradt az ing ujjában, ezért messziről normálisnak látszott. Közelebbről megnézve, a csonka végtag és a sápadt arcbőr rossz érzéssel töltötte el Jasont. Jobban szerette a halottakat eltemetve látni. De meg tudta érteni ennek a jelenlegi esetnek a fontosságát.

— Itt vannak. Várj még! — suttogta Naxa.

A páncélozott jármű három hatalmas pótkocsit húzott maga után. A szerelvény elérte a sziklás domboldalt, és megállt. Krannon kimászott a fülkéből, és gondosan körülnézett, mielőtt megkezdte a kirakodást. Most egy robotot is magával hozott, hogy segítsen neki a munkában.

— Most! — sziszegte Naxa.

Jason kirohant a tisztásra, Krannon nevét kiáltozva. Mögötte két ember sietett a holttesttel. Hátrafordult futás közben, és megállás nélkül tüzelt.

Ekkor megszólalt Krannon fegyvere is. Első lövése a holttestet találta el, mielőtt az még földet érhetett volna. A többi lövés a szaladó Jason mögött csapódott be a sűrű növényzetbe.

Éppen amikor a harckocsihoz ért, valami megzizzent a levegőben, és hátába éles fájdalom hasított, hogy összerogyott. Krannon behúzta az ajtón, és meglátta a vállából kiálló nyílvesszőt.

— Szerencséd volt — mondta a pyrrusi —, ha egy hüvelykkel lejjebb megy, átszúrta volna a szívedet. Figyelmeztettelek a grubberekre.

Örülhetsz, hogy ennyivel megúsztad. — Lehasalt az ajtó mellé, és leadott még néhány lövést a mostanra már elcsendesedett dzsungelbe.

A nyílvessző kihúzásával jóval nagyobb seb keletkezett, mint amikor behatolt. Jason káromkodott fájdalmában, miközben Krannon bekötözte a sebet, és csodálattal gondolt arra, hogy mit meg nem tesznek az emberek céljuk érdekében. Még az életét is kockára tették, hogy szökése valószerűbbnek látsszon. Sőt azt a veszélyt is vállalták, hogy sérülése miatt ellenük fordul, és elárulja őket. A feladatot gondosan kitervelték, és tökéletesen hajtották végre.

Átkozta őket alaposságukért.

Krannon óvatosan kimászott a járműből, miután Jasont bekötözte.

Befejezve a rakodást, elindította a szerelvényt a város felé. Jason kapott egy fájdalomcsillapító injekciót, amitől hamarosan elaludt.

Mialatt aludt, Krannon biztosan rádión jelentést tett, mert Kerk már várta őket. Amikor beértek, kinyitotta az ajtót, és kihúzta Jasont a járműből. Letépte válláról a kötést, a seb szabaddá vált, és Jason összeszorította fogait. De úgy látszott, Kerk nem érez elégtételt, hogy nyögését hallja.

— Megmondtam, hogy maradj az épületben, amíg a hajó megérkezik. Miért szöktél meg? Miért hagytad el a várost? Beszéltél a grubberekkel, igaz? — Minden kérdésnél megrázta Jasont.

— Nem beszéltem senkivel. — Jason alig tudta magából kipréselni a szavakat. — El akartak kapni. Kettőt lelőttem közülük, aztán elbújtam, amíg a jármű vissza nem jött.

— Egyet láttam én is, amikor lelőtte — mondta Krannon. — Jó lövés volt. Azt hiszem, én is leszedtem néhányat. Engedd el, Kerk, akkor lőtték hátba, amikor a kocsihoz ért.

“Elég lesz ennyi magyarázat” — gondolta Jason. — “Ne játszd túl!

Hagyd, hogy később végiggondolhassa. Itt az ideje, hogy valami másra tereljük a szót. Van egy dolog, ami elvonja a figyelmét a grubberekről.”

— A ti háborútokat vívtam odakinn, Kerk, míg te a város biztonságában voltál. — Jason nekitámaszkodott a jármű oldalának, amikor a szorítás enyhült egy keveset. — Rájöttem, miért kell harcolnotok a bolygó élőlényei ellen, és hogyan győzhetnétek. Ha megengeded, hogy leüljek, elmondom.

Mialatt beszélgettek, rengeteg pyrrusi gyűlt köréjük. Most egyikük sem mozdult. Éppúgy, mint Kerk, megdöbbenten néztek Jasonra.

Amikor Kerk megszólalt, mindnyájuk nevében beszélt.

— Hogy érted ezt?

— Úgy, ahogy mondtam. Pyrrus élővilága szakadatlanul harcol ellenetek. Ha kimentek a dzsungelbe, érezhetitek azt a mérhetetlen gyűlöletet, ami a városra irányul. Nem, ez így nem igaz, ti azért nem érezhetitek, mert együtt éltek a várossal. De én éreztem, és bárki érezheti, ha egy kicsit is fogékony a mentális erővel szemben.

Valahonnan jön egy kisugárzás, az élőlényeket állandó harcra készteti ellenetek. A bolygó élővilága rendkívül fogékony a mentális kisugárzásra, és engedelmeskedik a parancsnak. Szakadatlanul támadnak és változnak, újabb mutációkat létrehozva, hogy titeket elpusztítsanak. És ezt addig csinálják, amíg mindannyian elpusztultok. Hacsak meg nem tudjátok állítani a háborút.

— Hogyan? — vetette oda Kerk, és minden arc ugyanezt a kérdést tükrözte.

— Meg kell találni, hogy ki vagy mi küldi ezt a parancsot. A várost támadó életformák nem rendelkeznek intelligenciával. Ők csak a parancsnak megfelelően cselekszenek. Azt hiszem, tudom, hogyan találhatjuk meg ennek a forrását. És ha azt megszüntetjük, örökre véget vethetünk az ellenségeskedésnek.

Halotti csend követte beszámolóját, ahogy a pyrrusiak megpróbálták felfogni a hallottakat. Kerk mozdult meg először, intett az embereknek, hogy oszoljanak.

— Mindenki vissza a munkahelyére. Ez egyelőre rám tartozik.

Amint meggyőződtem arról, mennyi igaz az itt elhangzottakból, részletes beszámolót fogok tartani. — Az emberek lassan szétszéledtek, de sokan közülük még visszafordultak.