Halálvilág 3

13

— Tarts ki még egy kicsit! Az erőd itt van előttünk — kiáltotta Kerk.

Jason már alig tudta tartani a fejét. Néha nekiütközött moropja nyakának. Válaszolni akart, de torkát összeszorította a köhögés. A vágtató állatok hatalmas port kavartak. Az egész utazás olyannak tűnt, mint egy lázálom. Amint leszállt az éj, elindultak nyugat felé.

Megállás nélkül vágtattak hajnalig, amikor Temuchin rövid pihenőt engedélyezett. Az állatoknak jólesett a pihenő és a friss víz, de Jasonre azonnal rátört a fáradtság, amint leszállt a nyeregből. Lábai remegtek.

Kerk támogatta, miközben egy pyrruszi ellátta mindkettőjük moropját. Néhány lépés után érezte, hogy visszatér lábába az erő. Hagyta, hogy a medikit serkentőket juttasson a szervezetébe, azután a könyörtelen vágta tovább folytatódott.

Egy kicsit mégis büszke volt magára. Már több lovas leszakadt a csapattól ebben a vágtában, de ő, a külhoni, még mindig bírta. Bár már nem sokáig!

A felkelő nap első sugarainál megpillantotta az erőd falait. Beadott magának még egy nagy adag serkentőt.

Úgy érezte, ez a legfontosabb.

A drog kiűzte testéből a fáradtságot és a fájdalmat.

Az egész hadsereg félelmetes erővel közeledett a völgy felé. Az íjászok valóságos nyílzáport zúdítottak az erődre, hogy fedezzék a rohamot. A völgy beszűkült bejáratánál porfelhőt kavart a moropok patája. A pyrrusziak a többi harcossal együtt nyomultak előre.

Jason pedig Temuchin elé járult, hogy meghallgassa az instrukcióit. A testőrök utat nyitottak neki.

A hadúr rendkívül izgatottnak látszott.

— Minden a tervem szerint halad. Egész nap vágtattunk, sikerült váratlanul meglepni őket. De a kőfalak sokkal erősebbek, mint gondoltam. A védők biztos fedezék mögül nyilazhatják az embereimet.

Hosszú ostromra lenne szükség, melynek során a fél hadseregem elesne. Közben ideér a felmentő seregük.

— Arra gondolsz, hogy a bombák segítségével megadásra késztethetnénk őket?

— Pontosan.

— Akkor megalapítjuk a Boldogság bolygó első gránátos alakulatát. Szeretném, ha néhány barátom segítene, mivel én nem tudom elég messzire hajítani a bombákat.

— Minden segítséget megadok.

Mire Jason megtalálta a bombákat szállító állatokat, és elkezdte kirakodni a robbanóanyagot, az első pyrrusziak már a helyszínre érkeztek. Kerk és két társa jöttek segíteni.

— El tudjátok hajítani elég messzire ezeket a bombákat? — kérdezte Jason.

— Persze. Miről van szó?

— Temuchin azt szeretné, ha a bombák célba találnának, és én nem tudom elhajítani őket elég messzire. Ezekben a cserépedényekben puskapor van.

Meggyújtjátok a kanócot, azután jó messzire eldobjátok a bombát.

— Jól van, szedd össze a teljes készletet, azután keressünk egy olyan helyet, ahonnan kifüstölhetjük őket!

A fiúk majd segítenek oda vinni a bombákat.

Mindannyian leszálltak moropjaikról, és gyalog indultak el az erőd felé. A nomádok nyilai még mindig fedezék mögött tartották a védőket, ezért viszonylag nyugodtan leereszkedhettek a domboldalon. Ott már belebotlottak néhány sebesültbe, halottba és elpusztult moropba. A domboldal egyre meredekebbé vált, majd eljutottak egy olyan helyre, ahol szinte szakadék húzódott az erőd és a sziklák között. Tovább haladtak egy keskeny sziklapárkányon, óvatosan cipelve a gránátokat tartalmazó ládát. A következő párkányt mesterségesen építették, egymásra halmozott sziklákból.

Innen már be lehetett látni az erődbe. Odalenn prémes öltözéket viselő emberek szaladgáltak. Valamennyiük sisakját menyétkoponya díszítette.

Jason alaposan szemügyre vette a falakat, majd társaihoz fordult.

— Ha a gránátok nem találnak pontosan célba, az sem baj, mert a robbanástól annyi sziklatörmelék hullik majd a védőkre, hogy valamennyien elpusztulnak. Olyan lyukat nyitunk a falba, hogy szekerestül lehet bemenni rajta.

— Nagyon optimista vagy — mondta Kerk. — Ezek csupán őrtornyok. A belső várfal odébb húzódik.

— De még mindig jobb, mintha pesszimista lennék.

Csak megpróbáltam meggyőzni magam arról, hogy sikerül túlélnem a barbár háborút, és megint békésen élhetek. — Lejjebb ereszkedtek a meredek domboldalon.

Az ostromlók hátraküldték moropjaikat, és gyalogosan támadtak. A védők igyekeztek nyilaikkal távol tartani őket a falaktól. Egy nyílvessző csapódott a sziklának Jason feje mellett.

— Már a tűzvonalban vagyunk — jegyezte meg,

miközben az egyik szikla mögé húzódtak. — Maradjatok itt, kikukkantok!

Sisakját mélyen a szemébe húzta, majd kidugta fejét a szikla mögül. Abban a pillanatban egy nyílvessző hegye koppant a fémsisakon. A támadók rohama szemmel láthatóan megtört, mielőtt még elérhették volna a falakat.

A várban tartózkodó katonák biztos fedezék mögül nyilazhattak a rohamozó ellenségre.

— A távolság még legalább negyven méter — állapította meg Jason. — Gondolod, hogy el tudod hajítani odáig?

Kerk a kezébe vette a gránátot, és a súlyát próbálgatta.

— Azt hiszem, könnyedén. Csak előbb hadd nézzek ki, hogy magam is bemérjem a távolságot. Villámgyors mozdulattal kidugta fejét, majd azonnal vissza is húzta.

— A várfal itt magasabb, mint a többi részen. Két bombát fogok eldobni. Meggyújtom az elsőnek a kanócát, azután kilépek a fedezékből, és elhajítom. Te ezalatt meggyújtod a másikat, és azonnal a kezembe adod. Világos?

— Tökéletesen. Lássunk hozzá!

Elővett két gránátot, az egyiket odanyújtotta Kerknek.

A közelben lapuló nomád harcosok feszülten figyelték minden mozdulatukat. Amint az első kanóc lángra kapott, Kerk kilépett a fedezékből. Szinte abban a pillanatban két nyílvessző érkezett a várból. Az egyik a sisakjáról lepattant, a másik néhány centiméterrel a karja mellett vágódott a sziklának. Jason közben meggyújtotta a második gránát kanócát, és sürgette Kerket, hogy hajítsa már el végre az elsőt. A pyrruszi megfelelő célpontot keresett, és a szélirányt is figyelembe próbálta venni.

Közben újabb nyílvesszők érkeztek, szerencsére egyikük sem talált célba. Kerk kimért mozdulatokkal eldobta a gránátot. Nagyszerű dobás volt. Jason azonnal a pyrruszi kezébe nyomta a másodikat. A két gránát szabályos ívet leírva repült a vár felé.

Egy pillanattal később az egész fal szinte szétszakadt.

Kődarabok és holttestek repültek a magasba.

— Elég jól sikerült — jelentette ki Kerk, majd visszahúzódott a fedezékbe a szanaszét repülő kődarabok elől.

— Remélem, a többi is ilyen könnyen fog menni.

Természetesen nem ment olyan könnyen. Amint a védők felfedezték, hogy a robbanásokat egy férfi okozza, aki kis gömböket hajigál feléjük, jobban odafigyeltek tevékenységére. Amint Kerk kilépett a szikla mögül, azonnal vissza is ugrott. Valóságos nyílzápor hullott arra a helyre, ahol az imént állt.

— Valamit ki kell találnunk… — javasolta Kerk.

— Talán félsz? Miért hagytad abba? — kiáltotta mögöttük egy felháborodott hang. Kerk megpördült, és farkasszemet nézett Temuchinnal, aki testőrei fedezékében közelítette meg a frontvonalat.

— Az óvatosság csatát nyerhet, a félelem biztos vereség. Én meg fogom nyerni neked ezt a csatát — mondta hűvösen Kerk.

— Vajon az óvatosság vagy a gyávaság tart a szikla fedezékében, miután megparancsoltam, hogy romboljátok le a falat.

— Vajon az óvatosság vagy a félelem hozott ide ahelyett, hogy rohamra vezetnéd a sereged?

Temuchin felhördült, és kirántotta kardját. Kerk felemelte a kezében lévő bombát, készen arra, hogy teljes erővel fejbe dobja vele Temuchint. Jason sietve közéjük lépett.

— Bármelyikőtök halála csak az ellenségnek kedvezne — mondta Jason Temuchin felé fordulva. Abban biztos lehetett, hogy Kerk nem szúrja hátba. — Hamarosan alkonyodni kezd, ha az erődöt nem sikerül sötétedésig elfoglalnunk, akkor elvesztettük a csatát. Az éjszaka folyamán ideér a felmentő sereg.

Temuchin a magasba emelte kardját, hogy félresöpörje vele Jasont az útjából. Kerk is megragadta Jason karját, hogy elhúzza maga elől.

— Hívjátok ide az összes pyrruszit és még több katonát! — nyögte Jason. — Dobálják kövekkel az erődöt.

Akkor a védők nem fogják tudni, honnan érkeznek a bombák, és nem koncentrálhatják nyilaikat egy emberre.

A kard megállt a levegőben, és Kerk szorítása is enyhült. Jason sietve tovább folytatta.

— Egy ember számára öngyilkosság kiállni a nyílzápor elé. De ha el tudjuk érni, hogy az íjászok ne csak őt vegyék célba, akkor még sötétedés előtt megtörjük az ellenállásukat, és besétálhatunk az erődbe.

Temuchin nem volt ostoba ember. Felmérte serege erejét, a sötétedésig rendelkezésre álló időt, azután bólintott. Most a győzelem volt a legfontosabb. A személyes ellentéteket később is el lehet intézni. Gyors parancsokat kezdett osztogatni. Kerk is lassan lecsillapodott, és elengedte Jason karját.

Hamarosan elég katona gyűlt össze a domboldal szikláinak fedezékében, ahonnan kövekkel kezdték dobálni a várfalat. De míg a nomádok köveket hajigáltak, a pyrrusziak gránátokat. Biztos kézzel juttattak a bombákat a kitűzött célpontok felé, hiszen ezen a terén nagy gyakorlattal rendelkeztek. Közben fokozatosan előbbre nyomultak, és még pontosabb találatokat értek el.

— Nemsokára elkészülünk — mondta Jason.

A völgy ezen a helyen mindössze száz méter széles volt, és két hatalmas sziklatömb szegélyezte. A jobb oldali fölött már ott vöröslött a lemenő nap korongja. A meredek sziklafalakhoz csatlakoztak az erőd bástyái.

Amint Jason és Kerk újabb adag bombával szerelte fel magát, arra lettek figyelmesek, hogy a katonák nem az erőd felé nyomulnak, hanem éppen az ellenkező irányba.

— Mi történt? — kérdezte Kerk, megragadva az egyik harcos vállát.

— Vissza! — kiáltotta a katona. — Nézzetek oda! — mutatott a völgy két oldalát szegélyező meredek sziklafalakra. A tetejéről borzalmas erejű kőgörgeteg zúdult a mélybe. Jason látta, amint az egyik katonát eltalálja egy szikla, és a szerencsétlent palacsintává lapítja. A harcosok fejvesztetten menekültek.

— Békeidőben biztosan felhordják oda a sziklákat, és felhalmozzák őket. Támadás esetén elég egy tartókötelet elvágni, és az egész lezúdul a mélybe. Rendkívül ügyes ötlet.

Jason és Kerk a többiekkel együtt visszahúzódott a völgy bejáratához.

A megfutamodott sereget félelemmel töltötte el a védők váratlanul bevetett fegyvere. Ráadásul akkora időveszteséget okozott, hogy a sötétség beállta előtt lehetetlennek látszott az erőd elfoglalása.