A nagy keresztes hadjárat

XIX.fejezet

Nem tudom, mi vezethette Sir Owaint arra, hogy elárulja a bárót. Annyi azonban bizonyos, hogy az ifjú lelkében örökké vihar dúlt. Két énje volt, ami állandóan harcban állt egymással. Az egyik, mélyebb érzésű sohasem tudta elfelejteni, hogyan bánt az apja anyjának népével. Nem kétséges, hogy árulásának az egyik oka az volt, hogy nagyon erős szálak fűzték Catherine-hez. A rémséges helyzet, amibe együtt kerültek, a harc kimenetelének kétségessége, a szerelem, amit iránta érzett, az aggódás, a féltés. Tettének azonban más, becstelenebb okai is voltak. Ez az ok kezdetben csak egy csábító ötlet volt, idővel azonban egyre követelőzőbb és veszélyesebb gondolattá vált. Egyre többször fordult meg a fejében, hogy mi mindent lehetne kezdeni néhány wersgor fegyverrel a Földön! Kérlek téged krónikám hűséges olvasója! Amikor Sir Roger és Lady Catherine lelkéért imádkozol, mondj néhány szót a boldogtalan Sir Owain Montbelle lelki üdvéért is!

Bármilyen gondolat is költözött belé, gyávaságát mindig merészséggel és ravaszsággal álcázta. A szemét állandóan a wersgorokon tartotta. Elvárta, hogy mindenben legyenek Branithar segítségére. Több hét telt el így, keményen dolgozva az álom megvalósításán, amit ő álmodott meg, de amiről elhitette Branitharral, hogy a kék bőrűeknek a legfontosabb. Belekóstolt az arabok tudományánál is jóval bonyolultabb wersgor matematikába és csillagászatba, s közben lankadatlanul azon fáradozott, hogy lelket öntsön cinkostársába, a bárónőbe.

A Lady hamar megbánta tettét. Napokig zokogott, hisztériázott, s minduntalan azt kiabálta a lovagnak, hogy tűnjön a szeme elől.

Egyik nap egy űrhajó érkezett a Tharixanra azzal a paranccsal, hogy ennyi és ennyi ember települjön át az egyik meghódított bolygóra. A parancson kívül azonban egy levél is érkezett. Sir Rogertől jött, Lady Catherine számára. A báró, mivel az ő helyesírása hagyott némi kívánnivalót maga után, nekem diktálta azokat a sorokat, így alkalmam nyílt kicsit kedvesebbé, lágyabbá tenni hitveséhez írt üzenetét. Catherine azonnal megírta rá a választ. Beismerte benne szörnyű tettét, s könyörgött, esedezett férje bocsánatáért. Sir Owain azonban jól tudta, mit tesz a Lady. Mielőtt a hajó visszaindult volna, a levél már a lovagnál volt. Elégette, s rábeszélte Catherine-t, hogy tartson ki a tervük mellett. Megesküdött rá, hogy tettükkel jó ügyet szolgálnak, s hogy még magának a bárónak is így lesz a legjobb.

Végül a Lady, ahogyan azt előre megbeszélték, azzal az indokkal, hogy férjéhez kell csatlakoznia, gyermekeivel és két komornájával elhagyta a falut. Sir Owain már egészen jól vezetett. Sima felszállás, kisebb gond a megfelelő gombok használatával, majd egyenes út. Branithart, a pszichológust, a pilótát, a navigátort és a hajótest külsejére szerelt fegyverek használatára kiképzett katonákat a lovag előző éjszaka csempészte a hajóba. A fedélzeten csak Owainnél és Catherine-nél volt fegyver. Voltak ugyan kézifegyverek még a hálófülke ruhásládájában is, ám ezekre az egyik komorna állandóan vigyázott. A lányok annyira féltek és viszolyogtak a kék bőrűektől, hogy a legkisebb gyanús mozdulatra azonnal fellármázták volna a lovagot. Owain és Catherine éber farkasokként ügyeltek wersgor utasaikra. Branithar számára ugyanis kézenfekvő lett volna a Wersgorixanra irányítania őket, hogy elárulhassa császárának a Föld pontos koordinátáit. Akkor aztán az összes angolt túszul ejthették volna, s Sir Roger kénytelen lett volna megadni magát. Másrészt pedig, ha kiderül rólunk, hogy állításainkkal ellentétben nem egy óriási csillagközi birodalom harcosai vagyunk, hanem csak egyszerű, jámbor keresztények, akiket a sors kényszerített ebbe a véres küzdelembe, nos, nem nehéz elképzelni, mire vezetne ez. A wersgorok felbátorodnának, szövetségeseink pedig kiábrándultan, csalódottan, s nem utolsósorban reményvesztetten adnák meg magukat. Minden okuk megvolt hát, hogy Branithar mozdulatait árgus szemmel figyeljék.

Biztos vagyok benne, hogy Branithar előre látta azokat a kellemetlenségeket, amik akkor érhetik, amikor utasait Anglia földjére teszi. Nem kétséges, hogy idő közben tervet is dolgozott ki ezen meglepetés ellen. Pillanatnyilag azonban mindkettőjük érdeke azonos volt.

Az előbb elmondottak már önmagukban is cáfolták azokat a pletykákat, amik Lady Catherine körül keringtek. A Lady és Sir Owain ugyanis sohasem pihenhetett egyszerre. Egész idő alatt felváltva kellett őrködniük, nehogy utasaik átvegyék az irányítást. A történelem folyamán talán még soha senkire sem vigyáztak ennyire. Lady Catherine azonban minden bizonnyal más körülmények között sem viselkedett volna úgy, hogy azért bárki is megszólhatná. Olykor ugyan előfordult, hogy összezavarodtak benne a dolgok, de soha nem vált hűtlenné.

Sir Owain ugyan biztos volt benne, hogy a Branitharnál levő számítások jók, mégis mindenáron bizonyítékokat akart. Körülbelül tíz napba telt, míg a hajó megérkezett a behatárolt térségbe. Újabb hetek teltek el aztán a bolygónk keresésével. Lehetetlenség leírni, hogy mit érezhették ezek az emberek, amikor kezdtek ismerőssé válni az égbolton kirajzolódó csillagképek, vagy amikor megpillantották a fehér sziklák fölött lobogó angol zászlót. A bizalmatlan Branithart ugyanis végül sikerült rávenniük arra, hogy egy pillanatra leereszkedjenek a Föld légkörébe. Nem hiszem, hogy valaha is beszéltek erről az élményről.

Hajójuk ezután újra elhagyta a Föld atmoszféráját, s visszarepült az idegen csillagok közé.