Csillagfény

IX ELLENTÉTES SZÁNDÉKOK

Az idő kitisztult a Telep fölött, az ammóniaköd is eltűnt az Alfa Zóna ismeretlen központi régióiban. A szél északnyugati szellővé csendesedett.

A csillagok erőszakosan pislogtak, de az átlátszó tető alatt dolgozó meszkliniták rájuk se hederítettek.

Barlennan éppen a laboratóriumban tartózkodott a Telep nyugati szélén.

Így Easy üzenete sem jutott el hozzá azonnal. A híreket írásban hozta Guzmeen küldönce, aki a parancs értelmében figyelmen kívül hagyta, hogy Barlennan megbeszélést tart. A küldönc a parancsnok élé csapta az üzenetet. A megbeszélés másik két résztvevője, Bendivence és Deeslenver kutatók, csöndben vártak, amíg Barlennan olvasott, testtartásuk azonban kíváncsiságról tanúskodott.

Barlennan kétszer is átfutotta az üzenetet, majd a küldönchöz fordult.

— Most érkezett?

— Igen, uram.

— Mennyi idő telt el Dondragmer előző jelentése óta?

— Nem sok, uram. Kevesebb, mint egy óra. A naplóban pontosan rögzítettük. Megnézzem?

— Nem olyan sürgős. Az utolsó hír szerint a Kwembly néhány órás sodródás után megfeneklett. Gondoltam, minden rendben megy, ha Guz nem küld több hírt. Befutottak a szokásos jelentések a szokásos időközökben?

— Nem tudom, uram, nem voltam szolgálatban. Ellenőrizzem?

— Nem szükséges. Egy darabig még itt maradok. Mond< ja meg a főnökének, több üzenetet ne küldjön utánam, csak gyűjtse őket.

— A küldönc eltűnt. Barlennan pedig visszafordult a tudósokhoz.

— Néha eszembe jut, nem lenne-e szükségünk jobb hírközlésre itt, a Telepen.

Bendivence vállrándításnak megfelelő mozdulatot tett.

— Éppenséggel meg tudnánk csinálni, amikor csak kívánja. Vannak jól működő telefonok a laborban. Az egész Telepet bekapcsolhatnánk, ha a fémet erre akarja felhasználni.

— Korai lenne. Maradjunk az eredeti fontossági sorrendnél. Tessék, olvassák el! A Kwembly befagyott, mindkét helikoptere eltűnt, pedig az egyik gép fedélzetén éppen működött a kommunikátor.

Deeslenver finom zümmögéssel nyilvánította ki meglepetését, és a táviratért nyúlt. Bendivence szó nélkül nyújtotta át. Deeslenver Barlennankoz hasonlóan kétszer átfutotta, mielőtt megszólalt volna.

— Ha a földiek legalább egy kicsit odafigyelnének, nyilván több információjuk is lehetne. Itt csak annyi áll, hogy Kervenser gépe nem tért vissza. Az őt kereső gép kommunikátora elhallgatott, a képernyő hirtelen elsötétedett.

— Egy lehetséges választ már tudok az utóbbira — jegyezte meg Bendivence.

— Gondoltam, hogy rájön — válaszolt a parancsnok. — A kérdés nem is az, hogy mi sötétítette el a képernyőt, hanem hogy miért éppen ott és akkor került rá sor. Reffel feltételezhetően használta a redőnyt. Jobb lett volna, ha ezt a trükköt még az Esket előtt találjuk ki. Sokat segített volna. Valamit biztosan meglátott, ami nem vágott egybe az Esket balesetének hivatalos verziójával. De mit? A Kwembly az Eskettől öt- vagy hatmillió kötélnyire feneklett meg. Talán az egyik léghajó kóborol arra, de miért? — Amíg a következő járat vissza nem tér Destigmettől, nem fogjuk megtudni — válaszolta Bendivence. — Engem viszont az érdekel, hogy miért nem előbb hallottunk Kervenser eltűnéséről. Miért kellett Reffelnek is kirepülnie, majd eltűnnie? Lehet, hogy Dondragmer túl későn jelentette a helyzetet az álloAiásnak?

— Nagyon kétlem — mondta Barlennan. — Emlékezzen csak, mit mondott a küldönc. Más üzenetek is érkeztek. Talán Guzmeen nem akart közvetlenül az eltűnés után küldöncöt szalasztani az üzenettel. Nem ítélte súlyosnak a helyzetet. Néhány perc alatt ellenőrizhetjük a dolgot.

— Vajon az űrállomás mindig azonnal és hiánytalanul közli velünk az információkat?

— Inkább cenzúráznak — fakadt ki Bendivence. — Ha a földiek úgy gondolják, a meszkliniták fele is eltűnhet, anélkül hogy tudnánk róla. Talán attól félnek, ha túl nagy a veszteségünk, kérnénk a hazaszállításunkat?

— Előfordulhat — ismerte el Barlennan. — Nem tűnik ugyan valószínűnek, de mennél inkább töröm a fejem, annál inkább szeretném végre ellenőrizni őket. Vajon megvitatják-e, mennyit kössenek az orrunkra?

— Gondolja, hogy ezt teszik? — kérdezte Deeslenver.

— Ki tudja? Mi sem voltunk egészen őszinték hozzájuk. De ha nem bizonyulunk velük egyenlőnek, a mi bajunk lesz. Csak azt tudnám, hogy tudatosság vagy egyszerű hanyagság rejlik a titkolódzásuk mögött. Volna ugyan egy mód az ellenőrzésre, de még nem akarom használni. Boldog lennék, ha tudnának ajánlani valami mást.

— Mi a maga ötlete? — kérdezte a két tudós egyszerre.

— Természetesen az Esket. Másképp nem tudjuk ellenőrizni, mit mondanak. Persze ez is sok időt venne igénybe. Napfelkelte előtt nem indíthatunk új járatot, tehát még 1200 órát várni kell.

— Ha felállítottuk volna azt a fényrelét, amit javasoltam… — kezdte Deeslenver.

— Túl kockázatos. Megláthatják. Nem tudjuk igazán, milyen érzékenyek a műszereik. Ki tudja, mennyit látnak fentről. Nagyvonalúan osztogatják nekünk ezeket a képküldőket, vagyis nem féltik ezeket tőlünk. Túl nagy az esélye, hogy a bolygó éjszakai oldalán minden felvillanó fényt észrevesznek. Ezért vetettem el az ötletét, Dee.

— Elektromos vezeték kiépítéséhez nincs elég fémünk — tette hozzá Bendivence. — Más ötletem nincs. Azt viszont ellenőrizhetjük, hogy érzékelik-e a fényeket.

— Hogyan?

— Megkérdezhetnénk őket, vajon meg lehetne-e keresni a helikoptereket helyzetjelzőik alapján. Barlennan átgondolta a javaslatot.

— Jó. — Elsőként hagyta el a térképszobát, és a Telep folyosóin keresztül a híradós szoba felé indult. A legtöbb folyosón félhomály uralkodott. Az expedíció szervezői nem takarékoskodtak a fényforrásokkal, de Barlennan annál inkább. A szobákat kivilágították, de a folyosókon épp hogy látni lehetett.

Mivel különösebb nehézség nélkül megfigyelhették a csillagokat, a meszkliniták úgy érezhették, mintha semmi sem függne a fejük fölött.

Alkatuknál fogva nem tartózkodnak szívesen olyan helyen, ahol bármi rájuk eshet. Még a tudósok is fel-felpillantottak menet közben, hogy a csillagok látványa megnyugtassa őket. A Meszklin napja — emberi nevén a Cygni-61 — a látóhatár alá került.

Barlennan többször nézett felfelé, mint előre. Az űrállomást kereste. Az objektum helyzetét irányfény jelezte, mely a felszínről negyedik fényrendű csillagnak látszott. Az állomás alig észlelhető elmozdulása volt a meszkliniták legjobb hosszú távú időmérője. Arra használták, hogy beállítsák az általuk készített és meglehetősen pontatlan ingaórákat.

Csillagok és állomás egy csapásra eltűnt, mikor beléptek a ragyogóan kivilágított kommunikációs szobába. Guzmeen, meglátva Barlennant, azonnal jelentett:

— Nincs újabb hír a repülőkről.

— Hány üzenet futott be Dondragmertől, mióta a Kwembly megfeneklett? Megállapították már, mikor tűnt el az első tiszt?

— Csak nagyjából, uram. A baleset tényét jelentették ugyan, de a pontos idejét nem határozták meg. Természetesnek tartottam, hogy az esemény közvetlenül előtte történhetett, ezért nem kérdeztem vissza rá. A két eltűnés egy órán belül következett be.

— És nem csodálkozott ezen?

— De igen, uram. Magyarázatom sincs rá. Azt gondoltam, ön döntse el, kérjünk-e tanácsot a földiektől. Bendivence közbevágott:

— Gondolja, hogy Don azért nem jelentette az első helikopter eltűnését, mert azt remélte, hogy ha az eltűnést és megkerülést egyszerre jelenti, csökkentheti a saját felelősségét?

Barlennan töprengően nézett a kérdezőre.

— Nem, nem hiszem. Dondragmerrel nem értünk mindig mindenben egyet, de vannak bizonyos dolgok, amiket egyikünk se tenne meg.

— Nem értem.

— Én igen. Nincs időm részletes magyarázatra. Dondragmer csak nagyon jó okkal nem jelentett volna. Nem hinném, hogy a késés az ő hibája. Guz, melyik földi adta le a jelentéseket?

— Nem ismerem mindegyik ember hangját, és gyakran nem is azonosítják magukat. Mostanában az üzenetek többsége földi nyelven érkezik, vagy a Hoffman nevű emberektől jön. Úgy tűnik, csak ezek járatosak igazán a sztenniben. Főleg a fiatalabbal kapcsolatban támadt az a benyomásom, hogy sokat beszélt a Kwembly vel. Úgy véltem, ha ennyi idő jut baráti beszélgetésre, semmi komoly nem történhetett.

— Köszönöm. — Barlennan a készülék elé lépett; az ügyeletes figyelő parancs nélkül hátrébb húzódott, A képernyő üres volt. A kapitány megnyomta a „figyelem” gombot, és türelmesen várt. Azonnal beszélhetett volna, mert a vonal végén azonnal bekapcsolják a vevőt, de Barlennan látni akarta, ki ül a figyelőhelyen.

A képernyőn megjelenő arc azonban ismeretlen volt a parancsnok számára. Még ötvenévnyi, emberekkel való ismeretség sem volt elegendő arra, hogy felismerje valaki gyerekét, bár egy földi nyilván azonnal meglátta volna a hasonlóságot. A fél évszázad nem nyújtott elegendő ösz-szehasonlítási lehetőséget. A Meszklinen összesen két tucat férfi landolt, nő egy sem.

Guzmeen viszont felismerte a fiút.

— Benj Hoffman beszél. Nincs új hír a Kwembly ről, mióta anyám felhívta magukat. A szobában épp nincs tudós vagy mérnök. Így technikai kérdéseikre várniuk kell a válasszal, míg hívom a megfelelő szakembert.

Vétel.

— Két kérdésem is van — szólalt meg Barlennan. — Az egyikre biztosan tud válaszolni. Milyen messze volt a második helikopter a Kwembly től, mikor elnémult az adója? A második kérdésem a földi technológiával kapcsolatos. Érzékelik-e a helikopter helyzetfényeit odafentről? Nyilván jó pár optikai eszközükről én még csak nem is hallottam. Vétel. ' Benj feltartotta az egyik ujját, és bólintott.

— Kervenser körülbelül tizenegy órája indult el a felderítőrepülésre.

Nem vették észre, hogy bármi baj érte volna. Nyolc órával később derült ki, hogy Kervenser nem tért vissza, a Kwembly pedig befagyott, Beetchermarlf és Takoorch a jég alatt rekedt. Pontosan nem tudjuk, hol lehetnek, de a hajótest alatt keresik őket. Az egyik tengerész, Reffel, elrepült megkeresni az első tisztet. Egy ideig a Kwembly közelében kutatott. Javasoltuk neki, hogy távolodjon el a hajótól. Úgy esett, hogy Reffel képernyőjét elég sokáig magára hagytuk. Egyszer csak felfedeztük, hogy semmi nem látszik rajta. Nem üres, mint kikapcsolt állapotban, hanem fekete, mintha levették volna a fényerőt. Ez minden.

Barlennan Guzmeenre és a tudósokra sandított. Tehát a földiek nem figyelték a képernyőt, mikor Reffel lecsapta a redőnyt. Fantasztikus, váratlan szerencse.

Benj folytatta:

— Nem tudjuk, mi történhetett. A képernyő kevéssel anyám hívása előtt sötétült el, tehát a két helikopter eltűnése között két és fél óra is eltelhetett.

Nem tudom, miért nem jelentették azonnal Kervenser balesetét és a fagyási. Azt gondoltam, a Telep is kapott jelentést a hajóról. Sokat beszélgettem Béetchermarlffal. Biztosan ismeri. Dondragmer egyik kormányosa. Vele tanácskozhat is az ember, nemcsak hallgathatja. Mikor eltűnt, az ő ügyére koncentráltam. Különben nem mindig ülök a kommunikációs szobában, nem is ez a munkahelyem. Csak akkor jövök át, ha Beetchcsel szót válthatok. Persze — folytatta a fiú — segít a nyelvismeretem is. Anyám bolondul a nyelvekért, tőle tanultam meg sztenniül. Tíz éve kezdte el, mikor apa először került kapcsolatba a Dhrawn-terwel. Nincs kizárva, hogy mostantól kezdve híradósmunkát fogok végezni. De már jön is Mr. Cavanaugh az egyik csillagásszal. Azt hiszem, Tebbets a neve. Ők fognak válaszolni a másik kérdésére.

A képernyőn egy másik arc tűnt fel. A sötét, széles vonások látványa meglepte Barlennant. Még nem látott szakállas földit, bár az emberi fejszőrzet egyéb variációihoz már hozzászokott. Tebbets kis hegyes háromszögforma szakálla egy meszklinita szemében óriási eltérésnek tűnt a többi földi fejhez képest. Barlennant érdekelte a dolog, de úgy vélte, udvariatlanság volna erről a jelenségről épp ezt a csillagászt faggatni. Jobb lesz később felvilágosítást kérni a bőbeszédű Benjtől.

A parancsnok megkönnyebbülésére az arcnyúlvány a legkevésbé sem akadályozta viselőjét a beszédben. Tebbets nyilván ismerte a kérdést, mert azonnal a tárgyra tért.

— Bármilyen mesterséges fényt észlelni tudunk innen, bár a nem felénk irányított reflektorokkal akad némi probléma. A szokásos felszerelést használnánk: fényerősítő mozaikokat és megfelelő objektívokat. Mit kíván, mit csináljunk?

A kérdés készületlenül érte Barlennant. Biztosra vette, hogy az emberek letagadják a lehetőségeiket.

— Gondolom, nem nehéz bemérni a Kwembly t. Jobban tudják, hol tartózkodik, mint én, és a híd fényei is világítanak. A két helikopter is ad fényjelzést. Szeretném, ha háromszáz kilométeres sugarú körben alaposan átvizsgálnák a környéket, aztán közölnék minden fényforrás pontos helyét Dondragmerrel is, velem is.

— Attól félek, én csak fények észleléséről beszéltem — mondta Tebbets. — A helyzetmeghatározás nem könnyű, főleg innen nem, de alighanem meg tudjuk oldani a problémájukat, feltéve, ha a helikoptereknek még égnek a lámpái.

— És a reaktorok? — kérdezte Barlennan. — Nukleáris reakciónál nem szabadul fel más energia, csak fény?

Mire a kérdése felért, Tebbets már elhagyta a helyiséget. Benj válaszolt helyette. Ez a dolog alapvető fontosságú volt a Terv szempontjából, ezért mindjárt az állomásra érkezése után alaposan elmagyarázták neki.

— A konverterek által termelt neutrínókat képesek vagyunk észlelni, de a forrás helyét nem tudjuk pontosan meghatározni. A műholdak észlelik ugyan a neutrínókat, de ezek gyakorlatilag kivétel nélkül a napból származnak. A Dhrawnból eredő és a saját sugárzás persze nem számottévő. A számítógépek mindenesetre figyelemmel kísérik a műholdak helyzetét és azt, hogy a bolygó közöttük és a nap között van-e.

Így megmérhetjük, hogy a bolygó egyes részei mennyi neutrínót nyelnek el. Remélhetőleg néhány éven belül rendelkezni fogunk a Dhrawn statisztikus röntgenképével. Talán egyszerűbb, ha azt mondom: legalább elképzelésünk lesz a bolygó sűrűségéről és belsejének felépítéséről. Tudja, még mindig vitáznak azon, vajon a Dhrawn csillag-e vagy bolygó, és vajon a hőtöbblet a bolygó közepén lejátszódó hidrogénfúzió vagy pedig felszínközeli radioaktivitás eredménye-e. Sajnos neutrínósugárzás alapján akkor se tudjuk megtalálni a helikoptereket, ha még működnek a konvertereik.

Barlennan ügyesen eltitkolta a hír fölött érzett örömét.

— Köszönöm. Nem lehetünk maximalisták. Amint kikapcsolta a készüléket, gondolatai már máshol jártak.

— Jobb is lehetne, de rosszabb is — jegyezte meg a két tudósnak. — Szerencse, hogy nem állítottuk fel azt az éjszakai fénytávírót: biztosan felfedezték volna.

— Nem feltétlenül — ellenkezett Deeslenver. — Az a csillagász csak azt mondta, hogy ha akarják, észlelhetnék a fényeket. Fogadok, hogy más dolgokkal vannak elfoglalva.

— Én is fogadnék, ha a tét nem volna túl nagy — válaszolt Barlennan. — Akárhogy is, most úgyse mernénk használni a fénytávírót, mert a legjobb műszereiket fogják erre irányítani. Mi kértük meg őket rá.

— De a Kwembly közelében fognak kutatni, vagyis tőlünk több millió kötél távolságban.

— Gondolja csak meg, mekkora mozdulatra volna szükség, hogy az optika egy másik részletet mutasson?

Deeslenver egy mozdulattal jelezte, hogy elfogadja a kapitány érvelését.

— Akkor vagy megvárjuk a napkeltét, vagy pedig kiküldünk egy speciális járatot, ha az Esketet úgy akarjuk hasz-, nálni, mint javasolta.

— Az igazi kérdés, hogy milyen gyorsan és megbízhatóanjelentik nekünk a földiek azt, amit úgyis tudunk. A léghajó mikor indul?

— Nem lesz az olyan hamar — mondta Bendivence. — Nem értek egyet magával a részletek dolgában: igenis számítanak. Nem hozhatják kapcsolatba velünk azt, amit az Esketen látni fognak. Az emberek nem buták, ezzel számolni kell.

— Egyetértek. Úgy kell intéznünk, hogy természetes jelenségnek tűnjön, amit látni fognak. Ne feledje, az emberek még nálunk is kevesebbet tudnak arról, hogy mi a „természetes” ezen a bolygón. Menjen vissza a kutatórészlegbe, és mondja meg mindenkinek, aki még berendezést akar vinni a Deedee fedélzetére, hogy előrehoztuk az indulást. Két óra múlva kész leszek a Destigmetnek szánt írásos üzenettel.

A tudósok eltávoztak. Barlennan csak most kezdte el felismerni, mennyire igaza van Bendivence-nek.

A „próbát” meg kell ejteni, az Esket rádiói pedig segíthetnek ebben. Az emberek már hosszú ideje nem is említették az Esket fedélzeti rádióinak létezését. Így a meszkliniták sokkal nagyobb mozgástérrel rendelkeztek ahhoz, hogy az emberek tudta nélkül létrehozzanak egy második Telepet.

Barlennan emlékezete szerint az egyik rádiókészülék a hídon maradt, egy másik a laboratóriumban, ismét egy a helikopterhangárban — a gépek „véletlenül” éppen rutinrepülésen voltak, mikor a „katasztrófa” bekövetkezett —, a negyediket pedig a növényházban szerelték fel. Ebből a helyiségből a berendezések nagy részét el kellett távolítani.

A helyzet minden tervezés és előrelátás ellenére nehézkes maradt; csak a legnagyobb elővigyázáttal lehetett megközelíteni a labort és a növényházat, és ez sok bosszúságot okozott Destigmetnek és első tisztjének, Kabremmnek. Többször kértek engedélyt a készülékek lerolózására, mióta ezt az eljárást feltalálták. Barlennan azonban nem engedélyezte, mert nem akarta az emberek figyelmét újra az Eskette vonni.

Most viszont két legyet is üthetnének egy csapásra. Ha mind a négy képernyő hirtelen elsötétül, erre biztosan felfigyelnek odafenn. A próba dönti el, mit titkolnak el jelentésükben az emberek.

Mennél többet gondolkodott a próba ötletén, annál jobbnak találta.

Barlennan harminc másodpercig boldog büszkeséget érzett, mikor betoppant Guzmeen küldönce.

— Uram! Guzmeen kéri, hogy azonnal jöjjön vissza a hírközpontba. Az egyik földi, Mersereau tűnt fel a képernyőn. Guz úgy véli, hogy a földinek izgatottnak kéne lennie, de nem az. Pedig jelentette, hogy az Esketen valami történik. Észlelték, hogy valami mozog a laborban!