Csillagfény

VIII TERVEK

Dondragmer, miután felmérte, milyen kicsi az esélye annak, hogy a kormányosok éppen a hajó alatt legyenek, mintavételre utasította tudósait.

A furatból vett minta szerint a pocsolya legalább egy helyen fenékig befagyott. Remélhetőleg ez nem vonatkozott a lánctalpak alatti részre, ahonnan se a meleg, se az ammónia nem tud olyan gyorsan elillanni; de a kapitány megvétózta a ferde fűrások javaslatát, mert a két kormányos legvalószínűbben ott tartózkodott. Nehéz elképzelni, hogy ne vették volna észre a fagyást.

Kapcsolatba azonban nem tudtak lépni velük. A Kwembly műanyag törzse vezette a hangot, és akár kopogtatással is meg lehetett volna oldani a dolgot, ha a matrac nincs útban. Reménykedvén, hátha mégis sikerül, Dondragmer utasította az egyik matrózt, hogy menjen végig a legalsó fedélzeten, és kopogtasson egy emelőrúddal. Válasz azonban nem jött. Így a kérdés nyitva maradt. Nem lehetett eldönteni, vajon a zörejek nem hallatszanak át, vagy a kormányosoknak nincs többé módjukban, hogy életjelet adjanak.

Egy csoport odakint törte a jeget, de csak lassan haladtak. Még a meszklinita izmok is nehezen boldogultak. Tízkilós, negyvenöt centis hernyószerű lények forgatták a vésőket a száz méter hosszú hajó körül.

Valószínűnek látszott, hogy a motorokat, forgóvázakat és a köteleket külön-külön kell kiszabadítani.

A második helikopter, Reffellel a fedélzetén, ismét felszállt. Az adót is magával vitte. Így az emberek is érdeklődéssel figyelhették a kis gép lámpáinak fényében elsuhanó tájat. Akár a tiszt, ők is hevesen szidták a Dhrawn hosszú éjszakáját, amelyből még hatszáz óra volt hátra. Míg a nap fel nem kel, nem sokat tehetnek az eltűntekért.

Ahhoz, hogy a fények segítségére legyenek a meszklini-ta szemeknek és a kommunikátor videokamerájának, vékony nyalábban kellett megvilágítani a talajt. Reffel tehát lassan repült nyugat felé, reflektora cikcakkban pásztázta végig a völgyet. Az állomáson rögzítették a képet, későbbi térképezés céljára.

Dondragmer nyugtalankodott a fejlemények miatt. Szeretett volna információt kapni, mikorra várható a hó megolvadása, az újabb árhullám.

A földiek számára szokatlanul hűvösnek és érzéketlennek tűnő viselkedése azonban vegyes érzelmeket váltott ki az űrállomáson. A meteorológusok és planetológusok viszont természetesnek tartották ezt a magatartást. Legtöbbjük talán fel sem fogta, milyen kutyaszorítóba került a Kwembly és az eltűnt tengerészek csoportja. Easy Hoff< mant, aki Barlennan tájékoztatása után szolgálatban maradt, nem lepte meg a kapitány viselkedése. Tiszteletet érzett Dondragmer iránt, mert a meszklinita nem esett pánikba a fenyegető helyzetben.

Benj egészen másképp érzett. Mostanában minden idejét a híradós szobában töltötte, mivel McDevitt, aki megértő és tapintatos ember volt, időlegesen felmentette a meteorológiai részlegben végzendő munka alól.

McDevitt csendesen ült, miközben Dondragmer útjára bocsátotta a repülőst és a jégtörő különítményeket. A földi és meszklinita tudósok közötti üzenetváltás mindennéljobban érdekelte. Mivel szakmai tekintélye megingott az utóbbi időben, McDevitt nem sok hajlandóságot mutatott az újabb előrejelzések elkészítésére. Benj viszont úgy vélekedett, hogy Dondragmer semmit sem tesz, csak heverészik a hídon, és békésen vár. A fiú aggódott barátjáért. A kapitány viselkedéséhez leginkább hasonlító földi képesség, a türelem még nem volt erős oldala. Fészkelődni kezdett a székén.

— Ha senkinek sincs sürgős közlendője, beszélhetnék Donnal és a tudósaival? — kérdezte.

Easy ránézett, aztán a többiekre. Azok vállukat vono-gatták. Az asszony bólintott.

Benj átkapcsolta mikrofonját a hídon lévő készülékre.

— Don, itt Benj Hoffman. Jelenleg csak egy csapat tengerész dolgozik a jég feltörésén a Kwembly orra körül. A konverterekben több energia van, mint amennyit egy bolygónyi meszklinita egy év alatt megtermel.

Próbálják meg az energiadobozokkal működtetni a fúrókat és az olvasztást.

A tengerészek csak a hajó kiszabadításán dolgoznak, vagy megpróbálják elérni Beetchermarlfot és Ta< koorchot is? Tudom, fontos a hajó, de a jeget mindenképp ki kell termelni. Szerintem van esély arra, hogy a hajó alatti víz még nem fagyott be, és a két kormányos még él.

Volt ideje gondolkodni, mit kellett volna még mondania vagy kérdeznie, hol fogalmazhatott volna pontosabban. A legtöbb felnőtt tapasztalatból tudta, mi játszódik le benne; néhányukat elszórakoztatta; néhányan együtt< éreztek vele. Sokan fogadni mertek volna rá, hogy a fiú nem állja meg, és leküld egy újrafogalmazott változatot, mielőtt a kapitány válasza felérne. A fiú azonban hallgatott.

— Hello, Benj. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a kormányosokért és az első tisztért. Attól tartok, a hajó energiáját nem kapcsolhatjuk rá egyik szerszámunkra se. A konverterek elektromosságot szolgáltatnak, és forgónyomaték-mezőt a forgóvázak motorjainak, de ezt az energiát a helikopterek, néhány kutatóberendezés és a reflektorok kivételével más felszerelésünk nem hasznosíthatja. Ha ki tudnánk is dolgozni egy módszert arra, hogy a motorokat ásásra is igénybe vegyük, akkor se férhetnénk hozzájuk.

— Tudom, de… — Benj elhallgatott; szavait tartalom nélkülinek érezte. — Nem… nem lehetne a konverterből az energiát vastag vezetékekben a jégbe áramoltatni?

— Nem ismerem eléggé a fizikának ezt a részét, bár Borndender és munkatársa biztosan járatosak benne — válaszolt Dondragmer. — Fogalmam sincs, honnan vegyek vastag vezetéket és mit áramoltassak velük. Ha az energiadobozokat a szokásos eszközökhöz használom, például a reflektorokhoz vagy a motorokhoz, a berendezések automatikusan szabályozzák magukat, de hogyan működne ugyanez a rendszer az egyszerű soros áramköröknél? Fémünk pedig nincs is a Kwembly n.

Készleteink nagy része kötél, fa, szövet vagy hasonló. Ami a jeget illeti, Beetchermarlf és Takoorch is közvetlenül az áramkörbe kerülnének, akkor pedig igazán aggódhatnék értük. Megtesszük, amit tudunk.

A kapitány nem értette, hogy ilyen rövid idő alatt, ráadásul közvetlen kapcsolat nélkül, hogy alakulhat ki szoros barátság. Az ő társadalmában ismeretlen volt, hogy egy távmikrofon-kapcsolat érzelmi töltést kapjon, pedig együtt hajózott Barlennannal, mikor Charles Lackland ötezer kilométeren át kísérte rádión a Bree-t a Meszklin óceánjain át. Az igazi barátság számára más kategóriába tartozott. Számára pusztán a földi szokások tiszteletben tartása diktálta, hogy szomorúságot mutatott, mikor néhány évvel később értesült Lackland haláláról. Dondragmer ugyan tudta, hogy Benj és a fiatalabb kormányos sokat beszélget, de nem sokat hallott ebből, és ha hallott volna is, aligha értette volna meg az érzelmi töltést.

Benj nem ismerte ezt a hátteret. Így meg sem kérdőjelezte a kapitány őszinteségét. A válasszal azonban nem érte be. Úgy érezte, a kapitány túl keveset tesz az ő barátjáért.

— Hogy tud tétlenül heverészni? — fakadt ki a fiú. — Lehet, hogy a kormányosai éppen most fulladnak meg.

— A levegőért még órákig nem kell aggódnunk. — Dondragmer nem sértődött meg. — Nem ugyanúgy lélegzünk, mint az emberek. Még ha a hidrogénkoncentráció a tudatos gondolkodás fenntartásához szükséges szint alá esik is, a szervezet működése nem szűnik meg. Igaz, senki nem tudja pontosan, meddig élünk levegő nélkül, mert ez nálunk egyénenként változó.

Benj előzőleg egyáltalán nem figyelt a másik képernyőre. Így most társaitól kellett megkérdeznie, történt-e valami rendkívüli. A megfigyelő közölte, hogy a különös kövekkel borított felszínen és a jégtócsákon kívül semmi új jelenség nem tűnt fel neki. A hiányzó helikopternek és pilótájának nem bukkant nyomára. Ha viszont — vélte — Ker< venser lezuhant volna, a balesetet valószínűleg látniuk kellett a hajóról.

Benj továbbadta a felvilágosítást Dondragmernek, aztán megkérdezte:

— Miért kutat Reffel ilyen közel a hajóhoz? Nem figyelték Kervenser lámpáit?

— De igen. Okosabbnak tűnt, ha innen kiindulva mindent végignézünk, ami azért is előnyös, mert így az önök állomása is teljesebb képet kap.

Kérem, közölje Reffellel, hogy repüljön nyugatra, míg éppen csak látja a híd fényeit, és onnan kezdje újra a kutatást.

Benj nem vesztegette az időt, hanem továbbadta a parancsot. Reffelt nyilván nem zavarta Benj földi akcentusa, mert a kis gép gyorsan nyugatra fordult.

— Hé, és a térképünkkel mi lesz? — morgott az egyik to< pográfus.

— Hallotta, mit kért a kapitány — válaszolta Benj.

— Hallottam valamit. Ha értettem volna ezt a karattyo< lást, tiltakozom is. Gondolod, hogy visszatérnek még erre a területre?

— Megkérdem Dondragmert — válaszolta szolgálatkészen a fiú, de a topográfus már dühösen elindult az ajtó felé. Easy elnevette magát. A többieknek is nagy erőfeszítésbe került komolyságuk látszatának megőrzése. Élvezték, hogy borsot törtek a tudósok orra alá. Benj azonban észre sem vette az oldottabb hangulatot: őt még mindig Beetchermarlf sorsa izgatta.

Dondragmer kijelentése a levegőhiány következményeiről némileg megnyugtatta, de a kilátás, hogy barátja befagyhat a jégbe, nem tűnt biztatónak. Még ha a Kwembly teste alatt lassabban zajlik is a folyamat, előbb vagy utóbb bekövetkezik. Hacsak…

A hő megolvasztja a jeget. A hő energia. A hajón van elég energia ahhoz, hogy orbitális pályára álljon a bolygó körül, viszont ezt az energiát nem lehet másra használni. A növényházban esetleg lehet valami fűtőtest, amit szétszerelve kivihetnének.

De nem. A meszklinitáknak nincs szükségük fűtésre. A bolygó inkább forró a számukra, semmint hideg. A Kwembly be szereltek ugyan fűtő- és hűtőberendezéseket, de az üzempróbák óta egyiket sem használták, mert csak az Alfa Zóna középső területeire való behatoláskor lesz rájuk szükség, vagyis jövőre, sőt talán még később. Az Esket sorsa felborulással fenyegette az eredeti tervet, és módosítani kellett az ütemezést is.

Hűtőszekrény. Energiapumpaként is felfogható. Elvben a legtöbb pumpa visszafelé is működhet. A hőt valahogy ki kell vezetni a hajón kívülre. De hogyan? Dondrag< mernek tudnia kell. Gondolt-e vajon már erre? Valószínűleg nem. A meszklinita kapitány persze nem buta, csak nincsenek földi tapasztalatai. A fizikát is az idegenektől sajátította el. Egy hőcserélő működési elve a Földön sem tartozik az alapismeretek közé.

Benj ilyenformán meggyőzte magát, hogy még akkor is érdemes próbálkoznia az ötlettel, ha ütődöttnek nézik érte.

Az állomás személyzetének azonban ezúttal nem volt kedve mosolyogni. Egyikük sem ismerte a Kwembly felépítését a kérdés megválaszolásához, s miközben az üzenet a bolygó felé suhant, csendesen átkozták magukat, amiért nem nekik jutott eszükbe a dolog. Mindnyájan türelmetlenül várták Dondragmer válaszát.

— A hűtőberendezés egyike a maguk szilárdtest elektromos készülékeiknek, amihez egyáltalán nem értek — kezdte a kapitány. — A próbák óta nem használtuk; nem volt rá szükség. Egyszerűnek tűnő szerkezet. A helyiségekben elhelyezett fémlapokat a rendszer lehűti. A hajó tetején és alján hurok alakban fémrúd fut végig. A tatnál lép ki a hajótestből, és a középvonaltól fél testhossznyira jobbra halad. A híd mögött fordul vissza, és a csatlakozóhüvelyen keresztül visszalép a hajóba.

Ez minden. A szál hőfokát innen nem tudom megállapítani. Gondolom, fel lehetne hevíteni, de nem szívesen szereltetném le, mert a hűtőberendezés használhatatlanná válhat.

— Talán más megoldás is akad — felelte Benj. — Keresek egy mérnököt, aki ismeri a rendszert. — Feleletre sem várva kifutott a szobából.

Egy mérnökkel tért vissza. A sztenniül nem tudók örömmel fedezték fel, hogy a mérnök se beszéli a meszkli-ni nyelvet, ezért Benjnek majd fordítania kell. Benj gyorsan bekapcsolta a mikrofont.

— Kapitány, a rögzítők nem mélyednek a hajófalba. A felület megsértése nélkül ki lehet húzni őket. Igaz, a visszahelyezéskor esetleg ragasztót kell használni a rögzítéshez. A taton el lehet vágni a rudat. Nem szuperkemény ötvözet, fűrésszel is boldogulm fognak. Miután levették a rudat, fel lehet fűteni, ha az energiadoboz egyenáramú kivezetőire csatlakoztatják. A konverterek beépített biztosítékai védenek a zárlattól. Mr. Katini?

— Így igaz — bólintott az alacsony, őszülő mérnök. Annak idején részt vett a hajó tervezésében és építésében, és egyike volt annak a nagyon kevés földinek, aki hosszabb időt töltött el a Meszklin szinte elviselhetetlen gravitációjú egyenlítőjén.

— Értem. — A meszklinita kapitánynak nem mindig sikerült a hangját az emberi fül számára hallható tartományban tartania. — Leszerelhetjük a rudat, és a konverter segítségével fűtőtestként használhatjuk a jég felolvasztására.

A konverter ettől még nem robban fel. Marad azonban két bizonytalan pont. Vajon vissza tudjuk-e majd kötni a rudat a rendszerbe a feladat elvégzése után? A ragasztóban nem bízom. Nem kockáztathatom a hűtőhálózat épségét. A Dhrawn közeledik a napjához, az idő tehát rövidesen melegre fordul.

Másodszor: ha a fém a jéggel érintkezik, vajon nem kerülnek-e veszélybe a jégbe vagy az olvadékba került társaim?

A mérnök azonnal válaszolt:

— A visszakötést nem lesz nehéz megcsinálni. Erősen össze kell nyomni a két fémvéget, s egy textildarabot kell ragasztani a kapcsolódási helyre. A ragasztóval valóban vigyázni kell, nehogy a két fémvég közé kerüljön, mert vezet.

A védőruhákban nem esik baja a társainak. Igen magas feszültségű áram kellene ahhoz, hogy egyáltalán megérez-zék, mert a meszkliniták testnedvei nem polárisak. — Kati-ni elhallgatott, várta Dondragmer válaszát. A többiek a képernyőt lesték. A kapitány földi nyelven előadott kérdései azokat is a képernyő elé csalták, akik — feladatuknak megfelelően — a többi képernyőt figyelték.

— Rendben — szólalt meg Dondragmer —, leszereljük a fémrudat, és megpróbáljuk fűtőszálként használni. Utasítom a személyzetet, hogy kezdjék el a rögzítőbilincsek kioldását. Az egyik kommunikátort felállíttatom odakint, azon figyelhetik, mint vágjuk át a rudat.

Ellenőrizzenek mindent, mielőtt bekötnénk á konverterbe. Lassan fogunk dolgozni, hogy hiba esetén idejében figyelmeztethessenek bennünket.

Nincs ínyemre a helyzet — nem szeretek olyan dolgokat csinálni, amelyeknek a kimenetelében bizonytalan vagyok. Nekem kell a parancsokat kiadni, és csak azt mondhatom, jó lett volna többet megtanulni a maguk tudományából és technológiájából.

Benj a másodperc töredékével előbb csapott le a mikrofonra, mint az anyja.

— Úgy hallottam, maga volt az első, aki megértette, mit jelent az igazi tudomány, és maga tette a legtöbbet a Főiskola beindításáért. Hogy érti azt, hogy többet is tanulhatott volna?

Easy közbevágott:

— Don, maga sokkal többet tud, mint én, és maga a parancsnok. Ha Katini az imént nem győzte volna meg, nem adta volna ki azokat a parancsokat. Hozzá kell szoknia ahhoz is, amit nem kedvel; megint valami újba ütközött. Ez a helyzet hasonló, mint ami ötven éve, jóval a születésem előtt történt, mikor hirtelen felismerte, hogy az általunk, idegenek által használt tudomány is tudás, ha más jellegű is, mint a meszklinitáké. Most pedig beleütközött egy újabb lénybe: senki, még egy parancsnok sem tudhat mindent, néha a parancsnokoknak is szüksége lehet tanácsra.

Fogadja el, Don, és nyugodjon meg!

Easy hátradőlt, és a fiára nézett, aki a szobában egyedül tudta követni anyja szavait. A fiú meglepettnek látszott.

Valaki felkiáltott:

— Hé! Mi történt a helikopterrel? Az összes szem Reffel képernyője felé fordult. Egy hosz-szú másodpercig csönd volt. Aztán Easy feleszmélt:

— Benj, jelentsd Dondragmernek. Én hívom Barlen< nant!