Halálvilág 3

11

Senki sem esett pánikba. A háború az mindig háborút jelentett, a különleges körülmények ellenére is. Bár itt folyton esett az eső, és felszerelésük teljesen elázott, de azok az emberek, akik meg mertek támadni egy űrhajót, nem ijedtek meg egy ágyútól.

Ahankk részletes utasítást adott a katonáknak, hogyan szállítsák a puskaporos hordókat. Ezalatt Temuchin felment az őrtoronyba, hogy saját szemével győződjön meg arról, mekkora erők közelednek. Egy ágyúgolyó éppen eltalálta a falat. Az egész erőd beleremegett, szilánkok repültek mindenfelé. Temuchin rezzenéstelenül állt a toronyban. Azután áthajolt a falon, és parancsokat osztogatott az embereinek.

Jason figyelemmel kísérte, amint az emberek kihordják a puskaporos hordókat az erődből. Észrevette, hogy már csak a hadúr és ő tartózkodnak a falak között.

— Mindenki a hátsó kijáraton ment ki — mutatott Temuchin a folyó felőli kapura. — A támadók nem láthatták őket az erődtől. Az a fontos, hogy minél előbb elérjék az erdőt. Addig néhányan feltartóztatjuk a támadókat, és majd később csatlakozunk hozzájuk.

— Hányan vannak a támadók? — kérdezte Jason, amint a puskaporszállítók kimentek a kapun.

— Kétszázan vagy még annál is többen. Menj a többiekkel, hamarosan támadni fognak! — Szavait megerősítvén egy ágyúgolyó csapódott a falba, és az egész erőd beleremegett. Már hallatszott a rohamozó katonák csatakiáltása.

Jason nem tétovázott, felült moropjára. Közben eszébe jutottak Temuchin szavai. Kétszázan támadnak rájuk, ők pedig legfeljebb húszan lehetnek. Tíz katona nyergére nehéz puskaporos hordót erősítettek. Tehát mindössze tíz harcosra lehetett számítani. Tíz harcos kétszáz ellen.

Temuchin bámulatosán méri fel az esélyeket…

A puskaport szállító csapat az erdő felé vágtatott, a többiek pedig előreszegett lándzsával kilovagoltak az erőd mögül, és lecsaptak a támadókra. Sikoltások és halálhörgések hallatszottak az erőd túloldaláról. Jason még annyit látott, hogy a támadók futva menekülnek a nomádok lándzsái elől. Azután elérte az erdőt, és a fák eltakarták előle a látványt.

Az erdő sűrűjében bevártak a többieket. Hamarosan patacsattogás hallatszott, és hét morop nyargalt be az erdei ösvényre. Egyikük hátán két harcos ült.

— Menjetek tovább! — kiáltotta Temuchin. — Kövessétek azt a nyomot, amerről jöttünk. Mi itt maradunk, és feltartóztatjuk az üldözőket Majd utolérünk benneteket.

Jason és a puskaporszállító osztag tovább haladt, a többiek leszálltak a nyeregből, és a síkságot kezdték figyelni.

Jason elég rosszul érezte magát. Nem merte elhozni a medikitet, bár most úgy gondolta, jobban tette volna, ha mégis magával viszi. Attól félt, hogy az üldözök utolérik őket, vagy legalábbis kemény vágtával tudják csak lerázni őket, és ezt az ő sebei nem teszik lehetővé. Félt, hogy leszakad a csapattól, és elfogják. Vagy társai végeznek vele, nehogy beszéljen az ellenségnek.

Combjából vastag csíkban csörgött a vér moropja hátára.

Amint a folyóhoz értek, Temuchin megállította a csapatot.

— Leszállás! — adta ki a parancsot. — Mindenki vegye magához a legszükségesebb holmiját! A moropokat itt hagyjuk.

Jason kicsit elkábult a vérveszteségtől, azt sem nagyon érzékelte, mi történik körülötte. Kivette a nyeregtáskából, amit fontosnak tartott, majd körülpillantott, de egyetlen moropot sem látott a parton.

— Mindent magadhoz vettél? — kérdezte Temuchin, kivezetve Jason moropját közvetlenül a folyópartra.

Amint Jason bólintott, a fejedelem villámgyors mozdulattal belevágta tőrét az állat torkába. Vastag sugárban ömlött a morop vére, lábai meginogtak, és belezuhant a vízbe. A folyó azonnal elsodorta a tetemet.

— Nincs időnk arra, hogy a moropokat is felvigyük a sziklapárkányra — mondta Temuchin. — De itt sem hagyhatjuk őket, mert még nyomra vezetnék az ellenséget. Gyalog megyünk tovább. Tudsz járni?

— Persze — felelte Jason. — Sohasem voltam még ilyen jól. Úgy érzem, csupán néhány ébren töltött éjszakára és száz kilométer gyaloglásra vágyik a szervezetem.

A séta nem bizonyult kellemesnek. Egy percre sem álltak meg, és a puskaporos hordókat felváltva vitték.

Csak Jasont és a három sebesültet mentették fel ez alól. A legnehezebben a csúszós, eső áztatta domboldalon jutottak fel. Jason sebéből a szorítókötés ellenére megint szivárogni kezdett a vér. Csizmája már megtelt vele, és nedvesen cuppogott minden lépésnél. Jason hirtelen megszédült, és elesett. Gurulni kezdett a füves lejtőn, majd egy szikla megállította. A többiek szó nélkül elmentek mellette. Megpróbált talpra állni, letörölte homlokáról az esővizet. Tudta, hogy mindenáron követnie kell a csapatot, különben a moropok sorsára jut.

Temuchin már felért a dombtetőre, és kezét kardja markolatán tartva visszanézett a völgybe. Jason megszaporázta lépteit.

Nagy nehezen felért ő is a dombtetőre, és leroskadt a többiek mellé. Hátát a sima sziklafalnak támasztotta.

— Temuchin már felment — közölte vele Ahankk. — Te leszel a következő. Az első tíz ember egy-egy hordó puskaport is visz magával.

— Bölcs gondolat — felelte Jason. Amíg a háló visszaérkezett, megerősítette sebein a kötést. Hamarosan bemászhatott a hálóba, ahol már gondosan elhelyeztek egy hordót. Jason nekitámasztotta a fejét. Amikor felébredt, már a sziklapárkány tetején volt. Pihent morop várt rá, és a fejedelem útnak indította a tábor felé. A többiek még a hordók és társaik felhúzásával foglalatoskodtak. Az állat egyenletes tempóban haladt, az utazás elviselhetőnek bizonyult. De mire a sátrához ért, már annyi ereje sem maradt, hogy leszálljon a nyeregből.

— Méta — nyögte —, segítenél egy háborús veteránnak?

— Szerencsére a lány időben megfogta, mielőtt leesett volna, majd bevonszolta a sátorba.

— Enned kell valamit — mondta Méta. — És már túl sokat ittál.

— Marhaság — felelte Jason, szájához emelve az acélpoharat. — A vérveszteséget folyadékkal kell pótolni.

Ezt tanácsolta a medikit. És egyébként sem vagyok éhes.

— A medikit szerint vérátömlesztésre lenne szükséged.

— Ezt itt elég nehéz megoldani. Gyorsan pótolom a folyadékveszteséget, és majd később eszem valamit.

— Nyissátok ki! — hallatszott egy hang odakintről. — Temuchin nevében akarok beszélni veled. Méta gyorsan a takaró alá rejtette a medikitet, majd kinyitotta a sátor bejáratát. Grif a tűz mellett üldögélt. Kezébe vett egy lándzsát, és a hegyét vizsgálgatta. Egy katona dugta be a fejét az ajtón.

— Azonnal Temuchinhoz kell jönnöd!

— Mondd meg neki, hogy rögtön indulok.

A katona kissé meglepődött Jason válaszán, és protestálni kezdett, de Méta megcsavarta az orrát, és kitolta a sátorból.

— Nem mehetsz most oda — mondta a lány.

— Nincs más választásom. Bekötözzük a sebeket, a testembe juttatott antibiotikumokról pedig semmit sem tudnak.

— Nem erre gondoltam.

— Tudom, mire gondoltál, de itt azt kell tennünk, amit parancsolnak. — Ellenőrizte a medikit adatait.

— A fájdalomcsillapítókat már beadta. Rövidesen hatniuk kell. Már egész jól tudok járni!

Méta gyengéden megfogta a karját.

— Még nem tudsz… — suttogta.

Jason magához szorította, majd megcsókolta a lányt.

Grif zavartan piszkálgatta a tüzet.

— Jason, nagyon félek, hogy ennek az egésznek rossz vége lesz — mondta a lány. — Vigyázz magadra!

— Ne aggódj, már nem kell sokáig maradnunk.

Megmutatom Temuchinnak, hogyan kell használni a puskaport, azután visszamegyünk a hajóhoz.

Megmondom neki, hogy ide hozom a pyrruszi törzset, hogy szövetségre lépjenek vele. Valóban ez a tervem.

Hamarosan új nap virrad a Boldogság bolygón.

A serkentőszerektől könnyűnek érezte magát. Méta viszont kevésbé optimistán látta a jövőt. De szó nélkül útjára engedte a férfit.

Temuchin már várta. A fejedelmen nem látszott az elmúlt napok kimerültsége. Amint Jason a sátorba lépett, az egyik puskaporos hordóra mutatott.

— Robbansd fel!

— Szerintem ezt máshol kéne végrehajtanunk, hacsak nem akarsz öngyilkosságot elkövetni. Legelőször elég lenne néhány kisebb cserépedény.

— Mondd el, mire van szükséged, és mindent megkapsz.

A fejedelem nyilván titokban akarta végrehajtani a robbantási kísérleteket, és ez a terv Jasonnek is megfelelt.

A sátorban kellemes meleg volt, az asztalon ínycsiklandozó ételek hevertek. Jason elvett egy sült kecskecombot, és jóízűen megette. Azután zsíros kezét a ruhájába törölte, majd munkához látott.

Miután kérésére néhány agyagedényt hoztak a sátorba, Jason kiválasztotta a legkisebbiket, és megtöltötte puskaporral. Temuchin minden mozzanatot figyelemmel kísért, Jason pedig elmagyarázta, mit tesz.

— Azt hiszem, a puskaport össze kell tömöríteni, mint a puska csövében. Azután lefojtjuk, és egy bőrdarabbal lezárjuk az edényt, így nem tud könnyen átnedvesedni.

Most már csak arról kell gondoskodnunk, hogy a tűz meggyújtsa a puskaport.

— Hogyan juthat hozzá a tűz, miután lezártad? — kérdezte Temuchin, aki igyekezett megérteni a technikai magyarázat minden részletét. Egy írástudatlan fejedelemtől ez elég logikus kérdésnek tűnt. Jason elővett egy vékony tűt, amilyennel a sátrakat alkotó bőröket szokták összevarrni, és kilyukasztotta vele a köcsög szájára feszített bőrdarabot. Azután olajjal átitatott egy rongydarabot, és a végét begyömöszölte a lyukon olyan mélyre, hogy elérje a puskaport. Miután mindennel elkészült, tenyerébe vette a bombát.

— Azt hiszem, indulhatunk.

Jason egyik kezében a bombát tartva, a másikban egy pislákoló olajmécsest, kilépett a sátorból; Temuchin pedig követte. Az emberek mintha megérezték volna, hogy itt nagy dolgok készülnek, leküzdötték ösztönös félelmüket, és a vezér nyomába szegődtek. Egyre többen gyűltek össze a tábor szélénél. Ott tisztes távolban megálltak. Jason a földre tette a bombát, majd figyelmeztette a bámészkodókat:

— Számítsatok arra, hogy amint ez felrobban, hatalmas zajt fog csapni!

Lehajolt, és a mécses segítségével meggyújtotta az olajjal átitatott rongyot. Amint a rongy lángra kapott, visszaszaladt a távolabb álló Temuchinhoz.

De a bomba mégsem robbant fel, csupán füstölt és sistergett. Jason nem szívesen ment volna vissza megnézni a hiba okát, de amint Temuchin a tőre élét kezdte vizsgálni, jobb belátásra tért.

Bizonytalan léptekkel megközelítette a bombát, majd felemelte a földről, és alaposan szemügyre vette. Azután jelentette tapasztalatait Temuchinnak.

— A kanóc elaludt, mielőtt a tűz elérte volna a puskaport. Nagyobb lyukat kell fúrni a bőrbe. Eszembe jutott a Bomba balladájának néhány sora, amely pontosan erről szól. Azonnal megjavítom. Addig ne engedj senkit a közelébe!

Visszament a sátorba, miközben a baj okán töprengett.

Valószínűleg túl sok puskaport tett a köcsögbe, és a lyukat is túlságosan szűkre hagyta, így nem maradt elegendő levegő odabenn a kanóc égéséhez.

Keresett egy rongydarabot, amit összesodort, és alaposan átitatott olajjal. Azután magához vette a tűt, amivel a köcsögöt fedő bőrt kilyukasztotta, és visszament a bemutató foglalkozás színhelyére.

A nomádok addigra már rendkívül türelmetlenné váltak, és durva sértéseket kiáltottak felé. Temuchin is nagyon haragosnak látszott. Jason úgy tett, mintha nem hallaná a megjegyzéseket. Lehajolt, és a bombával kezdett foglalatoskodni. Kockázatos vállalkozás volt.

Tudta, ha ismét kudarcot vall, nincs, ami megmenthetné az életét. Homlokán kövér izzadságcseppek jelentek meg a hideg ellenére.

— Ezúttal működni fog! — jelentette ki Jason. Valóban, a hatás minden képzeletet felülmúlt.

A fülsiketítő robbanás ereje megrázta a földet, cserépdarabokkal szórva tele a közelben lévő sátrakat és a bámészkodó tömeget. A bomba helyén csinos kis kráter keletkezett.

Temuchin még mindig mozdulatlanul állt, de arcán elégedett mosoly jelent meg. A bámészkodók némelyike fájdalmasan nyögdécselt, mivel a cserépdarabok eltalálták őket. Jason végigtapogatta testét, de nem fedezett fel magán újabb sérüléseket.

— Tudsz ennél nagyobb bombát is készíteni? — kérdezte Temuchin.

— Bármekkorát. De előbb áruld el, milyen célra akarod használni, mert a puskaporkészletünk korlátozott.

Mielőtt Temuchin válaszolhatott volna, néhány ember jelent meg a tér túloldalán moropjaikon poroszkálva. A helybélieknek nem tetszettek a jövevények, mégis félrehúzódtak előlük.

— Ki mer idejönni az engedélyem nélkül? — kérdezte Temuchin. Testőrei azonnal szoros gyűrűt vontak köré.

— Mi volt ez a pokoli zaj? — kérdezte az élen lovagoló férfi.

Jason számára rendkívül ismerősnek tűnt a hang: Kerk!

Temuchin hűvös, kimért mozdulatokkal ment elébük.

Az idegenek leszálltak hátasaikról. Kerk állt az élen, őt követte Rhes és mögöttük még néhány pyrruszi. Jason úgy érezte, itt azonnal elszabadul a pokol. Sietve közbelépett.

— Várjatok! — kiáltotta, és a két csoport közé vetette magát. — Ezek pyrrusziak, az én törzsem! Azért jöttek, hogy Temuchin seregéhez csatlakozzanak. — Azután odasúgta Kerknek: — Maradjatok nyugton, különben mindnyájunkat lemészárolnak.

De Kerk cseppnyi alázatosságot sem mutatott.

Ugyanolyan mogorván nézte ellenfeleit, mint Temuchin.

Az közelebb ment, és alaposan szemügyre vette a pyrruszi vezért. Nagyjából egyforma magasak lehettek, és szúrós tekintettel vizsgálták egymást. Kerk uralkodott indulatain. Mellvértjén élénk színekkel festett sas díszelgett. És sisakján is egy sas koponyáját viselte.

— Kerk vagyok, a pyrruszi törzs vezetője — jelentette ki.

— Temuchin vagyok, a törzsek fejedelme. Meg kell hajolnod előttem.

— A pyrrusziak senki előtt sem hajolnak meg.

Temuchin haragosan felmordult, és arasznyira kihúzta kardját. Jason legszívesebben eltakarta volna a szemét.

De Kerk pontosan tudta, hogy mi a célja. Nem akart összetűzésbe kerülni Temuchinnal, legalábbis egyelőre nem. Egy hihetetlenül gyors mozdulattal megfogta Temuchin karját.

— Nem azért tettem meg ezt a hosszú utat, hogy harcoljunk — mondta hűvösen. — Szeretnék beszélni veled.

Hangja rendkívül meggyőző volt. Temuchin legnagyobb erőfeszítése ellenére sem tudta kihúzni kardját a hüvelyéből. A hadúr rendkívül erős ember volt, de Jason még senkit sem látott, aki erőben és ügyességben felülmúlta volna Kerket. A másodpercek teltek, és Temuchin homlokát kiverte a veríték, feje egyre vörösebbé vált, majd testén remegés futott végig.

Amint belátta a pyrruszi fölényét, nem erőlködött tovább. Kerk pedig barátságosan rámosolygott.

— Nem azért jöttem, hogy harcoljunk — ismételte meg Kerk. — A katonáink hadd ismerkedjenek meg egymással, mi pedig beszélgessünk.

Olyan hirtelen engedte el Temuchin karját, hogy a hadúr szinte elvesztette az egyensúlyát. Nyomasztó csend következett, de a barbár vezér érezte, hogy nem alázták meg emberei előtt, sőt felkínálták neki a döntés lehetőségét. Amint ezt végiggondolta, felszabadult nevetés hagyta el a torkát. Kezét barátságosan Kerk vállára tette. A pyrruszi vezér is mosolyra húzta a száját.

— Szeretem az ilyen kemény férfiakat! — kiáltotta Temuchin. — Ha már nem öltelek meg az első pillanatban, meghívlak a sátramba. — A hadúr elindult a sátra felé, Kerk pedig követte. Úgy mentek el Jason mellett, mintha ott se lett volna. Jason nem tudta, mitévő legyen, végül úgy döntött, hogy utánuk megy.

Amint a fejedelem sátrához értek, Temuchin bevezette Kerket, Jasonnek viszont azt parancsolta, hogy várakozzon odakinn. Jason kényelembe helyezte magát, és azon kezdett töprengeni, vajon hogyan másznak ki a slamasztikából, ha Kerk megöli Temuchint.

Odabentről élénk vita foszlányai szűrődtek ki, de semmi egyéb nem történt. Jason feneke már szinte odafagyott a földhöz. A vita még hevesebbé vált, azután néma csend következett. Jason látta, hogy az őrök is kérdőn néznek egymásra.

Kerk jelent meg a sátor bejáratánál, de nem igazán értett a kinyitásához, ezért dühösen leszakította az egészet. Fejével intett, majd tovább indult. Jason azonnal odament hozzá.

— Mi történt? — kérdezte izgatottan.

— Semmi — dünnyögte Kerk. — Elkezdtünk beszélgetni, de ő nem akart válaszolni nekem, egyre csak a saját kérdéseit hajtotta. Én pedig meguntam az egyoldalú társalgást.

Jasont rossz előérzet fogta el.

— Meg kellett volna várnotok, amíg visszatérek. Miért jöttetek ide? — Persze a pyrrusziakat ismerve magától is tudhatta a választ.

Kerk pedig megerősítette:

— Nem bírtunk már tétlenül üldögélni a hegyek közt.

Felkerekedtünk, hogy megnézzük, mi történt veletek.

Idefelé jövet volt néhány összetűzésünk a helybeliekkel, amitől a fiúk hangulata sokat javult.

— Azt elhiszem — mondta Jason. Legszívesebben hanyatt feküdt volna a sátrában.