Halálvilág 3

14

— Nekem ez nem tetszik — mondta Kerk. — Szerintem nem tudjuk végrehajtani.

— Jobb, ha magadban tartod a véleményed — suttogta Jason, miközben Temuchin elé járultak.

— Üdvözöllek, hadúr — kezdte Jason. — Találtam arra megoldást, hogyan változtassuk a katasztrófát győzelemmé.

A fejedelem nem mutatta semmi jelét annak, hogy hallotta volna Jason szavait. Egy sziklán ült, és ujjai kardja markolatával játszottak. A nap éppen eltűnt a látóhatár mögött.

— A völgy most már csapda a számunkra — folytatta Jason. — Ha megpróbáljuk eltakarítani a sziklákat az útból, a falakról könnyedén lenyilaznak minket. Ráadásul olyan sok időbe telne, hogy addigra a felmentő sereg biztosan ide ér. Arra gondoltam, hogy fel kéne vinni a bombákat a sziklafal tetejére, ahonnan folyamatosan tűz alatt tarthatnánk a védőket, miközben a katonáid a völgyön át bejutnak az erődbe.

Temuchin felpillantott a szeme sarkából.

— Azt a sziklafalat nem lehet megmászni.

Kerk éppen egyetértését akarta kifejezni, amint Jason finoman oldalba bökte.

— Igazad van: az a sziklafal megmászhatatlan.

Legalábbis a síkvidéki ember számára. De a pyrrusziak a hegyek között élnek, ezért rendkívül ügyes sziklamászók.

Csak a beleegyezésedre van szükségünk.

A hadúr úgy nézett Jasonre, mintha az megbolondult volna.

— Hát próbáljátok meg!

— Csak napvilágnál lehet végrehajtani, és odafentről azt is látnunk kell, hová dobjuk a bombákat. Az éjszaka folyamán összeállítjuk és előkészítjük a szükséges felszerelést, és hajnalban indulunk. Délutánra kezedben lesz az erőd.

Temuchin bizalmatlanul nézett rá, de nem szólt semmit.

— Miféle hegymászó felszerelést emlegettél? — kérdezte Kerk, amikor távolabb értek. — Nincs nálunk ilyesmi.

— Az egyetlen felszerelési tárgy, amire pillanatnyilag szükségünk van, az egy rádió. Érintkezésbe kell lépnünk az űrhajóval, hogy szedjenek össze nekünk egy komplett sziklamászó felszerelést, és küldjék ide. Az embereknek mondd meg, hogy a sátrakat minél messzebb építsék a nomádokétól. Akkor észrevétlenül elmehetünk.

Miközben a pyrruszi harcosok elkészítették fekhelyüket, Jason elővette a rádiót, és kapcsolatot teremtett az űrhajóval. Az ügyeletes tiszt azonnal embereket küldött a raktárhelyiségekbe, hogy az utasításoknak megfelelő felszerelést összeszedjék. A pyrrusziak hozzászoktak a vészhelyzetekhez, ezért mindig a legjobb formájukat hozták. Nem okozott gondot nekik a sürgős éjszakai munka. Az ügyeletes tiszt megígérte, hogy még jóval hajnal előtt a megbeszélt helyre szállítja a holmit.

Jason evett néhány falat szárított húst, és meghagyta az őröknek, hogy azonnal ébresszék fel, amint a hajóról üzenetet küldenek, hogy a felszerelést leszállítónak.

Addig ő is bebújt a hálózsákjába. Elég fárasztó nap állt mögötte. Fejére húzott egy vastag prémet, nehogy jégcsapok képződjenek az orrlyukánál, és néhány perc múlva elaludt.

— Menj a fenébe! — dünnyögte Jason, amint valaki megrázta a vállát.

— Kelj fel! — parancsolt rá Kerk. — Tíz perce érkezett az üzenet. A felszerelés útban van a megbeszélt hely felé.

Azonnal oda kell mennünk. A moropokat már felnyergeltük.

Jason nyögött még néhányat, majd kimászott a hálózsákjából. Utasította a medikitet, hogy juttasson a szervezetébe kellő mennyiségű serkentőt és fájdalomcsillapítót.

— Azt hiszem, megint hosszú nap áll előttem…

— Maradj itt! — javasolta Kerk. — Majd én elmegyek egyedül a holmiért.

— Nem. Szeretném ellenőrizni a felszerelést, mielőtt a komp visszatér az űrhajóhoz. Mindennek tökéletesnek kell lennie.

Segítettek neki felszállni a moropra, szinte feltették a nyeregbe. Kerk vezette kantáron Jason moropját is, miközben ő az állat nyakára dőlve szendergett.

Hamarosan elérték a megbeszélt helyet.

— A komp már itt van a közelünkben — mondta Kerk, a rádióadást figyelve. — A nyugati horizont felől jellegzetes zajt hallottak.

— Leadtad nekik a fényjelzést? — kérdezte Jason.

— Természetesen, hiszen így beszélted meg velük. — A pyrrusziak számára elképzelhetetlen volt, hogy egy utasításról megfeledkezzenek. Még néhányszor megismételték a fényjelzést, bár valójában szükségtelen volt, hiszen a komp rendkívül finom érzékelőberendezéssel rendelkezett.

A pilóta jelezte, hogy föléjük érkezett, és leküldi a kapszulát. A kapszula egy méter hosszú, fényes henger volt, amely saját hajtóművel rendelkezett. Arra szolgált, hogy nagy magasságból minél kisebb zajt keltve a felszínre küldjenek valamit a belsejében, majd radarja segítségével önállóan visszajusson a komphoz.

A kapszula hamarosan földet ért, és kipakolták belsejéből a sziklamászó felszerelést. Jason a zseblámpa fényénél alaposan megvizsgálta, hogy nem hiányzik-e belőle valami fontos tartozék. Közben lelkesen magyarázta Kerknek a kampók, karikák, áttételes szerkezetek lényegét, de a pyrruszi vezért nem hozta lázba.

— Ezek nekem nem mondanak semmit — jegyezte meg Kerk.

— Nem is kell. — Jason kipakolta az egész rakományt. — Elég, ha én ismerem a használatát. Majd elsőként mászom fel vele a sziklafalon. Az utánam jövőknek már könnyű dolguk lesz; csupán néhány gyakorlati fogást kell elsajátítaniuk. Bárcsak lenne egy modern hegymászó felszerelésem…! Már készítenek olyan kampókat, amelyet robbanótöltet fúr bele a sziklába. Azonnal terhelhető, és több mint kétezer kilót elbír. Hozzá hihetetlenül könnyű, de erős műanyag zsinórok és automata felhúzó- és leeresztőszerkezetek… De azt hiszem, most ez is megteszi. Temuchin úgyis gyanút fogna az idegen anyagok láttán. Úgy látom, minden itt van. Mondd meg az űrkomp pilótájának, hogy visszahívhatja a kapszulát!

A fúvókák beindítása port kavart az arcukba, majd a kapszula a magasba emelkedett, és hamarosan eltűnt. A felszerelést gondosan a nyereghez kötözték, azután felültek moropjaikra, és elindultak. Röviddel a táborba érkezésük után hajnalodni kezdett.

Amint a pyrrusziak a völgy bejáratához értek, azonnal látták, hogy az éjszaka folyamán borzalmas csata dúlt. A völgy száját elzáró, lezúdult sziklatömeget sebesültek és halottak borították. Egy vérző karú nomád kifejezéstelen arccal ült, miközben társa egyetlen mozdulattal kirántotta karjából a nyílvesszőt.

— Mi történt? — kérdezte Jason.

— Az éjjel megtámadtuk őket. De nem tudtuk hangtalanul megközelíteni a völgyet, mert a sziklák nagyon síkosak voltak, és alig tudtunk botorkálni rajtuk.

Sokan elestek, és összezúzták kezüket, lábukat. Amint az akadály feléhez értünk, a menyétek égő fűcsóvákat dobáltak ránk, és a tűz fényében nyilazni kezdtek minket.

Csak nagyon kevesen tudtunk visszatérni.

— Ez jól jön nekünk! — jegyezte meg Kerk, amint tovább mentek. — Temuchin elvesztette a tekintélyét ezzel a vereséggel, mi viszont előnyt szerzünk, ha fel tudunk mászni a sziklafalon. Na persze, ha valóban fel tudunk…

— Ne kezdj megint kételkedni — mondta Jason. — Csak állj mellettem készenlétben, és tégy úgy, mintha pontosan tudnád, mit csinálok.

Jason levette magáról a nehézkes külső ruhát, és megborzongott. De tudta, hogy hamarosan még izzadni is fog. A sziklafal olyan simának látszott, mint az űrhajó oldala. A hegymászó kalapácsot, ami a kampók beveréséhez kellett, a csuklójára erősítette, amikor odalépett hozzájuk Ahankk.

— Azt mondták, hogy bolond vagy. Csak azok hihetik, hogy fel tudnak mászni a sima sziklafalon.

— Neked nem csupán ezt mondták — fordult Jason a kapitány felé. — Temuchin azt mondta neked, hogy gyere ide, és nézd meg, mi történik. Nyugodtan helyezd magad kényelembe, nyújtsd ki a lábad. Hamarosan szaladhatsz a gazdádhoz, hogy beszámolj neki a sikeremről.

Kerk felnézett a sziklafalra, azután Jasonre pillantott.

— Hadd másszak én — javasolta. — Erősebb vagyok nálad, és sokkal jobb a kondícióm.

— Amint elérem a csúcsot, leeresztem neked a kötelet, és akkor felmászhatsz, sőt egy halom gránátot is hozol majd magaddal. De elsőnek nem mehetsz. A sziklamászás rutint igényel, amit csak hosszú évek alatt lehet megszerezni. De azért köszönöm. Egy kicsit felemelhetnél, hogy elérjem azt a kiugró peremet.

Kerk lehajolt, Jason pedig a vállára lépett. Azután a pyrruszi felegyenesedett. Jason ügyesen kihasználta a szikla repedéseit és bemélyedéseit, így az első kampót csak tíz méter magasan kellett bevernie. Nagyon óvatos volt, mivel legalább tíz éve nem mászott sziklát. Lassan ráhelyezte testsúlyát a kampóra: megbírta. Azután pihent néhány másodpercig a kampóhoz rögzített hevedereken.

Alatta számtalan kíváncsiskodó gyűlt össze. Hamarosan Temuchin is csatlakozott hozzájuk. Az ellenség is nagyon szerette volna tudni, mi történik ott, de a szikla eltakarta előlük Jasont.

Jason nem tudta pontosan megállapítani a szikla magasságát, de úgy ítélte meg, hogy körülbelül a táv felénél járhat. Éppen be akarta verni a következő kampót, amikor kiabálást hallott odalentről.

Amennyire tudott, előrehajolt, és lekiáltott.

— Nem hallom! Mit akartok?

Abban a pillanatban egy nyílvessző csapódott a sziklának a feje mellett.

Jason ijedtében majdnem leesett. Amint oldalra fordította a fejét, megpillantott egy menyét harcost, akit odafentről eresztettek le kötélen. A férfit bőrheveder tartotta, így mindkét kezét szabadon használhatta. Már készült az íjra fektetni a következő nyílvesszőt. Egy kiálló párkány miatt fentről nem tudták Jasont célba venni, ezért eresztették le a harcost a párkány alá.

A katona gondosan célzott. Jason a bal kezében tartotta a kampót. Az utolsó pillanatban a katona felé hajította, és a vállát találta el. Nem okozott sérülést, de arra elég volt, hogy kimozdítsa egyensúlyából a harcost, így a második nyíl is célt tévesztett. De a katona nem adta fel, újabb nyilat illesztett a húrra.

Lentről is nyilaztak társai a hermelinre, de túl nagy volt a távolság, és felfelé nehezen lehetett célozni. Az egyik nyílvessző mégis belefúródott a katona combjába, de az ügyet sem vetett rá.

Jason elővett egy újabb kampót, amely szintén kiváló minőségű acélból készült, és vége tűhegyes volt, hogy a legkisebb repedésben is utat találjon. Jason ujjai közé fogta a kampó szárát, a hegye pedig előrenézett. Azután felemelte, és teljes erővel elhajította. A kampó tövig beleállt a katona torkába. A férfi elejtette a nyilat, a torkához kapott, majd testén remegés futott végig, és meghalt. A halottat hamarosan felhúzták társai a sziklapárkányra.

Valaki odalenn lecsendesítette a felmorajló tömeget, majd Kerk kiáltását hallotta.

— Tartsd erősen a kötelet!

Jason lenézve döbbenten látta, hogy a pyrrusziak hátrébb húzódnak, és meggyújtják az egyik bomba kanócát. Jason megerősítette a csomókat, és szinte a sima falhoz tapadt.

Odalenn a katonák sietve húzódtak távolabb. Kerk a megfelelőnek ítélt távolságban megállt, és teljes erejével elhajította a gránátot.

Jason jól látta a magasba ívelő bombát, és egy pillanatig úgy tűnt neki, hogy egyenesen feléje tart. De a gránát még magasabbra emelkedett, és jóval odébb, a sziklapárkány tetején csapódott be. Jason szinte belebújt a kőfalba.

A robbanás ereje megrázta az egész sziklát.

Kődarabok és holttestek zuhantak a mélybe, de Jason a párkány alatt biztonságban volt. Amint minden elcsendesedett, nyugtalanító érzés fogta el.

— Kerk! — kiáltotta le pyrruszi nyelven. — Mi történt azzal a kampóval, ami az imént leesett? Ha Temuchin megtalálja, azonnal gyanút fog…

— Figyeltem, hova esett — felelte Kerk. — Majd megkeresem. Most mindenki téged figyel. Nem sérültél meg?

— Jól vagyok — mondta Jason, majd nagyot sóhajtott. — Megyek tovább.

Az utolsó terepszakasz rendkívül nehéz feladatnak bizonyult. Jason többször visszacsúszott, csak a karabinerek és a biztosítókötelek tartották meg. Mire a csúcs közelébe ért, teljesen kimerült. A sziklafal tíz méter átmérőjű fennsíknak látszott. Olyan volt, mint egy bástya.

— Még egy utolsó erőfeszítés… — nyögte. Az orrába belefagyott a lecsapódó pára. Alig kapott levegőt. Már csak néhány méter volt hátra, de a fal itt teljesen simának tűnt. Úgy érezte, nem tudja megcsinálni… De tudta azt is, hogy fel kell jutnia mindenáron. Ilyen közel a céltól nem adhatja fel. Reszkető lábbal tolta magát feljebb, ujjai megtaláltak egy hasadékot, és karjával felhúzta magát.

Elérte a csúcsot!

Amint körülnézett, meglepődve tapasztalta, hogy az egész még tíz méter átmérőjű sincs. Kifújta magát, majd lenézett a mélyben várakozó emberekre. Amint észrevették, hogy feljutott a csúcsra, harsány éljenzésbe kezdtek.

De hamarosan be kellett látnia, hogy korai volt az öröm. A vár közeli bástyájáról, ami nagyjából a szikla tetejével lehetett egy magasságban, íjászok vették célba.

De csupán két nyílvessző csapódott be a közelében. A katonák remek céllövők lehettek, és a biztos fedezék mögül háborítatlanul lövöldözték rá nyilaikat. Bár elég nagy volt a távolság, tudta, hogy előbb-utóbb eltalálják.

— Jason, te egy jóindulatú bolond vagy — mondta magának. — Megpróbálsz segíteni mindenkinek, végül rajtavesztesz…

Úgy döntött, hogy nem néz farkasszemet a halállal, inkább nem is gondol rá. Lesz, ami lesz. Rögzítette egy karabinerrel a kötél végét, és az egész tekercset ledobta a mélybe.

A kötél hangos csapódással ért földet. Kerk egy jókora zsák gránátot a hátára erősített, majd erőteljes mozdulatokkal mászni kezdett. Hamarosan elérte a sziklapárkányt.

— Tudnál segíteni, hogy átjussak ezen a párkányon? — kiáltotta.

— Persze.

Jason lehasalt a szikla szélére, és lenyújtotta a kezét.

Mindketten megfogták egymás csuklóját. Nem lett volna annyi ereje, hogy a pyrruszit felhúzza, de nem is kellett.

Kerknek elegendő volt egy biztos pont, amibe belekapaszkodhatott, és így már könnyedén felkapaszkodott.

— Nagyszerű — mondta, amint felért, és az ellenségre pillantott. — Kezdhetjük?

Amint az egymást követő robbanások megrázták a földet, Temuchin serege diadalmas kiáltásokkal rohamra indult. A katonák jelentéktelen veszteség árán jutottak át a völgy bejáratát elzáró köveken, és hamarosan elfoglalták az erődöt.

Jason leült a földre, és Kerket figyelte, amint a pyrruszi vezér önfeledten bombázza az ellenséget.

A terv első része sikerrel zárult. A következő lépés, hogy a pyrrusziak megnyissák a bányatelepet, és birtokukba vegyék a bolygót. Hosszú küzdelem állt még előttük, de Jason bízott a sikerben.

Csak egyre fáradtabbnak érezte magát.