Halálvilág 3

9

Méta nem ellenkezett, amikor Jason egy vizes vászonnal letörölgette arcáról a port és a rászáradt vért. A medikit ellátta a fejsérüléseket még azalatt, míg a lány eszméletlen volt. A felső ajka két helyen felrepedt, és még mindig olyan gyengének érezte magát, hogy képtelen volt felkelni.

Grif a gyógyszerektől mélyen aludt, a medikit gondoskodott a fiú sérüléseiről.

— Azt hiszem, túl vagyunk a nehezén — mondta szomorúan Jason. — Jobb, ha pihentek egy kicsit.

— Túl sokan voltak — suttogta Méta —, de mindent elkövettünk, amit lehetett. Először mindannyian a fiúra támadtak. Ügyes ötlet volt. Hamar elbántak vele, azután én következtem… Szörnyen nézhetek ki… Rövid küzdelem volt, nem is emlékszem mindenre. Az asszonyok furkósbotot tartottak a kezükben, és a lábam akarták kiütni. Legalább hármat megöltem közülük, de azután elestem. Másra már nem emlékszem. Mi történt tulajdonképpen?

Jason elővett egy palack achadhot.

— Kérsz? — kérdezte Métát, de a lány megrázta a fejét.

Jason nagyot húzott a palackból.

— Röviden összefoglalva az utolsó részleteket: elintéztem, hogy egy csapat katonát értetek küldjenek. A katonák elhoztak benneteket és a támadóitokat, akik azóta már valamennyien halottak. Az egyiküket én öltem meg párviadalban. De a késemet Temuchinnak kellett ajándékoznom, aki mindenáron szeretné továbbfejleszteni a fegyverek előállításának technológiáját. Azt kérdezte, hogy a pyrrusziak ismerik-e a puskapor titkát. Azt feleltem, én még sohasem hallottam róla, de talán valamelyik pyrruszi többet tud mondani róla. Szerintem bevette, legalábbis egyelőre.

Azt akarja, hogy holnap hajnalban pakoljuk fel az egész cuccot a kocsira, és költözzünk be a falu központjába.

Elhagyjuk a patkánytörzset; valószínűleg nem fognak hiányozni! Nem tudom, a tábor központjában milyen szerepet szánnak nekünk; vendégek leszünk, vagy foglyok…?

— Szörnyen nézhetek ki — suttogta a lány.

— Tudod, hogy mindig szépnek talállak — mondta gyengéden Jason. Azután a medikit nyugtatóadagját a maximumra állította. A lány nem ellenkezett. Jasont elviselhetetlen bűntudat gyötörte. Úgy érezte, ő a felelős társai szenvedéséért. Nem kellett volna magával hoznia két ilyen fiatal teremtést erre a veszélyes útra. Azután arra gondolt, hogy itt még mindig százszor jobbak az életkörülmények, mint a Pyrruszon. Talán megmentette az életüket, amikor elhozta őket onnan. Fájó szívvel nézte a sebeiket, zúzódásaikat, majd betakarta őket néhány vastag prémmel.

Másnap hajnalra a két pyrruszi annyira felépült, hogy nagyjából össze tudta pakolni a sátrat és a többi holmit.

Jason és a katonák segítettek nekik, bár a harcosok eleinte vonakodtak az asszonyi munkától. Jason hamarosan elővezetett egy hatalmas palack achadhot, amitől a katonák mindjárt lelkesebben kezdtek tevékenykedni. Amint elkészültek, Jason felültette Métát és Grifet a szekérre. Gyilkos pillantásoktól kísérve hagyták el a falut.

Temuchin táborában annyi asszony szorgoskodott, hogy a férfiaknak nem volt más dolguk, mint ácsorogni és bámészkodni. Amikor senki sem látta, Jason szívesen segített Métának a házi munkákban, de sajnos magára kellett hagynia, mert Temuchin sürgősen hívatta.

Amikor Jason a hadúr sátrához közeledett, a két őr tisztelettudón arrébb lépett, és beengedte. Az őrök már nyilvánvalóan ismerték, és sejtették, milyen megbecsülésben részesül. A fejedelmen kívül senki sem tartózkodott a sátorban. Temuchin a trónján ült, és a késsel játszadozott, amelynek pengéje csupa vér volt.

Jason lába gyökeret vert. Mozdulatlanul figyelte, amint a fejedelem egy szemvillanás alatt elhajítja a tőrt, amely leterítette a sátorban lődörgő kecskék egyikét.

— Rendkívül jó a súlyelosztása ennek a tőrnek — mondta Temuchin. — Jól lehet célba dobni vele.

Jason némán bólintott.

— Mondj el mindent, amit a puskaporról tudsz! — parancsolt rá Temuchin, miközben kihúzta a kést a kecskéből.

— Nem sokat tudok róla.

Temuchin fenyegetőn felemelte a kést.

— Mondj el mindent, amit tudsz! Azonnal! Ha a hatalmadban van a puskapor, fel tudsz robbantani mindent nagy durranással ahelyett, hogy lassan elégetnéd.

Tehát ez a megoldás kulcsa. Ha Temuchin azt hinné, hogy hazudik, akkor a kést már régen a hasába állította volna. A fejedelem biztosan hallott néhány történetet a puskaporról, és szeretné, ha a birtokában lenne ez a játékszer.

— Bár még sohasem láttam puskaport, a régi legendák említést tesznek pusztító erejéről.

— Biztos voltam benne, hogy tudsz olyan dolgokat, amiket még nem mondtál el nekem.

— Vannak olyan dolgok, amelyeket az emberek titokban tartanak, sohasem beszélnek róluk. De te vagy az én uram, ezért minden tudásommal segíteni szeretnélek.

— Helyes. Erről sose feledkezz meg! Most pedig mondj el mindent, amit tudsz a mélyföldiekről!

— Semmit sem tudok róluk — felelte döbbenten Jason.

A kérdés valóban meglepte.

— Ahogy senki más. De én éppen ezen akarok változtatni. Hallottam valamit a mélyföldiekről, és szeretnék többet megtudni róluk. Megtámadom őket, és te velem tartasz. Szükségem van a puskaporra! Készülj!

Holnap délben indulunk. Te vagy az egyetlen, aki tudod, hogy ez nem egy egyszerű vadászat lesz. Ha beszélsz róla valakinek, megöllek!

— Inkább meghalok, mint hogy eláruljam valakinek ezt a titkot.

Jason visszatért a sátrába, és azonnal elmondott mindent Métának.

— Nagyon különösen hangzik — jegyezte meg a lány, a tűz mellé kuporodva. Minden tagja sajgott az elszenvedett ütésektől. — Éhes vagyok, de már annyi erőm sincs, hogy a tűzre rakjak.

Jason rálökött egy darab moroptrágyát a tűzre, de az még nem száradt ki eléggé, és csak sűrű füstöt keltett a sátorban. Jason köhögni kezdett. Tovább próbálkozott a tűz felélesztésével, miközben hangosan töprengett.

— Hogyan akar lejutni egy tíz kilométer magas, függőleges falú szikláról? És vajon honnan hallott a puskaporról?

A füst megint köhögésre ingerelte. Csizmájával végül homokot lökött a parázsra.

— A fene vigye el! Elég rossz bőrben vagytok, rátok fér egy kiadós étkezés. Mindjárt felbontok néhány konzervet.

Méta felvett a földről egy harci bárdot, és a bejárat mellé húzódott, nehogy Jasont megzavarják, amikor kinyitja az acélládát. A férfi kivett néhány konzervet, majd a rádióra mutatott.

— Éjfélkor lépj kapcsolatba Kerkkel, és tájékoztasd a fejleményekről! Itt valószínűleg biztonságban lesztek, de ha valami baj történne, azonnal értesítsetek, hogy szabadítson ki benneteket!

— Itt maradunk, amíg visszatérsz — mondta a lány.

Kanalát beledöfte az ételbe, és mohón enni kezdett. Míg társai ettek, Jason őrködött a bejáratnál.

— Tegyétek vissza az üres konzervdobozokat a ládába.

Majd egy megfelelőbb helyen elássuk őket…Bárcsak többet tehetnék értetek.

— Ne aggódj miattunk! Tudunk vigyázni magunkra — próbálta megnyugtatni Méta.

— Igen — helyeselt Grif. — Ez a bolygó nudli a Pyrruszhoz képest. Csak a kaja állati rossz.

Jason szóra nyitotta a száját, de nem tudott mit mondani. Összepakolta a holmiját, amit magával akart vinni az útra. Fegyverként csupán egy harci bárdot és egy rövid kardot választott. Azután elbúcsúzott társaitól, és kilépett a sátorból.

Amikor Jason felszállt a morop nyergébe, mintegy ötven harcost látott indulásra készülődni. Egyiküknél sem volt túl nagy felszerelés, amiből arra következtetett, hogy nem indulnak hosszú túrára. A hűvös pillantások azt jelezték, hogy ő az egyetlen kívülálló a csapatban. A többiek valamennyien magas rangú tisztek és válogatott harcosok voltak. Amint a fejedelem az élre állt, kettes oszlopban megindultak.

Ahogy a falut elhagyták, kemény vágtába kezdtek.

Jason örült, hogy az utóbbi időben sokat edzette fenekét a nyeregben. Először kelet felé lovagoltak, de amint a tábor eltűnt mögöttük, és már senki sem láthatta őket, dél felé fordultak. Elérve a hegyvonulatot, a völgyek között kanyarogva folytatták útjukat. Körülöttük egyre magasabb és meredekebb sziklák emelkedtek. A levegő olyan dermesztővé vált, hogy Jason torkát szinte perzselte. De a többieket látszólag cseppet sem zavarta a fagyos levegő.

Alkonyatkor rövid pihenőt tartottak, hideg ételt ettek, majd folytatták útjukat. Jason a pihenő alatt majdnem odafagyott a földhöz. Hamarosan egy rendkívül keskeny hágóhoz értek. Le kellett szállniuk a nyeregből, és kantárszáron vezették moropjaikat. Jason örült, hogy kicsit megmozgathatja elgémberedett végtagjait. A csillagok hideg fénye mutatta számukra az utat.

Egy alkalommal Jason megpillantotta a tengert.

Annyira megdöbbent, hogy majdnem hasra esett, mert amint megállt, a mögötte bandukoló morop nagyot taszított rajta. Tenger! Ez nem lehet a tenger. A kontinens közepén lehettek, ráadásul magasan a hegyek között jártak. Hamarosan felismerte, hogy összefüggő felhőréteget lát odalenn.

A klíma is mintha megváltozott volna, a fagyos levegőt langyos légáramlatok váltották fel. A dél felől érkező meleg, páratelt levegő a hegyeknek ütközve felemelkedett, és a magasban a hideg hatására kicsapódott belőle a pára. A hegycsúcsokat ezért állandó hó borította. A mélyföldet pedig vastag felhőréteg takarta. Ezért a mélyföld saját mikroklímával rendelkezett, amit ugyan nagyban befolyásolt a kontinens éghajlata és domborzata, de az eltérő viszonyok itt enyhítették a szélsőséges időjárást. A mélyföld bővelkedett csapadékban, sőt felszíni vizekben, és a levegő is sokkal melegebb volt, mint a kontinens többi részén.

A hágó sziklapárkányban végződött, melynek oldalából kőépület emelkedett. Az erődítményhez hasonló épületet katonák őrizték.

Temuchin magához hívatta Jasont. A hadúr épp egy darab szárított húst rágcsált, és a falatokat achadhdal öblítette le. Az ég már kezdett világosodni.

— Fogjátok meg a moropom kantárát — parancsolta Temuchin, azután tovább indult. Jason és három tisztje követte. Temuchin kiment a párkány szélére, és lepillantott a hihetetlen mélységbe. Jasont leginkább a sziklapárkány szélére épített masszív szerkezet nyűgözte le.

Hatalmas A betűre emlékeztető építmény állt ki az egyik sziklából, és emelkedett a mélység fölé. Legalább nyolc méter magas lehetett. A csúcsában tengelyen forgó kereket lehetett látni, amelynek hosszanti vájatában vastag kötél feküdt. A kötél egyik vége erős hálót tartott, a másik vége eltűnt a sziklák között.

Nem kellett mechanikai zseninek lenni ahhoz, hogy valaki felismerje: ez egy lift. Jason a gondolataiba merülő Temuchinhoz fordult.

— Ez az a szerkezet, melynek segítségével leereszkedünk a mélyföldre?

A fejedelmet szemmel láthatólag éppúgy bámulatba ejtette a gépezet, mint Jasont.

— Igen — felelte Temuchin. — Bevallom, nem kis bátorság kell, hogy valaki leereszkedjen vele, de nekünk nincs más választásunk. Akik ezt építették és használják, a hermelintörzshöz tartoznak. Azt állítják, hogy gyakran leereszkednek rajta, és végigpusztítják a mélyföldet.

Elbeszéléseik szerint odalenn fákat lehet találni, és a mélyföldiektől puskaport is szereztek. A hermelintörzs tagjai leeresztenek minket a mélybe. De a legapróbb rendellenességért az életükkel fizetnek. Mi megyünk le elsőként.

— A kivégzésük mindenesetre nem segít rajtunk, ha valami elromlik.

— Az ember arra született, hogy meghaljon. A sorsát senki sem kerülheti el.

Micsoda bölcs fejedelem! Jason lenézett a hihetetlen mélységbe. Majd felpillantva észrevett egy csapat asszonyt és férfit a sziklák tetején, akik a kötelekkel foglalatoskodtak.

— Húzódjatok hátrébb! — mondta Temuchin — Hadd végezzék dolgukat a hermelintörzs tagjai. — Parancsára katonái odébb húzódtak. Majd odaszólt az egyik tisztnek.

— Tartsátok szemmel őket! Ha az árulás legkisebb gyanúja felmerül, vagy ha valami hibát követnek el, azonnal öljétek meg őket.

A hermelintörzs tagjai szemmel láthatóan értették a dolgukat. Letisztították a kötelet, ellenőrizték az áttételeket, megzsírozták a tengelyeket.

— Én megyek le elsőként — jelentette ki határozott hangon Temuchin, magára csatolva a nehéz vértezetet.

— Remélem, elég hosszú a kötél — mondta Jason, de hirtelen meg is bánta szavait, amint észrevette Temuchin pillantását.

— Te leszel a következő, miután leküldted utánam a moropomat. Kössétek be a szemét, nehogy pánikba essen. Azután következel te, majd a moropod, és így tovább, szép sorjában. — Majd a tisztjeihez fordult: — Ti is hallottátok az utasításaimat!

A hermelinek lassan felemelték a hálót, és a mélység fölé fordították. Azután folyamatosan engedni kezdték lefelé. Jason a párkány szélére lépett, és utánanézett. A fejedelem alakja egyre kisebb lett, majd eltűnt a felhők között. Jason sietve visszahúzódott.

A kötél áttételeken ment keresztül, és a végét többen fogták, hogy a háló egyenletesen ereszkedjen. A kötelet tartók gyakran váltották egymást.

— Miből készült ez a kötél? — kérdezte Jason az egyik hermelint, egy loboncos hajú férfit, aki a műveleteket irányította.

— Egy lenti növény indáiból sodorjuk — felelte a férfi.

— Talán szőlőinda?

— Az, az: szőlő! A hegy lábánál nő. Nagyon erős indái vannak.

Jason szeretett volna feltenni még néhány kérdést, de a hadúr közben földet ért, és a hermelinek sietve visszahúzták a kötelet.

— A morop következik! — adta ki Jason a parancsot.

Kivezették az állatot a sziklapárkányra. Kicsi, vörös szemei gyanakvón tekintettek körbe. A hermelinek ügyesen ráhelyezték a hálót, majd a szemét is bekötötték.

De az állat megijedt, és tehetetlenül forgolódni kezdett.

Patái szikrát hánytak a köveken. Szerencsére a hermelinek már nagy rutinnal rendelkeztek. A kócos hajú férfi hirtelen előrelépett, és egy hosszú nyelű kalapáccsal homlokon vágta a kapálódzó moropot. Az állat izmai elernyedtek, majd a háló a magasba emelte az eszméletlen állatot.

— Remek ütés volt — jelentette ki önelégülten a hermelin. — Nagyon szívósak ezek az állatok. Hamarosan magához tér, és akkor megint kapálódzni kezd. Még a kötelet is elszakíthatja.

— Remélem, Temuchin nem áll közvetlenül alatta — jegyezte meg Jason.

Amint az állat leért, és visszahúzták a kötelet, ő következett. Bátortalanul lépett a hálóba, gyomra összeszorult, amikor lassan ereszteni kezdték lefelé. Egy pillanatra lenézett, de azonnal becsukta a szemét, és a továbbiakban már csak a mellette elvonuló sziklafalat bámulta.

Hamarosan elérte a felhőréteget, ahol semmit sem látott. A kimerültség erőt vett rajta, és néhány percre elszenderedett. Amikor felébredt, már a felszín közelében járt. Ruhája átázott az esőtől. Nem tudta, odalenn mi fogja várni. Ha a mélyföldiek a felhők ellenére észrevennék a közeledésüket, biztosan egy mindenre elszánt csapattal várnák őket. Amint földet ért, kimászott a hálóból. Körülötte minden nyirkos volt. Jason megpróbálta összeszedni a felszerelését. Magához vette a harci bárdot, és bizonytalan léptekkel elindult a sűrű esőben.

— Tedd le a felszerelésed, és gyere utánam! — kiáltotta Temuchin. — Minek az a csatabárd?

— Arra gondoltam, talán más is lehet itt rajtad kívül — felelte Jason.

— Menjünk — mondta Temuchin. Jason a fejedelem után indult, de lába beleakadta hálóba, és hasra esett.

Szerencsére időben ki tudta szabadítani a lábát, mert a hálót elkezdték felhúzni.

— Erre — parancsolt rá Temuchin, miközben Jason éppen megpróbált felállni. A talaj rendkívül csúszós volt, csizmájukat vastagon borította a sár. Temuchin egy tíz méter magas sziklatömb mögé vezette.

— Innen figyeld, ahogy a moropod leérkezik. Azután ébressz fel. Az én moropom a túloldalon legelészik.

Ügyelj rá, nehogy elkószáljon! — Temuchin választ sem várva leheveredett egy viszonylag száraz helyre, és magára húzott egy takaró nagyságú prémet.

Jason leült egy nedves sziklára, és türelmesen várakozott. A párás levegőtől nem látott messzire. Halotti csend vette körül, melyet csupán a sziklákra hulló esőcseppek nesze tört meg. A morop szemmel láthatóan élvezte a szokatlan jelenséget. Jason hamarosan meghallotta saját moropjának hangját a magasból.

Megérintette Temuchin vállát, és a hadúr egy pillanat alatt tökéletesen éberré vált.

A morop már csak néhány méternyire lehetett a földtől, amikor kezdett magához térni.

— Siessünk, mielőtt felébred! — mondta Temuchin. Az állat megpróbálta felemelni a fejét, majd visszaejtette.

— Szabadítsuk ki a hálóból! — kiáltotta a fejedelem.

A háló alsó részét szíjak kötötték össze, amelyeket gyorsan szét lehetett kapcsolni. Amint Jason az utolsó szíjat is kicsatolta, a morop magához tért. A behemót állat felállt, megrázta magát, majd csatlakozott társához.

A nap hátralévő része a katonák és állataik leeresztésével telt. Jason egyre rutinosabban bontotta ki a csatokat, miközben Temuchin egy esővédett helyen szundikált. Legszívesebben Jason is lefeküdt volna aludni, de nem merte megkockáztatni. A leérkező katonák sorra nyugovóra tértek, csupán Ahankk maradt fenn őrködni. Összesen huszonöt morop és huszonhat katona ért földet, amikor a folyamatnak váratlanul vége szakadt.

A katonák, Ahankk kivételével valamennyien aludtak.

A kapitány hirtelen felkiáltott, amint a levegőből egy hatalmas árny vetődött rájuk, mint valami óriás denevér.

De a hatalmas test tőlük néhány méterre nagy puffanással a földre zuhant. Csupán az elszakadt kötél kígyózott még a levegőben.

Temuchint nem kellett felkelteni. Amint a morop becsapódott a földbe, a hadúr már ébren volt. Egy pillantást vetett az állat szétroncsolódott testére, azután magához intette egyik tisztjét.

— Vonszoljátok el innen minél messzebbre a tetemet! — mondta Temuchin.

Miközben a katonák eleget tettek a parancsnak, a hadúr ismét Jason felé fordult.

— Ezért küldtem le először egy embert és utána a moropot. A hermelinek figyelmeztettek, hogy a kötél előbb-utóbb elszakad. Várhatóan nyilván a nagyobb súly alatt.

— Az elkopott kötél persze elszakadhatott volna egy ember súlyától is — jegyezte meg Jason. — Ezért ereszkedtél le te elsőként. Jó hazárdjátékos lennél!

— Jó hazárdjátékos vagyok — felelte csendesen Temuchin. — A hermelineknek maradt még egy tartalék kötelük. Megparancsoltam nekik, hogy helyezzék fel, és amint elkészültek, eresszenek le egy katonát, aki majd itt fog őrködni, amíg mi visszatérünk. Most pedig induljunk!