Csillagfény

XII MANŐVEREK

A kapitány egyenesen a hídra tartott, mikor közölték vele, hogy Kabremm előkerült. Kis híján lebukfencezett a hajó-hidra vezető lépcsőn.

— Kabremm — dadogta. — Destigmet első tisztje? Az Esket ről? Itt? És a földi megfigyelők a maguk ernyőjén látták meg?

— Úgy hangzott, uram. Kabremm nem vette észre a kommunikátort, mi meg nem számoltunk azzal, hogy valamelyik földi esetleg az állomásról is meg tudja különböztetni a meszklinitákat.

— De mit keres erre Kabremm? A Dhrawn háromszor akkora, mint a Meszklin; van rajta elég hely. Megmondtam előre, hogy az Esket-terv előbb-utóbb zátonyra fut.

— Nem teljesen véletlen, hogy felbukkant a közelünkben, uram.

Kabremmnek nem jutott ideje a magyarázatra, de kihasználtuk a csoport kettéosztására vonatkozó parancsot, és eltüntettük Kabremmet a kommunikátor közeléből. Ahogy tudom, a patak már az éj leszállta óta árad. Körülbelül ötmillió kötélnyire lefelé nagyobb jégképződés kezdődött, vagyis nem túl messze az Esket től. A jégfolyó a forró vidékek felé tart. Az Esket, a bányák és a farmok éppen az útjába esnek.

— Farmok?

— Destigmet hívja őket így. Tulajdonképpen új Telep, hidroponikus tartályokkal. Afféle túlméretezett növényház, de nem kell olyan óvatosan kiegyensúlyozni, mint egy hajóét. Destigmet éppen azért küldte a Gwelf et Kabremm parancsnoksága alatt fölfelé, hogy választ kapjon, mire számíthat. Ők is a köd miatt szálltak le azon a helyen, ahol találkoztunk velük. Átrepülhettek volna fölöttünk, de akkor nem látták volna a patak medrét.

— Tehát éppen felettünk repültek el. Nem látták a fényeinket?

— Esetleg látták, de Kabremm nem akart az állomás kameráinak látómezejébe kerülni. Szerintem Kervenser és Reffel is velük találkozott, ezért kapcsolták be a redőnyzárat.

— A patak tehát északnak fordul, hiszen az Esket közelében halad el. — A matróz érzékelte, hogy Döndragmer ezúttal hangosan gondolkodik, és hallgatott. A kapitány magában motyogva tépelődött. — Vajon Barlennan is hallotta-e, mikor az a földi figyelő… valószínűleg Hoffman, csak ő ismer minket ennyire… Kabremm nevét kiáltotta. Ha igen, Bari azt hihette, hogy az Esketen valaki megfeledkezett az elővigyázatosságról. Az állomás és a Telep összeköttetését nem ismerjük. Úgy tudom, a földiek híradós felszerelése egyetlen teremben van, de az is lehet, hogy a képernyők nincsenek túl közel egymáshoz. Barl tehát vagy hallotta, vagy nem, hogy a terve kútba esett. Annyi bizonyos, hogy az egyik földi meglátta és felismerte az Es-ket legénységének egy tagját. Méghozzá élve és öt-hatmillió kábellel távolabb attól a helytől, ahol feltételezhetően meghaltak. Nem tudjuk, hogy egy földi mennyire biztos a felismerésében, mindenesetre azonnal Kabremmet szólította. Azt viszont tudom, hogy az emberek — akárcsak a meszkliniták — nem szeretnek balfácánnak bizonyufoi. Jó lenne, ha végre a földiek hallgatózása nélkül beszélhetnék a parancsnokkal. Barl persze nyilván eljátssza majd nekik, hogy mennyire meg van lepve.

— Nem az lenne a legjobb, ha ön is ezt a viselkedést követné? — kérdezte a tengerész.

— Nem tehetem. Már megmondtam az állomáson az embereknek, hogy a felderítőink egyik fele visszatért. Nem vennék be a mesémet. Szeretném ugyan elhitetni Hoffmannal, hogy tévedett, meg hogy nyilván Reffelt vagy Kervensert látta, de amíg mi sem találjuk meg legalább az egyiküket, ez képtelenség.

Vajon hogyan ismerte fel Hoffman Kabremmet? Színmintázat és a jellegzetes lábtartás, ügy, mint mi?

— Nem tudom, uram.

— Folytassa a munkát.

A matróz, miközben nekiállt a jeget vágni, megjegyezte:

— Ugye nem hagynak itt bennünket, csak mert rájöttek a turpisságra?

Megtehetnék, hiszen még űrhajónk sincs.

— Ezért rendelte el Barl az Esket-akciót — válaszolt Dondragmer. — Az emberek jó szándékú lényeknek látszanak. Úgy bízom bennük, mint magunkban. Mégsem tudhatjuk pontosan, hogyan viselkednek, ehhez túl rövid az élettartamuk. Ezért is szorgalmazta Barlennan, hogy mielőbb váljunk önellátóvá ezen a világon is. A földiek persze nem engedték volna a dolgot: azt szeretik, ha tőlük függünk.

— Tudom.

— A bányák megnyitása persze nagy lépés volt, a kormányozható léghajó pedig egyenesen győzelem, de hol vagyunk attól, hogy a konvertereiktől függetleníthessük magunkat.

A matróz intéssel jelezte, hogy érti, Dondragmer pedig végre-valahára felért a hídra. Türelmetlenül adásra kapcsolt.

— Igaz volna, hogy Kabremm előkerült?

— Igen. Nagyjából három órája Cavanaugh mozgást vett észre az Esket egyik ernyőjén. Néhány tárgyat látott átcsúszni vagy átgurulni a laboratórium padlóján, a kamera látómezejében. Egy órával később az elveszett repülő felkutatására kiküldött csoport találkozott egy meszklini-tával, akiről először azt hittük, hogy az egyik pilóta, de mikor közelebb került a kamerához, Kabremmet, az Esket első tisztjét ismertem fel benne.

— Tízezer kilométerre attól a helytől, ahol az Esket legénysége valószínűleg elpusztult?

— Úgy van.

— Elmondta ezt Barlennannak?

— Igen.

— Mit válaszolt?

— Nyugtázta a hírt.

— Meg se kérdezte, biztos-e ön abban, hogy Kabremmet látta?

— Nem.

— Én viszont szeretném tudni. Mennyire ismerte Kabremmet? Biztos abban, hogy őt látta?

— Jól ismertem, de nehéz volna meghatározni, hogyan azonosítottam.

Egész egyszerűen megkülönböztethető a többiektől. Más a színmintázata, testtartása, mozgása. Jellegzetes, akárcsak a magáé vagy Benjé.

Aucoin Barlennant hívta.

— Van valami elképzelése, kapitány? Barlennan megfontoltan válaszolt:

— Az Esket is, a Kwembly is értelmes lények fogságába esett. Más magyarázatot nem tudok. Kérem, sürgősen figyelmeztessék Dondragmert.