Csillagfény

X BONYODALMAK

A küldönc nehezen követte Barlennan hirtelen irányváltoztatását.

— Tud részleteket?

— Nem tudok, uram. A földi megjelent a képernyőn, és minden teketória nélkül ezt mondta: „Közöljék a parancsnokkal, hogy valami történik az Esketen.” Guzmeen azonnal önhöz küldött, nem hallottam többet.

— Pontosan ezt mondta? A mi nyelvünkön beszélt?

— Nem, emberi nyelven.

— Tehát nem tudjuk, hibázott-e valaki, és meglátták-e odafentről.

— Nem hiszem, uram. A földiek biztosan felismerték volna a meszklinitákat.

Mire Barlennan megérkezett a híradósszobába, Boyd Mersereau arca már eltűnt a képernyőről. A parancsnok gyanakodva nézett Guzmeenre.

Boyd Mersereau gondolatai a Dhrawn körül jártak, de messze az Esket től. És akadtak izgalmak jóval közelebb is.

Hogyan nyugtassa meg Aucoint? A tervezési főnök feldühödött azon, hogy a Dondragmer és Katini, illetve a parancsnok és Tebbets közötti megbeszélés az ő háta mögött folyt le. Leginkább a fiatal Hoffmant hibáztatta, mert be lekotnyeleskedett az ügyekbe. Easyt persze nem bánthatta meg: ő a rádiós csoport legnélkülözhetetlenebb tagja. Ezért aztán minden dühét Mersereau-n és a többieken töltötte ki.

Boydot az efféle dühkitörés nem nagyon izgatta. A hivatalnokok lecsitítását már évek óta úgy tekintette, mint a borotválkozást: időigényes, de nem kíván teljes figyelmet. A Kwembly ügyét azonban nagyon különösnek találta. Az eltűnt meszkliniták ugyan nem voltak a barátai, de elég tisztességes volt ahhoz, hogy balesetük éppúgy nyugtalanítsa, akár az embereké.

Más hajó is került már bajba, de előbb-utóbb mindegyik kimászott belőle. Ha hagyják, Mersereau rendszerint elmerült a kutatásokkal kapcsolatos kérdésekben, és ritkán idegesítette magát.

Csakhogy ezúttal nem hagyták. Benj Hoffnian erős érzelmeket táplált magában a dologról, és ezt környezetével is éreztetni tudta. Még hallgatás közben is áradt belőle a neheztelés, a szorongás. Boyd azon kapta magát, hogy már ő is a két kormányos szemszögéből vitatja meg Dondragmerrel a kiolvasztási tervet vagy egy újabb árvíz lehetőségét, nem pedig tárgyszerűen, a földieket jellemző hivatásos hűvösséggel. Idegesítő dolog.

Kutatási szempontból Beetchermarlf, Takoorch, sőt Kervenser ügye is részletkérdés; az igazi probléma a legénység túlélése. Benj, akár csendesen ült mellette, akár közbeszúrt egy-egy megjegyzést, valahogy mindig elérte, hogy Boyd objektivitása érzéketlenségnek látsszon. Mersereau ez ellen nem tudott védekezni. Easy látta, mi történik, de nem avatkozott közbe, mivel maga is osztotta fia érzéseit. Körülbelül huszonöt évvel ezelőtt ő is került hasonló helyzetbe, mikor szerencsétlen hibák egybeesése folytán személyzet nélküli kutatóhajójával egy nagynyomású, forró bolygón rekedt.

Boyd elgondolkodott. Alig hallotta a másik megfigyelő kiáltását.

Felkapta a fejét. Már ő is meglátta, hogy valami mozog az Esket laboratóriumát mutató képernyőn. Boyd gyorsan csatornát váltott, elhadarta a tényt a Telepnek, és visszakapcsolt a Kwembly hullámhosszára.

Meg sem várta az üzenet vételének visszaigazolását. A Kwembly foglalkoztatta, el is feledkezett az egészről.

Benj még ennyi figyelmet se szentelt az Esketnek. Az a hajó jóval az ő érkezése előtt szenvedett balesetet. Így még a név sem jelentett sokat a számára, bár anyja gyakran nevezte barátainak Destigmetet és Kabremmet.

Easy viszont azonnal átült az „elveszett” hajót mutató ernyőkhöz. Az univerzum többi részét agya hátsó zugaiba száműzte.

Az űrállomás megfigyelője annyit látott, hogy két tárgy, egy kábel- vagy kötélorsó és egy rövid csődarab gurult át a kutatórészleg padlóján.

Akár guríthatták is őket, bár életjelet hónapok óta nem észleltek a hajón.

Előfordulhatott tehát, hogy az Esket megdőlt. A földi megfigyelő mindenesetre úgy vélte, hogy képtelenség megemelni ezt az óriási járművet.

Barlennan idegesítő dilemma elé került. Talán Destigmet legénységének egyik tagja feledkezett meg az óvatosságról? Vagy helyes volna a földiek feltételezése, és a mozgásnak csakugyan természetes oka volt?

Barlennan nem szeretett találgatni.

Az viszont tény, hogy az üzenetet azonnal továbbították neki.

Mersereau sem tudta értelmezni az eseményeket.

— Easy! — fordult Boyd az asszonyhoz. — Úgy látszik, meggyőztük Dont.

Rádiót is küld a hatfős mentőcsapattal. Ellenőrizni akarja, mennyire pontosan becsülte fel Reffel lezuhanásának helyét. Reméli, hogy azt is meg tudjuk állapítani, hol hallgatott el a helikopter rádiója. Átvenné ezt a dolgot, míg utánajárok?

— Szeretném figyelni az Esket et. Benj viszont felmehetne az adatokért, ha el tudna szakadni a képernyőtől. — A fiú bólintott és elindult. Sokáig elmaradt, és kedveszegetten tért vissza.

— A térképészek örömmel odaadják a rögzített vázlatot Reffel repüléséről. A lezuhanás helye azonban nincs bejelölve, mert a térkép csak a hajó közvetlen környékét ábrázolja.

Mersereau elégedetlenül felhorkant:

— Megfeledkeztem róla. — Visszafordult a mikrofonhoz, hogy a nem éppen biztató információt közölje Dondragmerrel.

A Kwembly kapitánya nem lepődött meg. Stakendeevel már meg is vitatta a mentőcsoport teendőit.

— Azt hiszem, az embereknek igazuk van a rádióval kapcsolatban — jegyezte meg a kapitány. — A készülék kellemetlenül nehéz, meg nagy baj volna, ha elvesztenénk, de a maguk biztonságát növeli. Továbbra is aggódom az ujabb árhullám miatt. A földiek sem tudnak határozott előrejelzést adni. Azzal egyetértenek, hogy olvadásos időszak köszönthet ránk. A rádión közvetlenül figyelmeztethetik magukat, és maguk is rajtuk keresztül léphetnek kapcsolatba velem, ha találnak valamit.

— Azon töprengek, vajon mit tegyek, ha közelít az árvíz. Ha a hajó közelében vagyunk, megpróbálunk visszatérni, ahogy lehet, de ha eltávolodnánk, azt hiszem, hogy a völgy északi oldala felé vesszük az irányt. De mi lesz, ha épp félúton rekedünk meg? Ha túlélnénk is az árvizet, a hajót tőlünk egyévnyi járásra sodorja a víz!

— Ezen is törtem a fejem — válaszolt a kapitány —, de nem tudok rá válaszolni. Ha a Kwembly t még egyszer elsodorja a víz, a hajó valószínűleg összetörik. Nem tudom eldönteni, vajon áldozzunk-e időt a Kwembly kiolvasztásának megkezdése előtt arra, hogy a növényház egy részét áttelepítsük a völgy oldalába. Nagyon jó, amit a völggyel kapcsolatban mondott. Előfordulhat, hogy a készülék nemcsak magának lesz hasznára, hanem nekünk is. Meg fogom oldani a dolgot. Induljon!

Minél előbb végzünk a kereséssel, annál kevesebbet kell aggódnunk az árvíz miatt.

Stakendee intett, és a kapitány öt perc múlva figyelte, mint bújnak elő a csoport tagjai a főzsilipből. A kommunikátor groteszk külsőt kölcsönzött nekik; a tíz centiméter széles és harminc centiméter hosszú műanyag dobozt hordágyként cipelték. A másfél méteres rudakat a negyvenöt centiméter hosszú meszkliniták testén elhelyezett igához erősítették. A rudakat és igákat a faanyagok meszklini megfelelőiből rögtönözték, volt a raktárakban bőven.

A mentőcsoport tagjai megkerülték a Kwembly orrát, és egyenesen nyugat felé indultak. Dondragmer tekintete néhány percig követte őket, amint lámpáik fényében a kövek között kanyarogtak, de aztán más dolgokra kellett fordítania a figyelmét, miközben a kintiek még sokáig a hajó látóterében rótták útjukat.

Hosszúkás figurák nyüzsögtek a törzsön, hogy leszereljék a fémrudat.

Dondragmer nem szívesen adott efféle parancsot; de felmérte az esélyeket, és miután döntött, természetéből fakadóan a továbbiakban már nem emésztette magát. Ahogy a legtöbb földi paranoidnak tartotta a drommikat, a meszkliniták határozatlannak tekintették a földieket. Miután a döntést meghozta, s a parancsot is kiadta, Dondragmer már csak arra ügyelt, hogy minimális kár keletkezzen a hajótestben. Nem látta azt a pontot, ahol a rúd két vége előbújt a törzsből. Valamivel később ki kell mennie oda, hogy ellenőrizze a munkát. Esetleg kivihetné az egyik adót és ráhagyná a földi mérnökökre, ügyeljenek azok a műveletre. Az egyperces várakozási idő miatt persze az állomásról nemigen tudnák megelőzni a komoly hibákat.

Jobb lesz a bontást Praffenre hagyni. A probléma, amit a kapitány Stakendee-nek említett, fontosabb volt. A növényházat nem nehéz leszerelni, és a kiolvasztás menetrendjének megzavarása nélkül is tudna dolgozókat küldeni a szállításra; de ha akkor támad egy árvíz, amikor már a hegyoldalig eljutottak a készletek, a dolgok a Kwembly re nézve kellemetlenül sülhetnek el. A növényház zárt rendszer volt, az energiát a konverterekből kapta. Annyi növény tenyészett benne, hogy a legénység levegőszükségletét éppen fedezte. Ha többet nevelnek, nem akad elég meszklinita a növények gondozására. Talán el lehetne különíteni a rendszer egy részét, a többit itt hagyni, aztán mind a kettőt addig szaporítani, míg az egész legénységet el tudják látni, ha a körülmények különválasztják őket.

Tartályokat kialakítani nem nehéz, de a kultúrák gyökereztetése elhúzódhat.

Bizonyos szempontból szerencsétlen dolog volt az űrállomás bekapcsolása a Telep és a Kwembly hírközlésébe. Az Esket fő feladatként éppen azt kapta, hogy módosítsa a növényház régi szisztémáját, vagy fejlesszen ki egy újat, amely nagyobb közösséget is el tud látni. Amennyire Dondragmer tudta, már hónapokkal ezelőtt elkészülhettek volna a feladattal.

Gondolatait a kommunikátor szakította félbe:

— Kapitány! Itt Benj Hoffman. Megkérhetnénk, hogy állítsa fel az egyik adót odakint úgy, hogy láthassuk a kiol-vasztást?

— Szívesen — válaszolt a kapitány. — Az előbb éppen azon gondolkodtam, talán jó lenne, ha mérnökeik is figyelnék az akciót. — Mivel a Dhrawn felszínén az adó csak kétszázötven kilót nyomott, könnyedén csúsztatta végig a fedélzeten, és néhány másodpercen belül sikerült jó pozícióba állítania. A fiú válasza hatvannégy másodperc múlva jött meg:

— Köszönjük, kapitány, nagyon jó a szög. Látom a talajt a hajó jobb oldalán, a főzsilipet is és azokat, akik a hajó mellett dolgoznak, Kicsit nehéz a távolságot felbecsülni, de tudom, mekkora a Kwembly és mekkora egy meszklinita. Így szerintem a lámpák ötven,méterre világíthatják meg a jeget a zsilipen.túl.

Dondragmer meglepődött.

— Én legalább háromszor olyan messze látok, még akkor is, ha maga más számrendszerben számol. Remélem, hogy az állomáson nemcsak ezt az egy képernyőt figyelik. Szeretnék szoros kapcsolatban maradni a keresőcsöporttal is, amely éppen most indult útnak. Azok után, ami Reffellel történt, értük és á készülékért is aggódom.

Miközben ezt elmondta, Dondragmer a tulajdon lelkiismeretével is vitázott. Úgy vélte, Reffel szándékosan ro-lózta le a készülékét, bár az okát annyira sem ismerte, mint Barlennan. Másrészt nem értett egyet az Esket-akció titokbán tartásával, és bár szándékosan nem akart ártani Barlennannak, korántsem lett volna ellenére, ha lelepleződik a dolog.

Annak is megvolt az esélye, hogy Reffel tényleg bajba került, hiszen már gyalogszerrel is visszaérkezhetett volna. Kervenser eltűnésére sem talált elfogadhatjó indokot.

— Mind a négy képernyő előttem van — érkezett meg Benj hangja. — Jelenleg egyedül ellenőrzöm őket, de a helyiségben rajtam kívül is tartózkodnak emberek. Anyám az Esket képernyőit figyeli. Említették már önnek, hogy mozgást észleltünk az Esketen? Mr. Mersereau éppen most veszekszik dr. Aucoinnal. (Barlennan sokat adott volna azért, ha hallhatja ezt a mondatot.) Körülbelül tíz kutatónk van még a szobában, de egyiküket se ismerem túíl jól. Az eltűnt Reffel képernyője még mindig üres. Öt matróz dolgozik abban a helyiségben, ahol a Kwembly negyedik adója van, sajnos nem tudom megállapítani, éppen mit csinálnak. A keresők haladnak tovább. Az ő lámpáik korántsem olyan erősek, mint a Kwembly n lévők. Ha baj történik, aligha figyelmeztethetném őket idejében.

— Szólna nekik erről? — kérdezte Dondragmer. — A vezetőt Stakendee-nek hívják. Nem beszéli a földi nyelvet. Attól tartok, mikor a kutatást terveztük, adottnak vettem, hogy az adó előre figyelmeztetheti őket a veszélyekre.

A fiú válasza jóval többet késett, mint a szokásos várakozási idő.

Valószínűleg az üzenet nyugtázása nélkül teljesíti a kérést. A kapitány elhatározta, nem hozza szóba a dolgot — Hoffman nagyon fiatal még.

— Beszéltem Stakkal, és megmondtam neki, amire kért. Megígérte, hogy vigyázni fog, de még nincs messze a Kwembly től, nem jutott ki a kövek közül. Azt hiszem, még a feltérképezett körzetben mozog, bár nem tudnám megkülönböztetni ennek a sziklakertnek egyik négyzetméterét a másiktól.

Hol sima a jég, hol kövek állnak ki belőle, máskor hómező, jég nélkül.

Fogalmam sincs, hogy fogják a környéket tüzetesen átvizsgálni. Még ha felmásznak is a környék legmagasabb kövére, akkor is marad holttér.

— Figyelembe vettük a dolgot, mikor a mentőcsoportot kiküldtük — válaszolt Dondragmer. — Igazán hatékony kutatás a kövek között jóformán lehetetlen, ha az eltűntek halottak vagy magatehetetlenek. De kissé fentebb sziklafennsík következik, és Kerv meg Reffel remélhetőleg tudnak válaszolni a szólongatásra. Éjszaka sokkal távolabbról lehet hallani valakit, mint látni. Aztán meg az, ami a balesetüket előidézte, talán nagyobb, könnyebb lesz észrevenni.

— Ha újabb csoport eltűnésének árán találjuk meg azt a dolgot, nem hiszem, hogy előrébb jutottunk volna.

— De igen. Megtudjuk, mi történt.

A kapitány megvárta, míg Benj kilép a vonalból, majd lement a légzsiliphez, és védőruhát öltött. A rámpákon át visszament a hídra, és kioldotta a hajó tetejére nyíló légzsilipet. Belemászott a tizenhárom és fél liternyi folyadékba. A fedő saját súlya alatt lecsukódott fölötte. Követve az U alakú, ammóniával feltöltött cső hajlatát, kijutott a szabadba.

A sima műanyag hajótest mindenhol lefelé hajlott, kivéve a tat irányában. Így kissé szédült, de már régen megtanulta, hogyan küzdje le tériszonyát. Ollói egyik kapaszkodótól a másikra röppentek, amint hátrafelé tartott. A rögzítőcsapokat valóban könnyen ki lehetett húzni; kivéve ott, ahol a rúd áthatolt a hajótesten. A hegesztés és forrasztás művészetéhez Dondragmer csak elvben értett; azt azonban tudta, hogy meg kell hagyni egy kiálló csonkot.

Óvatosan kiválasztotta a vágások helyét. Két matróz fűrészelni kezdett.

A többieket figyelmeztette, hogy ne legyenek útban, mikor a rúdvégek felszabadulnak. Az elképzelés szerint a munka végeztével a rudat a főzsilip oldalán kellett leengedni a felszínre, de Dondragmer óvakodott a súlyoktól, és tudatában volt, hogy a rúd esetleg nem várja meg, míg leengedik. Még egy meszklinita is megbánná, ha alákeveredne, akármennyire gyengének tűnik is számára a Dhrawn gravitációja.

A munka majdnem egy óráig tartott. A kapitány szerette volna tudni, mi van a keresőcsoporttal, de még ellenőriznie kellett a kiolvasztás egy másik összetevőjét is. Visszament a hajóba, és felkereste a laboratóriumot, ahol Borndender egy konvertert készített elő a művelethez. Tulajdonképpen kevés dolga akadt; a doboz két végén lévő polarizált foglalatok egyenáramot adnak, ha a rúd két végét sikerül bemanőverezni a lyukakba.

Bármilyen változtatásra van szükség, azt inkább a rúdon kell elvégezn, semmint a konverteren. Csak egy percbe tellett, míg a tudós mindezt elmondta a kapitánynak.

Dondragmer visszament a hídra. Benj jelentése fogadta:

— Stak szerint a folyóágy érezhetően hegynek felfelé fut, mert több métert emelkedtek a Kwembly elhagyása óta. — A nyomásváltozás — gondolta Dondragmer — a védőruhában sokkal inkább érzékelhető. Még a hajótestre való felmászás közben is változott a ruha feszessége. A folyó, amely a Kwembly t sodorta, még a Dhrawn gravitációját tekintve is nagy esésű lehetett. — Az egyedüli lényeges változás — folytatta Benj — a talaj tekintetében tapasztalható. Már sziklaágyon, befagyott tócsák között haladnak.

— Köszönöm, Benj. Jutottak már valami eredményre a meteorológusaik?

A fiú kuncogott.

— Attól tartok, semmire. Mr. McDevitt nem is mer nyilatkozni. Tudnia kell, hogy a Földön is évszázadokba került, mire megbízható tíznapos előrejelzéseket tudtak készíteni, pedig ott csak egy variációs összetevővel kellett számolni, a vízzel. Az egész bolygót megfigyelhették. Aki azt képzeli, hogy egy akkora bolygóra, mint a Dhrawn, néhány év alatt megbízható időjárási előrejelzést lehet kidolgozni, miközben zsebkendőnyi területét ismerjük, ráadásul két változóval és ötventől ezer Kelvinig terjedő hőmérséklettel kell számolnunk, a csodákban hisz. McDevitt szerint örülhetünk, hogy az időjárás nem produkál jégmezőket, melyek hirtelen mocsárrá változnak, és kétméteres viharokat, alattuk levegővel és vagy negyven más dolgot, amelyeket a komputere kidobott, ha egy-egy összetevőt megváltoztatott. Mókás volt nézni, miként csitítgatja dr.

Aucoin. Általában fordítva történik.

— Úgy tűnik, szórakoztatja a dolog — válaszolt a kapitány.

— Ó, hogyne! Dr. McDevittet egyébként nagyon érdekli, hány métert ment felfelé Stakendee csoportja… Várjon! Valami történik Stak ernyőjén.

— Dondragmer lábai megfeszültek. — Lássuk csak. Igen, Stak összes emberét látom, egy kivételével, ő pedig biztosan a készülék végét cipeli, mert az adó még mozog. Egy másik fény van elöl. Erősebb, mint ami náluk van, de ilyen távolból nem tudom pontosabban megállapítani. Nem biztos, hogy Stak emberei is látják, bár maga mondta, hogy a meszkliniták szemei jobbak, mint a kamerák. Igen, Stak is látja, és a csoport megállt. A fény is mozdulatlan. Semmit sem hallok, amit értelmezhetnék. Letették az adót, és előremennek. A hátukat látom. A talaj kopár, itt-ott jégtócsa. Szikla nincs.

Stak emberei eloltották a lámpáikat. A másik fény kivételével semmit sem látok. A képernyő világosodik, de szerintem csak a kamera reagál a fényviszonyokra. Semmit nem látok körülötte. Az idő ködös. Egy pillanatra sötét van, nem, újra látok. Nyilván a csoport egyik tagja ágaskodott fel, hogy jobban lásson — felvillant a sziluettje. Most valami fütyülést hallok, de a szavakat nem értem. Stak emberei újra meggyújtják a lámpákat. Ketten a készülék felé jönnek, felemelik és előreviszik. Az összes fény előttem van, jól látok. Ködöt fúj a szél. Az új fény is fenn van, a ködben. Még mindig nem tudom felmérni a távolságát. A talaj teljesen jellegtelen; a kopasz sziklaháton hat meszklinita kúszik a lámpákkal. Most nagyon halványan úgy tűnik, mintha mozogna valami az új fény körül.

Meglehet, hogy egy helikopter jelzőfénye. Nem tudom, milyen magasan vannak a fények a talajtól, mikor a gép a földön áll.

Most világosabb, igen, mozog valami. Felénk jön, fekete folt a ködben.

Lámpa tehát nincs nála. Akkora lehet, mint egy meszklinita. Talán Kervenser az vagy Reffel.

Igen. Majdnem biztos vagyok benne, hogy meszklinita közeleg, de még túl messze van, nem ismerem fel. Nem is biztos, hogy megismerném. A többiek felé mennek. Beszélgetnek, halkan ahhoz, hogy értsem. A csoport kavarog, senkit nem ismerek közülük. Ha egy kicsit közelebb jönnének, megkérdezhetném, ki az, de azt hiszem, hamarosan úgyis jelentkeznek.

Most mind a kamera felé jön. A csoport szétszakádozik. Ketten éppen a készülék előtt állnak, Stakendee és a jövevény…

Egy hang szakította félbe Benj beszámolóját. Hallatára Easy is felkiáltott:

— Kabremm! Hol az ördögben volt ilyen sokáig?