A technicolor időgép

4. FEJEZET

Barney Hendrickson elnyomott egy nyögést. Ajkaihoz emelte a feketekávéval teli papírpoharát. Keze alig észrevehetően remegett. Már elfelejtette, hány órája — vagy évszázada — jutott utoljára alváshoz. Kávéját kortyolgatta, miközben a telefonkagylóban dühös darázsként zümmögött Dallas Levy hangja.

— Egyetértek, Dallas, egyetértek! — recsegte Barney; hangszálait kikezdte az egyvégtében elszívott három csomag cigaretta. — Csak maradjatok mellette, és tartsátok kordában, az égadta világon senki nem jár azoknak a régi raktárhelyiségeknek a tájékán… Jó, az utolsó három órára kétszeres órabért kaptok… Rendben, mostantól háromszorost, magam hagyom jóvá a kiutalást… Csak lakat alatt legyen az ipse, és fogja be a száját, amíg eldöntjük, mit kezdünk vele. És szóljatok Lynnek, hogy jöjjön fel hozzám, mihelyt végzett Mr. Böhömmel.

Barney letette a telefont, igyekezett az előtte heverő költségvetési űrlapra összpontosítani. Ez idáig a legtöbb rubrikában ceruzával berajzolt kérdőjel szerepelt: ennek a filmnek még a költségvetése is kemény diónak ígérkezett. Hát még akkor mi lesz, ha a rendőrség tudomást szerez az odalent őrzött vikingről? Vajon vádat emelhetnek-e Barney ellen, amiért elrabolt egy évszázadok óta halott személyt? Megáll az ész, motyogta, és megint kávé után nyúlt. Hewett profesz-szor mit sem vesztett frissességéből. Fel-alá járkált az irodában, zsebkalkulátora gombjait nyomogatta, az eredményeket kis jegyzetfüzetébe irkálta.

— Van-e már eredmény, prof? — kérdezte Barney. — Vissza tudunk-e küldeni annál a teherautónál nagyobb eszközöket is a múltba?

— Türelem. Tanuljon meg uralkodni a türelmetlenségén! A természet csupán a legnagyobb vonakodással árulja el a titkait. Egyetlen rossz helyre tett tizedesvessző lehetetlenné teheti e titkok feltárását. Az egyenletek az időbeli fizikai mérések általánosan elfogadott négy dimenzióján túl is számos változót tartalmaznak. Figyelembe kell vennünk a térbeli helyváltoztatás három dimenzióját, a tömeget, a halmozott hibát, mely utóbbi egyébként véleményem szerint az entrópia következménye.

— Kíméljen meg a részletektől, csak a végeredményre vagyok kíváncsi.

Megszólalt a házi telefon. Barney kiszólt a titkárnőjének, hogy beengedheti dr. Lynt. Lyn elhárította a felkínált cigarettát, s belehajtogatta hosszú testét egy székbe.

— Halljuk a rossz híreket — mondta Barney. — Hacsak nem ilyen sötét a normális arckifejezése. Semmi eredmény a vikinggel?

— Ahogy mondja. Semmi eredmény a vikinggel. Először is kommunikációs nehézségeink vannak, mivel ónorvég nyelvtudásom távolról sem tökéletes. Ehhez még hozzáadódik, hogy Ottar alig vagy egyáltalán nem érdeklődik az üzlet iránt, amit szeretnék megvitatni vele. Mindazonáltal úgy vélem, megfelelő ösztönzéssel érdekeltté tehetjük abban, hogy angolul tanuljon…

— Ösztönzéssel…?

— Pénzzel, illetve a pénz tizenegyedik századbeli megfelelőjével. A legtöbb vikinghez hasonlóan Ottar is nagyon pénzsóvár. Szinte bármit megtenne, hogy gyarapítsa a vagyonát, és erősítse a társadalmi helyzetét, bár természetesen szívesebben éri el mindkettőt csatában, öldökléssel.

— Természetesen. Fizethetünk neki, hogy nyelvórákat vegyen, a könyvelés számunkra előnyös átváltási kurzust állapított meg, de mi lesz az időtényezővel? Meg tudja tanítani Ottart angolul két hét alatt?

— Lehetetlen! Talán képes lennék rá olyan diák esetében, aki hajlandó együttműködni, Ottarral azonban ez kizárt dolog. Legalábbis vonakodó, és ezt még fokozza az a nem elhanyagolható tényező, hogy semmit se hajlandó csinálni, amíg el nem eresztik.

— Nem elhanyagolható tényező… — mondta Barney. Hirtelen kedve támadt, hogy kitépjen egy maroknyit a saját hajából. — Lelki szemeim előtt látom azt a szőrös félnótást a hentesbárdjával a Hollywood és a Vine sarkán.

— Hadd javasoljak valamit! — szólt közbe Hewett professzor. Abbahagyta a járkálást, megállt Barney asztala előtt. Ha dr. Lyn úgy döntene, hogy hajlandó visszatérni ezzel a bennszülöttel a tizenegyedik századba, akkor bőségesen volna ideje rá, hogy saját környezetében oktassa angolra; ez megnyugtatná és lehiggasztaná Ottart.

— De nem nyugtatna meg és nem higgasztana le engem, professzor — felte Lyn hűvösen. — Abban a bizonyos korszakban az élet jobbára rövid volt, és kegyetlen.

— Biztos vagyok benne, hogy megtehetők a szükséges óvintézkedések — Hewett professzor megpörgette a kalkulátorát. — Úgy vélném, a filológiai lehetőségek messze túlszárnyalnák a személyes kockázat jelentőségét…

— Természetesen ezzel is számolni kell… — hagyta rá Lyn, üveges szemekkel tűnődve az idő mélyére temetett főnevek, szógyökök, esetek és nemek titkainak kifürkészhetőségén.

— S az sem mellékes, hogy így az időtényező előnyünkre befolyásolható. Uraim, tetszésünk szerint zsugoríthatjuk vagy tágíthatjuk az időt! Dr. Lyn igénybe vehet tíz napot vagy tíz évet vagy tíz hónapot a nyelvtanításra, ám a vikingkorba távozása és visszaérkezése között a mi szemszögünkből elég néhány percnek eltelnie.

— Két hónap elég lesz — vetette oda Lyn —, már ha az én szemszögemből is érdemes megfontolni a kérdést.

— Akkor megállapodtunk — jelentette ki Barney. — Lyn visszatér a vikinggel, és megtanítja angolul, mi pedig vikingidő szerint két hónappal később érkezünk a stábbal, hogy elindítsuk a forgatást.

— Én nem állapodtam meg — makacskodott Lyn. — A nyilvánvaló veszélyek…

— Azon tűnődöm, milyen érzés lehet, ha valaki az ónorvég nyelv egyetlen, legnagyobb és leghíresebb szaktekintélye a világon? — Barneynek már volt némi tapasztalata a tudós elmék működéséről. Lyn elmélázó kifejezése láttán észrevehette, hogy nyila nem tévesztett célt. — Jó. A részleteket később kidolgozzuk. Addig is, Lyn, menjen, próbálja mindezt elmagyarázni Ottarnak. Hivatkozzék a pénzre. Aláíratunk vele egy teljesítési-szankcionálási szerződést, úgyhogy maga teljes biztonságban lesz, ha Ottar meg akarja kapni a bérét.

— Megoldható… — egyezett bele Lyn. Barney tudta, hogy a nyelvész bekapta a horgot.

— Akkor rendben. Maga lemegy Ottarhoz, tálalja neki az ügyet, s míg megszerzi a beleegyezését, én összeállíttatok a szerződéskötési részleggel egy alig-alig legális, életfogytiglani kényszermunka típusú szerződést.

Átkapcsolta a házi telefon billentyűjét.

— Betty, kapcsoljon össze a szerződéskötőkkel, jó? Megérkezett a Benzedrinem?

— Egy órája hívtam a gyógyszertárat.

— Hát hívja őket újra, ha délben még életben akar találni.

Ahogy Lyn távozott, távolkeleti karcsú férfi lépett be. Rózsaszínű nadrágjához cseresznyevörös inget, Harris Tweed-sportzakót és savanyú arckifejezést viselt.

— Nézd csak, Charley Chang! — süvöltötte Barney. A kezét nyújtotta. — Ezer éve nem láttalak!

— Valóban, Barney — Charley szélesen vigyorgott, és megrázta a kinyújtott kezet. — Jó lesz ismét együtt dolgozni.

Ki nem állhatták egymást. Mihelyt elengedték egymás kezét, Barney rágyújtott, Charley mosolya pedig átadta helyét a megszokott boldogtalan ráncoknak.

— Mi készül, Barney?

— Szélesvásznú, háromórás monstre film. Egyedül te tudod megírni.

— Alig maradt már feldolgozatlan könyv, Barney, bár én mindig is úgy véltem, hogy kezdhetnénk valamit az Énekek Énekével. Erotikus és mégse pornográf…

— Már megvan a téma. Észak-Amerika viking felfedezésének merőben új megközelítése. Chang ráncai elmélyültek.

— Nem hangzik rosszul, de tudod, Barney, én specialista vagyok. Attól tartok, ez nem az én asztalom.

— Kitűnő író vagy. Charley, úgyhogy bármi lehet a te asztalod. No meg a szerződésedről se feledkezhetünk meg, haha.

— Arról csakugyan nem feledkezhetünk meg, haha — mondta Charley fagyosan. — Mindig arra vágytam, hogy történelmi filmet írjak.

— Nagyszerű — Barney maga elé húzta a költségvetési ívet. Kinyílt az ajtó. Egy küldönc könyvektől roskadozó kerekes kocsit tolt be. Barney odamutatott.

— Ezt a könyvtárból zsákmányoltuk, itt van minden, amit tudnod kell. Lapozd át őket, egy percen belül visszajövök.

— Egy percen belül, hogyne — Charley ellenségesen méregette a nagy rakás vaskos kötetet.

— Ötezer-hétszázhetvenhárom egész huszonnyolc század köbméter, tizenkétezer-hétszázhetvenhét egész hatvankét század kilogramm terheléssel, persze legalább huszonhét egész két tized százalék energiatöbblet mellett — közölte hirtelen Hewett professzor.

— Ne mondja! — pillantott rá közönyösen Barney.

— Ezeket az eredményeket kérte. A vremeatron teljesítőképessége, nagyobb energiafedezet igénybevétele esetén.

— Óriási. Most legyen szíves, mondja el emberi nyelven is.

— Nagyjából… — Hewett befelé forduló szemekkel motyogott az orra alatt — tizennégy tonnát mozdíthatunk el az időben, és e teher tizenkétszer tizenkétszer negyven méteres teret tölthet ki.

— Így már érthető. Ebbe valószínűleg minden belefér, amire csak szükségünk lehet.

— A szerződés — Betty sokszorosan összehajtott, nyolcoldalas dokumentumot dobott az asztalra.

— Rendben — nyugtázta Barney. Gyorsan átlapozta a ropogós oldalakat. — Küldjétek ide Dallas Levyt.

— Miss Tove odakinn vár.

— Később! Mondja neki, hogy kiújult a leprám. Mi van a benzedrinjeimmel? Kizárt dolog, hogy egyedül kávén kibírjam ezt a délelőttöt.

— Már háromszor hívtam a patikát. Állítólag ma létszámhiány van.

— Érzéketlen gazfickók. Jobb lesz, Betty, ha személyesen megy le a tablettákért.

— Nicsak, Barney Hendrickson… réges-rég nem találkoztunk… — A rekedtes hang végiglódult a szobán. Nyomában csend támadt. Pletykafészkek szerint Slithey Tove színészi képességei vetekedtek egy lazán összefércelt marionettbábuéval, agya kisebb volt, mint egy japán palotapincsié, erkölcsei pedig Mata Harit is pironkodásra késztethették volna. A pletykák nem túloztak. Slithey adottságai — vagy inkább a hiányuk — nem indokolták filmjei sikerét. Slithey mindössze egyetlen értékes tulajdonsággal rendelkezett: túlburjánzó nőiességgel. Kommunikációs képessége valószínűleg hormonális szinten nyilvánult meg. Nem annyira a szex, mint inkább a szexuális elérhetőség légkörét teremtette meg. Okkal. Kisugárzása elég erőteljes volt ahhoz, hogy a film — a vetítőgép, a lencsék összes gátját leküzdve — lényegében veszteség nélkül áradjon az ezüstös filmvászonról, forrón, illatosán. Valamennyi filmje kasszasiker volt. A nők többnyire nem kedvelték őket.

Kisugárzását ezúttal se tér, se idő, se filmszalag nem árnyékolta, s úgy söpört végig a szobán, mint a forgószél, nyomában mindenütt gátlástalan, felkorbácsolt vágyat hagyva.

Betty hangosan szipákolt, és kivonult a szobából. Kissé le kellett lassítania, hogy átjusson az ajtót támasztó színésznő mellett. Nem volt megalapozatlan az a nézet, hogy egész Hollywoodban Slithey rendelkezik a legnagyobb mellbőséggel.

— Slithey… — Barney egészen berekedt. Túl sokat dohányzóit…

— Barney, drágám… — búgta Slithey, míg formás lábai feszesen rugózva átlebegtették testét a szobán — millió éve nem láttalak…

Az asztalra támaszkodva előrehajolt. A gravitáció következtében blúzának vékony anyaga megfeszült, s kebleinek leglább 98%-a a látótérbe került. Barney úgy érezte, sebesen siklik fejjel lefelé a lágy Grand Canyonban.

— Slithey! — Barney talpra ugrott. Ebbe a csapdába már korábban is majdnem beleesett. — Beszélni akarok veled a legújabb forgatásunkról, most azonban, láthatod, rettenetesen elfoglalt vagyok…

Akaratlanul rátette kezét Slithey karjára, mely hatalmas, forró szív módjára lüktetett ujjai alatt, ahogy Slithey előrehajolt. Barney visszarántotta a kezét.

— Csak egy kicsit tarts ki! Nemsokára ráérek.

— Odaülök a fal mellé — Slithey hangja igézetesen fátyolos volt —, ott biztos nem leszek útban senkinek.

— Hívattál? — kérdezte Dallas Levy a nyitott ajtóból. Barneyhoz beszélt, de szemei a színésznő adottságait tanulmányozták. Hormon kommunikált hormonnal. Sithley önkéntelenül mély levegőt vett. Levy lassan elmosolyodott.

— Úgy van — felelte Barney. Előásta a szerződést az asztalát elborító szemét alól. — Vidd ezt le Lynhez, és kérd meg, hogy írassa alá a barátjával. Újabb gondok?

— Nincsenek. Rájöttünk, hogy szereti az odaégett bifszteket és a sört. Ha rákezdi a balhét, kap még egy bifszteket és egy liter sört, azzal elvan egy darabig. Az eddigi fogyasztás nyolc adag bifsztek és nyolc liter sör…

— Szerezzétek meg azt az aláírást — mondta Barney. Pillantása mintegy véletlenül Slitheyre esett, aki selyemharisnyás lábait keresztbe vetve hullámzott a karosszékben. Harisnyatartóin rózsaszínű patentok voltak…

— Nos, Charley?- Barney belerogyott a forgószékébe, és megpördült. — Van már elképzelésed?

Charley Chang két kézzel megemelte az ölében tartott vaskos kötetet.

— Ennek a tizenharmadik oldalán tartok, s jó néhány könyv van még hátra.

— Csupán háttér-információ — közölte Barney. — A történet fő vonalait máris rögzíthetjük, a részleteket ráérsz később kitölteni. L. M. sagát javasolt, ezzel nem lőhetünk mellé. Az Orkney-szigeteken nyitunk, körülbelül 1000-ben. Elég mozgalmas a korszak. Viking rajtaütések zavarják a norvég telepeseket, a helyzet igazán forró. Kezdhetsz mondjuk egy viking rajtaütéssel, például sárkányhajóval, mely a sötét vizeken siklik…

— Mint a vestern nyitójelenete a hangtalanul a városba lovagoló bankrablókkal?

— Ez az. A főhős a vikingek vezére vagy esetleg a telepeseké, ezt majd kidolgozod. Úgyhogy van némi harc, aztán még némi harc, ezért a hős úgy dönt, hogy csapatával elköltözik az új földre, Vinlandra, amiről éppen akkor hallott.

— Mint a Nyugat meghódítása?

— Pontosan. Aztán utazás, vihar, hajótörés, partraszállás, az első település, csata az indiánokkal. Nagyszabású jelenetekben gondolkozz, rengeteg statisztánk lesz. Érzelmes zárókép, hős merészen a naplementébe néz.

Charley Chang szorgosan jegyzetelt a kezében tartott könyv borítójára. Időnként egyetértőén bólogatott.

— Még valami — felmutatta a könyvet. — Néhány pasas neve igazán sajátságos ebben a könyvben. Figyeld például ezeket. Van itt valaki, akit Büdös Eyjolfnak hívnak, a barátja meg Hergil Hnappraz. Aztán van Jegesmedve Disznó, Szőrnadrág Ragnar… kismillió hasonló. Mi lenne, ha viccesre vennénk a figurát?

— Ez a film halálosan komoly, Charley, ugyanolyan, mint akármelyik másik filmed, amit…

— Te vagy a főnök, Barney. Részemről csak javaslat volt. Mi lesz a szerelmi szállal?

— A lány már a film elején bukkanjon fel, ez neked nem okozhat nehézséget.

— Azt a szerepet nekem találták ki, Barney drágám — miközben a hang a fülébe suttogott, meleg karok fonódtak a nyakára, és Barney csaknem belefúlt a ruganyos test hullámaiba.

— Slithey, ne hagyd, hogy levegyen a lábadról a szövegével! — az újonnan jött férfi hangja fojtottan szólt. — Barney Hendrickson régi cimborám, nagyon régi cimborám, ezzel együtt viszont kitűnő üzletember. Roppant dörzsölt. Akármit ígértél is neki, végtelen sajnálatomra kénytelen leszek alaposan szemrevételezni minden szerződést vagy ajánlatot, mielőtt bármit is aláírunk.

— Iván — Barney erőnek erejével igyekezett kibontakozni az illatos polipkarok közül —, húzd csak légy szíves félre az ügyfeledet pár percre. Hogy kötünk-e üzletet, azt nem tudom, mindenesetre tárgyalunk.

Lazán lógó haja, sasorra és gyűrött, korpás öltönye roppant ravasz színházi rókának mutatta Iván Griffinit. Ennek ellenére roppant ravasz színházi róka volt. Széllel szemben, jégverés közepette tíz mérföldről is ki tudta szagolni az üzletet. Mindig volt nála tizenhat töltőtoll, ezeket minden reggel szertartásosan megtöltötte, mielőtt elindult az irodájába.

— Gyere, bébi, üljünk oda! — irányította gyakorlottan Slitheyt a legtávolabbi sarok felé. Mivel a művésznő domborulatai nem zöldhasúaktól feszültek, Iván érzéketlen volt a bájai iránt. — Barney Hendrickson megteszi, amit ígér, néha többet is.

Megszólalt a telefon, Jens Lyn berontott az ajtón, kezében a szerződés.

— Ottar nem írhatja ezt alá. Angolul van.

— Hát fordítsa le! Maga a szakértő. Várjon — Barney fölvette a telefont.

— Lefordíthatnám, roppant nehéz lenne, de nem lehetetlen, csak mi értelme? Ottar nem tud olvasni.

— Várjon egy kicsit, Lyn! — Barney a plafonra szegezett szemmel telefonált. — Nem, Sam, nem te. Tudom, Sam… Természetesen láttam az előzetes becslést, hiszen magam készítettem… Nem, nem kell megkérdezned, hol szerzem az LSD-t… Legyél realista. Egyikünk se ma született, egyetértek… azt nem vagy képes belátni, hogy ez a film elkészíthető az általam megadott keretösszegből, plusz-mínusz ötvenezer… Ne mondd, hogy lehetetlen, Sam. Ismered a szöveget, a lehetetlenre várni kell, de megcsináljuk… Hogy mit?… Telefonon? Sam, legyél belátó! A fél város itt tolong az asztalom körül, most nem tájékoztathatlak a részletekről… Még hogy leráználak? Én? Soha!…

Hogyne, feltétlenül kérdezd meg tőle. L. M. kezdettől fogva a képben van, tud mindenről, s támogatja minden lépésemet… Helyes… Neked ugyanazt, Sam.

Helyére pottyantotta a kagylót. Charley Chang megszólalt:

— Mi lenne, ha a lányt foglyul ejtenék a rajtaütéskor. Először igazi gyűlölettel harcolna a hős ellen, később a gyűlölet visszájára fordulna, és igaz szerelemmé válna.

— Még sohasem ejtettek foglyul rajtaütéskor — búgta a fátyolos hang a sarokból.

— Jó ötlet, Charley hagyta rá Barney.

— És ha tudna is olvasni… nem tud írni — mondta Jens Lyn.

— Külföldi színészekkel már többször megoldottuk ezt a problémát — magyarázta Barney. — Hozzá kell tűzni a fordítást az eredetihez, közjegyzőileg hitelesíttetni egy kétnyelvű közjegyzővel, a szerződő fél kézjegyét és hüvelyklenyomatát meg kell szerezni, a papírokat két-két független tanúval láttamoztatni, és a világ bármelyik bírósága elfogadja.

— Körülményesnek ígérkezik ónorvég-angol kétnyelvű közjegyzőt találni…

— Forduljon a színésznyilvántartóhoz, azok bárkit előteremtenek.

— Tessék, Mr. Hendrickson — a titkárnő jelent meg a nyitott ajtóban, kezében egy fiola Benzedrinnel. Letette a tablettákat az asztalra.

— Késő — suttogta Barney. Mozdulatlanul bámulta a gyógyszert. — Már késő.

Egyszerre szólalt meg a házi és a városi telefon. Barney kimarkolt két tablettát, leöblítette a papírízű, hideg feketekávéval, és felkapta a házi telefont.

— Hendrickson.

— Barney, gyere azonnal az irodámba! — hallatszott L. M. hangja.

Betty a városi telefont vette fel.

— L. M. Grenspan titkárnője — tájékoztatta a főnökét. — L. M. kéri, hogy azonnal menjen az irodájába.

— Tudom.

Sajgó izmokkal állt fel. Azon tűnődött, mikor kezd majd hatni a serkentőszer.

— Tarts ki, Charley! Szinopszisra lesz szükségem. Nem kell több, mint két oldal, de amilyen gyorsan csak lehet.

Barney elindult az ajtóhoz. Iván Grissini keze kilőtt a kabáthajtokája irányában, de a rendező ügyesen elkígyózott mellette.

— Maradj a közelben, Iván, beszélni szeretnék veled, ha L. M.-nél végeztem.

Becsukta maga mögött az ajtót. A zsivaj megszűnt.

— Betty, kölcsönadná a törülközőjét?

Betty elővette a törülközőt az íróasztal alsó fiókjából, és odanyújtotta. Barney a vállára terítette, a széleit gondosan begyürte a gallérja alá. Aztán lehajolt, és a vízhűtő csapja alá dugta a fejét. Elakadt a lélegzete, mikor Betty kinyitotta a csapot. Perceken át folyatta a jéghideg vizet a fejére és a tarkójára, majd kiegyenesedett és megszárítkozott. Betty fésűt is kölcsönzött. Barney gyengének, de frissebbnek érezte magát. Tükörképét csaknem emberinek találta. Csaknem.

— Zárd be az ajtót magad mögött! — fogadta L. M. az irodában. Nagyokat nyögve lehajolt, hogy elvagdossa a telefonzsinórt egy hajlított drótvágó ollóval. — Maradt még, Sam?

— Ez volt az utolsó — hallatszott Sam szürke, színtelen hangja. Sam egyénisége is szürke volt, és színtelen, amit nyilván mimikriként fejlesztett ki, hiszen L. M. privát könyvelője volt. Mellesleg világhírnevet szerzett magának a társasági pénzügyek és adómanőverek szakértőjeként. Védekezőn ölelte keblére a kezében tartott dossziét, és L. M.-re pillantott. — Erre már nincs szükség — mondta.

— Meglehet — L. M. lihegve ereszkedett a székébe.

— Mégis, ha épek a telefonzsinórok, elég meghallanom a bank szót, már rám jön a szívremegés. Rossz híreim vannak, Barney. — Leharapta a szivarja végét. — Tönkrementünk.

— Mit jelentsen ez? — Barney egyik kifejezéstelen arcról a másikra nézett. — Miféle ugratás ez?

— L. M. szavai azt jelentik — magyarázta Sam —, hogy a Climactic Filmstúdió csődöt jelent.

— Életem munkája füstbe megy — L. M. hangja üresen kongott. Sam gépiesen bólintott, mint a hasbeszélő bábuja.

— Nagyjából ez a helyzet. Közönséges esetben három hónapig is eltartana, míg a pénzügyeinkről készített jelentés eljut azokhoz a bankokhoz, melyek, mint te is tudod, e cég részvénytöbbségével rendelkeznek. Sajnos, általunk ismeretlen okokból a bankok még e héten elküldik a könyvvizsgálóikat.

— És akkor…? — kérdezte Barney kótyagosan. A csönd mind hosszabbra nyúlt. Végül nem bírta tovább, talpra ugrott, és járkálni kezdett a szobában.

— És akkor rájönnek, hogy a társaság csődbe ment, hogy profitjaink csak papíron léteznek, és hogy-sarkon fordult, és vádlón szegezte ujját L. M.-re — a teljes készpénzkészlet átvándorolt az adómentes L. M. Greenspan Alapítvány folyószámláira. Nem csoda, hogy nem estél kétségbe. Az egész társaságot elnyelheti a süllyesztő, L. M. Greenspan ezt is túléli!

— Vigyázz, mit beszélsz! Nem ezt érdemlem egy alkalmazottól, akinek én adtam meg az első kiugrási lehetőséget…

— Meg az utolsót is, az ablakon! — csapott Barney dühösen az ablakpárkányra. — Ide figyelj, L. M. — dörzsölgette fájó öklét. — Még nem veszett el minden, még nem sújtott le a bárd. Magad is számítottál a mentési művelet sikerére, különben nem mentél volna bele a szerződéskötésbe Hewett professzorral meg a gépével. Nyilván arra számítottál, hogy egy kasszasiker csökkentené a ránk nehezedő nyomást, helyreállítaná a cég fizetőképességét. Még most is megcsinálhatjuk.

L. M. rosszkedvűen rázta a fejét.

— Ne hidd, hogy örömmel rázom meg a kezet, mely a torkomra teszi a kést, de mi mást tehetek? Persze, jól jönne egy kasszasiker, sőt elég egyetlen bedobozolt új film, és szemközt kacaghatnánk a bankokat. Csakhogy egy hét alatt nem lehet megcsinálni egy filmet.

Egy hét alatt megcsinálni egy filmet! Sisteregtek, sziszegtek a szavak Barney agyának kávégőzös, Benzedrintől lüktető tekervényeiben, míg vonakodva a felszínre emelkedett egy emlék.

— L. M.! — jelentette be Barney színpadiasán. — Szírohamot kapsz.

— Harapnád le a nyelved! — hördült fel L. M., jó maroknyi hajcsomót markolászott a létfontosságú szerv tájékán. — Ne is mond ilyet! Egyetlen szívtrombózis elég a sírig!

— Figyelj rám! Ma este hazamégy Sammel, hogy átnézzétek a könyvelést, magatokkal is visztek mindent. Rosszul leszel. Emésztési zavar éppúgy lehet, mint trombózis. Az orvosod úgy dönt, hogy trombózis. Eleget fizetsz neki, ennyit igazán megtehet. Pár napon át mindenki kétségbeesetten futkos és sikoltozik, úgyhogy elfelejtkeznek a könyvekről, aztán itt a hétvége, és még csak eszébe se jut senkinek, hogy hétfő előtt foglalkozzék velük, de talán keddig is kihúzzuk.

— Hétfőig — mondta Sam határozottan. — Nem ismered a bankokat. Ha nem prezentáljuk a könyveket hétfőn, egész kocsirakomány orvost szabadítanak ránk.

— Jó, akkor hétfőig. Annyi idő éppen elég lesz.

— Mit érünk vele, hogy kihúzzuk hétfőig?

— Sokat érünk vele, L. M. Hétfőn a kezedbe adom a bedobozolt új filmet. Nem is akármilyet. Két-három milliót ér, ha csak a hosszát, a vászon szélességét meg a szín technikát számítjuk.

— Erre nem vagy képes.

— Képes vagyok rá. Elfeledkezel a vremeatrónról. Az a mütyür működik. Emlékszel, amikor a múlt éjjel azt hitted, hogy tíz percig voltunk távol? — L. M. vonakodva bólintott. — Ennyi ideig voltunk távol innen és mostantól. Több mint egy órát töltöttünk a viking időkben. Megtehetjük még egyszer. Visszavihetjük a stábot és a felszerelést, felvehetjük a filmet, és nem számít, hogy meddig tart. Ha kész, visszajövünk.

— Azt akarod mondani…

— Pontosan. Amikor visszatérünk a kész filmmel, helyi idő szerint akár tíz percnek se kellett eltelnie.

— Miért nem gondolt erre senki mostanáig?! — sóhajtott L. M.

— Sok oka van annak…

— Azt akarod mondani — Sam annyira előrehajolt a székében, hogy kis híján kiesett belőle, arcán csaknem feltűnt egy kifejezés, talán egy mosoly —…azt akarod mondani, hogy mindössze tíz percre kell forgatási költségeket fizetnünk?

— Azt nem akarom mondani! — csattant fel Barney. — Máris megjósolhatom, hogy éppen elég fejfájást okoz majd a könyvelés. Hogy mégis felvidítsalak, garantálhatom, hogy a spanyolországi forgatás költségeinek tizedéért forgathatunk a helyszínen, sokkal több statisztával.

Sam szemei csillogtak.

— Nem ismerem a terv részleteit, L. M., de van benne néhány kifejezetten ésszerű tényező.

— Meg tudod csinálni, Barney? Sikerülhet?

— Meg tudom csinálni, ha kérdések nélkül megkapok minden segítséget. Ma kedd van. Szombatig akkurátusán előkészíthetünk mindent. — Az ujjain számlálta. — Alá kell íratnunk a szerződést a színészekkel, elegendő nyers filmet kell összeszednünk, technikusokat, legalább két tartalék kamerát — magában motyogva végigfutott a szükségletek teljes listáján. — Igen — jelentette végül ki. — Meg tudjuk csinálni.

— Nem is tudom — tépelődött L. M. —, elég vad ötlet. Késhegyen táncolt a jövő. Barney kétségbeesetten kutatott mentő ötlet után.

— Még Valami — mondta. — Ha mondjuk hat hónapot töltünk a helyszínen, akkor mindenkinek jár a hathavi fizetés. Ha viszont a kamerákat, hangosító berendezéseket, az egész méregdrága felszerelést bérbe vesszük, alig néhány nap bérleti díjat kell fizetnünk.

— Barney — húzta ki magát ültében L. M. —, megegyeztünk.