Csillagfény

II A PÁHOLY

Rádióhullámon suhanó hangja átszáguldott a Dhrawn sűrű, gyorsan ritkuló atmoszféráján. Az űrben egyre gyengült, de fél perc elteltével még mindig elég erős volt ahhoz, hogy egy háromméteres tányérantenna felfogja. Az antennát a kézi súlyzóhoz hasonló objektum egyik végén helyezték el, egy száz méter széles, harminc méter magas henger tetején.

Az egész szerkezet lassan forgott a „súlyzó” középpontja körül.

A jelek az antennában áramot gerjesztettek, az áram egy gombostűfej nagyságú kristályban gyűlt össze, amely rezgésbe hozott egy megdöbbentően régimódi, dinamikus hangszórót. A hangszóró egy szobában állt. Tizenöt ember tartózkodott a helyiségben. Harminckét másodperccel azután, hogy Dondragmer beszélni kezdett, hangját tizenöt ember közül hárman meghallották. Mivel a kapitány nem tudhatta, ki lesz a szobában, az emberi nyelvet használta, nem pedig a sajátját.

— Jelentés a Kwembly ről. Két és fél órája megálltunk a szokásos karbantartásra és átvizsgálásra. A nyugati szél a megállás idején 200 kötél sebességű, lehetett, az ég egy része borult. Nem sokkal azután, hogy munkához láttunk, a szél 3000 kötélre fokozódott.

Az egyik hallgató arcán zavart kifejezés jelent meg. Társa észre is vette.

— Egy meszklini kötél hetven méter, Boyd — mondta halkan az utóbbi. — A szél sebessége nyolc kilométerről több mint százra nőtt.

— Köszönöm, Easy. — Tovább figyeltek.

— Egyre sűrűsödő ködben vagyunk. Nem merek úgy mozogni, ahogy terveztem. Köröket írunk le, nehogy a lánctalpak befagyjanak. A kutatók szerint a köd anyaga túlhűtött ammónia, a környék felszínét vízjég borítja.

A kutatóknak ugyan nem jutott eszébe, én viszont feltételezem, hogy a köd meg fogja olvasztani a jég egy részét. Ez a jármű elvileg úszni is tud, és bár nem hiszem, hogy a felszín mélyen megolvadna, érdekelne, vajon mi történik, ha a lánctalpak befagynak. Soha nem törtem rajta a fejem, de nem lenne biztató perspektíva, ha a hajót kézi erővel kellene kivágni a jégből.

Én magam szereltem össze, tudom, hogy ehhez nincs is eszköz a fedélzeten. Csak azért jelentkeztem, hogy közöljem, esetleg sokkal tovább kell itt maradnunk, mint terveztük. Tartom a kapcsolatot. Ha befagyunk, örömmel fogadok minden javaslatot arra, hogy mivel kössem le a kutatók agykapacitását. Máris elvégezték a kitűzött feladatok egy részét.

— Köszönöm, Don — válaszolt Easy. — Készenlétben leszünk.

Megkérdezem a megfigyelőinket és meteorológusainkat, fel tudják-e becsülni a ködfelhő nagyságát és azt, hogy meddig tarthat. Talán van már hasznosítható anyaguk, elvégre maguk már legalább egy napot töltöttek az éjszakai oldalon. Talán még fotóik is lesznek; nem ismerem pontosan a műszereik érzékenységét. Hamarosan jelentkezem.

A nő kikapcsolta a mikrofont, és a többiek felé fordult, míg szavai a Dhrawn felé száguldottak.

— Bárcsak meg tudnám ítélni a hangjából, aggódik-e vagy sem! — szólalt meg. — Valahányszor új helyzettel kerülnek szembe azon a bolygón, azon töröm a fejem, vajon nekünk hogy volt merszünk elküldeni őket oda, nekik meg honnan volt hozzá bátorságuk, hogy odamenjenek.

— Nem kényszerítettük és nem is csaptuk be őket, Easy — válaszolt egyik társa. — Kizárt dolog, hogy egy meszklini-ta, aki élete nagy részét tengerészként töltötte, és bejárta bolygója egyik féltekéjét, ne lenne tisztában a felfedezés kockázatával. Még akkor sem tudtuk volna őket átrázni, ha akartuk volna.

— Az eszem tudja, Boyd, de a gyomrom nem veszi be. Mikor a Kwembly alig nyolcszáz kilométerre a teleptől beragadt a homokba, mire kiásták, a csikorgástól lejött a fogzománcom. Mikor pedig Densigeref Smojját szakadékba sodorta a sárcsuszamlás, egyedül én támogattam Barlennan döntését, hogy kiküldi menteni az egyik tartalék hajót. Mikor az Esket legénysége, köztük néhány jóbarátom eltűnt, megpróbáltam Alant és Barlennant meggyőzni, hogy segítséget kell küldenünk. Ma is úgy vélem, hogy rossz döntést hoztak. Tudatában vagyok annak, hogy meghatározott feladatunk van, és a meszkliniták is tudták, mit kockáztatnak, de mikor egy hajó bajba kerül, mindig elképzelem a helyzetüket, és ha a mentés kérdése felmerül, általában a legénység oldalán vagyok.

Boyd Mersereau kuncogott.

— Ne aggódjon, Easy. Éppen emiatt alkalmas arra, amit csinál. Kérem, tartsa észben, hogy hiába nem értünk egyet Barlennannal vagy valamelyik emberével, még mindig tízmillió kilométerre és negyvenszeres gravitációra vagyunk tőlük. Az tehetik, amit akarnak. De ha ilyen vitára kerül sor, nagyon előnyös számunkra, ha valaki őket képviseli idefenn. Ne változzon meg, kérem!

— Hm. — Elise Hoffman nem mutatott csalódottságot vagy megkönnyebbülést. — Ib is mindig ezt mondja, de ő elfogult. Nem lehet adni rá.

— Köszönöm, Easy — vágta el a beszélgetést Dondragmer válasza. A saját nyelvét használta, amit a két férfi nem nagyon értett.

— Örülni fogok minden adatnak, amit a megfigyelőiktől kapok.

Egyébként ezt az egészet nem szükséges elmondania Barlennannak, csak ha nagyon akarják. Még semmi baj nem történt, és van neki épp elég dolga.

A kutatási javaslatokat a kettes készüléken adják, egyenesen a laboratóriumba; ha én közvetítem, még összekeverem. Most végeztem, de hagyok ügyeletest mind a négy rádió mellett. A hangszóró elhallgatott, Aucoin, a harmadik hallgató pedig felállt, és Easyre nézett, hogy az fordítson neki.

— Ez munkát jelent — kezdte, miután végighallgatta a nőt. — Vannak hosszabb programjaink, amelyeket későbbre tartogatunk a Kwembly nek, de ha Dondragmer sokáig egy helyben toporog, jobb, ha utánanézek, melyik lenne nekik a legmegfelelőbb. Amennyire a szavaiból kivehető, nem bízik abban, hogy hamarosan elindulhat. Lemegyek a bemérőkhöz, és csináltatok velük Dondragmernek egy igazán pontos műholdas helymeghatározást, aztán átmegyek a meteorológusokhoz, és kikérem a véleményüket, utána pedig a tervezőlaborban leszek.

— Lehet, hogy találkozunk a meteorológusoknál — válaszolt Easy. — Ha itt marad, Boyd, összeszedem az információt, amit Dondragmer kért.

— Egy darabig szívesen maradok, ha mégis el kell mennem, találok helyettest. Valaki mindig figyelni fogja a Kwembly t. Megüzenhetné Donnak, ki ül itt, nehogy az anyanyelvén kezdjen el karattyolni, sztenniül, vagy hogy. Persze, amennyit mi tenni tudunk az érdekében, nem hiszem, hogy egy percen túl sok múlna.

A nő megvonta a vállát, mondott néhány szót az apró tengerész nyelvén a mikrofonba, odaintett Mersereau-nak, és mielőtt üzenete elérte volna a címzettet, kiment a szobából. Alan Aucoin már előtte eltávozott.

A meteorológusok a henger „legfelső” szintjén tanyáztak, közel a forgástengelyhez. Így testsúlyuk 10 százalékkal könnyebb volt, mint a kommunikációs szobában dolgozóké. Mivel a testmozgáshoz kevés volt a hely, az állomásra eleve nem is terveztek liftet, és a vidifont is csak veszélyhelyzetben lehetett használni. Easy Hoffman tehát választhatott a henger szimmetriatengelyében lévő csigalépcső és a számos létra közül.

Mivel nem volt nála csomag, nekivágott egy létrának. Egy perc múlva felért a meteorológusokhoz.

A berendezés legszembetűnőbb alkotórésze két hétméteres átmérőjű képernyő volt, a Dhrawn egy-egy féltekéjének térképe. Az élő látványképek feltüntették a hőmérséklet, a szélsebesség és a különböző magasságban mért légnyomás, valamint a meszklinita felfedezőhajók és az alacsony pályán száguldó műholdak adatait.

Zöld pontjelölte az egyenlítőtől északra felállított Telepet és — szorosan körülötte — kilenc halványabb sárga fény a felderítőhajókat. A gigászi bolygó méreteihez képest az ismert terület zavarba ejtően kicsi volt:

kelet-nyugati irányban tizenkétezer, észak-dél irányban harminckétezer kilométer széles, a meteorológusok által Alfa Zónának nevezett térség nyugati oldalán. Kettő kivételével a sárga fények nagyjából ív alakban helyezkedtek el, kijelölve az Alfa Zóna határát. Később majd kört alkotnak. Az Alfát érzékelő állomások veszik körül, egyelőre viszont a majdani kör százharmincezer kilométeres kerületének csupán negyedét sikerült felderíteni.

Az ár magas volt, nemcsak pénzben, amire Easy csak mint az erőfeszítések mérőeszközére gondolt, hanem életekben is. Megkereste a pirossal bekarikázott pontot az Alfa szegélyén belül. Ez jelölte az Esket helyét. Hét hónapja — dhrawni időszámítással három és fél napja — a földiek nyomát sem látták a legénységnek, pedig a televízióadók még mindig közvetítettek képet a hajó belsejéből. Easy néha leverten gondolt a barátaira, Kabremmre és Destigmetre, néhányszor sikerül is megpiszkálnia Dondragmer lelkiismeretét — bár ő ezt nem tudta — azzal, hogy mesélt neki róluk.

— Hello, Easy! Szia, anya! — Az üdvözlések felrázták sötét gondolataiból.

— Hello, időjósok! — válaszolt. — Egy barátom szeretne előrejelzést.

Segítetek?

— Ha az űrállomás időjárását kell előrejelezni, szívesen — mondta Benj.

— Ne légy cinikus, fiacskám. Elég idős vagy már ahhoz, hogy megértsd, mi a különbség a teljes tudatlanság és a részleges tudás között.

Dondragmernek lesz a Kwembly- re. — A sárga pontra mutatott a térképen, és körvonalazta a helyzetet. — Alan hozza a pontos helymeghatározást, ha az segít.

— Nem hiszem, hogy segít — vallotta be Seumas McDevitt. — Ha nem szereti a cinizmust, óvatosan kell fogalmaznom. A térkép jelei pár száz kilométeres eltérést is tükrözhetnek. Nem hiszem, hogy konkrétabb helymeghatározással jobb eredményt érnénk el.

— Gondoltam én is, hogy nem lesz elég az anyagunk semmiféle előrejelzésre — felelte Easy. — Viszont úgy tudom, az időjárás-változás ezen a bolygón is nyugat felől jön, és a nyugatra eső részek már több napja nem kaptak napfényt. Tudnak adatot szerezni az ilyen területekről?

— Hogyne! — Benj szarkazmusa eltűnt, és helyébe szakmai lelkesedés lépett. — Az adatoknak csak kis hányadát nyerjük visszavert napfényből.

Jóformán az összes észlelésünk közvetlen sugárzásra épül. Mindenképpen többet sugároz, mint amennyit a naptól kap. Te is ismered a régi vitát arról, hogy a Dhrawn csillag-e vagy bolygó. Meg tudjuk határozni a felszíni hőmérsékletet, sejtünk egyet s mást a felszín növényzetéről, a hőmérsékleti fokozatokról és a felhőkről. A szeleket nehezebb… — habozott, magán érezte McDevitt tekintetét, és nem tudta, mit fejez ki a pillantása. A férfi idejében észrevette a zavart, és bólintott, mielőtt a fiú önbizalma megroppant volna. McDevitt soha nem tanított, de a hajlam megvolt benne.

— A szeleket nehezebb meghatározni, mivel a felhőmagasság meghatározása még kissé bizonytalan, és az adiabatikus hőmérséklet-változások gyakran többet árulnak el a felhők elhelyezkedéséről, mint a levegőtömegek azonosítása. Ezen a gravitáción a légsűrűség száz méterenként a felére esik, és ez iszonyú hőmérséklet….- Újra megállt, de ezúttal az anyjára nézett. — Nem túl gyors?

— Nem örülnék, ha ilyen feladatokat kellene megoldanom — válaszolt Easy —, de azit hiszem, elég jó áttekintésem van róla. Az a benyomásom, hogy Dondragmer nem fogja megtudni, mikor száll fel a köd. Segítene rajta, ha adatokat kapna a felszíni nyomásról és a szélről? A Kwembly n is vannak műszerek.

— Talán igen — szólalt meg McDevitt, miközben Benj csendben bólintott. — Beszélhetek a Kwembly vel közvetlenül? Meg fog érteni valaki?

Még nem tudok sztenniül.

— Vállalom a fordítást, ha megértem a technikai kifejezéseket — vállalkozott Easy. — De ha hosszabb időt szándékozik itt tölteni, jó volna, ha elsajátítaná kis barátaink nyelvét. Néhányan ugyan értik a magáét, de értékelnék a fáradozását.

— Tudom és tervezem is. Boldog lennék, ha segítene.

— Szívesen, ha van időm; de Benj többet tud foglalkozni magával, mint én.

— Benj? Velem érkezett három hete, és nem volt több ideje nyelvet tanulni, mint nekem.

Együtt ellenőriztük az észlelő- és komputerhálózatokat, emellett háttértanulmányokat is végeztünk a kutatási programról. — Easy a fiára mosolygott.

— Elhiszem. A nyelveket illetően azonban fanatikus, akár az anyja, és azt hiszem, hasznát fogja látni, bár inkább tőlem tanulta a sztennit, mint a meszklinitáktól. Könyör-gött, tanítsam meg egy nyelvre, amit a húgai nem hallgathatnak ki. Ha akarja. Írja szülői büszkeségem rovására, de csak próbálja meg vele a dolgot. Persze később. Mielőbb szeretném azt az előrejelzést megkapni. Dondragmer szerint nyugati szél fújt, úgy száz kilométeres sebességgel.

A meteorológus eltűnődött.

— Átfuttatom a gépen a mi adatainkkal együtt — szólalt meg végül. — Ha az ő észlelései nagyon eltérnének a mie- inktől, lefuttathatom a programot még egyszer. Kis türelmet.

A férfi és a fiú a berendezésekhez fordult. A nő nem sokat értett abból, amit látott. Annyit sejtett, hogy adatokat és mérlegelési szempontokat táplálnak a számítógépekbe. Örült neki, hogy láthatja: Benj egyedül dolgozik, ellenőrzés nélkül. Neki és férjének tudtára adták, előfordulhat, hogy fiuk matematikai képességei kevésnek bizonyulnak választott pályájához. Amit most csinált, rutinfeladatnak számított, a műveletet egy kis előképzettséggel bárki el tudná végezni anélkül, hogy pontosan értené a feladat lényegét. Easy mégis biztató jelnek tekintette.

— Persze — jegyezte meg McDevitt, miközben a gép az adatokon rágódott — biztosra nem mehetünk. Az ottani nap nem befolyásolja túlságosan a Dhrawn felszíni hőmérsékletét, a hatása mégsem elhanyagolható. Mióta három éve ideérkeztünk, a bolygó állandóan közeledik hozzá. A robotok jelentéseitől eltekintve semmit nem tudtunk a felszínről, amíg másfél évvel később a meszkliniek telepe fel nem épült.

De az ő méréseik is csak a bolygó egy kis szögletére korlátozódnak. A mi előrejelző munkánk esetleges, attól függetlenül, hogy mennyire akarunk hinni a fizika törvényeinek. A gyakorlati szabályok felállításához még nincs elég adatunk.

— Tudom, és tudja ezt Dondragmer is — szólalt meg Easy. — De mi még mindig több információval rendelkezünk, mint ő. Azt hiszem, most mindennek örülne. Ha én lennék a helyében, ezer és ezer kilométerre bármiféle segítségtől, egy olyan járművön, amely még akipróbálás stádiumában van, és ha még azt sem láthatnám, hogy mi van körülöttem…

Tapasztalatból tudom, milyen jólesik ilyenkor kapcsolatban lenni valakivel. És nemcsak azért, hogy beszélgethessek, hanem hogy láthassanak, hogy érzékeljék, amit átélek.

— Innen kissé nehéz lenne őt látni — vetette közbe Benj. — Még ha tiszta is odalenn a levegő, tízmillió kilométer kicsit sok volna a teleszkópnak.

— Igazad van, de azt hiszem, tisztában vagy vele, hogyan gondoltam — mondta halkan az anyja. Benj megvonta a vállát, és elhallgatott. Feszült csend ülte meg a szobát.

A számítógép rejtélyes szimbólumokkal telerótt lapot dobott McDevitt elé. A másik kettő áthajolt a válla fölött, hogy lássa, bár Easynek a papír nem sokat árult el. Fiának viszont alig öt másodpercébe tellett, míg végigfutott a sorokon. Olyan hangot hallatott, amely félúton járt a jókedv és a megvetés között. A meteorológus felnézett.

— Halljuk, Benj. Ezzel aztán viccelhetsz, amennyit akarsz. Nem ajánlom, hogy az információt változatlan formában küldjük le Dondragmernek.

— Miért? Mi a baj? — kérdezte a nő.

— Az adatok nagy részét a műholdak gyűjtötték. Ehhez hozzátettem a maga széljelentését, plusz egy bizonytalansági faktort. Nem tudom, a hajónak milyen berendezései vannak, mennyire pontosak. Maga azt mondta, körülbelül száz kilométeres a szél. A ködöt nem vehettem tekintetbe, mert nem volt róla használható adatom. Az első sor szerint a látótávolság normál fényben — vagyis emberi szem számára normál fényben, a meszklinitáké pedig hasonló —harminckét kilométer.

Easy megemelte a szemöldökét.

— De ilyet! Azt hittem, a meteorológusviccek már kimentek a divatból.

— Csak beporosodtak. Egyszerű az oka: nem tudunk teljes információt adni a gépnek. A legnyilvánvalóbb hiányosság, hogy nincs részletes topográfiai térképünk a bolygóról, különösen arról a pár millió négyzetkilométerről, ami a Kwembly től nyugatra fekszik. Egy kilométerenként 35 cm-t eső vagy emelkedő, felszínen mozgó szél légtömeg-hőmérséklete gyorsan változhat. Ami azt illeti, a legjobb térképünket éppen erre alapoztuk, de még nagyon elnagyoltak. Ha kapok részletesebb méréseredményeket Dondragmertől, még egyszer átfuttatom.

Azt mondta, Aucoin szerez egy pontosabb helymeghatározást?

Easynek nem volt ideje válaszolni, mert Aucoin megjelent a szobában.

Nem vesztegette az időt üdvözlésre, és nem bocsátkozott részletekbe, tudván, hogy a meteorológusok már megkapták a háttér-információt Easytől.

— Nyolc egész négyszázötvenöt ezred fokra az egyenlítőtói délre, hét egész kilencszázhuszonhárom ezredre keletre a Telep délkörétől. Ennél pontosabb meghatározást nem mertek adni. Nagy baj az a pár száz méteres eltérés?

— Ma mindenki gúnyolódó hangulatban van — morogta McDevitt. — Köszönöm, elég pontos. Easy, lemehetünk a híradósszobába, és kapcsolatba léphetünk Dondragmerrel?

— Persze. Nem zavarja, ha Benj is jön, vagy maradjon inkább itt?

Szeretném, ha ő is találkozna Dondragmerrel.

— És közben, mintegy véletlenül, megmutathatná a nyelvtudását. Jó, jöjjön. És maga, Alán?

— Nekem más dolgom van. Ettől függetlenül szeretném, ha velem is közölné az előrejelzés részleteit és Dondragmer minden adatát, ami a tervezést befolyásolhatja. A tervlaborban leszek.

A meteorológus bólintott. Aucoin elindult, ők pedig létrán leereszkedtek a híradósszobába. Merseteau eltűnt, de egy társa szemmel tartotta a Kwembly képernyőit. Az őr biccentett Easynek, és visszament az eredeti helyére. A többiek nem törődtek a belépőkkel. Easy és Mersereau távozására is csak azért figyeltek fel, mert a szabályzat szerint mindig tíz megfigyelőnek kellett tartózkodnia a helyiségben. Nem osztották be, hogy ki melyik képernyőt figyeli; ügy találták, hogy ez kellemetlen lelki jelenségeket vált ki.

A Kwembly re hangolt kommunikációs berendezések hangszórói elé hat széket helyeztek. A képernyőket úgy állították fel, hogy mindenhonnan láthatóak legyenek.

Mind a hat megfigyelőüléshez mikrofon és váltókapcsoló tartozott, hogy a Kwembly összes rádiójával kapcsolatot teremthessenek.

Easy az egyik középső székbe telepedett, és átkapcsolt a Dondragmer hídján lévő készülékre. A csatlakozó képernyőn nem sokat lehetett látni, mivel a kamera előrenézett, a híd ablakai felé. A meszkliniták jelentése tökéletesen érzékletes volt. A ködbe vesző kép bal felső sarkában a kormány és a kormányos egy része látszott; minden egyéb elmosódott. A szürkeséget az ablakkeretek szabdalták négyszögekre. A híd fényeit letompították, hogy a ködöt megvilágítsák a külső reflektorok — gondolta Easy.

— Don — kezdte —, itt Easy beszél. A hídon vagy? — Bekapcsolt egy stoppert, aztán átállt a laboratóriumi rádióra. — Borndender, vagy aki ott van — szólt, még mindig szten-niül —, kevés az információnk a megbízható előrejelzéshez. A híddal is kapcsolatban vagyunk, de szeretnénk minél pontosabban megkapni a jelenlegi hőmérsékletet, szélsebességet, külső nyomást és minden adatot a ködről…

— És ugyanezeket az elmúlt néhány órára vonatkozóan, a mérés időpontjával együtt, ha lehet — szólt közbe Benj, ugyanazon a nyelven.

— Ahogy a híd befejezi, készen állunk a vételre — folytatta a nő.

— A levegő, köd és hó összetételéről lévő adataikat is használni tudnánk — tette hozzá a fia.

— Ha van egyéb, amiről úgy vélik, hogy segíthet, az is jó lenne — fejezte be Easy. — Maguk vannak ott, kell hogy legyenek teóriáik a Dhrawn időjárásáról — A stopper csörögni kezdett. A híd jelentkezett.

A hangszóró már Easy utolsó szavai alatt megszólalt. A stoppert úgy állították be, hogy mérje a fénysebességgel haladó üzenet menetidejét.

— Kervenser beszél, Mrs. Hoffman. A kapitány lenn van a növényházban. Felhívhatom ide, ha kívánja, vagy átkapcsolhat az ottani rádióra, de ha van tanácsa, szívesen vennénk azonnal. Egy testhossznyira sem látunk a hídról, és csak körben merünk mozogni. A repülők a megállás előtt nagyjából leírták nekünk a környéket. Elég szilárdnak látszik, de vaktában nem indulhatunk el. Lépésben megyünk egy kb. 25 kötél átmérőjű körben. Hacsak nem vagyunk éppen szélirányban, úgy érezzük, mintha a hajó bármelyik másodpercben felborulhatna. A köd ráfagyott az ablakokra, nem látunk ki. A lánctalpak tisztának tűnnek, de a vezetőkötelek minden percben befagyhatnak, és nem lesz kis munka leverni róluk a jeget. Elméletileg lehetséges odakint dolgozni, de nem lennék túl boldog, ha nekem kéne kimenni, mielőtt a szél eláll. Egy befagyott védőruha nem kellemes perspektíva. Van valami ötletük?

Easy türelmesen megvárta, míg Kervenser befejezi. A hatvannégy másodperces szünet megtette a hatását azokra, akik sokszor beszéltek az űrállomással vagy a bolygóval. Hozzászoktak, hogy addig beszéljenek, ameddig csak lehet, megpróbálván kitalálni, amit a másik kérdezni akart.

Easy megérezte, hogy Kervenser befejezte, és a válaszra vár. Gyorsan összegezte mindazt, amit megtudott. Nem említette a számítógépes elemzés eredményét, amely szerint odalenn az idő tiszta. A meszkliniták tisztában voltak azzal, hogy az emberi technika nem csalhatatlan — valójában legtöbbjüknek sokkal reálisabb képe volt a földiek korlátairól, mint az embereknek —, de a földiek úgy vélték, nincs értelme butábbnak mutatni magukat, mint amilyenek. Easy ugyan nem volt meteorológus, viszont ő is az emberi fajhoz tartozott, Kervenser így nyilván őt egy kalap alá veszi azokkal.

A csoport csöndben várta az első tiszt válaszát. Benj néhány másodpercig alatt lefordította az üzenetet McDevitt számára. A hajóról jelezték, hogy a Kwembly tudósai késlekedés nélkül felküldik a kért adatokat.

Easy és a fia felkészültek az észlelések fogadására. Az asszony bekapcsolta a magnetofont, hogy ellenőrizhesse a technikai kifejezéseket, de Borndender üzenete a földiek nyelvén jött. McDevitt hamar feleszmélt meglepettségéből, és jegyzetelni kezdett. A fítí is feszülten figyelt.

Jobb is volt, hogy Easynek nem kellett fordítania. Tudott ugyan sztenniül, de sok szót nem ismert. Érezte, hogy ezen nem szabadna rágódnia. Úgy gondolt a meszklinitákra, mint réges-régi korok embereire, Robin Hoodra vagy Harun ar-Rasidra, bár tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az utóbbi ötven évben sok száz meszklinita nagyon is alapos képzést kapott. Ezt nem verték nagydobra a Földön, mivel a közvélemény szerint nem helyes a fejlett technológiát fejletlen népeknek átadni. Jobb, ha kisebbségi érzésük támad, okosabb, ha gátolják a további fejlődésüket:

A meteorológusok mindezzel nem törődtek. Mikor elhangzott a „vége” szó, sietősen elköszöntek, és áttrappol-tak a laboratóriumba. Easy viszont a kijelentkezés előtt egy gondosabban megfogalmazott köszönetet küldött le.

Mivel a meteorológusok úgyse látták volna sok hasznát, áttelepedett arra az ülésre, amelyről a legjobban lehetett látni a Kwembly négy képernyőjét.

Várt, hátha történik valami.

Mersereau néhány perccel a többiek távozása után érkezett. Néha, egy röpke pillanatra látni lehetett egy hosz-szű, soklábú alakot valamelyik képernyőn, de a meszkliniták a saját ügyeikkel foglalkoztak, nem törődtek azzal, hogy figyelik őket.

Easy fejében megfordult, hogy új beszélgetést kezdhetne Kervenserrel.

Majdnem úgy ismerte és kedvelte az első tisztet, mint a kapitányt. A kérdés és válasz közötti hosszú szünet azonban kedvét szegte, mint oly gyakran, mikor semmi különöset nem kellett közölnie.

Easy és Mersereau nem sok újat tudott volna mondani egymásnak. Egy éve voltak távol a Földtől, ez a tény kimerítette a legfőbb beszédtémát. Bár a nő kedvelte a férfit, csupán a meszklinitákkal való kapcsolat fűzte őket egymáshoz.

Nem sok szó esett tehát a híradósszobában. Időnként jelentés érkezett valamelyik talajhajóról, amit kötelesség-szerűén továbbítottak a Telepnek; de a legtöbb emberi megfigyelőnek nem volt sokkal több mondanivalója egymás számára, mint Easynek és Boyd Mersereau-nak. Easy azon kapta magát, hogy megpróbálja kitalálni, mikor érnek vissza a meteorológusok az előrejelzéssel, s hogy az mennyire lesz megbízható. Mondjuk két perc fel, vagy egy, ha sietnek; még egy, míg betáplálják az adatokat; kettő, míg átfut a program; öt perc vita, ahogy a fiát ismerte, azon, hogy az új előrejelzés tényleg jobb-e, mint a régi; új program más változókkal; két perc vissza a híradósszobába, mivel biztosan nem fognak sietni. És még mindig vitázva. Hamarosan itt lesznek.

De mielőtt mindez eldőlt volna, Easy figyelmét felkeltette a híd képernyője, melyen ez idáig a szürke, ammóniával befagyott ablakok domináltak a kormányos megrövidült alakja fölött. Az utóbbi majdnem mozdulatlan volt, a kormányrúd jól az egyik oldalra húzva, ahogy a hajó a Kervenser által említett köröket rótta.

Az ablakok hirtelen kitisztultak, bár keveset lehetett kivenni rajtuk keresztül; a kommunikátor látószöge túl magas volt ahhoz, hogy a reflektorok fénykörében lévő talaj látható lett volna. Még két meszklinita jelent meg, odamásztak az ablakhoz, kinéztek, és látható izgalommal gesztikuláltak. Mersereau egy másik képernyőre mutatott; a laboratóriumban is izgalom uralkodott. Egyelőre a kis felfedezők nem tartották fontosnak, hogy az emberekkel is tudassák, mi történik. Easy úgy vélte, lekötik őket a problémáik. Különben is szokásuk a mikrofont teljésen kikapcsolni, hacsak nem akartak valamit közölni az emberekkel.

A meteorológusok ekkor értek vissza. Easy a fiához fordult:

— Hoztál valami használhatót? A fiú helyett McDevitt felelt:

— Igen. Fordítsa Benj a szöveget?

— Nem. Úgy tűnik, valami baj. van. Maga beszéljen. Dondragmer már biztosan a hídon van, vagy odaér, mire a szavai lejutnak. Üljön le és beszéljen. A meteorológus szó nélkül engedelmeskedett.

— Dondragmer, a korlátozott látás tizenkilenc óra hosz-szat fog tartani, a ködlefagyás alig egy órát; a hőmérséklet csökken, a köd ammóniakristályokká válik, de nem tapad rá az ablakra. Ha a már ott lévő jeget eltávolítja, keresztüllát rajtuk, látja a hóesést. A szél a következő öt órában fokozatosan mérséklődik. Erre az időre a hőmérséklet már elég alacsony lesz ahhoz, hogy ne kelljen aggódnia az eu-tektikus olvadás miatt.

A rákövetkező negyvenöt órában magasan szálló felhők… Tovább beszélt, de Easy már nem őt figyelte.

McDevitt második mondatának végén, még azelőtt, hogy az üzenet kezdete leért volna a Dhrawnra, egy meszklinita olyan közel jött a képernyőhöz, hogy különös arca majdnem teljesen betöltötte. Egyik ollóban végződő karja kinyúlt a képből. Easy tudta, hogy most kapcsolja be a hangátvitelt. Nem volt meglepve, hogy a kapitányt sokkal nyugodtabbnak hallja, mint amilyen ő volna — hasonló körülmények között.

— Easy vagy bárki, aki ott van, kérem, küldjön sürgős üzenetet Barlennannak. A hőmérséklet az utóbbi percekben hat fokot emelkedett. A jég leolvadt az ablakról. Úszunk.