Halálvilág 3

20

— Hadd beszéljek vele! — kérte Méta. Kerk azonban félretolta maga elől a lányt, és határozott mozdulattal megmarkolta a mikrofont.

— Figyelj rám, Jason! — mondta hűvösen. — Ebben a vállalkozásban egyikünk sem kíván támogatni. Nem kell megmagyaráznod a terveidet, úgyis csak pusztulást hoznak mindenkire. Ha Temuchin elfoglalja a mélyföldet is, semmiképpen sem nyithatunk bányákat ezen a bolygón. Rhes visszatért Ammhba, és szervezi az ellenállást az invázióddal szemben. Sokan közülünk csatlakozni akarnak hozzá. Utoljára kérlek, hagyd abba ezt az őrültséget, mielőtt még nem késő!

— Kerk! — hangzott Jason hangja a kommunikátorból.

— Hallottam a szavaidat, és megértlek benneteket, de már nem lehet visszakozni. A hadsereg jelentős része átjutott a barlangrendszeren, és zsákmányoltak moropokat a mélyföldi farmerektől. Temuchint már nem lehet megállítani. A mélyföldiek talán legyőzik őket, bár ezt erősen kétlem.

— Jason! — kiáltotta Méta. — Ezt nem teheted. Éppen te mutattad meg nekünk, hogy az élet nemcsak örökös harcból áll… Hittünk neked, végül beláttuk, hogy igazad van. Most úgy tűnik, mintha elárultál volna minket.

Megmutattad, hogyan élhetünk békében, de amit most teszel, az rosszabb bárminél, ami a Pyrruszon valaha történt. Ott legalább a saját életünkért harcoltunk. Te pedig elvezetted azt a szörnyeteg Temuchint egy másik világba, ahol ártatlan emberek ezreit mészárolja le.

Milyen magyarázatot tudsz erre adni?

Jason néhány másodpercig hallgatott. A teremben összegyűlt pyrrusziak feszült csendben várták a válaszát.

— Méta… Sajnálom. Szerettem volna megmagyarázni neked, de már késő. Keresnek engem, és el kell rejtenem a rádiót, mielőtt ideérnek. Higgyétek el, hogy helyesen cselekedtem. Bízzatok bennem! Egy régi bölcs egyszer azt mondta, hogy nem készíthetsz omlettet anélkül, hogy feltörnéd a tojást. Társadalmi változásokat nem hozhatsz létre, hogy valaki meg ne sérüljön. Most sok ember megsebesül és meghal, de hidd el, hogy tisztában vagyok vele… Nem beszélhetek tovább. — Hangja suttogóvá vált.

— Méta, ha nem látnál többet, a könyvtárrobot adattárolójában megtaláljátok a magyarázatot, miért tettem így… Nagyon kevés időm maradt… Szerettem volna, ha nem rádión keresztül kell elmondanom neked, de félek, hogy már nem látjuk egymást többé. Sokkal erősebb vagy nálam, a reflexeid messze felülmúlják az enyémeket… de mindezek ellenére mégiscsak nő vagy…

Az ördögbe! Meg akarom mondani neked, hogy nagyon szeretlek…

Amint az adás megszakadt, Méta elfordult, hogy Kerk ne láthassa az arcát.

Hirtelen éles kiáltás zavarta meg a szoba csendjét.

— Kerk! Itt a rádiósszoba. Segélykérő jelzés érkezett a Pyrruszról a hipertéri adón keresztül.

— Kapcsoljátok ide!

Először zümmögő hang hallatszott, azután egy izgatott hang kezdett beszélni.

— Figyelem, valamennyi közvetítő állomásnak! Sürgős üzenetet szeretnék eljuttatni a Boldogság bolygóra.

Kódszáma: Ama Róna Pi, 290 633 087. Az üzenet szövege a következő: Kerk vagy bárki, aki hall minket!

Ismeretlen életforma támadott meg minket, és sikerült betörnie a városba. Egy elszigetelt részre húzódtunk vissza, de hagyományos fegyverekkel nem tudjuk sokáig visszatartani őket. Ha tudtok, azonnal gyertek vissza!

A rádióüzenetet az űrhajó valamennyi részén hallani lehetett. A szobát döbbent csend töltötte be, amelyet hamarosan közeledő lábdobogás és izgatott kiáltozás zavart meg. Amint az első ember bedugta fejét az ajtón, Kerk felállt, és parancsokat kezdett osztogatni.

— Mindenki foglalja el a helyét. Hívjátok be a külső őröket, és helyezzétek készenlétbe a hajtóműveket. A foglyokat engedjétek szabadon. Hamarosan felszállunk.

Efelől senkinek sem volt kétsége. Egyetlen pyrruszi sem döntött volna másként a helyében.

— És Rhes? — kérdezte Méta. — Mi lesz vele?

Kerk gondolkodott néhány másodpercig.

— Nem tudjuk magunkkal vinni. Itt hagyjuk az űrsiklót az egyik szigeten. Onnan rádiókapcsolatba is léphet velünk. Az űrsiklót lezárjuk, nehogy illetéktelenek kinyithassák. Hagyunk itt gyógyszereket és egy hipertéri adót. Jól meglesz, nem kell őt félteni.

— Biztosan rosszulesik majd neki, hogy elmentünk nélküle…

— Hidd el, nem tehetünk mást.

A város, ami mindennél fontosabb volt számukra, és ott élő társaik veszélybe kerültek. Segíteniük kellett.

Méta vezette az űrhajót, és maximális gyorsulással indított. Amint kiértek a bolygó légköréből, azonnal betáplálta a pályaadatokat a hipertéri komputerbe, és azonnal fénysebességre kapcsolt.

Amikor az űrhajó kitört a hipertérből, és lecsökkentette sebességét, minden férfi és nő teljes felszerelésben várta a leszállást. Hamarosan elérték a Pyrrusz atmoszféráját. Méta nem állt orbital is pályára, hogy fokozatosan közelítse meg a felszínt, hanem meredek szögben ereszkedni kezdett. Az űrhajó külső burkolata annyira felmelegedett, hogy a légkondicionáló berendezések nem tudták teljesen lecsökkenteni a forróságot. De a pyrrusziak nem törődtek ilyen apróságokkal.

A monitorok képernyőin már látták, hogy a dzsungel szinte teljesen beborította a várost. A peremvidéket alkotó falakat nem is lehetett látni. A belváros magas épületeit teljesen körülfonták az indák. Különféle állatok szaladgáltak a kihalt utcákon.

Leszálltak az űrkikötő betonjára, és ott várakoztak. De embereket sehol sem láttak.

— Nem tudom elhinni, hogy mindannyian meghaltak.

Keressük tovább őket!

A műszerek minden négyzetcentimétert átkutattak.

Kerk döbbenten nézte a hihetetlen pusztítást.

— Mindannyian tudtuk, hogy ez egyszer bekövetkezik — mondta csendesen. — Harcoltunk ellene, azután megpróbáltunk letelepedni egy másik bolygón, ahol kudarcot vallottunk. Közben társaink itt küzdöttek tovább, és most mindennek vége…

— Harcoljunk mi is! — kiáltotta Clon.

— Nincs már miért harcolnunk — mondta Teca. — Ahogy Kerk mondta: mindennek vége.

Lövéseket hallottak a közelből, és reményeik hirtelen feléledtek. De hamarosan kiderült, hogy egy automata ágyútorony adott le néhány lövést. Azután kifogyott belőle a lőszer, és örökre elnémult.

Néhány perccel később gyenge rádióadást észleltek.

Rhes régi támaszpontjáról Naxa keresett kapcsolatot velük.

— Itt Naxa, halljátok az adást?

— Kerk vagyok, tisztán hallunk. Nemrég érkeztünk…

de már túl későn.

— Több napot késtetek — mondta Naxa. Majd röviden összefoglalta a történteket. — Nem hallgattak ránk.

Amikor az ismeretlen organizmus megtámadta a várost, felajánlottuk nekik, hogy kihozzuk őket, de nem egyeztek bele. Azt mondták, az életük árán is meg kell védeniük a várost. Amikor a peremvidék falai leomlottak, mindenki egy hatalmas épületbe menekült. De az organizmus összeroppantotta az épület falait. Elhoztuk a bányából az ásógépeket, és akit lehetett, kimentettünk a romok alól.

Sok gyermeket és nőt sikerült megmentenünk. Ők biztosan a föld alatti szinteken tartózkodtak. A sebesült és eszméletlen férfiakat is magunkkal vittük, de a többiek még ezek után is a városban maradtak… Azután minden elcsendesedett. Később visszamentünk, hátha segíthetünk még valakin, de már mindannyian meghaltak. Csak Brucco utolsó feljegyzéseit hoztuk magunkkal.

— Nem tehettek mást, egész életükben erre nevelték őket — jegyezte meg keserűen Kerk. — Mondd meg, hol vannak a túlélők, és azonnal értük megyünk.

Naxa megadta a koordinátákat, majd megkérdezte.

— Most mit fogtok csinálni?

— Nem tudom, majd még hívunk.

— Tényleg, mit fogunk most csinálni? — kérdezte Teca.

— Itt már semmi keresnivalónk.

— Ugyanez a helyzet a Boldogság bolygón is. Addig, amíg Temuchin uralkodik, nem nyithatjuk meg a bányákat — felelte Kerk.

— Menjünk vissza, és öljük meg Temuchint! — javasolta Teca. — Szeretett volna valakin bosszút állni szerencsétlenül járt társai miatt.

— Azt nem tehetjük — mondta Kerk. — De később megvitatjuk a továbbiakat. Most menjünk el a túlélőkért!

— Mindent elvesztettünk — suttogta Méta. Kínos csend töltötte be a termet.