Halálvilág 3

17

— Az emberek azt mondják, ha minden sokáig változatlan marad, akkor nem lehet megállapítani az idő múlását.

Bárcsak tudnám, mióta vagyok itt? — dünnyögte Jason. — De azt hiszem, már hosszú ideje.

A barlang kisebb folyosókká ágazott szét. A halott ember tőrével jelet rajzolt a sziklára az egyik alagút bejárata mellé. A másik járat mellett már ugyanilyen jelzés díszelgett. Az nem vezetett sehová. Jason letérdelt, és ivott a friss forrásvízből, majd elindult a következő folyosón.

— 1803… 1804… — számolta bal lábának minden harmadik lépését. Az egész értelmetlennek tűnt, de mégis erőt adott neki, hogy hallja a saját hangját a halotti csendben.

Gyomrát már régóta mardosta az éhség. Legalább ivóvízzel jól el volt látva.

— Téged már láttalak egyszer, te átkozott útkereszteződés! — köpte le elkeseredetten saját jelzését.

Azután újabb jelet rajzolt az előző fölé.

Rekedt hangon felnevetett. Rettentően éhes és fáradt volt. Az ember elég sokáig bírja ennivaló nélkül. De vajon meddig tud járni?

— Pihenjünk egy kicsit? — kérdezte önmagától.

— Ahogy jónak látod, arany pajtás — válaszolta.

Ez a járat lefelé kanyargott, és egy idő után úgy tűnt, mintha a tenger sós illatát erezné. Leült, hogy erőt gyűjtsön. Ujjai megérintették a karját, majd a vállát. Alig maradt hús a csontokon, azt is számtalan helyen lehorzsolta.

Végre talált egy száraz, homokos helyet; valóságos luxusnak tűnt. A barlang itt kiszélesedett, és a víz is sokkal mélyebb volt, mint eddig, ízre viszont semmit sem változott. Lekuporodott a homokra, és elaludt.

Amikor felébredt, tovább akart indulni, de alig tudott felállni. Úgy döntött, hogy üldögél még egy darabig.

Amint a sima vízfelületet bámulta üveges szemekkel, felfigyelt rá, hogy nem olyan, mint eddig. Valami itt nincs rendben!

Azután észrevette, hogy valahol a távolban a víz egy kis helyen világoskék. Agya már annyira eltompult, hogy sokáig kellett töprengenie azon, mi lehet ennek a magyarázata. Eleinte azt hitte, hogy csak képzelődik, az éhség elvette az eszét. Behunyta a szemét, azután megint kinyitotta, de a világos folt még mindig ott ragyogott.

Felkapcsolta a lámpáját; az erős fényben a víz mindenütt egyformán feketének látszott.

— Ha ott valóban fény szűrődik a barlangba, akkor az a nyílás a szabadba vezet. Ez az egyetlen lehetőségem, hogy kijussak ebből a csapdából.

Közelebb érve keserűen tapasztalta, hogy a szabadba vezető nyílás mélyen a vízfelszín alatt helyezkedik el.

Sűrűn egymás után nagyokat lélegzett, hogy a hiperventiláció megtöltse oxigénnel az egész véredényrendszerét. Azután beleugrott a vízbe, és úszni kezdett egyre mélyebbre. A víz dermesztően hideg volt, de erre számított. Minden erejét összeszedve úszott. A víz áttetszővé vált. Tüdeje pattanásig feszült; amikor a nyílás közelébe ért, úgy érezte, hogy nem bírja tovább.

De az áramlat magával ragadta, és könnyedén átsodorta a nyíláson. Már csak fel kellett úsznia a felszínre.

Végtagjai elzsibbadtak az oxigénhiánytól, és azt hitte, mindjárt szétdurran a feje.

Hirtelen elérte a felszínt, ahol akkorát fújtatott, mint egy bálna. Parányi öbölbe érkezett, amelyet vízbe hajló fák öveztek. Kimerültsége ellenére megcsodálta a táj szépségét. Megérkezett a mélyföldre.

Alig tudott kimászni a partra, azután sokáig feküdt a fűben, míg végül összeszedte az erejét. Közben arra gondolt, ha itt bárki meglátja ebben a lompos szőrmeöltözetben, rögtön végez vele. Ezért levette magáról a vastag prémekből készült felsőruhát. Itt már sokkal kellemesebbnek tűnt az időjárás, ezért a vékony, finomra cserzett bőrruha elegendőnek bizonyult.

Egész nap kitartóan gyalogolt. Alkonyatkor végre találkozott valakivel. Magas, egyenes tartású férfi közeledett felé. Látszólag katonai ruhát viselt; egyik kezében íjat tartott, a másikban szépen megmunkált alabárdot. A férfi néhány kérdést tett fel neki, amelyekből Jason egy szót sem értett. Igyekezett szerencsétlennek és gyámoltalannak látszani. Borostás arca, szakadozott ruhája mindenesetre szánalomra méltóvá tette. Feltehetően a katona is csupán sajnálatot érzett iránta, mert nem tett fenyegető mozdulatot.

Jason megpróbálta elnyerni a katona bizalmát. Tudta, hogy ebben az állapotában ez az életerős fiatalember keresztben lenyelhetné őt.

Jason is értelmetlen szavakat kezdett mormolni.

A katona közelebb lépett hozzá. Abban a pillanatban Jason teljes erőből gyomorszájon vágta. A fiatalember kissé előregörnyedt, majd merev tartással, egyetlen hang nélkül hanyatt esett.

— Azt hiszem, kezd ismét mellém szegődni a szerencse — jegyezte meg vidáman Jason.