Halálvilág 3

18

Rhes az irodájában volt, éppen befejezte a könyvelést, amikor kiáltozásra lett figyelmes. Úgy tűnt, mintha valaki mindenáron be akarna jutni hozzá. De nem törődött vele; a két pyrruszi elment, és minden munka az ő nyakába szakadt. Nem szerette a váratlan látogatókat, és a testőre, Riclan mindig remekül megoldotta az ilyen apróbb problémákat. A kiáltozás hirtelen abbamaradt, és olyasféle zaj hallatszott, mint amikor egy test a földre zuhan.

Rhes már két napja nem aludt, ezért nem volt rózsás hangulatban. A pyrrusziakat ilyenkor jobb messze elkerülni. Amint kinyílt az ajtó, Rhes felállt azzal a határozott szándékkal, hogy menten agyonüti a hívatlan látogatót. A szobába egy szakállas katona lépett be, aki az alabárdosok egyenruháját viselte. Rhes ökölbe szorította kezét.

— Mi baj van? Úgy nézel ki, mint aki meg akar ölni — mondta a katona pyrruszi nyelven.

— Jason! — kiáltotta Rhes, majd megölelte barátját.

— Csak óvatosan, mert összeroppantasz, főleg amilyen kondícióban most vagyok.

— Azt hittük, meghaltál! Mi történt?

— Szívesen elmesélem egy terített asztal mellett.

Közben én is kíváncsi vagyok a fejleményekre. Utoljára a törzsfők tanácskozásáról tudok, bár arról sem sokat, mert azonnal lehajítottak a szikláról. Hogy halad a kereskedelem?

— Sehogy — felelte komoran Rhes, miközben húst és kenyeret vett elő a szekrényből. Majd egy üveg bort tett az asztalra. — Miután eltűntél, az egész terv szétesett.

Kerk még hallotta a hangodat a dentifonban, és csaknem halálra hajszolta a moropját, hogy időben odaérjen a Pokol Kapujához, de már elkésett. Volt ott még egy dalnok, aki azt állította, hogy Kerk is külhoni, ezért őt lerúgta a szikláról, mielőtt még túl sokat okoskodhatott volna. Temuchin és Kerk annyira mérges volt, hogy majdnem egymásnak ugrottak, de Kerk végül belátta, hogy jobban teszi, ha inkább megpróbálja véghezvinni a tervedet.

— És sikerült?

— Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem.

Temuchin meggyőzte a legtöbb törzs vezetőjét, hogy harcoljanak, és ne kereskedjenek. A pyrrusziak visszaindultak az űrhajóhoz. Már csak én maradtam itt, hogy felszámoljam ezt az üzletet. A terv csődöt mondott, ezért úgy határoztunk, hogy visszatérünk a Pyrruszra.

— Azt nem tehetitek! — kiáltotta Jason, és majdnem megfulladt a szájában lévő hatalmas húsdarabtól.

— Nincs más választásunk. De most meséld el, hogyan kerültél ide! Még aznap éjjel leeresztettünk néhány embert a Pokol Kapujába, de nem találtak sehol. Arra gondoltak, hogy beszakadt alattad a jég, és elsodort az áramlat.

— Valóban így történt. Szerencsére vastag hórétegre estem, és nem lett semmi bajom. Azután elhatároztam, hogy kicsit körülnézek, és akkor beszakadt alattam a jég.

Az áramlat egy barlangrendszerbe sodort, ahol magam sem tudom, mennyi ideig bolyongtam. Végül egy víz alatti ki járón a szabadba jutottam. A barlang egy vízgyűjtő rendszer, amely ide, a mélyföldre vezet.

Azután elindultam, hogy megkeresselek. Útközben leütöttem néhány helybélit, de sikerült ideérnem.

— Szerencséd volt. Holnap már nem találtál volna itt.

Az űrkomp sötétedés után vesz fel, és a találkozóhelyig még tíz kilométert kell evezni.

— Felőlem azonnal indulhatunk, amint megettem és megittam mindent, ami az asztalon van.

— Rádión értesítem Kerket, hogy előkerültél. Ez a hír bizonyára késleltetni fogja az indulást.

Alkonyatkor kimentek a sziklás tengerpartra, és útnak indultak Rhes csónakjával. Hamarosan elérték a megbeszélt helyet, ahol megálltak, és csendesen várakoztak az űrkompra. A sűrű csendet csak a sirályok rikoltozása törte meg.

Amint a komp felszedte őket, Jason elnyújtózott a másodpilóta ülésében. Az utazás nem tartott sokáig.

A pyrruszi „törzs” érkezését másnapra várták. Jason elfoglalta régi kabinját, amely távollétében semmit sem változott. A könyvtárrobot ott állt némán a sarokban.

— Mi a fenének kellett ezt megvennem? — tűnődött Jason. — Kidobtam egy halom pénzt az ablakon.

Megnyomta az indítógombot.

— Mire vagy te jó tulajdonképpen? — kérdezte a robotot.

— Határozza meg a „jó” konkrét fogalmát!

— Te csak okoskodni tudsz. De hol voltál, amikor szükségem lett volna rád?

— Itt tartózkodtam mindvégig, ahol elhelyeztek.

Bármilyen kérdésre tudok válaszolni, de az ön kérdése értelmetlen.

— Ne sértegesd a gazdád! Ez parancs.

— Igen, uram.

— Ez mindjárt más. — Jason töltött magának egy erős italt, azután kényelmesen elhelyezkedett a fotelben.

Örült, hogy beszélgetőpartnerre akadt a barlangban töltött magányos napok után.

— Fogadjunk, a tervemmel kapcsolatban az a véleményed, hogy poroljuk el a nomádokat, és nyissuk meg a bányát.

— Semmit sem tudok az ön tervéről, uram. De ha akarja hallani a véleményem…

— Nem kérdeztem a véleményed. Biztosan azt hiszed, hogy jobb tervet tudnál készíteni, mint az enyém.

— Konkrétan milyen tervről van szó?

— Hogy megváltoztassuk-e egy nép kultúráját. De nem kérdeztem a véleményed.

— A kultúraváltoztatásra vonatkozó utalások a Történelem és antropológia című fejezetben találhatók.

Ha óhajtja, ismertetem ezt a részt.

Jason nagyot kortyolt az italából.

— Igen, óhajtom. Ismertesd ezt a fejezetet.

Jason kikapcsolta a robotot, majd hátradőlt a fotelben.

A megoldás mindvégig ott szerepelt a robot adatbankjában. Kár, hogy nem korábban konzultált a robottal. De talán még most sem késő.

— Miért ne?!

Még mindent vissza lehet csinálni. Bár legfőképpen abban kételkedett, hogy sikerül meggyőznie a pyrrusziakat. Mindannyian ellenezni fogják. Akkor viszont nélkülük valósítja meg. Az órájára pillantott. Még maradt egy kis ideje a harcosok megérkezéséig. Kedves hangú levelet hagyott hátra Méta számára, amelyben utalt a terveire. Azután megkérte Clont, hogy vigye az űrkomppal Temuchin táborának közelébe. A pilóta nem kérdezett semmit; némán engedelmeskedett.

Talán még meg lehet csinálni… és ha igen, akkor ő megteszi.