Az Alapítvány pereme

33.

Eltelt két nap, és Gendibal szomorúsága fokozatosan dühbe csapott át. Indokolatlannak érezte, hogy a rögtönítélő tárgyalást nem tartották meg azonnal. Meggyőződése volt, hogy amennyiben nem készült volna föl rá, ha időt kért volna, azonnal bíróság elé állítják.

De most, amikor az Öszvér óta a legnagyobb veszély fenyegeti a Második Alapítvány létét, húzzák az időt — méghozzá nem másért, csak hogy feldühítsék őt.

Sikerült feldühíteniök, és Seldonra, nem marad adósuk! Szándéka megmásíthatatlan.

Körülnézett. Az előtér üresen tátongott. Immár két napja. Megbélyegzett ember lett, olyan szóló, akiről mindenki tudta — a Második Alapítvány ötszáz éves fennállása óta még nem volt példa rá —, hogy hamarosan elveszti pozícióját. Lefokozása után egyszerű, közönséges második alapítványista lesz.

Igaz ugyan, Rogy egyszerű második alapítványistának lenni is fölöttébb rangos dolognak számított, különösen, ha az ember címet is viselhetett, mint ahogy Gendibalnak jogában állt még a vád alá helyezés után is. De egészen más dolog, ha az ember egykor szóló volt, s úgy fokozták le.

Ez nem történhet meg, gondolta Gendibal dúltan, még akkor sem, ha két napja kerüli mindenki. Csak Sura Novi viselkedése nem változott, de hát ő túl naiv, semhogy felfogná a helyzetét. Az ő szemében még most is Gendibal a „Mester”.

Gendibalt az is bosszantotta, hogy kettejük kapcsolata bizonyos vigaszt nyújt számára. Elfogta a szégyen, amikor rádöbbent, hogy felvillanyozza a nő imádatot sugárzó tekintete. Hát már ilyen csekély vigaszért is hálás tud lenni?

Egy altiszt lépett ki az ülésteremből, hogy közölje vele, az Asztal tagjai elé állhat, és Gendibal elindult. Jól ismerte az altisztet: egyike volt azoknak, akik a legapróbb részletekig tudták, milyen udvariassági formák betartásával közelíthetik csak meg a szólókat. Pillanatnyilag megdöbbentően kevés tiszteletet tanúsított Gendibal iránt. Tehát még az altiszt is készpénznek veszi, hogy elítélik.

Mindnyájan fekete bírói talárban ültek az Asztal körül. Shandess első szólón látszott, kissé kényelmetlenül érzi magát, de nem engedhette meg magának, hogy arcán a legcsekélyebb baráti érzés is tükröződjék. Delarmi — a három női szóló közül az egyik — még csak rá sem nézett.

— Stor Gendibal szóló, önt vád alá helyezzük, mert szólóhoz méltatlanul viselkedett — mondta az első szóló. — Mindannyiunk színe előtt árulással és gyilkossági kísérlettel vádolta meg az Asztalt, méghozzá általánosságban és mindenféle bizonyíték nélkül. Arra célzott, hogy minden egyes második alapítványbelit, a szólókat és az első szólót sem kivéve, mentális elemzésnek kell alávetni, hogy bebizonyosodjék, ki az, akiben a jövőben nem szabad megbíznunk. Az efféle viselkedés rombolja a közösséget, amely nélkül a Második Alapítvány ebben a bonyolult és potenciálisan ellenséges érzületű Galaxisban elveszítené irányító szerepét, és amely nélkül nem építheti föl biztonsággal az életképes Második Birodalmat.

Minthogy bűneit mindannyian tanúsítjuk, eltekintünk a hivatalos vád formális beterjesztésétől, s rögtön megkezdjük a tárgyalás második szakaszát. Stor Gendibal szóló, van valami mentsége?

Delarmi arcán — noha most sem nézett rá — ekkor macskaszerű mosoly villant fel.

— Ha az igazság annak számít — felelte Gendibal —, akkor van mentségem. Igenis fennáll a gyanú, hogy a biztonságunk csorbát szenvedett. Egy vagy két második alapítványbelit, az itt jelenlévőket is ide sorolom, mentális kontroll alá vettek, s ez halálos veszélybe sodorja a Második Alapítványt. Ha önök valóban azért sürgették ezt a tárgyalást, mert nem akarják vesztegetni az időt, talán remélhetem, hogy fölismerték a válság súlyát is; ebben az esetben azonban miért vártak két egész napot, holott én magam hivatalosan is rögtönítélő bíróságot követeltem? Kijelentem, hogy éppen ez a halálos veszély indokolja akkori szavaimat. Ha nem így viselkedem, akkor válók valóban méltatlanná a szólóságra.

— Csak a vádjait ismételgeti, első szóló — szólt közbe Delarmi halkan.

Gendibal székét az Asztaltól távolabb állították föl — ez is a lefokozást jelezte. Most még hátrébb lökte, mintha ügyet sem vetne rá, és fölállt.

— Most rögtön, a törvény ellenére el akarnak ítélni, vagy részletesen is előadhatom a védelmemet? — kérdezte.

— Ez nem afféle törvénytelen gyülekezet, szóló — felelte az első szóló. — Noha nem sok példa áll előttünk, jóindulattal viseltetünk ön iránt, attól a felismeréstől vezérelve, hogy amennyiben túlságosan emberi vonásaink eltérítenének bennünket az abszolút igazság útjáról, inkább engedjük szabadon a bűnöst, mintsem ártatlant ítéljünk el. S noha az ön esete oly súlyosnak tűnik fel előttünk, hogy csekély valószínűséggel lehet csak szó a bűnös felmentéséről, megengedjük, hogy saját belátása szerint tárja elénk védekezését, bármennyi időt vegyen is igénybe, mindaddig, amíg az egyhangú szavazás, az enyémet is beleértve — s e szavaknál fölemelte a hangját —, úgy nem ítéli, hogy „eleget hallottunk”.

— Hadd kezdjem tehát azzal — vette át a szót Gendibal —, hogy Golan Trevize, ama bizonyos első alapítványista, akit eltávolítottak a Terminusról, és akit az első szóló és magam a kibontakozó válság kulcsemberének ítéltünk, váratlanul megváltoztatta útirányát.

— Érdekes információ — szólt közbe Delarmi szelíden. — Vajon honnan veszi az előttünk szóló — (a hangsúly félreérthetetlenül jelezte, hogy a szó kisbetűvel értendő) — ezt az értesülését?

— Az első szóló informált róla — felelte Gendibal —, de a saját forrásaim is megerősítették. A pillanatnyi körülmények alapján azonban, éppen az ülés biztonsága érdekében, úgy ítélem meg, helyesebb, ha információs forrásaimat egyelőre titokban tartom.

— E vonatkozásban felfüggesztem az ítélethozatalt — mondta az első szóló. — Most tekintsünk el ettől az információügytől, ám ha az Asztal úgy ítéli meg, hogy erre az adatra is szüksége van, Gendibal szólónak meg kell adnia a felvilágosítást.

— Ha az előttünk szóló nem adja meg most a felvilágosítást — közölte Delarmi —, ebből csak arra következtethetek, hogy saját ügynöke van, méghozzá olyannyira a saját szolgálatában álló ügynöke, hogy az az Asztal előtt nem is tartozik beszámolási kötelezettséggel. Nem lehetünk bizonyosak benne, hogy egy ilyen ügynök megtartja a Második Alapítvány személyekre szabott viselkedési normáit.

— Értem a burkolt célzást, Delarmi szóló — válaszolta kissé kelletlenül az első szóló. — Szükségtelen ennyire részleteznie.

— Csak a rögzítés kedvéért említem, első szóló, minthogy ez súlyosbítja a bűnt, a vádiratban viszont nem szerepel, melyet, hadd emlékeztessek rá, nem olvastunk el elejétől végéig, tehát javasolom a fenti észrevétel utólagos rögzítését.

— Utasítjuk az altisztet az észrevétel jegyzőkönyvezésére — mondta az első szóló —, és a pontos megfogalmazásra majd idejében sort kerítünk. Gendibal szóló — (Ő legalább nagybetűvel ejtette ki a szót.) — Védekezése csak a vétkei számát szaporította. Folytassa!

— Nem elég, hogy ez a Trevize váratlanul útirányt változtatott — folytatta Gendibal —, de még a sebessége is váratlanul ért bennünket. Információm szerint, s erről még az első szóló sem értesült, nem egészen egy óra alatt tízezer parszeknyi utat tett meg.

— Egyetlen ugrással? — hitetlenkedett az egyik szóló.

— Több mint kéttucatnyi ugrással, vagyis egyik ugrást a másik után hajtotta végre szinte szünet nélkül, amit még nehezebb elképzelni, mint ha egyetlen ugrást tett volna — magyarázta Gendibal. — Még ha pillanatnyilag ismerjük is tartózkodási helyét, időbe telne, míg utána eredhetnénk, ha pedig ő vesz észre bennünket, és valóban meg akarna szökni előlünk, egyszerűen nem tudnánk utolérni. — Önök pedig bírósági tárgyalással szórakoznak, s közben két teljes napot szánnak rá, hogy a játékot még jobban kiélvezzék.

Az első szólónak nem kis erejébe telt, hogy elrejtse szorongását.

— Kérem, Gendibal szóló, mondja el nekünk, milyen jelentőséget tulajdonít az ügynek.

— Ez arra figyelmeztet bennünket, első szóló, hogy milyen technológiai előrehaladásra tett szert az Első Alapítvány, amely most sokkalta erősebb, mint Preem Palver idejében volt. Ha fölfedeznek bennünket, és elszánják magukat a cselekvésre, nem tudunk szembeszállni velük.

Delarmi szóló fölpattant.

— Első szóló! — kiáltotta. — Lényegtelen dolgokkal vesztegetjük az időt. Nem vagyunk gyerekek, hogy a Vasorrú Űrbába meséivel ijesztgessenek bennünket. Mit számít, milyen lenyűgöző gépezeteket fejlesztett ki az Első Alapítvány, ha egyszer válsághelyzetben úgyis mi tartjuk hatalmunkban az elméjüket!

— Erre mit tud válaszolni, Gendibal szóló? — kérdezte az első szóló.

— Csupán azt, hogy az elmével kapcsolatos dolgokra a kellő időben rá fogok térni. A hangsúlyt pillanatnyilag csak az Első Alapítvány felsőbbrendű és egyre növekvő technológiai erejére szeretném helyezni.

— Térjünk át a következő témára, Gendibal szóló! — utasította az első szóló. — Meg kell mondanom, érvelése eddig nem győzött meg róla, hogy különösebben a tárgyra tartozna.

Nem volt kétséges, hogy kijelentése az Asztal általános helyeslésével találkozott.

— Folytatom tehát — mondta Gendibal. — Trevize-nak útitársa is van — (pillanatnyi szünetet tartott, hogy a kiejtésre összpontosítson) —, bizonyos Janov Pelorat, egy meglehetősen jelentéktelen tudós, aki annak szentelte életét, hogy a Földre vonatkozó mítoszokat és legendákat összegyűjtse.

— És ezt mind tudja róla? Gondolom, ezt is a titkos forrásából — vetette közbe Delarmi, aki szemmel látható élvezettel vállalta magára az ügyész szerepét.

— Igen, ezt mind tudom róla — felelte Gendibal közömbösen. — Ez a tudós, ki tudja, miért, néhány hónapja fölkeltette a Terminus polgármesterének, ennek a rendkívül energikus és tehetséges nőnek az érdeklődését. Így aztán, a dolog természetéből fakadóan, én is elkezdtem érdeklődni iránta. És még csak nem is titokban. Mindazt, amit megtudtam róla, eljuttattam az első szólónak is.

— Tanúsíthatom — szólalt meg halkan az első szóló.

— Mi az a Föld? — kérdezte egy idősebb szóló. — Ez volna az eredet világa, melyet a mesékből ismerünk? Amiről annyit fecsegtek a hajdani császári időkben? Gendibal bólintott.

— A Vasorrú Űrbába meséiben, hogy Delarmi szóló kifejezésével éljek. Gyanúm szerint Pelorat régóta álmodozhatott róla, hogy egyszer majd eljut a Trantorra, beássa magát a Galaktikus Könyvtárba, s összeszedi mindazt a Földre vonatkozó információt, amit a Terminuson elérhető csillagközi könyvtárszolgálaton keresztül nem tudott összegyűjteni.

Amikor Trevize-zal együtt elhagyta a Terminust, nyilván úgy érezte, álma végre valóra válik. Mi, persze, vártuk őket, abban a reményben, hogy végre alkalmunk lesz közelebbről is szemügyre venni őket, természetesen a magunk hasznára. De kiderült, és most már önök is tudják, hogy nem jönnek a Trantorra. Még nem tudjuk pontosan, hová igyekeznek, s azt sem, mi célból.

Delarmi kerek arcán határozottan angyali kifejezés ömlött el, amikor megkérdezte:

— És miért olyan aggasztó ez? A távollétükből bizonyára semmi kárunk nem származhat. Sőt, mivel ilyen könnyedén lemondtak rólunk, bízvást feltételezhetjük, hogy az Első Alapítványnak sejtelme sincs a Trantor valódi természetéről, s csak tapsolhatunk, látva, milyen derék munkát végzett Preem Palver.

— Ha a dolgokat nem gondoljuk végig, valóban ilyen megnyugtató következtetésre juthatunk — felelte Gendibal. — De vajon útvonaluk megváltoztatását az idézte elő, hogy nem ismerték fel a Trantor valódi jelentőségét? Elképzelhető, hogy irányváltoztatásukért a legkevésbé sem a Trantor a felelős, inkább az, hogy ez a két ember valami módpn felismerte a Föld jelentőségét.

Az Asztal körül nyugtalanság támadt.

— Bárki kitalálhat látszólag meghökkentő feltételezéseket, és ügyes csomagolásban előadhatja őket — jegyezte meg Delarmi hűvösen. — De mi értelme az ilyen kiagyalásoknak? Miért érdekelne bárkit is az, amit mi, a Második Alapítvány tagjai a Földről gondolunk? Akár a valóságos eredetbolygóról, akár mítoszról van szó, vagy ha kiderülne, hogy több ilyen bolygó is létezik, az egész téma nem érdekelhet mást, csak történészeket, antropológusokat és népmesegyűjtőket, mint amilyen az ön Pelorat nevű tudósa. Miért érdekelne hát bennünket?

— Hogy miért? — kérdezte vissza Gendibal. — Nos, mivel magyarázná, hogy a Könyvtárban semmiféle utalást nem talál a Földre vonatkozóan?

Most első alkalommal változott meg érezhetően az Asztal körül uralkodó ellenséges légkör.

— Nincs rá utalás? — kérdezte Delarmi. Gendibal nyugodt hangon folytatta:

— Amikor először értesültem róla, hogy Trevize és Pelorat a Földre vonatkozó információkat akarnak keresni nálunk, a világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy a Könyvtár számítógépével összeállíttassam az ilyen adatokat tartalmazó források listáját. Enyhén szólva fölkeltette az érdeklődésemet, hogy nem találtam semmit. Nem arról van szó, hogy keveset találtam, vagy hogy minimálisát… Semmit! Ez akkor történt, amikor megtudtam, hogy önök két napig várakoztatnak, mire sort kerítenek a meghallgatásomra; s ugyanekkor értesültem arról is, hogy a két első alapítványista mégsem jön ide, ez ismét felpiszkálta a kíváncsiságomat. Valamivel csak el kellett töltenem az időt. Miközben önök vigadtak, s nem vették észre, hogy ég a fejük felett a tető, ahogy a szólás tartja, én átnéztem néhány történelemkönyvemet. Találtam is bekezdéseket, amelyekben említés történik a késő császári időkben folytatott „eredetkutatásokról”. Utalnak, sőt idéznek bizonyos, mind nyomtatott, mind filmre vett dokumentumokból. Visszamenteni a Könyvtárba, és kerestem azokat a dokumentumokat. Biztosíthatom önöket, hogy semmit sem találtam.

— Még ha így volt is — mondta Delarmi —, nem kellene meglepődnie. Ha a Föld valóban csak mítosz…

— Akkor a mitológiai utalásoknál kellett volna a nyomára bukkannom. Ha a Vasorrú Űrbába meséje volna, akkor a Vasorrú Űrbába összegyűjtött meséiben kellett volna a nyomára bukkannom. Ha egy zavart elme koholmánya volna, akkor a pszichopatológia címszó alatt kellett volna a nyomára bukkannom. Tény, hogy léteznie kell valami Földdel kapcsolatos dolognak, különben egyikőjük sem hallott volna róla, holott mindnyájan tisztában voltak vele, hogy annak a bolygónak a neve, amelyről állítólag az emberi faj származik. De akkor miért nem találtam utalást rá sehol az egész Könyvtárban?

Delarmi egy pillanatig hallgatott, és egy másik szóló vette át a szót. A kis termetű Leonis Cheng volt az, aki a Seldon-terv minden apró részletére kiterjedő enciklopédikus tudással rendelkezett, s a jelenkor Galaxisával szemben meglehetős fenntartásai voltak. Beszéd közben szokása szerint sűrűn pislogott.

— Ismeretes, hogy a Birodalom végső óráiban úgy próbált valamiféle császári misztikát kreálni, hogy minden eszközzel elnyomta a császárság előtti idők iránti érdeklődést.

Gendibal bólintott.

— Elnyomta: ez a helyes kifejezés, Cheng szóló. Ez nem egyenlő a bizonyítékok megsemmisítésével. Önnek mindenki másnál jobban kell tudnia, hogy a hanyatló császári kor egy másik jellegzetessége volt, hogy hirtelen feltámadt az érdeklődése a korábbi és nyilván kedvezőbb korok iránt. Épp most utaltam rá, mennyire érdekelte az embereket az „eredet kérdése” Hari Seldon idejében.

Cheng tüntető torokköszörüléssel vágott Gendibal szavába.

— Mindezzel nagyon is tisztában vagyok, fiatalember, és még jóval többet is tudok a hanyatló császárság korának társadalmi problémáiról, mintsem gondolná. A császári uralom megerősödésével párhuzamosan felszámolták ezeket a Földre vonatkozó, dilettáns elképzeléseket. A császári uralom II. Kleón idejében, a Birodalom utolsó feltámadása során, vagyis Seldon után két évszázaddal érte el a tetőpontját, amikor is vége szakadt minden, Földdel kapcsolatos spekulációnak. Kleón alatt még egy irányelv kibocsátására is sor került, amely az efféle dolgok iránti érdeklődésre vonatkozott. Remélem, szó szerint idézem: „…az ilyen elévült és meddő spekulációk ellen, melyek aláássák a nép szeretetét a császári trón iránt”.

Gendibal elmosolyodott.

— Ön szerint tehát, Cheng szóló, II. Kleón idejében semmisítettek meg minden, Földre vonatkozó utalást?

— Én nem vonok le következtetést. Egyszerűen közöltem, amit közölni akartam.

— Okosan teszi, hogy nem von le következtetést. Lehet, hogy Kleón idejében a Birodalom feltámadt, az Egyetem és a Könyvtár azonban már a mi, helyesebben szólva az elődeink kezében volt. Elképzelhetetlen, hogy a Könyvtárból bármiféle anyagot a Második Alapítvány szólóinak tudta nélkül eltávolítsanak. Valójában csakis a szólókat bízhatták meg ezzel a feladattal, noha a haldokló Birodalom mit sem sejthetett erről.

Gendibal elhallgatott, Cheng azonban szótlanul elnézett a feje fölött.

— Következésképpen — folytatta Gendibal —, a Könyvtárból nem tüntethették el a Földre vonatkozó anyagokat Seldon idejében, hiszen az „eredet kérdése” akkoriban nyíltan foglalkoztatta az embereket. De később sem tüntethették el őket, mert akkor már a Második Alapítvány felelt a Könyvtárért. Az anyagok mégis eltűntek. Hogy lehet ez?

— Igazán abbahagyhatná már a dilemma szövögetését, Gendibal! — csattant fel Delarmi. — Értjük, mit akar mondani. Milyen megoldást lát a rejtélyhez? Netalán ön lopta el a dokumentumokat?

— Mint rendesen, most is fején találta a szöget, Delarmi — mondta Gendibal gúnyosan, tisztelettudó főhajtással, amaz válaszul kissé elhúzta a száját. — Létezik egy megoldás, amely szerint a Második Alapítvány egyik szólója végezte el a tisztogatást, Olyasvalaki, aki ért hozzá, hogyan törölje ki a múzeumőrök agyából az emlékeket, és ténykedésének a számítógépekben se maradjon nyoma.

Shandess első szóló elvörösödött.

— Nevetséges feltételezés, Gendibal szóló. El sem tudom képzelni, hogy egy szóló ilyesmit műveljen. Mi indíthatná rá? Még ha valami oknál fogva eltávolítaná is a Földre vonatkozó anyagokat, ugyan miért tartaná titokban az Asztal többi tagja előtt? A Könyvtár megdézsmálásáva! ugyan miért tenné kockára a karrierjét, amikor a felfedezés veszélye oly mérhetetlenül nagy? Nem beszélve róla, hogy szerintem még a legügyesebb szóló sem végezhetné el a feladatot úgy, hogy ne hagyjon valami nyomot maga után.

— Ezek szerint ön nem ért egyet Delarmi szólóval, amikor azt állítja, hogy én voltam a tettes.

— Persze hogy nem — felelte az első szóló. — Előfordult már, hogy kételkedtem az ön ítéletében, de az még nem jutott eszembe, hogy őrültnek tartsam.

— Ezek szerint nem is történhetett meg, első szóló. A Földre vonatkozó anyagnak most is a Könyvtárban kell lennie, minthogy úgy tűnik, minden lehetséges módot kizártunk, mellyel eltávolíthatják, csakhogy az anyag még sincs a Könyvtárban. Delarmi színlelt fáradtsággal szólt közbe:

— Jó, jó, fejezzük végre be! Vagyis mi az újabb megoldási javaslata? Meggyőződésem, hogy tartogat még valamit a tarsolyában.

— Az ön meggyőződése a miénk is, szóló. Feltételezem, hogy a Könyvtárat a Második Alapítvány egy olyan tagja rabolta ki, aki egy Második Alapítványon kívüli, rejtett erő befolyása alatt állt. A tisztogatás észrevétlenül zajlott le, mert ugyanez az erő arról is gondoskodott, hogy ne vegyék észre.

— Míg ön föl nem fedezte — kacagott fel Delarmi. — ön, az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen. Ha létezik ez a titokzatos erő, ön hogyan jöhetett rá, hogy az anyag hiányzik a Könyvtárból? Önt miért nem befolyásolták?

— Ezen nincs semmi nevetnivaló, szóló — felelte Gendibal komoran. — ők is érezhetik, éppúgy, mint mi, hogy a dolgokat csak minimális szinten szabad megbolygatni. Amikor néhány nappal ezelőtt életveszélybe kerültem, sokkal inkább aggasztott az, tudom-e türtőztetni magam, hogy meg ne bolygassak egy honi elmét, semmint hogy megvédelmezzem magam. Valahogy így gondolkodhatnak ők is, mihelyt úgy látják jónak, visszavonulnak. Éppen ez rejti magában a veszélyt, méghozzá a halálos veszélyt. Maga az a tény, hogy én kitalálhattam, mi történt, azt is jelentheti, már nem törődnek vele, mit csinálok én. És esetleg azért nem törődnek velem, mert úgy érzik, a győzelem már úgyis az övék. Mi pedig itt nyugodtan folytatjuk kisded játékainkat!

— De hát mi céljuk lehet ezzel az egésszel? Miféle cél vezetheti őket? — kérdezte Delarmi, miközben lábát türelmetlenül húzgálta a padlón, s idegesen rágta a szája szélét. Ereje gyengülésével együtt érezte, mint növekszik az Asztal érdeklődése, aggodalma…

— Gondoljuk meg — magyarázta Gendibal —, az Első Alapítvány, óriási fizikai ereje birtokában, a Föld keresésére indul. Látszólag száműzik két emberüket, remélve, hogy hiszünk a látszatnak, ám ha csupán ennyiről volna szó, vajon fölszerelik-e őket hihetetlen teljesítményre képes űrhajókkal; olyan hajókkal, melyek tízezer parszeknyit tudnak megtenni nem egészen egy óra alatt?

Ami pedig bennünket, a Második Alapítványt illeti, mi sohasem kerestük a Földet, sőt, a tudtunk nélkül valakik úgy intézték, hogy ne is szerezhessünk információkat a Földről. Az Első Alapítvány most oly közel jár ahhoz, hogy megtalálja a Földet, mi pedig oly messze járunk tőle, hogy…

Gendibal elhallgatott.

— Hogy micsoda?! — csapott le rá Delarmi. — Fejezze be a dajkameséjét. Tud valamit, vagy nem?

— Mindent nem tudhatok, szóló. Még nem látom be az alattunk tátongó szakadék mélységét, egyáltalán miért kell megtalálni a Földet, de meggyőződésem, hogy a Második Alapítványt halálos veszedelem fenyegeti, csakúgy, mint a Seldon-tervet, s ezzel együtt az egész emberiség jövőjét.

Delarmi felállt. Arcán nyoma sem látszott a mosolynak, szavain érződött a nehezen kivívott önuralom feszültsége.

— Ostobaság! Első szóló, vessen véget ennek az egésznek! Itt most a vádlott viselkedéséről van szó. Nemcsak gyermeteg, amit mond, de nem is tartozik a tárgyhoz. Viselkedését semmiképpen sem mentheti azzal, hogy olyan elméletékből sző hálót körénk, melyek csak a saját agyában, állnak össze értelmes egésszé. Szavazásra szólítom föl a jelenlévőket, méghozzá egyhangúan elítélő szavazásra.

— Várjon! — mondta Gendibal élesen. — Lehetőséget kaptam rá, hogy szóljak a magam védelmében, és egyvalamiről még nem beszéltem. Hadd tárjam önök elé ezt a részletet, s utána szavazhatnak, nem lesz több ellenvetésem.

Az első szóló fáradtan dörzsölte meg a szemét.

— Folytassa, Gendibal szóló — mondta. — Hadd hívjam föl az Asztal figyelmét rá, hogy egy vád alá helyezett szóló elítélése oly súlyos és példa nélküli aktus, hogy még a látszatát is kerülnünk kell, miszerint a védelem számára nem adtunk meg minden lehetőséget. Továbbá emlékeztetem önöket: számolnunk kell vele, hogy ítéletünk, mely teljes mértékben megelégedésünkre szolgálhat, esetleg nem elégíti ki utódainkat. Márpedig nem hinném, hogy bármely rangbéli második alapítványista, kivált az Asztal szólói számára másodrendű kérdés lehet a történelmi perspektíva jelentősége. Cselekedjünk tehát úgy, hogy bizton elnyerjük vele a jövendő századok szólóinak helyeslését.

— Csak azt kockáztatjuk, első szóló, hogy az utókor kinevet bennünket, amiért oly nehezen hittünk a szemünknek — tiltakozott Delarmi keserűen. — Ön döntött úgy, hogy a védelem ismét szót kapjon.

Gendibal mélyet lélegzett mielőtt megszólalt volna.

— Tehát döntése értelmében, első szóló, egy tanút szeretnék önök elé állítani, egy fiatal nőt, akit három napja ismertem meg, és aki nélkül meg sem érkeztem volna az Asztal gyűlésére, melyhez, mint tudjuk. Így késve csatlakoztam.

— Ismeri-e az Asztal a nőt, akiről beszél? — kérdezte az első szóló.

— Nem, első szóló. E bolygó egyik bennszülött lakójáról van szó.

— Egy honi nő? — kérdezte Delarmi kikerekedett szemmel.

— Ahogy mondja. Pontosan!

— Mit kezdjünk egy effélével? — értetlenkedett Delarmi. — Egy ilyentől úgysem tudhatunk meg semmi lényegeset. Ezek nem is léteznek!

Gendibal kivillantotta a fogát, oly módon, amit aligha lehetett mosolynak tekinteni. A hangja metsző volt.

— A honiak fizikailag létező lények. Emberek, akiknek megvan a maguk szerepe a Seldon-tervben. Jelenlétük a Második Alapítvány közvetett védelme szempontjából döntő fontosságú. Szeretném elhatárolni magam Delarmi szóló embertelen magatartásától, és remélem, megjegyzése úgy kerül rögzítésre, mint a szólóságra való esetleges alkalmatlanságának bizonyítéka. Felteszem a kérdést: az Asztal többi tagja egyetért-e a szóló képtelen megjegyzésével, és elutasítja-e tanúm megidézését?

— Hívja be a tanút, szóló — válaszolta az első szóló.

Gendibal ajka fölvette eredeti formáját, s a szóló arca immár csupán feszültségről árulkodott. Elméjét erős korláttal vette körül, de agya legmélyén tudta, a veszély elmúlt, a győzelem az övé.

34.

Sura Novi rémültnek látszott. Szeme tágra nyílt, alsó ajka enyhén remegett. Kezét hol összekulcsolta, hol szétnyitotta, keble alig észrevehetően hullámzott. Befont haját hátul szoros kontyba csavarta, napbarnította arcán meg-megrándult egy kis izom. Időnként tétován kotorászott hosszú szoknyája redői között. Kikerekedett szemében — mely az Asztal körül ülő szólók mindegyikén megállapodott egy-egy pillanatra — rémülettel vegyes áhítat tükröződött.

A rászegeződő tekintetek a megvetés és a kínos feszengés különböző fokozatairól árulkodtak. Delarmi úgy nézett el Novi feje fölött egy láthatatlan pont irányába, mintha a nő ott sem volna.

Gendibal óvatosan, csillapítóan simította végig Novi agyának felszínét. Tulajdonképpen elég lett volna, ha megpaskolja a kezét, vagy megcirógatja az arcát, de az adott körülmények között, természetesen ez elképzelhetetlen volt.

— Első szóló! — mondta. — Eltompítom valamelyest e nő tudatos tartományát, hogy tanúskodását ne torzítsa el a félelem. Kérem, figyelje meg, és önök is csatlakozhatnak hozzánk, hogy lássák: agyában a legcsekélyebb módosítást sem kívánom végrehajtani.

Gendibal hangjára Novi rémülten hőkölt hátra, ami nem lepte meg a szólót. Tudta, a nő még nem hallhatta, hogyan beszélnek egymás között a Második Alapítvány magas rangú tisztségviselői. Teljesen új volt számára a hangok, a hangszínek, a kifejezések és a gondolatok e furcsa, villanásszerű összeolvadása. De ahogy jött, el is múlt a rémület, mihelyt Gendibal gyengéden megérintette az agyát. Arca megszelídült.

— Talál egy széket a háta mögött, Novi — mondta Gendibal. — Üljön le, kérem!

Novi esetlenül meghajtotta magát, majd merev derékkal leült a székre.

Elég érthetően beszélt, de ha honi kiejtése túl zavaróvá vált, Gendibal megismételtette vele a mondottakat. Az Asztalra való tekintettel ő maga továbbra is a hivatalos nyelvet használta, ezért olykor a saját kérdését is meg kellett ismételnie Novinak.

A közte és Rufirant között lezajlott harcot nyugodtan, érthetően adták elő.

— A saját szemével látta elejétől fogva, Novi? — kérdezte Gendibal.

— Nem, mester, különben hamarább véget vetek neki. Rufirant jóravaló fickó, de nem sok ész szorult a fejibe.

— De hiszen elmesélte az egészet. Hogy lehetséges, ha nem is látta?

— Rufirant mondta el utóbb, mert kérdezgettem felőle. Erősen szégyelli magát.

— Szégyelli magát? Tapasztalta-e már korábban is, hogy így viselkedett?

— Rufirant? Dehogyis, mester. Amilyen nagydarab, olyan szelíd jószág. Nem szok kakaskodni, aztán meg fél is a tudákosoktól. Nemegyszer mondogatta, milyen hatalmasak meg boszorkányosak is.

— Miért nem érezte ezt, amikor velem találkozott?

— Fura história. Magam se értem. — Novi a fejét csóválta. — Talán nem volt magánál. Mondtam is nekije: „Te tökfej! Hát való az, nekiesni egy tudákosnak?” Erre azt mondja: „Nem tudom, hogy eshetett meg. Mintha magam mellett állnék, azt' csak lesném, mit művelek.”

— Első szóló! — szólt közbe Cheng szóló. — Mekkora értéke van számunkra e nő vallomásának, aki egy férfi szavait idézi nekünk? Nem lehetne a férfit kihallgatni?

— De igen — felelte Gendibal. — Ha e nő tanúvallomása után az Asztal további bizonyítékokra is igényt tart, hajlandó vagyok előállítani volt ellenfelemet, Karoll Rufirantot is. Ha nem, az Asztal máris meghozhatja ítéletét, mihelyt végzek ezzel a tanúval.

— Helyes — mondta az első szóló. — Folytassa a kihallgatást!

— És maga, Novi? — kérdezte Gendibal. — Magától nem szokatlan, hogy efféle csetepatékba beleavatkozik?

Novi egy pillanatig hallgatott. Sűrű szemöldöke között megjelent majd elsimult egy apró ránc.

— Nem tudom — felelte végül. — Nem akarom, hogy a tudákosoknak baja essék. Valami küldött oda, nem is gondoltam semmire, csak közibük vetettem magam.

— Megint elhallgatott, aztán még hozzátette: — Ha a szükség úgy hozná, megint csak így cselekednék.

— Most aludni fog, Novi — mondta Gendibal. — Ne gondoljon semmire. Kipiheni magát, még álmodni sem fog.

Novi motyogott valamit, aztán lecsukódott a szeme, feje pedig a szék támlájára hanyatlott.

Gendibal várt egy kicsit, aztán azt mondta:

— Tisztelettel megkérem, első szóló, kövessen engem ennek az asszonynak az elméjébe. Rendkívül egyszerűnek és szimmetrikusnak fogja találni, ami nagy szerencse, különben nem venné észre, amit látnia kell. Itt… itt! Látja?… Kérem a többieket, lépjenek be ők is… csak egyenként, úgy könnyebb lesz.

Az Asztal körül morajlás támadt.

— Kételkedik-e önök közül bárki is? — kérdezte Gendibal.

— Én kételkedem, mert… — Delarmi csaknem kimondta, amit még ő is kimondhatatlannak tartott. Gendibal kisegítette:

— Úgy véli, szándékosan bolygattam meg ezt az elmét, hogy hamis bizonyítékot tárjak önök elé? Ezek szerint képesnek tart rá, hogy ilyen finom változtatást hajtsak végre? Az egyik rostszálacska úgy görbül el, hogy közben rajta és körülötte nyoma sincs semmiféle rendellenességnek. Ha ezt meg tudnám tenni, ugyan mi szükségem volna rá, hogy önök közül bárkivel is egyezségre jussak, méghozzá így? Miért alázkodnék meg holmi törvényszék előtt? Miért akarnám meggyőzni önöket? Ha képes volnék olyasmire, amit ennek a nőnek az agyában látnak, önök tehetetlenek volnának velem szemben, hacsak alaposan föl nem készültek ellenem. Az igazság azonban az, hogy egyikőjük sem tud úgy manipulálni egy elmével, ahogy ennek a nőnek az agyában láttuk. Én sem tudok. A dolog mégis megtörtént.

Elhallgatott, tekintetét végighordozta valamennyi szólón, majd megállapodott Delarmi arcán. A szokottnál lassabban ejtette ki a szavakat:

— És most, ha ez nem elég, idehívom azt a honi parasztembert, Karoll Rufirantot, akit szintén megvizsgáltam, és akinek az agyában ugyanilyen elváltozást tapasztaltam.

— Nem tartjuk szükségesnek — jegyezte meg az első szóló. Arca rémült volt, amikor hozzátette: — Rettenetes dolgot láttunk.

— Ezek szerint fölébreszthetem és elbocsáthatom ezt a honi asszonyt? — kérdezte Gendibal. — Már intézkedtem, hogy odakint várják, gondoskodni fognak róla, hogy magához térjen.

Könyökénél fogva gyengéden kivezette Novit, majd azt mondta:

— Hadd foglaljam össze röviden. Lehetséges, és előfordult, hogy olyan változtatást idézzenek elő az agyban, ami meghaladja a mi tudásunkat. Ily módon magukat a múzeumőröket is rábírhatták, hogy minden, Földre vonatkozó anyagot eltüntessenek a Könyvtárból, akár a mi vagy a saját tudtuk nélkül. Láttuk, mi módon érték el, hogy az Asztal ülésére való igyekezetemben valaki feltartóztasson. Megfenyegettek, majd megmentettek. Mindebből az következett, hogy vád alá helyeztek. Az események e látszólag természetes összefüggése nyomán eltávolíthatnak hatalmi helyzetemből, és akárkik rendezték is így a cselekvések e sorozatát, előttünk ismeretlenek maradtak.

Delarmi előrehajolt ültében. Feldúltan kérdezte:

— Ha ez a titkos szervezet ilyen bámulatosan okos, ön mégis hogyan jöhetett rá minderre?

Gendibal most már megengedett egy mosolyt magának.

— Itt nem az én kiválóságomról van szó — válaszolta. — Nem akarom önmagamat a többi szóló fölébe helyezni, hogy az első szólóról ne is beszéljek. És azt sem hinném, hogy ezek az Anti-Öszvérek — ahogy az első szóló találóan elnevezte őket — olyan végtelenül bölcsek, vagy mindenféle körülménytől tökéletesen védettek volnának. Ezt a honi asszonyt is talán éppen azért szemelték ki eszközül, mert rendkívül csekély beavatkozással érhették el vele a céljukat. A nő ugyanis jelleméből következően vonzódik azokhoz, akiket ő „tudákosoknak” hív, mondhatni, imádattal viseltetik irántuk. Ám az események elmúltával a velem való pillanatnyi kapcsolat megerősítette benne azt a fantáziaképet, hogy valamiképpen ő maga is „tudós” lesz. Másnap ezzel a határozott szándékkal keresett föl. Miután különös ambíciója fölkeltette a kíváncsiságomat, megvizsgáltam az elméjét, más körülmények között nem tettem volna meg, és véletlenül bukkantam rá az elváltozásra, melynek jelentőségét azon nyomban fölismertem. Ha másik nőt választanak, a tudósok iránt kevesebb vonzalommal bírót, az Anti-Öszvérek talán több munkát fektetnek bele, de az események is másképpen alakulnak, és én nem szerzek tudomást az egészről. Az Anti-Öszvérek tehát elszámították magukat, vagy nem tudták kellőképpen figyelembe venni az előre nem látható dolgokat. Botlásuk mindenesetre reményt keltő a számunkra.

— Úgy vélem — szólt közbe Delarmi —, az első szóló és ön azért nevezik ezt a… szervezetet „Anti-Öszvéreknek”, mert ők meg akarják tartani a Galaxist a Seldon-terv által kijelölt úton, szemben az Öszvérrel, aki épp az ellenkezőjén fáradozott. Ha így áll a helyzet az Anti-Öszvérekkel, nem értem, miért tartják őket veszélyesnek?

— Miért munkálkodnának ezen, ha nem valami cél vezérli őket? Nem tudjuk, mi lehet ez a cél. Ha cinikusak volnánk, feltételezhetnénk, hogy egyszer majd elérkezettnek találják az időt rá, hogy közbelépésükkel más mederbe tereljék az eseményeket, méghozzá sokkal inkább a maguk, mint a mi megelégedésünkre. Ez az én álláspontom, noha nem vagyok jártas a cinikus bölcseletben. Vajon Delarmi szóló hajlandó-e feltételezni, pusztán a jelleméből fakadó szeretet és bizalom alapján, melyet oly jól ismerünk, hogy ezek a kozmikus emberbarátok csakis a mi munkánkat akarják megkönnyíteni, méghozzá önzetlenül, a jutalom legkisebb reménye nélkül?

E szavakra az Asztal körül ülők halk nevetgélése válaszolt, és Gendibal tudta, hogy győzött. És Delarmi is tudta, hogy vesztett: a düh hulláma úgy csapott át az elméje elé vont korlát rácsai között, ahogy a nap vörös sugarai villannak ki a sűrű lombsátor mögül.

— A honi paraszttal való összecsapásom első pillanataiban azt hittem, az események hátterében egy másik szóló áll — folytatta Gendibal. — Amikor az asszony agyában végrehajtott módosítást észrevettem, tudtam, hogy az összeesküvést illetően igazam van, de magáról az összeesküvésről téves az elképzelésem. A félreértésért tehát bocsánatot kérek, és remélem, ezt enyhítő körülményként fogják a javamra írni.

— Úgy vélem, tekinthetjük ezt bocsánatkérésnek… — mondta az első szóló, de Delarmi félbeszakította. Most újból nyájas volt: édeskés szavai jól illettek derűs, barátságos arcához.

— Minden tiszteletem ellenére, első szóló, hadd vágjak a szavába… Ejtsük el tehát a vádemelési javaslatot. Pillanatnyilag nem szavaznék a szóló elítélésére, mint ahogy, gondolom, egyikünk sem. Még azt is megkockáztatnám, hogy a vádemelési javaslatot töröljük a szóló makulátlan kartonjáról. Gendibal szóló ügyesen tisztázta magát. Ezért csak gratulálhatok neki, valamint azért is, hogy föltárt előttünk egy válságfolyamatot, mely számunkra láthatatlanul ki tudja meddig parázslott volna a hamu alatt, kiszámíthatatlan következményeket vonva maga után. Én kérek teljes szívemből bocsánatot a szólótól korábbi, ellenséges magatartásom miatt.

Sugárzó pillantást vetett Gendibalra, aki kénytelenkelletlen csodálattal adózott a nő tehetségének, ahogyan egy pillanat alatt felül tudott kerekedni vesztett pozícióján. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy ez csak bevezető egy másik irányból fenyegető, újabb támadáshoz.

Egy percig sem kételkedett benne, hogy Delarmi következő lépése nem lesz kedvére való.

35.

Amikor Delora Delarmi szóló kedves akart lenni, a szólók Asztala nem tudta magát kivonni a hatása alól. Tetőtől talpig merő bűbáj volt: hangja lágyan simogatott, mosolya megszelídült, a szeme csillogott. Ilyenkor senki sem merte félbeszakítani: mindenki várta, mikor sújt le a villám.

— Hála Gendibal szólónak, gondolom, mindannyian megértettük, mit kell tennünk — mondta. — Az Anti-Öszvéreket nem látjuk, nem tudunk róluk semmit, hacsak azokat a nehezen megfogható nyomokat nem soroljuk ide, amelyeket ezeknek a honi embereknek az agyában tapasztaltunk, itt, magának a Második Alapítványnak a fellegvárában. Nem tudjuk, mit tervez az Első Alapítvány. Lehetséges, hogy az Anti-Öszvérek szövetséget kötöttek az Első Alapítvánnyal. Nem tudjuk.

Tudjuk, hogy ez a Golan Trevize és társa, akinek a neve pillanatnyilag nem jut az eszembe, útban vannak egy általunk ismeretlen cél felé, és hogy az első szóló és Gendibal véleménye szerint ez a Trevize fogja megmutatni a kivezető utat ebből a súlyos válsághelyzetből. Mi tehát a mi teendőnk? Nyilván meg kell tudnunk mindent Trevize-ról, ami csak megtudható; hová igyekszik, mit forgat a fejében, miféle cél vezérelheti; illetve, hogy van-e egyáltalán valami szándéka, terve, célja, hogy valójában ő sem egyéb, mint puszta eszköz egy nála sokkalta nagyobb erő szolgálatában.

— Megfigyelés alatt tartjuk — szólt közbe Gendibal. Delarmi elnéző mosolyra biggyesztette a száját.

— Ki figyeli? Az egyik külső ügynökünk? Létezhetnek olyan ügynökök, akik megállják a helyüket egy akkora hatalommal szemben, mint amilyennek az imént voltunk tanúi? Bizonyára nem létezhetnek. Az Öszvér idejében, de még később is a Második Alapítvány megkockáztatta, hogy a legjobbjai közül küldjön ki, és ha kellett, áldozzon fel önkénteseket, mert a szükség így parancsolta. Amikor a Seldon-terv megvédéséről volt szó, trantori kereskedőként Palver maga vette nyakába a Galaxist, hogy visszahozza azt a lányt, Arkadyt. Mi sem ülhetünk itt ölbe tett kézzel, amikor talán nagyobb válsággal kell szembenéznünk, mint eddig bármikor. Nem bízhatjuk a feladatot a kistisztviselőkre, kémekre és kifutófiúkra.

— Csak nem azt akarja javasolni, hogy ilyen időkben az első szóló hagyja el Trantort? — kérdezte Gendibal.

— Természetesen nem — felelte Delarmi. — Rá nagy szükségünk van itt. De itt van ön, Gendibal szóló. Hiszen ön vezetett a válság nyomára, s a jelentőségét is helyesen mérte föl. Ön mutatta ki a Könyvtárra és a honi elmékre gyakorolt finom, külső befolyást. Véleményét sikerrel tartotta fenn az Asztal általános ellenkezésével szemben, és győzött. Egyik sem látott olyan tisztán, mint ön, következésképpen a jövőben sem láthat senki tisztábban, mint ön. Véleményem szerint önnek kell elindulnia, hogy fölvegye a harcot az ellenséggel. Szabad az Asztal véleményét érzékelnem?

Formális szavazásra nem is volt szükség. Valamennyi szóló érzékelte a többiek agyát, s Gendibalban meghűlt a vér, látva, hogy épp a saját győzelme és Delarmi veresége pillanatában küldte őt ez a boszorkányos nőszemély visszavonhatatlan száműzetésbe, méghozzá olyan feladattal, amelynek talán élete végéig sem tud megfelelni. Delarmi eközben a háttérből irányítja majd az Asztalt, következésképpen a Második Alapítványt, azaz a Galaxist, melyek talán egyként ítéltetnek pusztulásra.

És ha a száműzött Gendibal valami módon mégis összegyűjtene annyi információt, amelynek segítségével a Második Alapítvány végül sikerrel lenne úrrá a növekvő válságon, az érdem mindenképpen Delarmié lenne, tehát Gendibal sikere csakis Delarmi hatalmát növelné. És minél gyorsabb, minél látványosabb sikert érne el ő, annál szilárdabbá tenné a nő pozícióját.

Gyönyörű sakkhúzás volt, a talpra állás iskolapéldája.

Most, hogy valósággal az első szóló jogkörét bitorolta, még szembetűnőbbé vált uralmi szerepe az Asztalnál. Gendibal annál is inkább érzékelte a helyzet fonákságát, mert megérezte az első szólóból áramló harag hullámait.

Megfordult. Az első szóló meg sem próbálta elrejteni dühét, és nem volt vitás, hogy alig oldották meg az egyiket, újabb belső válság kibontakozásának lehettek szemtanúi.

36.

Quindor Shandessnek, a huszonötödik első szólónak saját személyét illetően nem voltak különösebb illúziói. Tudta, hogy nem tartozik ama dinamikus első szólók közé, akik csillagként ragyogtak a Második Alapítvány ötszáz éves történelmének egén — most azonban ilyen első szólóra nincs is szükség. A galaktikus prosperitás nyugodt időszakában irányította az Asztal tevékenységét, amikor fölösleges lett volna mindenféle dinamizmus. Úgy tűnt fel, az idő inkább az értékek megtartásának kedvez, s erre a szerepre ő volt a legalkalmasabb ember. Elődje ezért választotta ki őt.

— Ön nem kalandor, ön tudós — mondta valaha a huszonnegyedik első szóló. — Meg fogja óvni a Tervet, amit egy kalandor romba dönthetne. Megóvni! Az ön Asztalánál ez legyen a jelszó.

Megpróbálta, de ez egyet jelentett valamiféle passzív első szólósággal, amit egyesek gyengeségnek véltek. Újra és újra elterjedt a hír, hogy lemondásra készül, és nyílt áskálódások is folytak az ilyen vagy olyan irányú utódlás kérdésében.

Shandess egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy Delarmi a harcok egyik vezéralakja. Ő az Asztal legerősebb egyénisége, és minden ifjúi lobbanékonysága és ostobasága ellenére még Gendibal is visszavonulásra kényszerült előtte, mint lám, most is.

De Seldon nevére, akármilyen passzív vagy akár gyenge is ő, az első szólónak van bizonyos előjoga, amiről még soha senki sem mondott le, s ő is ragaszkodik hozzá.

Szólásra emelkedett, s az Asztal körül csönd támadt. Ha az első szóló szólásra emelkedik, nincs helye a közbeszólásnak. Még Delarmi vagy Gendibal sem merné félbeszakítani.

— Szólók! Egyetértek vele, hogy veszedelmes krízissel állunk szemben, és hogy szigorú intézkedéseket kell hoznunk. Nekem kellene útra kelnem, hogy megkeressem az ellenséget. Delarmi szóló a tőle megszokott kedvességgel felmentett a feladat alól, mondván, most itt van szükség rám. Az igazság ezzel szemben az, hogy sem itt, sem ott nincs szükség rám. Öregszem, gyengülök. Hosszú ideje él a remény sokakban, hogy egy szép napon visszavonulok, és talán így is kellene tennem. Ha ezt a válságot sikerrel átvészeljük, valóban visszavonulok.

De természetesen az első szóló joga, hogy utódját kijelölje. Most élni fogok ezzel a jogommal. Van önök között egy szóló, aki régóta kézben tartja az Asztal gyűléseit; egy szóló, aki egyéniségének erejével gyakran betölti azt a vezető szerepet, amit én nem tudtam betölteni. Mindannyian tudják, hogy Delarmi szólóról beszélek.

Szünetet tartott, aztán így folytatta:

— Egyedül önnél tapasztalok helytelenítést, Gendibal szóló. Megkérdezhetem, mi az oka? — leült, hogy Gendibal jogot kapjon a válasz megadására.

— Nem helytelenítek semmit, első szóló — felelte Gendibal halkan. — Az ön joga, hogy megválassza utódját.

— Így is teszek. Amikor majd ön visszatér — miután sikeresen elindította azt a folyamatot, amely véget vet a válságnak —, én is elérkezettnek látom az időt, hogy visszavonuljak. Az utódom akkor majd maga döntheti el, milyen politikát követel meg a folyamat további menete és befejezése. Van valami mondanivalója, Gendibal szóló?

Gendibal csendesen szólalt meg:

— Amikor Delarmi szólót jelöli ki utódjául, első szóló, remélem, olyan értelmű tanáccsal is ellátja majd, hogy…

Az első szóló azonban nyersen félbeszakította:

— Delarmi szólóról beszéltem, de nem neveztem meg mint utódomat. Nos, mi mondanivalója van még?

— Elnézését kérem, első szóló. Úgy kellett volna fogalmaznom, feltéve, hogy Delarmi szólót nevezi ki utódjául, miután visszatértem küldetésemből, olyan értelmű tanáccsal is ellátja…

— A jövőben sem fogom utódomnak nevezni, semmi körülmények között. És most mit kíván még mondani? — Az első szóló úgy érezte, ki kell élveznie a bejelentésével Delarmira lezúduló csapás látványát. Ennél megalázóbban nem is csinálhatta volna.

— Nos, Gendibal szóló — kérdezte —, mit óhajt mondani?

— Csak annyit, hogy semmit sem értek. Az első szóló ismét fölállt, és így folytatta:

— Delarmi szóló uralkodott és vezető szerepet játszott, ám az első szóló posztjának eléréséhez más is szükségeltetik. Gendibal szóló viszont látta, amit egyikünk sem látott. Szembeszegült az egy emberként ellenséges Asztallal, kényszerített bennünket, hogy a dolgokat újra átgondoljuk, és addig nem nyugodott, míg meg nem győzött bennünket. Vannak sejtéseim Delarmi szóló indítékait illetően, amikor a Golan Trevize követésének felelősségét Gendibal szólóra akarja áthárítani, de a felelősség súlya amúgy is ezen a vállon pihen. Tudom, hogy sikerrel fogja végrehajtani a feladatát, e téren is bízom az intuíciómban, és amidőn visszatér, Gendibal szóló lesz a huszonhatodik első szóló.

Váratlanul visszaült a helyére, mire valamennyi szóló lázasan próbálta tisztázni saját véleményét a hangok, hangsúlyok, gondolatok és kifejezések zűrzavarában. Az első szóló közönyösen bámult maga elé, mint akinek e lárma el sem jut a tudatáig. Most, hogy túlesett rajta, maga is meglepődött, milyen jó érzés, ha az ember leveti a felelősség súlyát. Előbb kellett volna megtennie — de nem volt rá képes.

Csak most vált számára nyilvánvalóvá, ki lesz az utóda.

És ekkor agyhullámai valami módon összetalálkoztak a Delarmiéból kiáradó hullámokkal, s a nőre pillantott.

Seldonra! Milyen nyugodt, mosolygós. Nem látszik rajta a kegyetlen csalódottság — még nem adta föl a harcot. Azon tűnődött, vajon nem szolgáltatta-e ki magát a nőnek. Mit tartogathat még a tarsolyában?

37.

Delora Delarmi gondolkodás nélkül kimutatta volna reményvesztettségét és csalódottságát, ha lett volna valami értelme.

Óriási elégtétel lett volna, ha kínos ütést mérhetne erre a zseniális vén bolondra, aki az Asztalt irányítja, vagy erre az ostoba fiatalemberre, aki maga mellé állította a Szerencsét — ő azonban nem elégtételre vágyott. Többet akart.

Első szóló akart lenni.

És amíg kártya van a kezében, játszani fog.

Szelíden elmosolyodott, s a magasba emelte a kezét, mint aki szót kér, s egészen addig ott is tartotta, míg meg nem bizonyosodott: nemcsak hogy lecsendesedtek, de mohó figyelemmel várják a szavait.

Akkor megszólalt:

— Gendibal szóló korábbi szavait idézem, első szóló, amikor kijelentem, nem helytelenítem a döntést. Az ön joga, hogy utódját megválassza. Ha mégis szót kérek, csak azért teszem, hogy én is hozzájárulhassak, legalábbis így remélem, a Gendibal szóló feladatául jutott küldetés sikeréhez. Kifejthetném a gondolataimat, első szóló?

— Lásson hozzá — felelte az első szóló kurtán. Túl lágynak, engedékenynek találta a nő viselkedését.

Delarmi megfontoltan bólintott. Arcáról eltűnt a mosoly.

— Vannak űrhajóink — mondta. — Technikailag ugyan nem olyan tökéletesek, mint az Első Alapítványéi, de bárhová elvihetik Gendibal szólót, aki képzett pilóta, mint mi mindannyian. Képviselőink a Galaxis minden nagyobb bolygóján megtalálhatók, tehát mindenütt szívesen fogják látni. Most, hogy már tisztában van a veszély természetével, meg is tudja magát védelmezni az úgynevezett Anti-Öszvérekkel szemben. Nekem mindenesetre az az érzésem, hogy akkor is szívesebben használták föl az alacsonyabb rendűeket, sőt a honi parasztokat, amikor nem is tudtunk a létezésükről. Természetesen tüzetesen meg kell vizsgálnunk valamennyi második alapítványista agyát — a szólókat is beleértve —, de meggyőződésem, hogy ők érintetlenek maradtak. Az Anti-Öszvérek nem mernek mentális kapcsolatba lépni velünk.

Mindazonáltal nem tartom ésszerűnek, hogy Gendibal szóló a szükségesnél többet kockáztasson. Nyilván nem óhajt vakmerő kalandokba bocsátkozni, tehát célszerű lenne, ha valamiképpen álcázná küldetése célját, oly módon, hogy ők ne sejtsenek meg semmit. Hasznos lenne, ha egyszerű honi kereskedőnek vélnék, hiszen mindannyian tudjuk, annak idején Preem Palver is kereskedő képében járta be a Galaxist.

— Preem Palvernek határozott szándéka volt vele, nem úgy, mint Gendibal szólónak — vetette ellene az első szóló. — Ha mégis szükség lenne valamiféle álcázásra, bizonyára ő is kitalálná a legmegfelelőbbet.

— Tisztelettel kérem, első szóló, hadd javasoljak egy ravasz megoldást. Bizonyára emlékszik, hogy Preem Palver magával vitte a feleségét is, élete régi társát. Rusztikus külső megjelenéséhez semmi sem illett jobban, mint hogy asszonyával együtt mutatkozzék, bárhová indult is el. Ez elterelt róla mindenféle gyanút.

— Nekem nincs feleségem — szólt közbe Gendibal. — Voltak partnereim, de egy sem akadt köztük, aki jelenleg önként vállalná a feleség szerepét mellettem.

— Ezt jól tudjuk, Gendibal szóló — felelte Delarmi —, ám bármilyen asszonyt vinne is magával, az emberek magától értetődőnek tartanák a szerepét. Talán mégis akadna önként jelentkező. És ha úgy érzi, a helyzetet írásos bizonyítékkal is alá kellene támasztani, nyilván ennek sem lenne akadálya. Szerintem nőt kellene magával vinnie.

Gendibalnak egy pillanatra elakadt a lélegzete. Csak nem arra gondol…?

Ezzel a trükkel akar részt vállalni a sikerből? Esetleg arra tör, hogy ketten együtt vagy felváltva legyenek első szólók?

Mogorván vetette oda:

— Hízelgő rám nézve, hogy Delarmi szóló úgy érzi, ő…

Delarmi azonban harsány kacajra fakadt, s már-már őszinte szeretettel nézett végig Gendibalon. A fiatalember szépen besétált a csapdába, s most valóban ostobának látszott. Az Asztal ezt nem fogja elfelejteni.

— Gendibal szóló! — mondta. — Nem vetemednék olyan arcátlanságra, hogy részt próbáljak kérni ebből a feladatból. A küldetés önre és csakis önre vár, mint ahogy az első szólóság is az öné, csakis az öné lesz. Eszembe sem jutott, hogy engem választana útitársául. Ne tréfáljon, szóló, az én koromban az ember már igazán nem sokat ad a vonzerejére…

Az Asztal körüli arcokon mosoly játszott, még az első szóló is nehezen leplezte derűjét.

Gendibal felfogta az ütés súlyát, és tudta, hogy fortély dolgában úgysem veheti föl a versenyt a nővel. Hiábavaló fáradság volna.

— Akkor hát mit javasol? — kérdezte a tőle telhető legszelídebb hangon. — Biztosíthatom, meg sem fordult a fejemben, hogy ön szeretne velem tartani. Önnek az Asztal mellett van a helye, s jól tudom, nem óhajt részt venni a Galaxis zűrzavaros ügyeiben.

— Egyetértek, Gendibal szóló, egyetértek — felelte Delarmi. — Mégis az javasolom, vegye fontolóra, nem játszhatná-e el egy honi kereskedő szerepét. És ha társául egy honi asszonyt választana, ugyan ki vonhatná kétségbe a szerep hitelességét?

— Egy honi asszonyt? — Gendibalt rövid időn belül másodszor sikerült kibillenteni egyensúlyából, s az Asztal leplezetlenül élvezte a helyzetet.

— Azt a bizonyos honi asszonyt — folytatta Delarmi. — Azt, aki megmentette a veréstől. Aki azóta is imádattal csügg magán. Akinek az elméjét megvizsgálta, és aki ennek nyomán, ha akaratlanul is, de másodszor is megmentette önt valamitől, ami még a verésnél is súlyosabb. Azt javasolom, vigye magával őt.

Gendibalban már készen állt a visszautasító válasz, de jól tudta, hogy a nő éppen ezt várja. Milyen élvezettel figyeli az Asztal! Mostanra már nyilvánvalóvá vált, hogy az első szóló — akit feldühített Delarmi viselkedése — hibát követett el azzal, hogy kijelentette, Gendibal lesz az utódja — legalábbis Delarmi gondoskodott róla, hogy a döntés helyessége máris kétségeket ébresszen a jelenlévőkben.

A szólók között Gendibal volt a legifjabb. Feldühítette az Asztalt, s aztán nem hagyta, hogy elítéljék. Egy szó mint száz, megalázta őket. Mint jövendő örökösre, egyik sem tudott ránézni bosszankodás nélkül.

Mindenképp nehéz dolga lett volna, amikor fölébük akar kerekedni. Így azonban nem felejtik el, milyen könnyen tette őt nevetségessé Delarmi, s mennyire élvezték felsülését. A nő játszva akarta bebizonyítani, hogy az első szólóságra kora és tapasztalatlansága miatt nem alkalmas. Együttes nyomásuk könnyen rábírhatja az első szólót, másítsa meg döntését, miközben ő odakint próbálja teljesíteni küldetését. De ha az első szólót nem sikerül is megingatniuk, megeshet, hogy Gendibal idővel rádöbben, hatalma ellenére nem tud megbirkózni az egy emberként fölsorakozó ellenfelek akaratával.

Egy pillanat elég volt, hogy helyzetét fölismerje, és látszólag a legcsekélyebb tétovázás nélkül adta meg a választ:

— Delarmi szóló, csodálattal adózom kiváló ösztönének! Azt hittem, mindannyiunkat meglephetem. Valóban szándékomban állt, hogy magammal vigyem a honi asszonyt, noha nem egészen olyan meggondolásból, mint amit ön javasolt. Az elméje miatt akartam magammal vinni. Önök is látták s tapasztalták, milyen meglepően intelligens, mi több, tiszta, egyszerű, mentes mindenféle alattomosságtól. Bizonyára önök is azt a következtetést vonták le, hogy senki sem nyúlhatna hozzá észrevétlenül. Nem tudom, felmerült-e önben, Delarmi szóló, milyen kitűnő riasztócsengőként működne ennek a nőnek az agya. A külső mentális erő jelenlétét rajta keresztül jóval korábban észlelhetném, mint ha csupán a saját agyamra támaszkodnék.

Egy pillanatig élvezte a meglepett csendet, majd fesztelenül így folytatta:

— Hát persze hogy ez nem jutott eszükbe! Na mindegy, nem olyan fontos az egész. És most távoznom kell. Nincs vesztegetni való időnk.

— Várjon! — szólt Delarmi, akinek a kezéből harmadszorra is kicsúszott a kezdeményezés. — Mit akar tenni?

Gendibal megrántotta a vállát.

— Minek részletezzem? Minél kevesebbet tud az Asztal, annál kevesebb sikerrel próbálhatnak az Anti-Öszvérek zavart kelteni.

Ezt úgy mondta, mintha mindenekelőtt az Asztal biztonsága lebegne a szeme előtt. Megvárta, míg az érzés teljesen betölti az elméjét, aztán kitárta a többiek előtt.

Jól fog esni nekik. Olyan elégedettek lesznek, hogy eszükbe sem jut, vajon valóban tudja-e Gendibal, mit akar tenni.

38.

Aznap este az első szóló négyszemközt fogadta Gendibalt.

— Igaza volt — mondta. — Kénytelen voltam bepillantani az agya felszíne alá. Láttam, hogy a bejelentésemet elhibázottnak tartja, és az is volt. De olyan boldogan töröltem le a nő arcáról a mosolyt, és végre én is olyan nemtörődöm módon utasíthattam rendre, ahogy ő szokta bitorolni az én hatáskörömet.

— Jobb lett volna, ha csak magánbeszélgetésben közli velem, s a visszatérésemig nem tesz újabb lépéseket — válaszolta Gendibal kedvesen.

— Akkor nem vehettem volna elégtételt rajta. Tudom, nyomorúságos indíték egy első szóló számára.

— Ez nem fogja meggátolni semmiben, első szóló. Továbbra is intfikálni fog, hogy megszerezze a hatalmat, és talán lesz is rá esélye. Meggyőződésem, hogy akadnak, akik szerint vissza kellett volna utasítanom a jelölést. Aligha vitatható, hogy Delarmi szóló a legjobb elme az Asztalnál, és talán belőle válnék a legjobb első szóló is.

— A legjobb elme az Asztalnál, de egyebütt nem — morogta Shandess. — Nem ismeri fel a valódi ellenséget, legföljebb a többi szóló között. Nem lett volna szabad már szólóvá sem válnia. Mondja, megtiltsam, hogy magával vigye a honi asszonyt? Tudom, hogy Delarmi kényszerítette bele ebbe a helyzetbe.

— Nem, nem, az ok valódi, amiért magammal akarom vinni őt. Riasztóberendezésként fog szolgálni, nem vitás, és még hálás is vagyok Delarmi szólónak, amiért lehetővé tette, hogy rádöbbenjek. Biztosra veszem, hogy az asszony jó szolgálatot tesz még.

— Akkor jó. Egyébként én sem mondtam valótlanságot. Meggyőződésem, hogy sikerrel fog megbirkózni ezzel a válsággal, ha megbízik az ösztöneimben.

— Azt hiszem, bizalomban nincs hiány, annál is inkább, mert egyetértek önnel. Ígérem, történjék bármi, jóval fogok visszafizetni a rosszért, amit kaptam. Visszatérek, hogy első szóló legyek, tehetnek az Antiöszvérek — vagy Delarmi szóló —, amit akarnak.

Miközben beszélt, Gendibal maga is felfigyelt önnön elégedettségére. Miért tekint ilyen örömteli várakozással, ilyen eltökéltséggel magányos űrbéli kalandozása elé? Becsvágy, no igen. Valaha maga Preem Palver is efféle dologra vállalkozott — és most majd megmutatja, hogy Stor Gendibal is képes rá. Azok után már senki sem vitathatja el tőle az első szólóságot. De e törekvésén kívül nincs-e valami más is? A küzdelem varázsa? Az izgalom utáni vágy tört volna ki belőle, akit egész felnőtt életére egy eldugott bolygó titkos zugába kényszerítettek? Pontosan maga sem volt tisztában vele, csak annyit tudott, már nagyon várja az indulást.