Halálvilág 1

13. fejezet

— Éppúgy, mint annak idején — mondta Jason, amikor Brucco belépett a szobába, egy tálcán ételeket hozva. Brucco szó nélkül átnyújtotta a tányérokat Jasonnak és a másik ágyon fekvő sebesültnek, azután kiment.

— Köszi! — kiáltott utána Jason.

Egy tréfa, egy vigyor, mint ezelőtt mindig. De ahogy most elvigyorodott, úgy érezte, mintha kívülről nézné saját magát.

Életének egy szakasza lezárult. Mozdulatlan és zsibbadt volt. Még mindig maga előtt látta, ahogy az idegen élőlények tömege rázuhan a félkarú pyrrusira, és megfojtja a szerencsétlent milliónyi lángoló ujjával.

Elképzelte, hogy sebesült társa helyett ő fekszik az élő prés alatt, mert így is történhetett volna. Befejezte az étkezést, s közben észre sem vette, hogy egyáltalán evett.

Attól a reggeltől, amikor végre magához tért, valami megváltozott benne. Tudta, hogy neki kellett volna meghalnia azon a véráztatta utcán. Meghalnia, mert azt hitte, segíteni tud az örökké tartó háborúban élő pyrrusiakon. Ha ő nem lábatlankodik ott, és a sebesültnek nem kell még vele is törődnie, akkor társai kihozhatták volna ide, ennek az épületnek a biztonságába. Most annak az embernek a kórházi ágyán fekszik.

Annak az embernek, aki életét áldozta Jasonért.

És akinek még a nevét sem tudta.

Az ételben nyugtatok voltak, amiktől hamarosan elaludt. Az arcán lévő pólyák megszüntették a csápok okozta égető fájdalmat. Amikor másodszor is magához tért, valóságérzete megint a régi lett.

Egy ember meghalt, hogy ő élhessen. Jason szembenézett a tényekkel. Nem adhatta vissza neki az életet, bármennyire is szerette volna. Az egyetlen dolog, amit tehetett, hogy nagyra becsülje a másik halálát. Ha ugyan lehet a halált nagyra becsülni. Ezek után megpróbált másra gondolni.

Jason tudta, mit kell tennie. Munkája most még fontosabbá vált. Ha képes lenne megoldani ennek a halálos világnak a rejtélyét, tartozásának egy részét legalább letudhatná vele.

Amikor felült, forogni kezdett vele a világ. Fejét az ágy szélének támasztotta, amíg jobban nem lett. A szobában lévő betegek nem figyeltek rá, ahogy lassú, fájdalmas mozdulatokkal felöltözött.

Brucco bejött, látta, hogy mit csinál, majd szó nélkül kiment.

Az öltözködés sok időbe telt, de végül sikerült. Amikor Jason kiment a szobából, a folyosón Kerkkel találkozott, aki éppen rá várt.

— Kerk, mondani szeretnék valamit…

— Nekem te ne mondj semmit! — Kerk dörgő hangja a padlótól a mennyezetig visszhangzott. — Most én mondok neked valamit. Jól figyelj ide, mert nem fogom megismételni. A jelenléted a Pyrruson, Jason dinAlt, nem kívánatos, mit ahogy az értékes kitelepülési elméleteid sem. Egyszer már meggyőződtem csavaros észjárá-

sodról. Kíváncsi voltam a te “logikád” eredményére. Hát most láthattam. Welf meghalt, azért, hogy te élhess. Kétszer olyan jó ember volt, mint amilyen te valaha is lehetsz.

— Welf? Ez volt a neve? — kérdezte Jason akadozva. — Nem tudtam…

— Látod, még ezt sem tudtad — mondta Kerk rosszalló arccal. — Még a nevét sem tudtad, ő pedig meghalt azért, hogy a te nyomorult kis életed megmaradjon.

Kerk köpött egyet, hogy szavai még nagyobb megvetést fejezzenek ki, majd elindult a kijárat felé. Mintha eszébe jutott volna valami, visszafordult.

— Itt maradsz ebben az épületben, amíg a hajó két hét múlva vissza nem tér. Azután elhagyod ezt a bolygót, és soha többé nem jössz vissza. De ha mégis, azon nyomban agyonlőlek. Örömömre fog szolgálni — mondta, és kiment.

— Várj! — kiáltott utána Jason. — Nem dönthetsz így. Még a bizonyítékokat sem nézted meg, amiket találtam. Kérdezd meg Métát…

De Kerk már kiment, az ajtó bezáródott mögötte.

Ostoba helyzet volt. Az előbbi elkeseredését most harag váltotta fel.

Úgy bántak vele, mint egy felelőtlen gyerekkel. A megtalált hajónapló fontosságát pedig semmibe vették.

Jason megfordult, és látta, hogy Brucco ott áll a közelben.

— Hallottad az egészet? — kérdezte.

— Igen. És tökéletesen egyetértek vele. És még tekintsd magad szerencsésnek.

— Szerencsésnek! — mondta Jason most már mérgesen. — Úgy bánnak velem, mint egy hülye gyerekkel, és semmibe sem nézik mindazt, amit tettem.

— Azt mondtam, szerencsés vagy — förmedt rá Brucco. — Welf volt Kerk egyetlen még életben maradt fia. Kerk nagy reményeket fűzött hozzá. Azt szerette volna, ha fia egyszer majd az ő helyébe lép. — Megfordult, hogy kimenjen, de Jason nem engedte.

— Várj! Nagyon sajnálom Welfet. Ennél jobban még akkor sem sajnálhatom, ha tudom, hogy Kerk fia volt. De most már legalább megértem, miért küldött el ilyen rövid úton Kerk, és miért nem érdekelte a hajónapló felfedezése. Annak a hajónak a naplója…

— Tudom. Láttam, amikor Méta behozta. Nagyon érdekes történelmi dokumentum.

— Ez az egész neked csak egy történelmi dokumentum? A bolygó megváltozásának a jelentősége számodra semmi?

— Ezt nem mondtam — felelte Brucco —, csak nem tulajdonítok neki akkora fontosságot. A múlt megváltoztathatatlan, nekünk pedig itt kell harcolnunk a jelenben. És ez minden erőnket lefoglalja.

Jason érezte a hiábavaló küzdelem belső nyomását. Bárkihez fordult, senki sem értette meg.

— Te intelligens ember vagy, Brucco, mégsem látsz tovább az orrodnál. Azt hiszem, ez vitathatatlan. Földi mértékkel mérve a pyrrusiak szuperemberek. Hihetetlenül kemények,gyorsak és legyőzhetetlenek vagytok. Bárhol leejtenek benneteket, mindig talpra érkeztek. Tökéletesen megállnátok a helyeteket, mint texasi rangerek vagy kanadai lovasrendőrök, sőt a Vénusz mocsaraiban való járőrözés sem jelentene gondot számotokra. Olyanok vagytok, mint a régmúlt idők daliás határvidéki úttörői. Egy ilyen világba valók vagytok. A pyrrusi környezetben izmaitok és reflexeitek hihetetlenül kifejlődtek. De ez a fejlődés zsákutcája. Az emberiséget az agya emelte ki a barlangi világ sötétségéből, és juttatta el a csillagokig.

Amikor megint az izmainkkal kezdünk el gondolkodni, visszasüllyedünk a barlangi élet szintjére. Es vajon már most is nem ilyenek a pyrrusiak? Egy nagy ősemberhorda, akik kőbaltával verik fejbe az állatokat. Gondolkodtatok már egyszer is azon, miért vagytok itt? Mit csináltok? És hová fog ez vezetni?

Jason megállt; kimerült, levegő után kapkodott. Brucco az állat simogatta elgondolkozva. — Barlangok? — kérdezte. — Természetesen nem élünk barlangokban, és nem használunk kőbaltát. Nem értem, hová akarsz kilyukadni.

Nem lehetett rá haragudni. Jason válaszolni akart, de aztán elnevette magát. Nagyon szomorú nevetés volt ez. Túlságosan fáradtnak érezte magát, hogy tovább érveljen. Ha a pyrrusiakat akarta meggyőzni, mindig ugyanabba a falba ütközött. Ők csak a jelenben tudtak gondolkodni. A múlt és a jövő megváltoztathatatlan, megismerhetetlen, éppen ezért senkit sem érdekel.

— Melyik területen folyik még a harc? — kérdezte, hogy témát váltson.

— Befejeződött. Vagy legalábbis már nemsokára vége lesz. — Diadalittasan mutatta Jasonnak a támadás képsorait. Nem vette észre Jason közömbösségét.

— Ez volt az évente megismétlődő legkomolyabb áttörés, de idejében megállítottuk. Rossz rágondolni, mi történt volna, ha néhány héttel ezelőtt nem fedezzük fel a közelgő veszélyt.

— Mik voltak ezek? — kérdezte Jason. — Valamiféle óriáskígyók?

— Ne nevettesd ki magad! — mondta Brucco. Ujjával finoman közelebbire állította a vetítő képét. — Gyökerek. Ennyi az egész.

Nagyon ügyesen mozgó gyökerek. Mélyen a külső védelmi gát alatt hatoltak be. Igazán nem veszélyesek, mert lassú mozgásúak. Ha elvágjuk őket, hamar elpusztulnak. A vezélyességük abban áll, hogy számtalan föld allatti járatot készítenek. Két-három állatfaj él ezen a szinten, amelyek a járatokban szabadon mozognak. A határ minden részét ügyesen aláásták, és egyszerre több oldalon tudtak behatolni.

A pusztulás határszéle. Az egész olyan, mintha a pyrrusiak egy kitörni készülő vulkán peremén élnének. Számukra minden nap, amikor világuk nem pusztult el teljesen, szinte örömünnep. Úgy látszik, nem tudnak változtatni életszemléletükön. Jason nem akart erről többet beszélni. Visszavitte a Pollux Victory hajónaplóját a saját szobájába. A sebesült pyrrusiak rá se hederítettek, amikor leheveredett az ágyra, és kinyitotta a könyvet az első oldalon.

Két napig ki sem mozdult a szobájából. A sebesültek lassan felépültek, és elhagyták a kórtermet, így végül egyedül maradt.

Oldalról oldalra átrágta magát a könyvön, míg megismerte Pyrrus gyarmatosításának minden részletét. Észrevételei, feljegyzései már halomba gyűltek körülötte. Meglehetősen pontos térképet készített az eredeti településről, amelynek maradványaira épült a jelenlegi város.

De a két település körvonalai nem fedték egymást.

Zsákutcának látszott. A két térképet egymásra helyezve, gyanúja beigazolódott. A hajónapló térképábrázolása eléggé pontos volt. A város a leszállás óta hihetetlenül sokat változott. A könyvtárban talált adatokat mind kielemezte. Más források az idők folyamán megsemmisültek.

Eső kezdett kopogni a feje fölötti ablakon, majd hirtelen villámlás világította be az eget. A láthatatlan vulkán megint aktív volt, a föld mélyén fortyogott, de hatását a felszínen is érezni lehetett.

A pusztulás fájdalmas gondolata nehezedett Jasonra. Egy fárasztó nap megint véget ért.