Halálvilág 3

15

Jason dinAlt visszahúzta moropja gyeplőjét, amikor a sziklás dombtetőre ért. A hideg szél az arcába vágott.

Odalenn az óceán fodros hullámai csapdosták a sziklákat.

A felhőkkel borított alkonyi ég sötétjét csak egy-egy villámlás törte meg.

A sziklás domboldalon kitaposott ösvény vezetett lefelé. Amint elindult az ösvényen, észrevette, hogy az nagyon régi út lehet. A nomádok valószínűleg sóért jártak ide. Az űrhajóból készített légi felvételek szerint ez volt az egyetlen hágó, amely megtörve a sziklafennsíkot, a tengerhez vezetett. Ahogy a tengerhez közeledett, a klíma egyre kellemesebbé vált. A szerpentin utolsó kanyarulatán túl egy öbölbe érkezett, ahol két kisebb hajót pillantott meg, amelyeket a matrózok partra vontattak. A parton pedig néhány színes sátor állt. A hajók körül tevékenykedő emberek észrevették Jason közeledését. Magas figura vált ki közülük, és a látogató felé indult. Amint Jason is közelebb ért, leszállt moropjáról, és gyalogosan ment a férfi elé.

— Elég különös öltözéket viselsz, Rhes — jegyezte meg Jason, miközben megszorította barátja kezét.

— Nem különösebbet, mint te! — felelte mosolyogva a pyrruszi. Puha bőrből készült ruhát viselt, magas szárú csizmát és fényesre polírozott fémsisakot, melynek tetejéből aranyszínű tüske meredt az égre. Rendkívül impozáns látványt nyújtott.

— Ilyen öltözetet viselnek Ammh kereskedelmi utazói.

— Úgy hallottam, hogy szépen alakulnak a dolgok a mélyföldön.

— Még sohasem éreztem ilyen jól magam. Ammh leginkább mezőgazdasági termelést folytató társadalom.

Most kezdődött meg a gépesítés korszaka, amely rendkívüli fejlődést jelent az eddigi nehéz, fizikai munkával szemben. Az egyes osztályok élesen elkülönülnek egymástól, melynek csúcsán a kereskedők és a katonák állnak. Szerencsére sikerült bekerülnöm a legmagasabb körökbe. Már az üzleti tevékenységbe is elég jól belejöttem. Vásároltam egy üzletházat Camarban, amely egy tengerparti település. Azóta várom a hívásotokat, hogy északra hajózzak. Iszol egy pohár bort?

— Hát nem egyet! Meg ennék is valamit! Vezesd csak elő a legjobb ételeidet!

Odasétáltak az egyik nyitott elejű sátorhoz, amelyben tábori asztal állt, rajta sült és szárított hússzeletek, valamint néhány palack bor. Rhes felvett egy hosszú nyakú zöld üveget, és Jason felé nyújtotta.

— Ezt kóstold meg! Hatéves, kiváló minőségű bor. Hol egy kés, amivel levághatnám róla a pecsétet?

— Ne bajlódj vele! — mondta Jason, majd az üveg nyakát letörte az asztal sarkán. Azután hatalmas kortyokkal itta az aranysárga nedűt, amely lecsorgott az állán. Végül az inge ujjával megtörölte a száját. — Én barbár vagyok, ne felejtsd el! Ez legalább meggyőzi a hajó legénységét. — Barátságosan a matrózok felé intett az üveggel, akik önkéntelenül is a fegyvereik után nyúltak.

— Egészen jól alakítod ezt a szerepet — jegyezte meg Rhes, miközben egy ronggyal letörölgette az üveg törött nyakát, majd töltött egy pohárral magának is. — Mi a terved? — kérdezte végül.

Jason hangos csámcsogással zabálta a sült húst, majd egészségeset böfögött, mielőtt válaszolt volna.

— Temuchin sereggel közeledik ide. Bár nem túl nagy sereggel; a harcosok jelentős része visszatért a táborhelyre, miután a menyéttörzset legyőzték. De a menyétek beszéltek a fejedelemnek a lejáró létezéséről.

Sőt azt is elmondták, hogy itt értékes holmikat lehet cserélni prémekért. Temuchin elhatározta, hogy megnézi ezt a helyet. Körülbelül egynapi lovaglásra lehet. A pyrrusziak valamivel előtte jönnek. Legyetek készen a fogadásukra. Elhoztad a megbeszélt árut?

— Persze. Kések, acél nyílhegyek, vasfazekak, só, cukor meg sok egyéb holmi. Ezek között biztosan akad, ami elnyeri a tetszésüket.

— Ebben bízom én is — mondta Jason, szomorúan nézve a kiürült üveget.

— Meginnál még egyet?

— Igen, de sajnos, azonnal vissza kell mennem a táborba. Ott kell lennem, amikor találkozunk Temuchinnal. Ez a megbeszélés rendkívül fontos lesz.

Magunk mellé kell állítanunk a törzseket, és rávenni őket a békés kereskedelemre. Tartsd hidegen a bort, amíg visszajövök!

Mire Jason megint felkaptatott a hegytetőre, már teljesen besötétedett. A szél odafenn szinte késpengeként vágott az arcába. Moropját erős vágtára fogta. Késő délután ért a pyrruszi táborba.

— Szerencsére még időben érkeztél — mondta Kerk. — Az űrkomp felemelkedett, és nagy magasságból követi műszereivel Temuchin csapatainak mozgását. Kora délután a Pokol Kapuja felé vette az irányt. Valószínűleg ott tölti az éjszakát.

— Sohasem gondoltam róla, hogy vallásos.

— Én pedig biztos vagyok benne, hogy nem az — felelte Kerk. — De elég jó uralkodó ahhoz, hogy tudja, mire vágynak az emberei. Ez egy szent hely. Talán a pokol hátsó bejárata. Temuchin szeretne áldozatot bemutatni.

— Remek hely a találkozásra. Menjünk!

Az alkony egyre sötétebbre festette az eget, a szél havat kavart az arcukba. Már éjszaka volt, amikor Temuchin táborába értek. Az emberek felismerték őket, és mindenhonnan üdvözlő kiáltásokat hallattak. A fejedelem megbeszélést tartott sátrában a tisztjeivel és a törzsek főnökeivel. Kerk és Jason leszálltak hátasaikról, és egyenesen a sátorba mentek.

A vezér a trónján ült, tisztjei és a törzsi elöljárók félkörben helyezkedtek el előtte. Amint Jason és Kerk belépett, mindenki feléjük fordult. Temuchin szeméből sütött a gyűlölet.

— Ki merészeli hívatlanul megzavarni Temuchin tanácskozását?

— Ki az a Temuchin, aki megtiltja Kerknek, a menyéttörzs legyőzőjének, hogy részt vegyen a törzsek vezetőinek tanácskozásán? — vágott vissza Kerk.

Vihar előtti csend töltötte be a sátrat. Temuchin volt az első fejedelem, aki összefogta a síkság törzseit. De a törzsek vezetői beleszólást követeltek a döntéseibe.

Sokan közülük már megelégelték az önkényeskedését, és szerettek volna másik hadurat választani, aki meghallgatja az ő véleményüket is. Ezért ezt a vitát élénk érdeklődéssel figyelték.

— Jól harcoltál a menyétek elleni küzdelemben — mondta Temuchin. — Éppúgy, mint a többi jelenlévő.

Ezért légy üdvözölve, de most távozz! Amit ma megvitatunk, az nem tartozik rád.

— Miért? — kérdezte Kerk fagyosan. — Mit akarsz eltitkolni előlem?

— Vádolni mersz…? — kiáltotta Temuchin a kardja után kapva.

— Nem én vádollak, hanem te hozod magad ebbe a helyzetbe. Titokban összehívod a törzsek vezetőit, azután az egyik törzs elöljárójának megtiltod, hogy részt vegyen a tanácskozáson. Ezért megint megkérdezem: mit akarsz eltitkolni?

— Jelentéktelen ügyről van szó. Tudomásomra jutott, hogy néhány mélyföldi hajó kikötött a parton. Elözönlik a partvidéket, és városokat akarnak építeni. De én elpusztítom őket.

— Miért? Csak egyszerű kereskedők — mondta Kerk.

— Miért?! — Temuchin felpattant a helyéről, és dühösen fel-alá kezdett járkálni. — Nem ismered a Szabad emberek énekét?

— Ezt az éneket én is ismerem, talán még jobban, mint te. A dal azt mondja, hogy el kell pusztítani az épületeket, mert azok csapdát jelentenek a szabad embereknek. Léteznek épületek, amelyeket el kell pusztítanotok?

— Egyelőre nem, de hamarosan lesznek. A mélyföldiek már sátrakat építettek a tengerparton…

Az egyik törzs vezére énekelni kezdte a dal ide illő sorát:

— Nem ismerünk más otthont, csak a sátrakat.

Temuchin igyekezett uralkodni magán, és úgy tett, mintha nem is hallotta volna ezt a közbevetést.

— Ezek a kereskedők most csak sátrakat vertek a parton, de később egyre többen fognak jönni, és házakat építenek, ahol az árujukat raktározzák. Ha a kisujjunkat nyújtjuk nekik, holnap a karunkat akarják. A végén pedig elpusztítanak minket. Most kell végezni velük!

Amit Temuchin mondott, abban tökéletesen igaza volt. Rendkívül fontosnak látszott, hogy a többi főnök ezt ne lássa be. Kerk néhány másodpercig habozott, ekkor Jason előrelépett.

— A Szabad emberek éneke útmutatást ad nekünk…

— Mit keres egy dalnok a főnökök tanácskozásán? — kérdezte felháborodottan Temuchin. — Nem látok más dalnokot, sem közkatonát itt. Azonnal távozz!

Jason szóra nyitotta a száját, de belátta, hogy valóban nincs keresnivalója a főnökök tanácskozásán egy egyszerű vándorénekesnek. Meghajolt a fejedelem előtt, miközben odasúgta Kerknek:

— A közelben leszek, és kapcsolatban maradok veled a dentifon segítségével. Megpróbálok majd segíteni.

Kerk bólintott, Jason pedig nem tehetett mást: távozott.

Balszerencse. Azt hitte, részt vehet a tanácskozáson.

Amint kilépett a sátorból, az egyik őr elengedte lándzsáját, és villámgyors mozdulattal lefogta Jason mindkét csuklóját. Jason felrántotta a térdét, hogy kifejezést adjon nemtetszésének. A katona fájdalmasan felnyögött, de nem engedte el. Közben a másik hátulról egy vékony bőrszíjat dobott át a fején, és elszorította vele Jason nyakát. Egyetlen hang sem jött ki a torkán.

Megpróbált küzdeni, de a szorítástól eltompult az agya, és hirtelen elsötétült előtte a világ.