Halálvilág 3

7

— Ha nevetni mersz, vagy csupán elmosolyodsz, eltöröm a karod! — sziszegte Méta.

Szerencsére Jason hivatásos szerencsejátékosként tevékenykedett hosszú időn át, melynek során megtanult uralkodni arckifejezésén.

— Sohasem nevetnék ki egy hölgyet az öltözéke miatt — felelte. — Ha ezt tettem volna, már régen nem élnék. De ez az öltözék alkalmas lesz a feladatra.

— Én viszont azt hiszem, úgy nézek ki benne, mint egy szőrös vadállat.

— Itt jön Grif is — jegyezte meg Jason. A lány önkéntelenül az ajtó felé fordult.

— Grif, gyere, öltözz át te is! — mondta Jason.

A kilencéves fiú vonakodva belépett a helyiségbe, és a durva bőrökből varrt ruhákat vizsgálva kijelentette.

— Nem csípem az ilyen szerelést. Utálom, ha kiröhögnek. Senki sem visel ilyen cuccokat.

— Csak mi hárman és a bolygó őslakói — válaszolta Jason. — Ahová megyünk, ez a hétköznapi viselet. Nézd meg Métát, ő is hasonlóan öltözött. — A lány durván cserzett bőrruhát viselt, és szőrmesapkája alól haragosan nézett Jasonre. — Majd meglátjátok, mennyire hasznosnak bizonyul ez az öltözék — tette hozzá Jason. Azután megvizsgálta a fiú és Méta arcszínét.

— A mesterséges ultraibolya sugárzás egészen olyanná tette a bőrötök színét, mint amilyen az őslakóké, de valami még hiányzik. A szél és a hideg ellen védő zsiradék. Várjatok! — kiáltotta, amint mindkét pyrruszi keze ökölbe szorult. — Nem akarom, hogy a hagyományos moropzsírt kenjétek magatokra. Itt van ez a kenőcs, amely éppúgy megvédi a bőrötöket a kiszáradástól. De higgyétek el, ezt feltétlenül használnotok kell.

Jason előbányászott egy kis tégelyt a zsebéből, és a krémmel bekente az arcát. A többiek vonakodva követték példáját. Jason szomorúan tapasztalta, hogy a krém még szembetűnőbbé tette a pyrrusziak mogorva arckifejezését. Miért nem tudják egy kicsit elengedni magukat? Ha így fognak viselkedni, kalandjuk hamar véget ér. Az elmúlt hét folyamán megkezdték a terv végrehajtását. Úgy tettek, mintha végleg elhagynák a bolygót, azután az északi hegységben találtak egy kellemes klímájú völgyet, amelyet meredek sziklafalak vettek körül, így tökéletesen megközelíthetetlennek tűnt.

Az űrhajót ott rejtették el. A közelben emelkedett egy hatalmas fennsík, amelynek sima, függőleges sziklafalai lehetetlenné tették a szökést. Ennek tetején építették fel a könnyűszerkezetes házakat. A településnek már lakói is voltak: öt nomád férfi és hat nő, akiket altatógáz segítségével fogtak el. Ruhájukat, felszerelésüket, moropjaikat Jasonhöz vitték. Minden készen állt az indulásra, már csak rá kellett vennie ezeket az egyszerű gondolkodású pyrrusziakat, hogy próbáljanak meg együtt működni vele.

— Induljunk! Most rajtunk a sor.

Amint az űrhajó légzsilipjéhez közeledtek, Teca jött velük szembe.

— Kerk küldött — mondta a fiatal orvos. — Már minden készen áll.

Jason bólintott, Teca pedig végignézett rajtuk.

Külsejüket megfelelőnek találta, de neki is feltűnt az oda nem illő mogorva pyrruszi arckifejezés.

— Tudod, hogy nézel ki…? — kérdezte vigyorogva Métát.

A lány dühösen megfordult, de Grif közelebb állt a férfihoz, és öklével azonnal gyomron vágta a gúnyolódót.

Grif csupán kilenc éves volt, de igazi pyrruszi. Teca nem számított a támadásra, felnyögött, majd levegő után kapkodva seggre esett.

Jason arra számított, hogy az összetűzés folytatódik a három felbőszült pyrruszi között. Teca szóra nyitotta a száját, de hang még mindig nem jött ki a torkán. Bamba arckifejezését látva Méta elnevette magát. Példáját Grif is követte, így a kedélyek hamar lecsillapodtak. A pyrrusziak ritkán nevetnek, és Jason örült, hogy ez a kis közjáték feloldotta a feszültséget. Teca feltápászkodott, és sértődött arccal távozott.

Az űrhajó mellett Kerk várta őket. Az utolsó elkábított moropot éppen akkor emelte az űrkomp a magasba egy háló segítségével.

— A másik kettőt már elszállítottuk. Ezután ti következtek.

Az űrkomp hamarosan eltűnt a magas sziklák fölött.

— Mi van a felszerelésünkkel? — kérdezte Jason.

— Mindent összeállítottunk. Már csak be kell pakolni a kompba — válaszolta Kerk, miközben alaposan szemügyre vette őket. — Csodálatosan festetek ebben a ruhában. Az ember azt hinné, jelmezbálba készültök.

Furcsának tűnő öltözékük remekül védte őket a metsző széllel szemben. Csaknem olyan hatékonynak bizonyult, mint Kerk fűthető ruhája. Krémmel fedett arcukat sem csípte a hideg szél. Kerk arcbőre viszont hamar kivörösödött.

— Kenj te is krémet magadra, ha nem akarod, hogy fagysérülést szenvedj — javasolta Jason.

— Nem, már úgysem maradok sokáig idekinn — felelte Kerk.

— Köszönjük a segítséged.

— Sok szerencsét! — mondta Kerk, majd kezet rázott velük. — Állandó ügyeletet fogunk tartani a rádiónál.

Bármikor hívhattok bennünket.

Csendesen várakoztak, amíg a komp visszatért.

Azután sietve bepakolták a felszerelést, majd ők is beszálltak, és elindultak a síkság felé. A kabinban trópusinak tűnt a klíma a kinti hideg után.

Amint leszálltak, és a komp visszatért az űrhajóhoz, Jason a kerek sátor felé intett.

— Bújjatok be, és érezzétek otthon magatokat! Én megnézem, hogy lecövekelték-e a moropokat. Nem szeretném, ha felébredve elkószálnának. Az egyik zsákban találtok egy atomenergiával működő parányi fűtőtestet, amely egyaránt használható hő- és fényforrásként. Utolsó éjszakánk, hogy élvezzük a civilizáció vívmányait.

Mire végzett az állatok ellenőrzésével, a sátor levegője már felmelegedett, és vidám fény töltötte be a parányi helyiséget. Jason bezárta maga mögött az ajtónyílást borító vastag bőrdarabot, majd kibújt a külső szőrmeruhából. Az egyik zsákból előkotort egy fémedényt, vizet töltött bele, és feltette a tűzhelyre melegedni. Méta és a fiú némán figyelték mozdulatait.

Amint a víz forrni kezdett, beledobott egy szárított levelekből préselt kockát.

— Ez a char — mondta a többieknek. — Az íze elviselhető. Jobb, ha hozzászokunk az itteni ételekhez.

Amint a levelek szétoszlottak a vízben, az oldat sűrűvé és bíborszínűvé vált.

— Erre még ránézni is rossz — jegyezte meg Grif. — Azt hiszem, nem eszem belőle.

— Legalább kóstold meg! Úgy kell majd élnünk, mint ezek a nomádok, különben azonnal felismernek minket.

De ez felvet egy másik fontos problémát.

Kibontotta a ruháját, majd lecsatolta a pisztolytáskát.

A többiek döbbenten bámulták.

— Mit csinálsz? — kérdezte Méta. A pyrrusziak még éjszaka sem váltak meg fegyverüktől. Egyszerűen nem érezték biztonságban magukat nélküle.

— Lecsatolom a fegyvert — felelte Jason türelmes hangon. — Ha használom, vagy valamelyik nomád meglátja, azonnal tudni fogják, kik vagyunk. Azt javaslom, ti is adjátok ide…

Egy szemvillanás, és a két fegyver tulajdonosuk kezébe siklott; csövük fenyegetőn meredt Jasonre.

— Pontosan ettől tartottam — folytatta a férfi továbbra is nyugodt hangon. — Mihelyt valaki csúnyán néz majd rátok, azonnal pisztolyt rántotok. Ez a mozdulat reflexszerű, ezért nem lehet bízni az önuralmatokban. Be kell zárnunk a fegyvereket ebbe az acélládikóba, hogy vészhelyzetben használni tudjuk őket, de egy rossz mozdulat ne árulhassa el a kilétünket. Meg kell tanulnunk bánni a helybéliek fegyvereivel. Nézzetek ide!

A pisztolyok visszasiklottak mágneses erőtér tokjukba, amint a pyrrusziak figyelmét lekötötte Jason tevékenysége. A férfi előhúzott egy zsákot, és tartalmát a földre öntötte. Lábuk előtt tőrök, kardok, furkósbotok és buzogányok gurultak szét.

— Nem rossz, mi? — kérdezte Jason, társai pedig csillogó szemekkel bólogattak. A pyrrusziaknak a fegyver olyan, mint kisgyereknek a nyalóka. — Ezekkel felfegyverkezve biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen egy pyrruszi felér legalább három barbárral.

Ráadásul ezek a játékszerek nem eredetiek. Alakjukat lemásoltuk, de sokkal jobb minőségű acélból készültek.

És most adjátok ide a pisztolyokat!

Ezúttal csak Grif tett fenyegető mozdulatot, de egy idő után ő is lehiggadt. Még néhány perces rábeszélést követően Méta átnyújtotta a fegyverét. A fiút viszont több, mint egy órán át kellett győzködniük, hogy jobb belátásra bírják. De végül sikerült. Miután Jason bezárta a sugárpisztolyokat a vasládába, felszolgálta a levest. De társai inkább a kézifegyverek között turkáltak, míg ki nem válogatták maguk számára a megfelelő harci eszközöket. Csak azután fogtak az evéshez.

— Tudom, hogy ez förtelmes — vigasztalta őket Jason —, és nem kell megszeretnetek. Csupán azt kérem, ne olyan képpel kanalazzátok, mintha mérgezett lenne.

Vacsora után Jason leterítette a földre a prémekből varrt hálózsákokat, és lejjebb vette a világítást. A pyrrusziak szinte meztelennek érezték magukat pisztolyuk nélkül. Végül ők is nyugovóra tértek, miután kardokat és buzogányokat helyeztek el maguk mellett.

— Jó éjszakát — mondta Jason. — Holnap korán kelünk, és hosszú út áll előttünk. A légifelvételek szerint egy kisebb csapat közeledik Temuchin táborához. Hozzájuk kell csatlakoznunk, mert ha velük együtt érkezünk, kevésbe figyelnek fel ránk.

Jason már valamivel hajnal előtt felébredt, és összecsomagolta a felszerelésüket. A pyrruszi tárgyakat ügyesen elrejtette. Amikor társai is felébredtek, lebontották a sátrat, és mindent felpakoltak a szekérre.

Mivel ebben a tevékenységben még meglehetősen rutintalanok voltak, sokat bosszankodtak és káromkodtak. Jason örült, hogy a sugárpisztolyokat elvette tőlük, mert a hirtelen haragú pyrrysziak még lelőtték volna egy rosszul sikerült csomó miatt.

Mire elkészültek, a nap már magasan járt, és a dermesztő hideg ellenére szakadt róluk a veríték. A moropok búskomoran álldogáltak, a kecskék viszont már szétszéledtek, és távolabb legelésztek.

Jason elővett három konzervet, amely kinyitás után a levegő hatására magától felmelegedett.

— Gyertek enni — hívta a társait. — Reggeli után fel kell nyergelnünk ezeket a behemótokat.

Hatalmas étvággyal estek az ételnek. Amint jóllaktak, Jason kiosztotta a feladatokat.

— Méta, ásd el a konzerveket, én addig ellenőrzöm a szekérre rakott holmikat. Grif, te pedig szedd össze egy kosárba a moropok trágyáját. Semmit sem szabad elpocsékolnunk.

— Mit csináljak?! — kelt ki magából Grif. Jason elmosolyodott, és az ürülékre mutatott.

— Össze kell szednünk, a napon majd kiszárad; ezentúl azzal rakunk tüzet. — Megfordult, és a szekér felé indult, ügyet sem vetve a fiú dünnyögésére.

Igyekeztek megfigyelni, hogyan pakolják fel felszerelésüket a nomádok, hogyan nyergelik fel állataikat, mégis mindez rendkívül nehezen sikerült. A moropok engedelmes, bár rendkívül buta állatoknak bizonyultak, és csak az egyértelmű jelzéseknek engedelmeskedtek. Mire a kis csapat útra kelt, mindannyian hullafáradtak voltak. Jason vezette a menetet, mögötte haladt Méta, Grif pedig a szekéren üldögélt, és gyakran hátrapillantott, hogy a kecskék követik-e őket. Ezeket az állatokat nem kellett megkötni, önszántukból maradtak az emberek közelében, mivel az áhított sót csak gazdájuktól várhatták.

Kora délutánra feneküket alaposan feltörte a nyereg, amikor megpillantottak egy kisebb porfelhőt a horizonton, amely szemmel láthatóan feléjük közeledett.

— Maradjatok nyugton, és tartsátok készenlétben a fegyvereiteket! — figyelmeztette őket Jason. — Majd én beszélek velük. Igyekezzetek elsajátítani a nyelvjárást!

Amint a moropon vágtató csapat közelebb ért hozzájuk, Jason felemelte a kezét, és megállította társait, bár a hatalmas állatot visszafogni neki sem volt könnyű.

Még az egyértelmű jelzésekkel is elég nehezen birkózott meg a monstrum babszemnyi agya. Jason az ölébe fektette a kardot, és Métára pillantott. A lány ösztönösen az oldala mellett tartotta a kezét, készen arra, hogy pisztolyát előrántsa. De az szerencsére a ládában volt. A lovasok egy pillanat alatt lefékezték vágtató állataikat, és megálltak közvetlenül előttük.

A vezérük egy félszemű, fekete medve volt. Beesett, vörös szemürege arra utalt, hogy szemét kivájták.

Fémsisakját valami hosszú fogú rágcsáló koponyája díszítette.

— Mi a neved, vándorénekes? — kérdezte a félszemű, szöges buzogányát áttéve egyik kezéből a másikba. — Hová tartasz?

— Jason vagyok, a legendák és történetek tudója.

Temuchin táborába igyekszem. Hát te?

A férfi megköszörülte a torkát, majd büszke tartással kijelentette:

— Shanin vagyok, a patkánytörzsből. Mit mondasz a patkányoknak?

Jason nem tudta, az ember mit mondhat a patkányoknak, de azt megfigyelte, hogy a többi harcos sisakját is patkánykoponya díszíti. Nyilván ez törzsük jelképe. Oraiel nem viselt semmiféle jelképet, tehát a vándorénekesek kimaradnak a törzsi viszálykodásból.

— Dicsőség a patkányoknak! — próbált Jason improvizálni. — A patkányok a legjobb barátaim.

— Harcolnál patkányok ellen?

— Soha! — felelte azonnal Jason.

Shanin láthatóan elégedett volt a válasszal; retkes körmeivel sárga fogait kezdte piszkálni.

— Mi is Temuchin táborába igyekszünk. Úgy hallottuk, Temuchin összetűzésbe került a hegyvidéki menyétekkel, ezért csatlakozni akarunk hozzá. Tartsatok velünk! Este szívesen hallgatnám az éneked., — Én is gyűlölöm a hegyvidéki menyéteket. Veletek tartunk, és este énekelni fogok nektek.

A lovasok megfordultak, és elporoszkáltak; Jason kis csapata pedig követte őket. Hamarosan rengeteg moropot pillantottak meg, amelyek hosszú oszlopot alkotva haladtak. Körülöttük kecskék legelésztek.

Jasont a felvert por köhögésre ingerelte; alig tudott beszélni.

— Amint a törzshöz csatlakozunk, kössétek meg a kecskéket, nehogy elkeveredjenek a többi között!

— Te nem akarsz segíteni ebben a műveletben? — kérdezte Méta.

— Szívesen tenném, de ez egy olyan világ, ahol férfiuralom van. A női egyenjogúságot itt még nem vezették be. Az asszonyokat állati sorban tartják. Ha segítenék, rögtön gyanút fognának.

Késő délután a barbár horda letáborozott. Jasonék számára már így is túl hosszúra nyúlt a nap. Feneküket teljesen feltörte a nyereg, örültek, hogy leszállhatnak, és járkálhatnak egy kicsit. Méta és Grif megkötötték a kecskéket, Jason közben körülnézett a táborban. Egy kőből kirakott síremlék jelezte a kút helyét. Megfigyelte, hogy a kúthoz csak a férfiak és a fiúgyermekek járulnak.

A víz nemhez kötött tabu lehetett ezen a félsivatagos sztyeppén.

A síremlék mellett lévő kút fémfedelét rendkívül nehezen tudták eltávolítani. Az idők folyamán teljesen megrozsdásodott a zárszerkezet, ezért alaposan be kellett zsírozni, és úgy is csak nagy erőfeszítések árán sikerült felemelni a fedelet.

A kút egy méter átmérőjű lehetett, és hihetetlenül mély. Oldalait szabályosan kifaragott kövekből rakták ki, és bámulatos pontossággal illesztették őket egymáshoz, malter vagy más kötőanyag nélkül. Az eltelt évszázadok mégsem tettek semmi kárt bennük. Jason tisztelettel adózott a hajdani építőmestereknek.

A kútból rendkívül primitív módszerrel nyerték ki a vizet. Bőrszíjon leengedtek egy vödröt, és amint megtelt, felhúzták. A kúthoz egyszerre egyetlen ember fért hozzá.

Rendkívül kimerítő munka volt, ezért a férfiak folyton váltották egymást. Közben a fiúgyerekek a sátrakhoz hordták a vizet. Hamarosan Jason is sorra került, majd visszament társaihoz, és megnézte, hogyan halad a sátor építése.

A kecskéket már összeszedték; Grif éppen a sátor vázát próbálta felállítani. Jason előkotorta a lantot az egyik zsákból, majd leült, és pengetni kezdte a húrokat.

Éppen mellettük ment el a nomád férfi, és érdeklődve figyelte Jason tevékenykedését, de ő úgy tett, mintha nem venné észre. Eszébe jutott egy régi hajósének dallama; megpróbált kitalálni hozzá valami szöveget.

— Erős asszony, csak buta — jegyezte meg a nomád férfi, határozott érdeklődést mutatva Méta iránt. — Még egy sátrat sem tud felállítani.

Jason nem tudta, mit válaszoljon, de a férfi arcán látta a mohó vágyakozást.

— Szükségem van egy erős asszonyra. Adok érte hat kecskét.

Jason azonnal észrevette, hogy a barbár nem csupán Méta erejét csodálja. A nehéz munka közben ugyanis a lány levette magáról a nehézkes prémöltözetet. Karcsú teste sokkal vonzóbb volt, mint a tenyeres-talpas nomád asszonyoké. Csillogó fekete haja kibomlott, hófehér fogai elővillantak piros ajkai közül.

— Nem való neked — mondta Jason. — Mindig későn alszik el, túl sokat eszik, és nagyon sokba kerül. Én magam is tizenkét kecskét adtam érte.

— Tőlem kapsz tízet — jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a férfi, majd megragadta Méta karját, és magával akarta vonszolni a lányt.

Jason megborzongott a küszöbönálló események gondolatától. A nomád asszonyok bizonyára megszokták, hogy tárgyként kezelik őket, de Méta nem. Jason várta, mikor robban ki a harc, de nem ez történt. A lány könnyedén kiszabadította karját, majd visszatért a munkájához.

— Gyere! — szólt oda Jason a férfinak. — Igyekezett barátságos hangjával feloldani a feszültséget. Gyere, igyál velem! Van egy palack erős achadhom.

De már túl késő volt. A harcost felbőszítette, hogy egy asszony szembe mert szegülni vele. Öklével halántékon csapta a lányt, majd újabb ütésre emelte a kezét.

Méta a váratlan ütés erejétől elesett. A nomád hátracsavarta a feltápászkodó lány karját, és újból meg akarta ütni a védtelen teremtést, de Méta homloka teljes erővel lecsapott a barbár ádámcsutkájára. A férfi azonnal elengedte, érdes hangon köhögni kezdett, miközben szája sarkából vér szivárgott. Övéből előhúzta hosszú kését, és gonosz tekintettel közeledett áldozatához.

Amint a barbár felfelé szúrt, Méta összekulcsolt ujjai megállították a csuklóját, majd egy gyors csavarás, és a kés a földre esett. Ennyiben hagyhatta volna az ügyet, de ő vérbeli pyrruszi volt.

Még a levegőben elkapta a földre hulló kést, és a férfi bordái közé döfte, átszúrva a tüdőt és a szívet. A nomád már halott volt, amint a földre zuhant.

Jason az acélládán ült, ujjait a nyitószerkezeten tartva.

A véres jelenetnek rengeteg szemtanúja akadt, és most halkan sugdolództak. Végül az egyik asszony odament a földön fekvő alakhoz, és szemügyre vette.

— Halott — jelentette ki, majd csodálkozó szemekkel nézett Métára.

— Gyertek ide azonnal! — kiáltotta Jason pyrruszi nyelven, amit a törzsbeliek nem érthettek. — Vegyétek el a fegyvereiteket, és maradjatok készenlétben. Ha komollyá válik a helyzet, altatógázt fogunk alkalmazni, és bevetjük a sugárfegyvereinket is. De akkor ki kell irtanunk, vagy el kell vinnünk a bázisra az egész törzset.

Tehát ezt csak végszükség esetén tehetjük.

Shanin közeledett feléjük egy csapat harcossal, félrelökdösve útjukból a bámészkodókat. Csodálkozva nézett a halottra.

— Az asszonyod megölt egy harcost annak saját késével?

— Igen, de a harcos magának kereste a bajt. Ő támadt az asszonyra, és el akarta innen vonszolni. Ő csak védekezett. Kérdezz meg bárkit! — A tömeg egyetértőén felmorajlott.

A vezér inkább meglepettnek tűnt, mint mérgesnek.

Hol a halottra pillantott, hol Métára. Azután a lányhoz lépett, megfogta az állat, és elforgatva a fejét, alaposan szemügyre vette. Jason látta, hogy Méta keze ökölbe szorul, de még uralkodik magán.

— Melyik törzshöz tartozik? — kérdezte Shanin.

— Egy nagyon távoli törzshöz. Messze északon, a hegyek lábánál élnek…Pyrrusziaknak hívják őket.

Nagyon kemény harcosok.

— Sohasem hallottam róluk — dünnyögte Shanin. Agya feltehetően olyan kapacitású lehetett, mint egy adatbank.

— Mi a totemállatuk?

Mi is lehetne, tűnődött Jason. Patkány vagy menyét kizárva. Milyen állat él a hegyekben?

— Sas — jelentette ki bizonytalanul Jason. Egyszer látott valami sashoz hasonló madarat körözni magasan az űrhajó felett.

— Nagy erőt sugárzó totem — mondta lenyűgözve Shanin. Azután megint a halottra nézett. — Volt egy moropja és néhány prémje. De asszonyé nem lehet a tulajdona.

Gonosz szemekkel bámult Jasonre, miközben a javaslatára várt.

A válasz roppant egyszerűnek tűnt: asszony nem birtokolhat semmit, mivel maga is tulajdon. És a szokás értelmében a vesztes minden vagyona a győztest illeti.

Senki se vesse Jason dinAlt szemére, hogy kicsinyesen viselkedett egy rossz morop és néhány ócska szőrme tulajdonjogát illetően.

— A halott minden vagyona természetesen a tiéd, Shanin, hiszen te vagy a törzs vezére. Eszembe sem jutna megtartani a halott vagyontárgyait. Az asszonyt pedig megbüntetem tettéért még ma éjjel.

Ez volt az a válasz, amit Shanin áhított. Elégedetten indult a szállása felé. A válla fölött még visszakiáltott:

— Nem lehetett valami jó harcos, ha egy asszony elbánt vele. De van két fivére.

Jasont sokáig foglalkoztatta ez a megjegyzés. A tömeg hamarosan szétoszlott, magukkal vitték a halottat is.

Méta és Grif közben elkészítették a sátrat. Azután minden holmijukat behordták. Jason kiküldte Grifet, hogy hozza a kecskéket egészen a sátor közelébe. A gyilkosság még komoly problémákat okozhat.

Így is történt, de még hamarabb, mint gondolta.

Néhány tompa puffanás és egy sikoltás hallatszott odakintről. Mire kiszaladt, az események nagy része már lezajlott.

Féltucatnyi kölyök, nyilván a halott rokonai, bosszút akart állni Grifen. Legtöbbjük nagyobb és erősebb volt nála. Bizonyára azt tervezték, hogy hirtelen lerohanják, jól elverik, azután sietve odébbállnak. De tervük nem vált be.

Hárman lefogták, hogy a többiek nyugodtan üthessék.

De a háromból kettő eszméletlenül feküdt a földön. A pyrruszi fiú összeütötte két fogvatartója fejét, a harmadik pedig egy erőteljes rúgástól vonyítva hempergett a földön. Grif éppen a negyedik nyakán térdelt, miközben megpróbálta kitörni az ötödik támadó lábát. A hatodik menekülni akart, és Grif a kése után nyúlt, nehogy a fiú messzire juthasson.

— Hagyd a kést! — szólt rá Jason. — Már így is elég nagy bajba kerültünk. Nem hiányzik még egy gyilkosság.

Grif még egyszer beletérdelt a földön fekvő fiú nyakába, azután felállt, és leporolta magát. Az egyik szeme kissé megkékült, és az inge ujja elszakadt, de ettől eltekintve teljesen sértetlen volt. A támadók lassan elvánszorogtak a harctérről. Jason bevezette a fiút a sátorba, ahol Méta vizes borogatást tett a szemére.

Jason befűzte a sátor bejáratát. A két pyrruszi még mindig feszülten várakozott.

— Azt hiszem, elég nagy hatást gyakoroltunk a helybéliekre… — jegyezte meg.