Az Alapítvány pereme

75.

Stor Gendibal csaknem olyan óvatosan közeledett a Gaiához, mint előzőleg Trevize — és most, hogy a Gaia napja immár koronggá növekedett, és csak többszörös szűrőrétegen át nézhetett rá, Gendibal átadta magát az elmélkedésnek.

Sura Novi ott ült mellette, és időnként félénk pillantásokat vetett rá.

— Mester — szólalt meg halkan.

— Mi van, Novi? — kérdezte Gendibal szórakozottan.

— Boldogtalan?

— Nem — nézett rá Gendibal. — Csak gondterhelt vagyok. Emlékszik erre a szóra? Nem tudom eldönteni, kapcsoljunk-e nagyobb sebességre, vagy várjunk még. Legyek nagyon bátor, Novi?

— Azt hiszem, maga mindig nagyon bátor, mester.

— Az ilyesmi olykor egyszerűen ostobaság. Novi elmosolyodott.

— Hogyan lehetne egy tudós mester ostoba?… Ugye, mester, ez egy nap? — mutatott a képernyőre.

Gendibal bólintott.

Novi tétovázott egy ideig, aztán mégiscsak megkérdezte:

— Ez a nap fénylik a Trantor fölött? Ez a honi nap?

— Nem, Novi — felelte Gendibal. — Ez egy másik nap. Milliárd és milliárd nap létezik.

— Ó! Az eszemmel tudtam én, de valahogy mégsem akartam elhinni. Hogy lehet az, mester, hogy az ember tud valamit az eszével, de mégsem hiszi el? Gendibal halványan elmosolyodott.

— A fejében, Novi… — amint ezt kimondta, szinte automatikusan be is lépett Novi agyába. Mint mindig, ha ott találta magát, most is végigcirógatta gyengéden, csak éppen annyira, hogy a finom szálacskák föl ne borzolódjanak, és már ki is lépett volna, mint máskor, ha valami nem tartja vissza.

Amit érzett, talán csak mentálisan tudta volna kifejezni, de a szavak nyelvére lefordítva ez annyit jelentett, hogy Novi agya fénylett. Alig-alig észrevehetően, de fénylett.

Csakis valami mentális erőtér idézhette elő — egy olyan kicsiny töltésű, mentális mező, amit még Gendibal különlegesen kiképzett agya is alig észlelhetett.

— Hogy érzi magát, Novi?! — kérdezte élesen. A nő szeme kerekre tágult.

— Jól vagyok, mester.

— Nem szédül, nem érez bizonytalanságot? Hunyja le a szemét, és üljön teljesen mozdulatlanul, amíg azt nem mondom, „most”.

Novi engedelmesen becsukta a szemét. Gendibal óvatosan megtisztogatta az agyát az oda nem tartozó érzésektől, lecsillapította a gondolatait, elsimította érzelmeit, aztán csak cirógatta… cirógatta… Végül nem látott mást, mint azt a halvány ragyogást, amely oly gyengén sugárzott, hogy már maga sem tudta, van-e, vagy csak képzelődik.

— Most — mondta, és Novi kinyitotta a szemét.

— Hogy érzi magát?

— Nagy nyugalmat érzek, mester. Mintha kipihentem volna magam.

Nyilván túl gyenge, semhogy észrevehető hatást gyakoroljon rá.

Elindult, hogy megbirkózzék a számítógéppel. Be kellett ismernie, hogy nehezen boldogulnak egymással. Talán mert túlságosan megszokta, hogy közvetlenül az agyával dolgozzék, s ezért nem tud közvetítőn át eredményt elérni. De most nem egy másik elmét keres, hanem egy másik hajót, és ezt mégiscsak eredményesebben tudja lebonyolítani egy számítógép segítségével.

És úgy érezte, rá is talált egy olyan hajóra, amilyet keresett. Félmillió kilométerre haladt tőle, formáját tekintve hasonlított az övére, de annál jóval nagyobb és gondosabb kivitelezésű volt.

Amikor a számítógép segítségével sikerült lokalizálnia, végre közvetlenül is munkára foghatta az agyát. Erős, feszes sugárként küldte ki a messzeségbe, és megérezte vele (legalábbis kialakult agyában az „érzés” mentális megfelelője) a hajót kívül és belül.

Aztán továbbküldte agyát a Gaia bolygó felé, a sokmillió kilométernyi űrön át — de vissza is vonta, önmagában egyik módszerrel sem tudta tévedhetetlenül megállapítani, melyikről ered az a mentális erőtér — ha ugyan nem egy harmadik forrásról van szó.

— Novi — mondta —, szeretném, ha mostantól kezdve mellettem ülne.

— Veszély fenyeget, mester?

— Nem kell aggódnia, Novi. Gondom lesz rá, hogy továbbra is biztonságban legyen.

— Én nem aggódom, mester, a biztonságom miatt. Ha veszély fenyeget, azt szeretném, ha segíteni tudnék.

— Máris segített, Novi — mondta Gendibal ellágyult hangon. — Maga miatt vettem észre egy olyan apróságot, amit feltétlenül észre kellett vennem. Maga nélkül ingoványos területre tévedtem volna, amiből talán csak nagy nehézségek árán tudnék kiszabadulni.

— Az agyammal csináltam ezt, mester, ahogy elmagyarázta egyszer? — kérdezte Novi ámulva.

— Bizony, Novi. Egyetlen műszer sem lehetne annál érzékenyebb. Az én agyam semmiképpen sem; az túlságosan bonyolult szerkezet.

— Olyan hálás vagyok, hogy segíthettem — mondta Novi örömtől sugárzó arccal.

Gendibal mosolyogva bólintott, de váratlanul szinte porig sújtotta a komor felismerés, hogy egyéb segítségre is szüksége volna. Ugyanakkor valami gyerekes tiltakozás is föltámadt benne: ezt a munkát neki kell elvégeznie — egyedül neki.

Pedig mégsem lehet egyedül az ő feladata. A tét növekedett…

76.

A Trantoron Quindor Shandess úgy érezte, az első szólóság felelőssége nyomasztó súllyal nehezedik a vállára. Amióta Gendibal hajója eltűnt az atmoszférán túli sötétségben, nem hívta össze az Asztal gyűlését. Lefoglalták a saját gondolatai.

Bölcs dolog volt-e, hogy egyedül engedte el Gendibalt? Gendibal okos ugyan, de annyira azért nem, hogy védve legyen a túlzott önbizalomtól. Legnagyobb hibájául az, önteltséget róhattak volna föl, éppen úgy, ahogy a saját esetében (gondolta keserűen) a korából származó fáradtságát.

Állandóan az a gondolat foglalkoztatta, vajon Preem Palver példája — hogy keresztül-kasul bejárván a Galaxist, igyekezett rendbe hozni a dolgokat — nem bizonyul-e veszélyesnek. Válhat-e valakiből új Preem Palver? Akár Gendibalból? És Palver mindig magával vitte a feleségét is.

Igaz, Gendibal mellett meg ott van az a honi nő, ám ennek aligha van valami jelentősége. Palver felesége maga is szóló volt.

Shandess, miközben Gendibal üzenetére várakozott, napról napra öregebbnek érezte magát — és minden egyes nap, amely nem hozta meg a várva várt üzenetet, egyre nagyobb feszültséget keltett benne.

Egy hajóhadat kellett volna kiküldenie, egy flottillát…

Nem. Az Asztal úgysem egyezett volna bele.

És mégis…

Amikor végre megérkezett a hívás, éppen aludt — elnyomta az álom, amelytől már nem is remélt megkönnyebbülést. Szeles éjszaka volt, nehezen tudottl elaludni. Akár egy gyerek, hangokat hallott a széli suhogásában.

Elalvás előtt még eljátszott azzal a gondolattal, milyen jó volna, ha lemondhatna, ha nem kellene attól tartania, visszavonulásával Delarminak kell átadnia; székét.

Ekkor érte el a hívás, és ő nyomban, teljesen éberen felült az ágyában.

— Jól van? — kérdezte.

— Tökéletesen, első szóló — felelte Gendibal. — Teremthetünk vizuális kapcsolatot a tömörebb beszélgetés kedvéért?

— Talán majd később — mondta az első szóló. — Először vázolja a helyzetet.

Gendibal gondosan válogatta meg a szavait, megérezte, hogy a másik az imént ébredt fel, és mélységes fáradtságát is érzékelni tudta.

— Egy Gaia nevű, lakott bolygó közelében vagyok, amely létezéséről, tudomásom szerint, egyetlen galaktikus nyilvántartás sem tud.

— Ez lenne a Terv tökéletesítésén munkálkodó lények világa? Az Anti-Öszvéreké?

— Lehetséges, első szóló. A feltételezés indokolt. Először is a hajó, fedélzetén Trevize-zal és Pelorattal, messze előttem jár, és azóta talán már le is szálltak a Gaián. Másodszor, tőlem mintegy félmillió kilométérre az űrben az Első Alapítvány hadihajóját észleltem.

— Ennek a nagy érdeklődésnek bizonyára van valami oka.

— Ez nem lehet valami független ok, első szóló. Én csak azért vagyok itt, mert Trevize-t követtem, a hadihajót talán ugyanez a cél vezérelte. Már csak az a kérdés, Trevize mit keres itt.

— Úgy gondolja, szóló, követi a bolygóra is?

— Ezt a lehetőséget is mérlegre tettem, de időközben történt valami. Pillanatnyilag százmillió kilométerre vagyok a Gaiától, és mentális teret érzek magam körül az űrben — homogén és rendkívül gyenge töltésű teret. Csak véletlenül szereztem róla tudomást, amikor a honi nő agyára összpontosult. Igen figyelemreméltó agya van; jól tettem, amikor éppen ebből a célból magammal hoztam.

— Tehát igazolódott a feltevése, gondolja, hogy Delarmi szóló is tisztában volt vele?

— Amikor rávett, hogy hozzam magammal a nőt? Alig hinném, most azonban előnyömre válik, első szóló.

— Örülök, hogy így cselekedett. Az a véleménye, Gendibal szóló, hogy a bolygó áll az erőtér középpontjában?

— Ha meg akarnék bizonyosodni róla, előbb a tér különböző, egymástól távol eső pontjaiból kellene méréseket végeznem, hogy megtudjam, rendelkezik-e ez a mező átfogó gömbszimmetriával. Egyirányú mentális szondázásom valószínűsítette a dolgot, de nem bizonyította be. Nem volna azonban bölcs dolog, ha az Első Alapítvány hadihajójának jelenlétében folytatnám a kutatást.

— Az nem jelenthet fenyegetést.

— Lehetséges. De még abban sem lehetek biztos, első szóló, hogy nem az áll-e az erőtér fókuszában.

— De hiszen ők…

— Engedje meg, első szóló, hogy tisztelettel félbeszakítsam. Nem tudjuk, milyen technikai fejlettségi szintet ért el az Első Alapítvány. A viselkedésük különös öntudatról árulkodik, és meglehet, hogy kellemetlen meglepetéseket tartogatnak a számunkra. Meg kell tudnunk, nem fejlesztettek-e ki valami eszközt, aminek segítségével jártasságot szereztek az elmetudományban. Annyi bizonyos, hogy vagy a mentalisták egy hadihajójával, vagy magával a bolygójukkal állok szemben. Ha a hadihajóról van szó, a mentalisták sokkal gyengébbek, semhogy mozdulatlanságra kárhoztathatnának, de ahhoz talán volna elég erejük, hogy lassítsák a mozgásomat, és aztán a puszta fizikai fegyvereikkel elpusztítsanak. Abban az esetben viszont, ha a bolygó jelenti a középpontot, akkor az ilyen távolságból is észlelhető erőtér a felszín óriási erejű intenzitására utal, olyan erejűre, amivel semmiképpen sem tudnék megbirkózni. Mindkét esetben indokoltnak látom a háló, a teljes háló kivetését, amelyben, szükség esetén, a Trantor összes erőforrása az én rendelkezésemre állna.

Az első szóló elbizonytalanodott.

— A teljes háló… Erre még sohasem volt szükség, még csak föl sem vetődött, kivéve az Öszvér idejében.

— Könnyen lehet, hogy ez a válság súlyosabb, mint az öszvér idejében volt, első szóló.

— Nem tudom, beleegyeznék-e az Asztal.

— Nem hinném, hogy meg kell tőlük kérdeznie, első szóló. Szükségállapotban egyedül is cselekedhet.

— Miféle magyarázatot adhatnék nekik?

— Mesélje el, amit tőlem hallott, első szóló.

— Delarmi szóló azt fogja mondani, hogy ön egy tehetetlen, gyáva alak, akit a saját félelme rángat őrültségekbe.

Gendibal némi gondolkodás után válaszolt:

— El tudom képzelni, hogy valami ilyesmit mond majd, de hagyjon rá mindent, és én is túl fogom élni. Most nem az én büszkeségemről vagy önimádatomról van szó, most a Második Alapítvány léte forog kockán.

77.

Harla Branno zordul elmosolyodott, ráncos arca még mélyebbre süllyedt kövérkés vállai közé.

— Azt hiszem, most már megsürgethetjük a dolgot — mondta. — Én felkészültem.

— Még most is meg van győződve róla, hogy tudja, mit csinál? — kérdezte Kodell.

— Most el akarja velem hitetni, hogy őrültnek tart, Liono, pedig ha annak tartana, ugyan miért ragaszkodott volna hozzá, hogy a hajómon maradjon?

Kodell megvonta a vállát.

— Talán azért, polgármester asszony, hogy megállítsam, hogy eltérítsem vagy legalábbis megfékezzem, ha úgy látom, hogy túl messzire merészkedik. És persze amennyiben nem őrült…

— Tessék?

— Mert, ugye, azt én sem szeretném, ha a jövendő történészei csupán magáról emlékeznének meg. Csak hadd tudják meg, hogy én is itt voltam magával, s akkor esetleg még azon is eltűnődhetnek, hogy vajon kié volt az igazi érdem… ehhez mit szól, polgármester asszony?

— Okos, Liono, nagyon okos, de hiábavalóság. Túl sok polgármester trónja mögött tartottam már a kezemben az igazi hatalmat, semhogy bárki is azt remélje, eltűrnék ilyesmit a saját kormányzásom alatt.

— Majd meglátjuk.

— Nem, nem fogjuk meglátni, mert az effajta történészi ítélkezésekre jóval a halálunk után kerül majd csak sor. Én, mindenesetre, nem félek. Sem ami a történelemben elfoglalt majdani helyemet, sem ami ezt illeti — és a képernyőre mutatott.

— Compor hajója — mondta Kodell.

— Igen, Compor hajója, csakhogy Compor nélkül — jelentette ki Branno. — Az egyik járőrhajónk megfigyelte a személycserét. Compor hajóját megállította egy másik. Ketten szálltak át belőle, s egy idő múlva Compor átment a másik hajóra.

Branno elégedetten dörzsölte meg a kezét.

— Trevize tökéletesen betöltötte a neki szánt szerepet. A tervem, hogy villámhárítóként dobom ki az űrbe, valóra vált. Magához vonzotta a villámot. Az a hajó, amelyik megállította Comport, a Második Alapítvány volt.

— Csak azt nem tudom, hogy állíthatja ilyen biztosan? — kérdezte Kodell, miközben elővette a pipáját, és kezdte megtömni dohánnyal.

— Mert mindig izgatott, nem áll-e Compor a Második Alapítvány befolyása alatt. Túlságosan simán alakult az élete. Minden dolga sikerült, és micsoda tapasztalattal rendelkezett a hipertéri nyomkövetésben! Azt, hogy Trevize-t elárulta, még akár egy nagyra törő ember politikai lépésének is elkönyvelhettem volna, de olyan fölösleges alapossággal hajtotta végre, mintha többről volna szó, mint személyes ambíciókról.

— Puszta találgatás, polgármester asszony!

— A találgatásból akkor lett bizonyosság, amikor az ugrások sorozatán át is oly könnyedén tudott Trevize nyomában maradni, mintha csak egyetlenegy ugrásról lett volna szó.

— Segítségül hívhatta a számítógépet, polgármester asszony. Branno hátravetette a fejét, s fölnevetett.

— Drága Liono, maga annyi bonyolult összeesküvést szőtt már életében, hogy elfelejtette, milyen hatékonyak tudnak lenni a legegyszerűbb módszerek! Nem azért küldtem Comport Trevize után, mert szükségem volt rá, hogy bárki is a nyomában legyen. Mi értelme lett volna? Bármilyen titkos utakat választott volna Trevize, mindenképpen magára vonta volna azoknak a nem alapítványi világoknak a figyelmét, ahol csak megfordult. Korszerű alapítványi hajója, erős terminusi akcentusa, alapítványi hitelkártyái mind-mind automatikusan gyújtották volna meg a feje körül a hírnév dicsfényét. Ha pedig bajba jut, nyilván azonnal az alapítványi hivatalnokokhoz fordul segítségért, mint a Sayshellen… s bármit tett, mi azonnal tudomást szereztünk róla, méghozzá nem is Comportól. Nem — folytatta elgondolkodva —, Comport azért küldtem el, hogy próbára tegyem. És ez sikerült is, mert szándékosan hibás számítógépet adtunk neki; no nem annyira hibásat, hogy a hajó kormányozhatatlanná váljék, csak olyat, amelyik nem mutatkozik túlzottan szolgálatkésznek, ha ugrássorozatok kiszámításáról van szó. De Compor még így is végrehajtotta, méghozzá minden nehézség nélkül.

— Látom már, polgármester asszony, hogy sok mindenről nem tájékoztat, amíg elérkezettnek nem látja rá az időt.

— Én csak akkor nem avatom be magát az ügyekbe, Liono, ha semmi kára nem származik belőle. Csodálom és igénybe veszem magát, de a bizalmamnak megvannak a maga jól megrajzolt határai, mint ahogy magánál is megvannak ezek a határok velem szemben, és kérem, ne is próbálja letagadni.

— Nem fogom — mondta Kodell kimérten —, és egy napon élni fogok a lehetőséggel, polgármester asszony, hogy emlékeztessem a szavaira. Egyébként van még valami, amiről tudnom kellene? Milyen hajó volt az, amelyik megállította Comport? Nyilván, ha Compor a Második Alapítványé, a hajónak is annak kellett lennie.

— Mindig öröm számomra, ha magával beszélgethetek, Liono. Azonnal fölfogja a dolgokat. Tudja, a Második Alapítvány nem sokat törődik vele, hogy elrejtse a nyomait. Olyan védelemmel rendelkezik, amely a nyomok láthatatlanná tételén alapul, még akkor is, ha nincsenek is nyomok. Egy második alapítványistával sohasem fordulhat elő, hogy idegen gyártmányú hajót vesz igénybe, hát még ha tudja, milyen játszva azonosíthatjuk egy hajó hovatartozását, pusztán az általa használt energia mintázatából. Ők mindig is ki tudták emelni az ismeretet abból az agyból, amely rendelkezett vele, ezért aztán miért törődtek volna még azzal is, hogy a nyomokat eltüntessék? Nos, a mi járőrünk, percekkel azután, hogy megpillantotta, megállapította a Comporhoz közeledő hajó eredetét.

— És most, gondolom, a Második Alapítvány ki fogja törölni ezt a tudást az agyunkból.

— Ha tudja — szögezte le Branno. — Mert talán tapasztalni fogja, hogy bizonyos dolgok megváltoztak.

— Korábban azt állította, hogy tudja, hol van a Második Alapítvány — mondta Kodell. — Előbb a Gaiára lesz gondja, aztán a Trantorra. Ebből arra következtetek, hogy az a hajó trantori eredetű volt.

— Helyesen következtet. Meglepi a dolog? Kodell lassan ingatta a fejét.

— Utólag már nem. Abban az időszakban, amikor az öszvért megállították, Ebiing Mis, Torán Darell és Bayta Darell is a Trantoron voltak. Bayta unokája, Arkady Darell a Trantoron született, és akkor is a Trantoron volt, amikor állítólag magát a Második Alapítványt is megszüntették. Az eseményekről írott beszámolója szerint egy bizonyos Preem Palver játszotta a kulcsszerepet oly módon, hogy mindig a kellő pillanatban jelent meg a helyszínen, és ő trantori kereskedő volt. Tulajdonképpen magától értetődik, hogy a Második Alapítvány lakhelye a Trantor, ahol történetesen Hari Seldon is élt abban az időben, amikor mindkét Alapítványt életre hívta.

— Magától értetődik, csakhogy ezt soha senki sem hozta szóba. Erről maga a Második Alapítvány gondoskodott. Erre gondolva mondtam azt, hogy nekik nem kell eltüntetniük a nyomaikat, ha egyszer azt is könnyedén elérhetik, hogy senki se nézzen arra, amerre a nyomaik húzódnak, de ha valaki mégis odanézne, annak kitörlik az agyából ezeket a nyomokat.

— Ebben az esetben ne nézzünk elhamarkodottan abba az irányba, amelyikbe ők akarják fordítani a fejünket — mondta Kodell. — Maga szerint hogy lehet az, hogy Trevize rá tudott jönni a Második Alapítvány létezésére? Őt miért nem állította meg a Második Alapítvány?

Branno maga elé emelte kezét, és egyenként hajlította be bütykös ujjait.

— Először is, Trevize rendkívül szokatlan ember, akiben minden fegyelmezetlensége és óvatlansága ellenére van valami, amit magam sem értek. Lehet, hogy különleges eset. Másodszor, a Második Alapítvány sem volt teljesen tájékozatlan. Compor kezdettől fogva Trevize sarkában volt, és mindenről beszámolt nekem. Arra számítottam, hogy megállíthatom Trevize-t, úgy, hogy a Második Alapítványnak ne kelljen nyíltan beavatkoznia. Harmadszor, amikor nem egészen úgy viselkedtem, ahogy elvárták volna tőlem, nem kínoztam meg, nem börtönöztem be, nem töröltem ki az emlékeit, nem vetettem pszichikai próba alá, csak egyszerűen kiküldtem az űrbe, a Második Alapítvány is lépett egyet. Utánament az egyik saját hajóján. — És szűkszavúan, de boldogan még ennyit tett hozzá: — Ó, micsoda nagyszerű villámhárító!

— És mi lesz a következő lépésünk? — kérdezte Kodell.

— Megvívunk azzal a második alapitványistával, akivel a sors összehozott bennünket. Vagyis lassan, megfontoltan elindulunk feléje.

78.

Gendibal és Novi egymás mellett ülve figyelték a kép ernyőt.

Novi félt. Gendibal tisztában volt vele, aminthogy azzal is, milyen reménytelen igyekezettel próbálja leküzdeni félelmét. Gendibal semmit sem tehetett, amivel elviselhetőbbé vált volna ez a rettenetes szorongás, mert oktalanságnak érezte, ha most megérinti az agyát, s esetleg elnyomja azt a választ, amivel Novi az őket körülvevő mentális mező felé fordulhatna.

Az alapítványi hadihajó lassan, de eltökélten közeledett feléjük. Hatalmas hadihajó volt, s abból ítélve, amit a múltban az alapítványi hajókkal kapcsolatban tapasztaltak, a legénység legalább hat főből állhatott. Fegyverei — efelől Gendibalnak kétsége sem volt — önmagukban képesek feltartani, és ha kell, megsemmisíteni egy egész hadiflottát, amelyet a Második Alapítvány sorakoztatna föl ellenük — amennyiben azok a hajók csak a fizikai erejükre támaszkodhatnának.

A hadihajó közeledéséből — még ha a célpont egy második alapítványista által irányított, egyetlen hajó volt is — bizonyos következtetéseket máris le lehetett vonni. Ha rendelkezett is mentális képességgel, nem látszott valószínűnek, hogy ilyen módon kíván besétálni a Második Alapítvány torkába. Inkább úgy tűnt fel, hogy puszta tudatlanságból közelít — de még ennek a tudatlanságnak is különböző fokozataival lehetett számolni.

Jelenthette azt, hogy a hadihajó kapitánya nem vette észre, hogy Compor helyén másvalaki ül, vagy ha észrevette is, nem tudta, hogy a helyettes második alapítványbeli, vagy talán még azt sem, mi fán terem egy második alapítványbeli.

Vagy (Gendibal minden lehetőséget igyekezett számba venni) mi van akkor, ha a hajó rendelkezik mentális erővel, és ennek büszke tudatában közelít feléje? Ebből csak arra lehet következtetni, hogy a hajót egy megalomániás vagy olyan erők birtokosa irányítja, aki messze fölülmúlja mindazt, amit Gendibal feltételezni mer róla.

De mindez a feltételezés még korántsem jelent végső bizonyosságot…

Óvatosan megérintette Novi agyát. Novi nem érzékelte tudatosan a mentális mezőket — ellentétben, természetesen, Gendiballal —, Gendibal agya mégsem tudott olyan finoman reagálni, s nem is mutatott ki olyan gyenge mentális mezőt, mint a Novié. Olyan paradoxon ez, amit érdemes lesz a későbbiekben tanulmányoznia, és hosszú távon jóval fontosabb eredményekkel kecsegtet, mint egy közelgő űrhajó pillanatnyilag megoldásra váró problémája.

Gendibal ösztönösen megérezte ezt a lehetőséget már akkor, amikor először pillantotta meg Novi agyának szokatlan simaságát és szimmetriáját — és valóban büszke volt intuitív képességére. A szólók mindig is büszkén viselték ösztönös hatalmukat, de vajon milyen mértékben származott ez abból, hogy képtelenek voltak közvetlen fizikai módszerekkel mérni e mezőket, ennélfogva nem is értették, mit csinálnak valójában. Könnyű dolog a misztikus „intuíció” szóval leplezni a tudatlanságot. És milyen mértékben származott éppen a tudatlanságukból az, hogy a gondolatok tudományával összehasonlítva olyan kevésre becsülték a fizika fontosságát?

Mennyire elvakult az ő büszkeségük? Ha első szóló lesz, gondolta Gendibal, változásokat fog bevezetni ezen a téren. Fizikai értelemben valamelyest közelíteni kell egymáshoz a két Alapítványt. A Második Alapítvány nem vállalhatja, hogy mentalizmusa monopóliumának akár enyhe mérvű csökkenésével máris a pusztulás rémképével kelljen szembenéznie.

Lehet, hogy ez az egyeduralom már ma sem a régi. Lehet, hogy az Első Alapítvány nem várt fejlődésen ment keresztül, vagy hogy szövetséget épített ki az Anti-Öszvérek világával. (Ez a gondolat először ötlött fel benne, s beleborzongott.)

Agyán a szólóknál megszokott gyorsasággal villantak át e gondolatok — ám közben figyelmét egy pillanatra sem fordította el Novi agyának ragyogásáról, mely válasz volt a teret körös-körül betöltő, enyhe mentális sugárzásra. Az alapítványi hadihajó közeledtével a ragyogás nem erősbödött.

Önmagában ez még nem jelentette minden kétséget kizáróan, hogy a hadihajó nem rendelkezik mentalizmussal. Ismeretes, hogy a mentális erőtér nem engedelmeskedik a fordított négyzetesség törvényének. Intenzitása nem növekszik egyenes arányban a kibocsátó és a felfogó közti távolság csökkenésének négyzetével. Ebből a szempontból különbözik az elektromágneses és a gravitációs mezők természetétől. Ugyanakkor az sem állítható, hogy teljesen független volna tőle. Novi agyában a hadihajó közeledtére, ha alig érzékelhetően is, de erősbödnie kellene a ragyogásnak.

(Mi a magyarázata annak, hogy a Második Alapítvány öt évszázada alatt — Hari Seldontól máig — egyszer sem gondolt rá, hogy kidolgozza a mentális intenzitás és a távolság közti matematikai összefüggést? A fizikai tudományok effajta lekezelésének véget kellene és véget is fog vetni, gondolta Gendibal.)

Ha a hajó rendelkezik mentalizmussal, s annak is tudatában van, hogy egy második alapítványistához közeledik, nem kellene-e a maximumig növelnie erőtercnek intenzitását? Ebben az esetben viszont Novi agyának tükröznie kellene a változást, s valami módon határozottabban kellene válaszolnia…

De nem válaszolt!

Gendibal megnyugodva vetette el azt a lehetőséget, hogy a hajón mentalisták közelednek.

Tudatlanságból jön az űrhajó, s fenyegetése nem olyan vészes.

A mentális mező ettől még természetesen létezett, de most már nyilvánvaló, hogy a Gaiától származik. Ez is zavarba ejtő, de a közvetlen gondot a hajó jelenti. Előbb ezt a gondot kell kiküszöbölnie, s csak aztán fordulhat teljes figyelmével az Anti-Öszvérek világa felé.

Várt. Ahhoz, hogy hatékony támadásba lendülhessen, előbb a hajónak mozdulnia kell valamerre, vagy el kell érnie a megfelelő közelséget.

Továbbra is feléje tartott — most már meglehetősen gyorsan —, de még most sem csinált semmit. Gendibal végül úgy döntött, ütése már kellőképpen erős lesz. No nem annyira, hogy fájdalmat, legföljebb egy kis kellemetlenséget okozzon vele — a hajón lévők csak annyit éreznek majd, hogy hátuk és végtagjaik izmai kelletlenül engedelmeskednek az akaratuknak.

Gendibal egy nyalábba fogta össze az agya vezérlése alatt álló mentális erőteret, majd intenzitását növelve a fény sebességével dobta át a két hajó közti űrön. (Már eléggé megközelítették egymást ahhoz, hogy ne a hipertéren át vegyék föl a kapcsolatot — ami mindenképpen a pontosság rovására ment volna.)

És ekkor Gendibal döbbenten roskadt vissza a székébe.

Az alapítványi hadihajónak olyan hatékony mentális pajzsa volt, amelynek sűrűsége Gendibal erőterének az intenzitásával egyenes arányban növekedett. Tehát a hajó nem tudatlanul közeledett, és merőben váratlan erejű — igaz, csupán védelmi célokat szolgáló — fegyverrel rendelkezett.

79.

— Ó! — kiáltott fel Branno. — Meg akart támadni bennünket, Liono. Nézze!

A pszichométer mutatója remegve lódult ki a helyéből.

Százhúsz esztendeje foglalkoztak már az Alapítvány tudósai a mentális pajzs kifejlesztésével; ennél nagyobb titokzatosság talán csak Hari Seldon munkálkodását övezte, amikor a pszichohistóriai elemzésen dolgozott. Öt nemzedéken át sikerült tökéletesen kifejleszteniük egy olyan eszközt, amelynek semmiféle kielégítő elméleti alapja nem volt.

De a pszichométer feltalálása nélkül még csak lehetőség sem nyílt volna a fejlődésre: ez az eszköz jelezte ugyanis az újabb és újabb lépések irányát és jelentőségének mértékét. Működésének elveit ugyan senki sem értette, de jelzései pontosan mérték a mérhetetlent, és kifejezték a kifejezhetetlent. Branno úgy érezte (számos tudóshoz hasonlóan), mihelyt az Alapítvány megérti a pszichométer működésének mibenlétét, az elmetudomány területén már föl is zárkózott a Második Alapítvány mellé.

De erre még várniuk kellett. Most még be kellett érniük a pajzzsal, amelyet a fizikai fegyverek elsöprő túlsúlya is támogatott.

Branno elküldte üzenetét, méghozzá olyan férfihangon, amely — megfosztva minden érzelmi töltéstől — gépies, halott hang volt.

— Üzenem a Fényes Csillagnak és bitorlójának: ön kalóztámadás következtében, erőszakkal foglalta el az Alapítvány Szövetség Haditengerészetének egyik hajóját. Felszólítom, adja meg magát a hajóval együtt, különben elrendelem a támadást! A válasz normális hangon érkezett:

— Terminus polgármestere, Branno! Tudom, hogy ön a hajón tartózkodik. A Fényes Csillagot nem kalózakcióval foglaltam el. Törvényes kapitánya, a terminusi Munn Li Compor meghívására érkeztem a fedélzetre. Fegyverszünetet kérek, hogy mindkettőnk számára fontos ügyekről beszélgethessünk.

— Hadd beszéljek én, polgármester asszony — súgta Kodell Brannónak. A nő megvető mozdulatot tett.

— Ezt a felelősséget nekem kell vállalnom, Liono.

Bekapcsolta a mikrofont, és amikor megszólalt, a hangja alig volt kevésbé kifejező és érzelem nélküli, mint az előbbi, mesterséges hang.

— Jobb, ha tisztában van a helyzetével, második alapítványista. Ha nem adja meg magát azonnal, egyszerűen kisöpörjük az űrből, nem kell hozzá több idő, mint amennyi alatt a fény a mi hajónktól eljut az önéhez. Annál is inkább megtehetjük, mivel semmi olyat nem tud, amiért meg kellene kímélnünk az életét. Tudjuk, hogy a Trantorról jött, és mihelyt önnel leszámoltunk, feltett szándékunk, hogy leszámolunk a Trantorral is. Csak annyi időt engedélyezünk önnek, míg előadhatja a mondanivalóját, de miután úgysem tudhatunk meg semmi lényegeset öntől, ez az idő meglehetősen rövid lesz.

— Ebben az esetben — válaszolta Gendibal —, engedjék meg, hogy szóljak, méghozzá rögtön a lényegről. Az önök pajzsa nem tökéletes, és nem is lehet az. Túlbecsülték magukat, és lebecsültek engem. Behatolhatok az agyukba, és irányíthatom. A pajzs nélkül talán könnyebb dolgom volna, de a feladat így sem okoz különösebb nehézséget. Mihelyt megpróbálnák használni a fegyvereiket, lesújtanék önökre, és éppen ezért kell jól megérteniük engem: mert a pajzs nélkül szelíden avatkoznék be az elméjükbe, s nem okoznék kárt benne. A pajzsot azonban nagyobb erővel kell áttörnöm, amit ha megteszek, a továbbiakban már sem finoman, sem ügyesen nem tudok bánni az agyukkal. Azt is ugyanúgy szét kell zúznom, akár a pajzsot, és ezzel jóvátehetetlen kárt okozok önökben. Tehát nem állíthatnak meg, illetve én csak úgy állíthatom meg önöket, hogy a gyilkosságnál nagyobb bűnt kényszerülök elkövetni önök ellen. Értelem nélküli, üres bábokká kellene változtatnom önöket. Hajlandók vállalni a kockázatot?

— Ön is tudja, hogy erre nem volna képes — válaszolta Branno.

— Tehát vállalják annak a következménynek a kockázatát, amiről az imént beszéltem? — kérdezte ridegen közönyös hangon Gendibal.

— Seldon szerelmére, polgármester asszony… — súgta közelebb hajolva Kodell.

— Követem a gondolatait, Kodell, fölösleges suttognia — szólalt meg Gendibal (nem azonnal, mert a fénynek és minden, fénysebességgel közlekedő dolognak egy másodpercbe tellett, míg egyik hajóról eljutott a másikra). — Ugyanígy érzékelem a polgármesternő gondolatait is. Most egy kissé elbizonytalanodott, de hát még nem kell pánikba esnie. És pusztán az a tény, hogy minderről tudomásom van, bizonyítja az önök pajzsának tökéletlen voltát.

— Meg is lehet erősíteni — mondta a polgármesternő elszántan.

— Akárcsak az én mentális erőmet — válaszolta Gendibal.

— Csakhogy én fizikai energiával tartom fenn a pajzsot, amiből hosszú időre elegendő mennyiséggel rendelkezem. Önnek, ezzel szemben, mentális energiával kell áthatolnia rajta, s ez ki fogja fárasztani.

— Nem vagyok fáradt — mondta Gendibal. — Pillanatnyilag egyikőjük sem képes egyetlen parancsot sem kiadni akár a saját, akár más hajók legénységének egyetlen tagja számára sem. Ezzel még nem okozok kárt önöknek, de meg ne próbáljanak kibújni az ellenőrzésem alól, mert amennyiben növelnem kellene az erőmet, az előbbi figyelmeztetésem értelmében agyukat jóvátehetetlen károsodás érné.

— Én várok — jelentette ki Branno, s tüntető türelemmel tette ölbe a kezét. — Ön ki fog fáradni, és amikor ez bekövetkezik, a parancsaim már nem is ön ellen irányulnak majd, mert ön addigra ártalmatlanná fog válni. Akkor a Fő Alapítványi Flottát fogom utasítani, hogy induljanak meg Trantor ellen. Ha meg akarja menteni a világát, adja meg magát. A pusztítás második hulláma már nem fogja megkímélni az önök szervezetét, mint az első, amelyik a Nagy Dúlás idején döntötte romba Trantort.

— Hát nem érti, polgármesternő, hogy ha erőm gyengülését erezném, amire nem fog sor kerülni, legegyszerűbben úgy menthetném meg a világomat, ha utolsó erőmmel elpusztítanám önöket?

— Nem tehetné meg. Az önök feladata mindenekelőtt az, hogy életben tartsák a Seldon-tervet. Ha megöli a Terminus polgármesterét, s ezzel csapást mér az Első Alapítvány tekintélyére, valamint a beléje vetett bizalomra, egyszersmind jóvátehetetlenül meggyengítené a Terv erejét, s feltüzelné a mindenütt föllelhető ellenségeit; következésképpen a Terv lerombolásával csaknem olyan reménytelen helyzetet idézne elő, mintha maga a Trantor pusztulna el. Ezzel az erővel akár meg is adhatja magát.

— Arra számít tehát, hogy nem merném megsemmisíteni önöket?

Branno keble megemelkedett, amint mélyen beszívta a levegőt, majd lassan kieresztette, s csak aztán vágta ki határozottan:

— Igen!

Kodell halottsápadtan ült mellette.

80.

Gendibal rámeredt Branno alakjára, amely a fal előtti tér egy síkjában rajzolódott ki előtte, ámbár az erőtér zavaró hatása miatt kissé reszketően és elmosódottan. A mellette ülő ember arcvonásai teljesen homályban maradtak, mert Gendibalnak nem volt elég energiája, hogy őrá is összpontosítson. Minden figyelmét a polgármesternőre kellett fordítania.

A nő viszont nem láthatta őt. Azt sem tudhatta például, hogy mellette is ül valaki. Gendibal arckifejezéséből, testének jelzéseiből sem tudott következtetéseket levonni, ebből a szempontból Branno tehát hátrányban volt.

Gendibal minden egyes szavával igazat állított. Irgalmatlan erejű mentális erőket vonhatott volna össze, hogy lesújthasson Brannóra — s ezzel végérvényesen összeroncsolja a nő agyát.

De amit Branno mondott, szintén igaz volt. Ha Gendibal elpusztítja őt, ezzel legalább annyi kárt okozna a Tervnek, mint annak idején az Öszvér. Mi több, ez a kár annyival komolyabb lett volna, amennyivel az Öszvér óta előbbre tartottak a játszmában, tehát immár kevesebb idő állt rendelkezésükre, hogy visszataláljanak a helyes útra.

A helyzetet csak súlyosbította a Gaiának, ennek a még most is ismeretlen mennyiségnek a jelenléte, mely alig érzékelhetően, de gyötrő bizonyossággal jelezte, hogy saját mentális erőtérrel rendelkezik.

Egy pillanatra megérintette Novi agyát, hogy lássa, megvan-e még az áramlás. Megvolt, méghozzá változatlanul.

Novi, noha semmi módon nem érezhette meg az érintést, feléje fordult, és rémülten, súgva kérdezte:

— Mester, valami halvány ködöt látok itt. Ahhoz beszél?

Agyuk felületes összekapcsolódása révén érzékelhette a ködöt. Gendibal az ajkához emelte az ujját.

— Ne féljen, Novi — mondta. — Hunyja le a szemét, és lazítson. Aztán emelt hangon így szólt:

— Branno polgármesternő, ha úgy vesszük, sikeres hazárdjátékot űzött. Nem kívánom azonnal elpusztítani, mert úgy vélem, ha elmagyarázhatok önnek valamit, hallgatni fog a józan eszére, s így mindkét irányból elháríthatjuk a megsemmisítéssel fenyegető lépéseket. Feltételezzük most, polgármesternő, hogy ön győz, és én adom meg magam. Mi következik ebből? Ön és utódai, túláradó önbizalmukban és a mentális pajzsba vetett túlzott bizakodásuk alapján, roppant igyekezettel próbálják meg kiterjeszteni hatalmukat az egész Galaxisra. S mert ezzel a Seldon-tervet is tönkretennék, éppenséggel késleltetnék a Második Birodalom megalapítását.

— Egyáltalán nem lep meg, hogy nem kíván azonnal elpusztítani — válaszolta Branno —, és abból ítélve, hogy továbbra is tétlenül ül, feltételezem, hogy kénytelen volt belátni: nincs bátorsága hozzá, hogy engem elpusztítson.

— Ne legyen oktalanul elbizakodott — mondta Gendibal. — Inkább hallgasson rám. A Galaxis többsége még ma sem tartozik az Alapítványhoz, sőt egyre növekvő mértékben válik Alapítvány-ellenessé. De még az Alapítvány Szövetség egyes tagjai sem felejtették el, hogy valaha függetlenek voltak. Ha az Alapítvány elhamarkodott cselekedetekre ragadtatja magát, miután én megadtam magam, ezzel épp a legnagyobb gyengeségétől szabadítja meg a Galaxis többi világát: a széthúzástól és a határozatlanságtól. Éppen az öntől való félelem fogja egybekovácsolni őket, s ön fogja fölkelteni bennük a lázadás vágyát.

— Üres szavakkal fenyegetőzik — felelte Branno. — Elég erősek vagyunk, hogy könnyedén elbánjunk ellenségeinkkel, még ha a nem alapítványi Galaxis összes világa összefog is ellenünk, s ezen az sem változtatna, ha félszövetségnyi világ lázadna fel, s állna melléjük. Ez mind nem jelentene számunkra gondot.

— Közvetlen gondot nem, polgármesternő. Ne kövesse el azonban azt a hibát, hogy csak az azonnali következményeket veszi figyelembe. Létrehozhatja a Második Birodalmat úgy is, hogy egyszerűen bejelenti a megalapítását, de arra már nem lesz képes, hogy össze is tartsa. Tízévenként újra meg újra meg kell szereznie fölötte a hatalmat.

— Akkor ezt fogjuk tenni, mígnem a világok éppúgy belefáradnak, ahogy ön is fárad már.

— Ők sem fáradnak bele, ahogyan én sem. S ez a folyamat nem is tarthat soká, mert az ön Ál-Birodalmát egy másik s az előbbinél még súlyosabb veszély fenyegetné. Mivel csak ideig-óráig lenne fönntartható, méghozzá egy mind korszerűbb fegyverzettel ellátott, állandó kiképzés alatt álló hadsereg révén, az Alapítvány tábornokai, a történelemben első ízben, fontosabbá és hatalmasabbá válnának, mint maga a kormány. Az Ál-Birodalom katonai övezetekre bomlana fel, amely mindegyikében a katonai parancsnokok kezében lenne a legfőbb hatalom. Kezdetét venné az anarchia, s ezzel együtt a barbár állapotokba való visszacsúszás, amely hosszabb ideig tarthatna, mint ama harmincezer esztendő, amelyet Seldon a Seldon-terv megvalósulása előtt megjövendölt.

— Ezek csupán gyerekes fenyegetőzések. Még ha a Seldon-terv matematikájára alapozza is, az csupán lehetőségekről s nem szükségszerűségekről beszél.

— Branno polgármesternő — szólt Gendibal nyomatékosan —, felejtse most el a Seldon-tervet. Ön nem érti a matematikáját, és nem látja át a szerkezetét. De talán nincs is rá szüksége. Ön sokat tapasztalt politikus, s a pozíciójából ítélve nyilván sikeres is. De továbbmegyek: a játszma, amelybe most belefogott, a bátorságáról is árulkodik. Vegye elő józan, politikai ítélőképességét: gondolja át az emberiség politikai és katonai történetét, méghozzá abban a megvilágításban, amelyet az emberi természet ismerete nyújt. Vegye tekintetbe, mi mozgatja a népek, a politikusok és a katonai vezetők cselekedeteit, viszontcselekedeteit és egymással való kapcsolatuk alakulását, és be fogja látni, hogy igazam van.

— Még ha igaza volna is, második alapítványista — felelte Branno —, ezt a kockázatot vállalnunk kell. A kormányzás iránti elkötelezettségünkkel, folyamatos technikai előrehaladásunkkal, mind mentális, mind fizikai értelemben, megszerezhetjük a győzelmet. Hari Seldon nem jósolhatta meg a fejlődésnek ezt az iramát. Nem láthatta előre. Hol szerepel a Tervben a mentális pajzs kifejlesztése az Első Alapítványban? Miért kell nekünk egyáltalán a Tervhez ragaszkodnunk? Nélküle is megpróbálkozhatunk egy új Birodalom megalapításával. Végtére is, ha nélküle vallunk kudarcot, az többet ér, mint ha általa lennénk sikeresek. Nem kérünk egy olyan Birodalomból, amelyben bábokként mozgatnak bennünket második alapítványi, rejtett manipulátorok.

— Csak azért beszél így, mert nem érti meg, mit jelenthetne a kudarc a Galaxis népei számára.

— Lehetséges! — felelte Branno keményen. — Fárad már, második alapítványista?

— Csöppet sem. Hadd javasoljak egy olyan cselekvési lehetőséget, amelyet eddig nem vett számításba, olyat, amelyik sem engem, sem önt nem kényszeríti önmaga megadására. Mi most egy Gaia nevű bolygó szomszédságában vagyunk…

— Tudok róla.

— Arról is tud, hogy talán ez a bolygó az öszvér születésének helye?

— E téren alaposabb bizonyítékokra lenne szükségem az ön puszta kijelentésénél.

— A bolygót mentális erőtér veszi körül. Ez a világ sok-sok Öszvér otthona. Ha ön valóra váltja álmát, és lerombolja a Második Alapítványt, máris rabszolgájává válik az Öszvérek bolygójának. Mi rosszat tett önnek valaha is a Második Alapítvány, valóságos, nem pedig elképzelt vagy elméletileg bekövetkezhető ártalomra gondolok. És most kérdezze meg önmagától, mennyi kárt okozott önöknek egyetlen Öszvér ténykedése!

— Még most is csak az ön kijelentéseire hagyatkozhatom.

— Mindaddig, amíg itt maradunk, nem nyújthatok többet. Ezért javasoltam fegyverszünetet. Tartsa fenn továbbra is a pajzsot, ha nem bízik meg bennem, de ne zárkózzék el az együttműködés elől. Közelítsük meg együtt ezt a bolygót, és ha már meggyőződött róla, hogy veszélyes, én közömbösítem a körülötte lévő mentális erőteret; ön akkor parancsot adhat a hajóinak a bolygó elfoglalására.

— És aztán?

— Akkor legalább külső erő beavatkozási veszélye nélkül állhat szemben egymással az Első és a Második Alapítvány. A kettőnk küzdelme csakis ebben az esetben lehet tiszta, hiszen most, ön is látja, nem merünk harcba szállni, mert mindkét Alapítvány kutyaszorítóba került.

— Miért nem mondta ezt előbb?

— Azt hittem, meggyőzhetem róla, hogy mi ketten nem vagyunk ellenségek, tehát összefoghatunk. Miután ezzel nyilvánvalóan kudarcot vallottam, minden eshetőségre fölajánlom együttműködési hajlandóságomat.

Branno fejét lehajtva, némán töprengett. Aztán azt mondta:

— Dajkamesékkel akarja elaltatni az éberségemet. Hogyan közömbösíthetné egymagában az Öszvérek bolygójának mentális erőterét? A gondolat olyan nevetséges, hogy a javaslata komolyságában sem bízhatom.

— Nem vagyok egyedül — felelte Gendibal. — Az egész Második Alapítvány ereje áll mögöttem, s ez az erő rajtam keresztül megbirkózik a Gaia erejével. Sőt, bármikor félresöpörheti az ön pajzsát, mintha csak könnyű ködfüggönyből szőtték volna.

— Ebben az esetben mi szüksége lehet az én segítségemre?

— Elsősorban azért van rá szükségem, mert az erőtér közömbösítése korántsem elegendő. A Második Alapítvány nem áldozhatja föl magát egyszer s mindenkorra azért, hogy szünet nélkül biztosítsa ennek az erőtérnek a közömbösítését, ahogyan én sem tölthetem életem hátralévő részét azzal, hogy mindenáron megpróbálok szót érteni önnel. Fizikai beavatkozásra is szükség van, méghozzá az önök hajóinak bevetésére. Másodszor, ha észérvekkel nem tudom meggyőzni, hogy a két Alapítványnak szövetségesként kell tekintenie egymásra, talán egy döntő fontosságú, közös vállalkozás meggyőzőbb érvnek fog bizonyulni. A tettek még ott is segíthetnek, ahol a szavak kudarcot vallottak.

Branno megint hallgatott egy sort, mielőtt megszólalt volna:

— Hajlandó vagyok közelebb menni a Gaiához, ha ezt a manővert együtt hajtjuk végre. Ezenkívül nem ígérhetek semmit.

— Ennyivel beérem — felelte Gendibal, és a számítógép fölé hajolt. Ekkor megszólalt Novi:

— Nem, mester, eddig nem volt jelentősége, de kérem, most ne tegyen semmit. Meg kell várnunk a terminusi Trevize tanácsost.