A technicolor időgép

7. FEJEZET

— A szervezés csodája, Hendrickson. Nem találok rá más kifejezést. Ennyi mindent elintézni alig négy nap alatt! — lelkendezett Betty. Barneyval együtt a B stúdió rámpáján felsorakozott teherautók és lakókocsik oszlopa mellett gyalogoltak.

— Én más kifejezést találnék rá — jegyezte meg Barney —, de hölgyek jelenlétében megválogatom a szavaimat. Egyezik a lista?

— Valamennyi rendszer komplett. Az összes részleg leltár szerint szállított, a listákat egyeztették és szignálták. Csodálatos munkát végeztek.

— Nagyszerű. Hová lettek innen a népek? A kocsioszlop vége felé jártak már, és Barneynak feltűnt, hogy egy-két sofőrön kívül senkit se lát.

— Múlt éjszaka kezdődött az egész, amikor maga elment a nyers filmért. Itt üldögéltünk körben, nem mehettünk sehová meg minden. Így aztán egyik dolog a másikból adódott, ugye, érti…

— Nem értem. Milyen dolog adódott miből?

— Igazán jó hecc volt, és maga is nagyon hiányzott nekünk. Charley Chang két láda sört rendelt a konyháról, mert állítólag egy éve nem sörözött. Másvalaki meg italokat és szendvicseket szerzett. Egyszerre azon vettük észre magunkat, hogy bomba jó bulink van. Nagyon soká eltartott, szerintem mindenki kinyúlt, és most a lakókocsikban alszanak.

— Biztos? Összeszámlálta őket valaki?

— Az őrök nem ittak. Azt mondják, senki se hagyta el a körletet. Biztos minden rendben van.

Barney végignézett a néma lakókocsik során, és vállat vont.

— Tegyük fel, hogy rendben van. Ha megérkeztünk, névsorolvasást tartunk. Legfeljebb csinálunk még egy fuvart, ha lemaradt valaki. Mindenkinek az lesz a legjobb, ha végigalusszák az utazást. Maga is menjen aludni, ha egész éjszaka fönn volt.

— Kösz, nagyfőnök. A tizenkettes lakókocsiban vagyok, ha kellenek.

Sűrű kalapácsütések zaja visszhangzóit a stúdió kitárt ajtajából. Az ácsok az időemelvény padozatának utolsó deszkáit illesztették helyre. Barney megállt az ajtóban, rágyújtott, és megpróbált lelkesedni a hevenyészve összetákolt állványzatért, melynek az Orkney-szigetekre kell majd szállítania a társaságot.

A professzor utasításainak megfelelően négyszögletes keretet hegesztettek U profilvasból, és vastag deszkákkal borították. Mihelyt elkészült az első néhány négyzetméter, üvegfalú műszerszobát építettek rá, ebben Hewett professzor felállított egy nagy teljesítményű dízelgenerátort és megnövelt léptékű vremeatront. Ez nem csupán nagyobb volt elődjénél, hanem lényegesen több kábelköteg és csillogó tekercs is ékítette. Az emelvény aljára jó két tucat teherautókereket erősítettek, hogy csökkentsék a landolás rázkódását. Az emelvényen csővázas korlát futott körbe, ehhez rozoga állványrendszer is tartozott, mely az igénybe vehető tér magasságát hivatott jelölni. Az egész tákolmány jelentéktelen bóvlinak tűnt. Barney úgy döntött, legjobb, ha nem is gondol rá:

— Indítsa be! — Hewett professzor füstölgő forrasz-tópákával a kezében kimászott a készülék mögül. Az egyik szállítómunkás a dízelmotor fölé hajolt. A gép felbődült, az első fordulat után teleköpte kipufogógázzal a helyiséget, majd egyenletesen dohogott.

— Hogy megy, prof? — szólt be Barney az irányítófülkébe. Hewett pislogva odafordult.

— Ó, Mr. Hendrickson, jó reggelt! Föltételezem, hogy kettes számú vremeatron-modellem állapota iránt érdeklődik. Örömmel jelenthetem, hogy a gép működésre kész. Bármikor üzembe helyezhető, valamennyi áramkört ellenőriztem, s magam is rendelkezésére állok, amikor csak megfelel önnek.

Barney az ácsokat nézte, akik az utolsó pallókat szögeitek fel. Lerúgott egy fadarabot az emelvényről.

— Azonnal indulunk… hacsak nem sikerült megoldást találnia a visszaútproblémára. Hewett elutasítóan rázta a fejét.

— Számos kísérletben vizsgáltam, hogy le lehet-e küzdeni a vremeatronnal ezt a gátat. Sajnos, nem lehet. A múltból visszautazás során ívet hasítunk a téridő kontinuumán át, miközben energiát fogyasztunk, hogy saját idővonalaink kitüremkedhessenek a világ idővonalából. Tekintet nélkül a múltba tett látogatás időtartamára, a visszatérés útvonala ugyanazon idővektorok mentén valósul meg, amelyeket az eredeti időmozgás definiált. Bizonyos értelemben a visszautat endoterm, energiafogyasztó folyamatnak nevezhetjük, míg a múltba irányuló út exoterm folyamat. Következésképp éppúgy képtelenség volna, hogy a világ idővonalának eredeti elhagyási pontja elé érjünk vissza, mint ahogy az is képtelenség, hogy a leejtett labda magasabbra pattanjon, mint ahonnan leejtették. Ugye, érti?

— Egyetlen szót se. Megpróbálná még egyszer…?

Hewett professzor felkapott egy tiszta fenyőlécet, megnyalta a golyóstolla hegyét, és felvázolt egy kis diagramot.

— Vizsgáljuk meg ezt az ábrát, és minden tisztázódik. Az A¹Z¹ vonal a világ idővonala, A¹ a múlt, Z^l a jövő. A B pont a szubjektív tudatot, az „éppen most” érzésének megfelelő állapotot jelképezi. Az AZ vonal a vremeatron útjának idővonala, avagy saját idővonalúnk, ha a vremeatronnal utazunk. Mint az ábrából kitűnik, a világ idővonalát a B pontban hagyjuk el, tehát ma, és visszaívelünk az extratemporális kontinuumon át C pontba, mondjuk, i. sz. 1000-be. A BC görbe tehát a mi útvonalunk. A C pontban ismét csatlakozunk a világ idővonalához, s egy darabig együtt mozgunk vele. Látogatásunk időtartamát a CD vonal jelképezi. Tud követni?

— Többé-kevésbé — Barney az ujjával követte a vonalakat. — Úgyhogy folytassa, amíg nagyjából értem.

— Természetesen. Most pedig tekintsük a DE ívet, mely visszautazásunkat ábrázolja egy olyan időpillanatban, mely valamennyivel, akár csupán a másodperc töredékével később van, mint a B pont, mikor is elhagytuk a világ idővonalát. Az érkezés E pontjának helyét vagy inkább időpontját, tetszés szerint változtathatom, feltéve, hogy az a B időpontnál későbbi. Nem érkezhetek azonban vissza B előtt. A görbe csak BE irányban járható, EB irányban sohasem.

— Miért nem?

— Örülök, hogy feltette ezt a kérdést, mivel itt rejlik az egész folyamat lényege. Tekintsük még egyszer a diagramot, és vegyük észre, hogy van még egy érdekes pont: a K. E pontban metszi a BC ív a DE ívet. A K pontnak feltétlenül léteznie kell, különben nem kerülhetne sor a visszaútra, mivel a K pont az energiakicserélődés pontja, itt áll helyre az energiamérleg. Ha az E pontot a D és B közé helyezzük, az ívek nem kereszteződnek, s kerüljenek bármilyen közel egymáshoz, az energiaegyensúly nem állhat helyre, tehát az út nem jön létre.

Barney ellazította összehúzott szemöldökét, s megdörzsölte fájó halántékát.

— Ami végül is azt jelenti, hogy nem érkezhetünk meg, mielőtt elindultunk.

— Pontosan.

— Tehát mindaz az idő, melyet ezen a héten elhasználtunk, elveszett.

— Úgy van.

— Ha tehát a filmet hétfőn reggel tízre be akarjuk fejezni, akkor vissza kell mennünk az időben, és ott kell maradnunk, amíg el nem készülünk.

— Magam se mondhattam volna tömörebben.

— Hát akkor legjobb, ha máris kezdődik a parádé, mivel már szombat reggel van. Az ácsok is elkészültek, ideje indulnunk.

A karaván élén egy dzsip állt. Az első ülésen Tex aludt, a hátsón Dallas. Barney odasétált, és rátámaszkodott a kürt gombjára, ám hirtelen azon kapta magát, hogy a Tex reszkető kezében rámeredő hosszú csövű hatlövetű torkolatába bámul.

— Fáj a fejem — magyarázta Tex rekedten —, és szeretném, ha mellőznéd a zajongást. — Kelletlenül visszadugta a pisztolyt a tokjába.

— Ideges vagy ma reggel, mi? Friss tengeri levegőre van szükséged, az majd segít. Gyerünk!

Tex elindította a motort. Dallas áttámolygott az emelvényhez, és helyrerángatta a felhajtó rámpákat. Amikor a dzsip megállt az emelvényen, Dallas a rámpákat is felhúzta.

— Ez elég is lesz az első útra — mondta Barney. — Kiválasztunk egy sima területet, és visszajövünk a többiekért. Viheti, professzor, ugyanoda, mint korábban, csak nyolc héttel később.

Hewett csöndesen motyogott, míg a műszereket állítgatta, majd bekapcsolta a vremeatront. A kettes számú modell komoly előrelépést jelentett az eredetihez képest, amennyiben a villamosszék kivégzési és a tengeribetegség tüneteit egyetlen kurta érzetté tömörítette. Az időutazókat mintha égi ujj érintette volna: hárfahúrként megpendültek. Jóformán el se kezdődött, már be is fejeződött az egész. A műterem eltűnt, helyét sós permet és metsző, tiszta levegő foglalta el. Tex halkan felnyögött, és felhúzta dzsekije cipzárát.

— Arra megyünk, az a rét megfelelő helynek látszik — mutatott Barney előre, ahol a talaj simán futott le a parthoz. — Tex, te és én odamegyünk a dzsippel. Dallas, te meg a prof itt maradtok.

A dzsip lassan felpöfögött az emelkedőn. Sikoltozva köröztek a fejük felett a felriasztott dankasirályok.

Barney kimászott, s egy kurta fűcsomót rugdosott.

— Elég tágasnak látszik — mondta. — Visszamehetsz a kocsival. Szólj a profnak, hogy ugorjon egy keveset előre az időben, és hozza ide az emelvényt, csak hogy biztos legyen a pontos tájolásban, amikor a társulatot ideszállítjuk.

Lekuporodott a földre. Cigarettáért kotort a zsebében, de csak egy üres csomagot talált. Összegyűrte és elhajította. Tex nagy ívben megfordult a dzsippel, és visszaszáguldott az emelvényhez. A rámpák még a helyükön voltak. A kocsi felzötyögött. Barney tisztán látta, amint Dallas felhúzza a rámpákat, és a professzor elindítja a vremeatront.

— Hé…! — már csak a dzsip nyomai és az emelvényre szerelt kerekek lenyomatai látszottak, pedig Barneynak esze ágában se volt, hogy Texet is elengedje a többiekkel.

Felhő úszott a nap elé. Barney megborzongott. A sirályok lassacskán visszaszálltak a vízre, s nem hallatszott más hang, csak a parti köveken megmegtörő hullámoké. Az idegen vidéken egyetlen ismerős tárgy volt csupán, az összegyűrt cigarettás csomag. Barney odapillantott, és újra megborzongott.

Nem nézte az óráját, de nem is telhetett el egy-két percnél több. E rövidke idő mégis bőven elég volt, hogy ráébredjen, mit érezhetett Charley Chang a történelem előtti Catalinán azokkal a szemekkel és fogakkal, s remélte, Jens Lyn nem túl boldogtalan az itt töltött két hónap után. Ha lelkiismeretét nem marcangolták volna szét a filmszakmában töltött évek, talán még sajnálná is őket. így csupán önmagát sajnálta. A felhő odább úszott, a nap újfent melegen sütött, de Barney még mindig fázott. Sose érezte magát annyira magányosnak és elveszettnek, mint e néhány perc alatt.

Az emelvény megjelent, és belesüppedt a legelő földjébe.

— Legfőbb ideje volt már! — kiabálta Barney. A tekintély rohamos gyorsasággal költözött vissza belé. Felállt, kifeszítette vállait.

— Hol a csudában voltatok?

— A huszadik században. Hol másutt lehettünk volna? — felelte a professzor. — Még nem felejtkezett el a K pontról, ugye? Avégett, hogy az ön szubjektív idejében néhány percet előreugorjunk, először vissza kellett térnem az emelvénnyel abba az időbe, amit elhagytunk, s csak azután jöhettem ide a megfelelő időbeli és térbeli elmozdulással. Meddig tartott… az ön szempontjából?

— Nem tudom, talán néhány percig.

— A mintegy kétezer éves körutazás vonatkozásában egész jó eredmény. Tegyük fel, hogy öt perc volt, ez esetben a hiba mikroszkopikusán kicsiny érték volna, körülbelül…

— Jó, jó, professzor, — majd a szabad idejében kiszámítja. Most vissza akarjuk utaztatni a truppot az időben, hogy munkához láthassunk. Ingajáratban hozzuk a járműveket. Mihelyt egy-egy megérkezik, vigyétek odébb, hogy legyen hely a következőnek. Gyerünk!

Ezúttal Barney is visszatért az emelvénnyel, s egyetlen pillanatig se gondolt arra, vajon mit érezhet a két magára hagyott ember.

Az átköltözés zökkenőmentes volt. Az első néhány forduló után a teherautók és a lakókocsik olajozottan gördültek be a műterembe, és tűntek el a múltban. Egyetlen baleset történt a harmadik fordulónál. A teherautó kissé túllógott az emelvényen. Így az utazás után kéthüvelyknyi kipufogócső és egy fél rendszámtábla hullott csörömpölve a padlóra. Barney felkapta a csődarabot, és megszemlélte a vágási felületet. Sima volt, és csillogó, mintha felpolírozták volna. Nyilván ez a darab kilógott az időmezőből, és egyszerűen itt maradt. Ugyanígy megeshetett volna egy karral is.

— Mostantól kezdve mindenki a járművek belsejében tartózkodik az utazás alatt, kivéve a professzort. Nem akarok baleseteket!

Az utolsó fuvarral a motorcsónakot vontató traktort és a hűtőkocsit vitték. Barney is utánuk mászott az emelvényre. Búcsúpillantást vetett a kaliforniai naplementére, majd intett a professzornak, hogy indulhatnak. Karórája szerint szombat délelőtt pontban 11 óra 57 perckor tűnt el a huszadik század. Barney megkönnyebbülten szívta mélyre a tizenegyedik század friss levegőjét. Az elhagyott században most megáll az idő. Akármeddig filmeznek ideát, odahaza semennyi idő se telik el. Amikor visszatérnek a kész filmmel, még mindig csak szombat dél lesz, s csaknem két nap marad a hétfői határidőig. Hosszú idő óta először felengedett a Barneyra nehezedő nyomás.

Barney körülbelül négy egész másodpercig boldogan lazított. Aztán ráébredt, hogy előtte az egész forgatás, a vele járó összes problémával és nyomorúsággal.

A gond újra teljes súllyal a vállára zuhant, a feszültség görcse is visszatért.

Átsöpört feje fölött a zaj, ahogy a traktor vezetője felpörgette a motort. Kipufogó gáz bűze töltötte be a levegőt. Barney félreállt az útból, míg a motorcsónakot szállító utánfutót óvatosan elvontatták. A rétet szemlélte. Mindenfelé teherautók és lakókocsik álltak nagy összevisszaságban. Néhány közülük szekértábort alkotott, mintha az indiánok támadását várnák. Az emberek többsége még aludt, alig néhány mutatkozott a táborban. Barney azt kívánta, bár ő is alhatna.

Persze tisztában volt vele, hogy ha akarna, se tudna elaludni. Akkor pedig jobb, ha legalább elvégez egyet-mást a dolgai közül.

Tex és Dallas éppen letelepedett a füvön a dzsipből hozott párnákra, amikor Barney odaért.

— Kapd el! — lökött Dallas felé egy negyeddolláros érmét. — Dobd fel! Egyikőtök velem jön, hogy felszedjük Jens Lynt. A másik folytathatja a szundikálást.

— Ha írás, te mégy — mondta Dallas, majd káromkodva meredt George Washington portréjára. Tex nevetett, és kényelembe helyezte magát.

— Érdekes — jegyezte meg Dallas. — Még csak nem is tudom, hol vagyunk.

— Az Orkney-szigeteken. — Barney a sirályokat figyelte, amint sértéseket rikoltozva a magasban hancúroznak.

— Mindig gyenge voltam földrajzból.

— Kis szigetcsoport Skóciától északra, körülbelül Stockholm magasságában.

— Skóciától északra! Ugyan már! A háborúban Skóciában állomásoztam, s a napot legfeljebb akkor láthattam, ha rés nyílt a felhőkön, de azt se gyakran, a hideg meg kifagyasztotta volna a…

— Hogyne, persze, de az a huszadik században volt. Most a tizenegyedikben vagyunk, és javában tart az, amit a Kis Éghajlati Optimumnak hívnak. Legalábbis így nevezte a prof, ha többre is kíváncsi vagy, hozzá fordulj. A lényeg az, hogy az akkori… azaz a mostani időjárás melegebb.

— Alig hihető — Dallas gyanakodva pillantott a napra, mintha attól félne, hogy mindjárt kialszik.

A ház ugyanolyan volt, mint legutóbb. Az egyik szolga kést élezett a küszöb mellett. Felpillantott, mikor odaért a dzsip, döbbenten kiejtette kezéből a fenő-követ, és a házba rohant. A következő percben Ottar jelent meg az ajtóban, a karjával a száját törölgette.

— Isten hozott! — kiáltotta, amint a dzsip lefékezett.

— Örül, lát titeket újra. Hol van Jack Daniels?

— A nyelvleckék eredményesek voltak — kommentálta Dallas —, de a szomját nem csökkentették.

— Rengeteg italt hoztunk — nyugtatta meg Barney.

— Előbb azonban dr. Lynnel szeretnék beszélni.

— Ő kint van hátúlban — felelte Ottar, majd felbömbölt: — Jens! Kom Hingat! [11]

Jens Lyn, kezében durván faragott favödörrel, kelletlenül előcammogott a ház mögül. Csupasz lábait rászáradt sár borította egészen a derekáig. Jellegtelen, zsákszerű öltözéket viselt. Rongyait egy darab állatbőr fogta össze a dereka tájékán. Szakálla és haja a válláig ért, és csaknem olyan tekintélyes volt, mint Ottaré. A dzsip láttán Jens kimeredt szemmel megtorpant, majd rekedten felkiáltott, a sajtárt a feje fölé emelte, és rohamra indult. Dallas a kocsi elé ugrott, hogy fogadja.

— Csigavér, doki! — intette. — Tegye le azt a vödröt, mielőtt valaki megsérül.

A kaszkadőr szavai vagy fenyegető testtartása áthatoltak a Jens agyát borító vörös ködön; megállt, és leeresztette a vedret.

— Mi baj volt? — kérdezte. — Hol a pokolban voltatok?!

— A forgatást szerveztük, mi mást csináltunk volna? Alig pár napot töltöttünk ezzel, mármint a mi időnkben, bár persze tudom, hogy a te számodra két hónap volt.

— Két hónap! — ordította Jens. — Több mint egy év! Mi volt a baj? Barney vállat vont.

— Talán a prof elhibázott valamit. Az a rengeteg műszer, ugye…

Jens Lyn olyan hangosan csikorgatta a fogát, hogy a hang simán leküzdötte a néhány lépésnyi távolságot.

— Hiba… nektek persze ennyi az egész. Én meg közben itt rekedtem ezekkel a tetves barbárokkal, gondozhattam a mocskos állataikat. Öt perccel azután, hogy elmentetek, Ottar fejbe vágott, elvette a felszerelésemet meg az összes whiskyt.

— Miért dolgozni whiskyért, amikor fejbe üt dokit, lehet csak tőle elvenni is? — magyarázta Ottar briliáns viking logikájával.

— Ami megtörtént, megtörtént — mondta Barney.

— Lenyomtál itt egy évet, de gondom lesz rá, hogy megkapd a kárpótlást. A szerződésed továbbra is érvényes, úgyhogy egyévi jövedelem jár neked. Igazán nem rossz fizetség néhány napi munkáért, s még mindig előtted az egész kutatóév. A dolgod elvégezted, megtanítottad Ottart angolul…

— A szomjúsága tanította meg. Undorítóan részeg volt majd egy hónapig, és amikor végre magához tért, eszébe jutottak az angol leckék. Mindennap gyakorolnom kellett vele, hogyha mégis visszajöttök, kaphasson még whiskyt.

— Ottar beszél egész jól, úgy van. Hol van whisky?

— Bőséges készleteket hoztunk, Ottar, ne aggódj!

— Barney visszafordult Jenshez. Lelki szemei előtt kártérítési perek komor képei táncoltak. — Mit szólsz ehhez, doki? Egy év fizetés, amiért megtanítottad Ottart angolul, és továbbra is velünk dolgozol a forgatás végéig. Így kvittek vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy roppant értékes tapasztalatokat szereztél…

— Huuuu…

— Maradandó élményekre tettél szert, sőt fogadni mernék, perfekt ónorvég szinkrontolmács lettél.

— Jobb is, mint szerettem volna.

Jens Lyn egy hosszú percig ökölbe szorított kézzel, meredten állt. Aztán földhöz csapta a vödröt, és vadul darabokra rugdosta.

— Na jó — mondta. — Nem mintha túl sok választási lehetőségem lenne. De egyetlen percig se dolgozom, mielőtt lezuhanyozom, tetvetlenítem magam, és átöltözöm.

— Hát persze, doki. Pár perc múlva vissza is vihetünk a táborba, itt vagyunk mindjárt a hegyfok mögött…

— Magam is megtalálom — vetette oda futtában Jens.

— Whisky kell! — tért a tárgyra Ottar.

— Munka — emlékeztette Barney. — Ha whisky a fizetésed, dolgozz meg érte. Holnap kezdjük ennek a filmnek a forgatását. Először is információkra van szükségem.

— Persze. Gyere házba!

— Szó se lehet róla! — hátrált Barney. — Még emlékszem, mi történt az utolsó fickóval, aki megtette.