A technicolor időgép

5. FEJEZET

— El még Európa, Mr. Hendrickson.

— Barney.

— Él, Barney, él. Onnan jött a háború után a neorealizmus, meg rántottat sütöttek az angol színpadokon. Róma korántsem halott még, majd meglátod. A magamfajta pasasok néha átrándulnak Hollywoodba, új módszereket tanulnak…

—…a pénzcsinálásra…

— Nem is tagadom, Barney, dolgozgatunk a jenki — dollárért. Azért, ami azt illeti, túl sok színt nem kapunk ebben a napszakban. — Meglendítette a csuklóján függő 8 mm-es Bolex kamerát. — Tri-X filmet kellett volna betöltenem. Délután 5 óra.

— Ne aggódj, Gino, bőven lesz fény, a szavamat adom rá. — Barney felnézett. Kinyílt a raktár ajtaja, Amory Blestead sétált be. — Gyere, Amory! Hadd mutassam be az operatőrünket, Gino Cappót. Amory Blestead, műszaki tanácsadó.

— Örülök, hogy találkoztunk — mondta Amory, és kezet rázott. — Mindig szerettem volna megtudni, hogyan érted el azokat a mámorítóan ocsmány effektusokat az Őszi szerelemben.

— A Porco Mandóra gondolsz? Nem volt ott semmiféle effektus, Jugoszlávia pont úgy néz ki.

— Úristen! — Amory Barneyhoz fordult. — Dallas üzeni, hogy öt percen belül itt lesz Ottarral.

— Éppen ideje. Szólunk a profnak, fütse fel a masináját.

Barney felmászott a katonai teherkocsi hátába, és a dobozok tetejére rogyott. Minden tagja fájt. Alig egy órát alhatott, azt is csak irodai díványon. L. M. sürgős üzenete riasztotta fel. A költségvetésröl folytatott végeérhetetlen pörlekdésbe kellett bekapcsolódnia. A feszített tempó mindjobban elővette.

— Átkalibráltam a műszereimet — Hewett professzor boldogan kocogtatta az egyik műszer számlapját. — Mind a földrajzi hely, mind pedig az idő koordinátáinak vonatkozásában abszolút pontosságot garantálhatok, valamennyi további szállítmány esetében.

— Nagyszerű. Nézzen utána, át tud-e kalibrálni bennünket úgy, hogy éppen az utolsó utazásunk végére érkezzünk, aznap, nagyjából abban az órában. A fény ideális volt…

Recsegve-ropogva kitárult az ajtó. Zajos, torokhangú danászás töltötte be a raktárépületet. Ottar tántorgott be. Két karján Jens Lyn és Dallas lógott. A vikinget inkább támogatták, mint fékezték, mivel a hős láthatólag merev részeg volt. Tex Antonelli utazó ládákkal megrakott kézikocsit tolt mögöttük. Egyesült erővel fellódították a vikinget a teherautó platójára.

Ottar boldogan motyogva hasra esett, és úgy maradt. Körülbástyázták a ládákkal.

— Hát ez meg mi? — kérdezte Barney.

— Csereáru — Lyn a platóra lökött egy rekesz Jack Danielst. — Ottar aláírta a szerződést. Roppant meglepődésemre sikerült izlandi közjegyzőt találnom…

— Hollywoodban ez nem lehet gond.

—…és Ottar beleegyezett, hogy angolt tanuljon, ha visszatér otthonába. Rákapott az égetett szeszre. Így hát abban állapodtunk meg, hogy minden tanítási nap után jár neki egy palack whisky.

— Nem lehetett volna lerázni valami bundapálinkával? — kérdezte Barney, amint a második rekesz Jack Daniels is eltűnt a platón. — Már látom magam vért izzadni az igazoló jelentés összehazudásakor.

— Megpróbáltuk — közölte Dallas, kezében a harmadik rekesszel. — Csurgattunk neki némi 95%-os gabonaszeszt, de nem bukott rá. Máris sikerült kifinomult ízlésre szert tennie. Két hónap, öt láda. Ez az alku.

Jens Lyn bemászott. Barney megcsodálta térdig érő utászcsizmáit, lábszárvédőit, a sokzsebű vadászkabátot és a hüvelybe rejtett vadásztőrt.

— Minek ez a dzsungelcserkész-szerelés?

— A túlélés és az elemi szükségletek biztosítására — magyarázta Lyn, miközben helyet keresett hálózsákjának és utazóládájának, amelyeket Dallas adogatott fel. — Biztos vagyok benne, hogy a környék nyüzsög a tetvektől, ezért DDT-t is viszek. Az ivóvíz fertőtlenítéséhez klórtablettákat csomagoltam. Ételkonzerveim is vannak. A viking kor diétája meglehetősen egyhangú. Meggyőződésem, hogy élvezhetetlen a mai ember számára. Így aztán tettem néhány óvintézkedést.

— Jogos — mondta Barney. — Másszunk hát fel, rögzítsük a teherautó hátsó palánkját, és gyerünk!

A vremeatron ugyanolyan hevesen sivított és recsegett, mint először. Az első út feszültségének azonban nyoma se volt. Működésbe léptek a gépekhez szokott emberek beidegzett reflexei. Az időutazás ugyanolyan természetes dologgá változott, mint az expresszlift, a sugárhajtású repülőgép, a tengeralattjáró vagy az űrutazás. Egyedül az újonc Ginón látszott az aggodalom. Sötét pillantásokat vetett az elektronikus berendezések felé és a raktár bezárt ajtajára. A többiek közönye azonban megnyugtatta. Barney elszundított, Dallas és a dán filológus azon viták ózott, hogy kinyissák-e az egyik whiskyt, kockáztatván ezáltal egy egész napi angoloktatás lehetőségét. Az időutazás megkezdésekor Gino döbbenten fölemelkedett ültéből, aztán visszaült, mert kezébe nyomták a whiskyt. Mégis jócskán elkerekedtek a szemei, amikor odakinn feltűnt a jegeskék ég, és a jármű belsejébe a tenger sós permete szitáit.

— Egész jó trükk — mutatott kifelé a fénymérőjével. — Hogy csináljátok?

— A részletek felől a professzort kell kérdezned — válaszolta Barney, amint levegőhöz jutott a nagyra sikerült korty után. — Nagyon bonyolult. Az időben végzett térbeli mozgásokról van szó.

— Sejtettem — Gino 3,5-re állította a blendét. — Mint az időzónák, amikor Londonból New Yorkba repülünk. A nap meg se mozdul, ugyanakkor érkezünk, amikor indultunk.

— Olyasmi.

— Jó a fény. Ilyen fényben egész menők lesznek a színek.

— Ha vezetsz, ne igyál — Dallas előrehajolt, és beadta Texnek a palackot a vezetőfülkébe. — Egyetlen kortyot ihatsz, aztán irány a keréknyom.

Felvinnyogott az indító, beindult a motor. Barney kinézett a fülkébe nyíló ablakon. Látta, hogy egy másik teherautó nyomain haladnak. A nedves homok és sár a kerék összes rovátkáját megőrizte. A fáradtság rétegein át utat tört egy emlékkép. Barney öklével a vezetőfülke tetejére vert.

— Dudálj! — kiáltotta.

A sziklás hegyfokhoz értek. Felbőgött a duda, amint megkerülték. Barney átbukdácsolt a ládákon, és belebotlott az alvó vikingbe. Még időben ért a plató végére. Ugyanolyan katonai teherautó robogott el mellettük egyre hangosodó motorzajjal. Barney fél kézzel belekapaszkodott a ponyva hajlított keresztfájába. Szemvillanásnyi ideig látta önmagát a másik kocsi platóján, sápadtan, elkerekedett szemmel, hülyén eltátott szájjal. Némi szadomazochista kéjjel fölemelte a szabad kezét, és hosszú orrot mutatott döbbent másik énjének. Aztán elválasztotta őket a hegyfok.

— Nagy errefelé a teherforgalom? — kérdezte Ginp.

Ottar felült. Fájó oldalát dörzsölgette, gonosz dolgokat mormogott a foga közt. Jens ügyesen lecsillapította egy nagyobbacska slukk segítségével. A kocsi ide-oda csúszkált a kavicsos talajon, majd megállt.

— Kankalin lak! — kiáltott hátra Tex. — Végállomás!

Mint legutóbb, most is bűzös füst szállongott a zömök vályogház kéményéből. Egy lélek sem látszott sehol. Fegyverek és kezdetleges szerszámok hevertek szerteszét. Ottar félig leesett, félig lemászott a teherkocsiról. Bömbölni kezdett, ezt azonban rögvest megbánta, és két kézzel fogta a fejét.

— Hvar erut der rakka? Komit ut! [6] — Ismét a fejét fogta, és szemével a whiskyt kereste. Jens Lynn azonban előrelátóan eldugta a palackot. Lassacskán kimerészkedtek a remegő szolgák.

— Mozgás! — rendelkezett Barney. — Rámoljátok le a ládákat, és kérdezzétek meg dr. Lynt, hová kívánja elhelyezni őket. Te ne állj be, Gino, szükségem van rád.

Felmásztak a ház mögötti dombocskára. Kurta, szűrős fűcsomókon gázoltak át. Csaknem orra buktak egy szánalmas külsejű, elvadult birkában. Az állat hangos bégetéssel menekült előlük. A domb tetejéről tág kilátás nyílt az öböl széles ívére és mögötte a mérhetetlen palaszürke óceánra. Hosszú hullám söpört végig a vízen. Messze felfutott a partra, ott megtört és sziszegve osont vissza a kavicsok között. Az öböl közepén sziklákkal szegélyezett, baljós formájú sziget emelkedett a habos tarajok fölé. Távolabb másik, laposabb sziget látszott, csaknem belemosódva a látóhatárba.

— Söpörj körben végig, 360 fokban, hogy később tanulmányozhassuk a lehetőségeket. Közelíts rá arra a szigetre!

— Mi lenne, ha beljebb mennénk, és arra is megszemlélnénk a vidéket? — Gino a keresőbe hunyorított.

— Később, ha lesz rá időnk. Ez azonban tengeri film lesz, s ha már ennyi üres óceánfelületem van, használni akarom.

— Akkor legalább a part mentén, hadd lássuk, mi van azon a ponton túl.

— Jó, de ne menj egyedül. Vidd magaddal Texet vagy Dallast, nehogy balhéba keveredj. Legföljebb negyedórányira kóborolhattok el, hogy szükség esetén megtalálhassunk titeket.

Barney végignézett a parton. Észrevette az evezős csónakot. Karon fogta Ginót. — Van egy ötletem. Kerítsd elő Lynt, hogy tolmácsoljon, és evezz ki pár helybélivel a part mentén… Készíts néhány felvételt erről a vidékről, ahogy a parthoz közeledik a hajó…

— Hé — Tex kapaszkodott fel a domb tetejére —, várnak odalenn a putriban, Barney! Valami szertartás vagy fogadás vagy mi.

— Épp jókor jöttél, Tex! Maradj Ginóval, tartsd rajta a szemed.

— Ráragadok, mint az enyv. Va buona, eh cumpa? Gino sötét, gyanakvó pillantást vetett rá.

— Vui sareste italiano? Tex elnevette magát.

— Én? Dehogy, én americano vagyok, de a Nápolyiöböl partja hemzseg a digó rokonságomtól.

— Di Napoli! Só’ napoletano pur’io! — harsogta Gino boldogan.

Lelkesen rázták egymás kezét, és közös ismerősök után kutattak. Barney magukra hagyta őket, és leballagott a kunyhóhoz. Dallas a teherkocsi platójáról lógázta a lábát, a markába rejtett cigarettát szívta.

— A többiek odabent vannak — mondta —, én meg ügyelek, hogy visszafelé is maradjon szállítóeszközünk. Lyn azt mondta, ha befutsz, küldjelek be.

Barney a legcsekélyebb lelkesedés nélkül szemlélte a ház alacsony ajtaját. Nem volt teljesen becsukva. Úgy látszott, itt több füst jön ki, mint a kéményen.

— Hát csak ügyelj gondosan — mondta Dallasnak. — Százával tudok ennél vonzóbb helyeket hátralevő napjaimra.

— Magam is így vélem — felelte Dallas nyugodtan. Felemelte a másik kezét. Automata pisztoly volt benne. — Tíz lövés. Sosem hibázok.

Barney belökte az ajtót, lehajolt és belépett a házba. Odabent vastagon gomolygott a füst. Barney hálát érzett ezért, mert legalább részben elfedte a többi szagot, melyek dúsan szállongtak a ház levegőjében. Állott hal, kátrány, túlzsúfolt tornatermi öltöző bűze mellett akadt jó pár szaginger, melynek eredetére Barney rá se ismert. Egyelőre nem látott semmit, mert a kinti napfényből csak az ajtónyíláson át jutott be némi fény, meg azon a néhány helyen, ahol rést rúgtak a falon.

— Jeaja, kunningi! Du skalt drekka meth mér! [7] — Ottar rekedt hangja megreszkettette a levegőt. Barney szeme lassan alkamazkodott a sötéthez. Látta, hogy emberei vaskos faasztal körül ülnek, az asztalfőn Ottar verte ököllel a deszkát.

— Azt akarja, hogy tartson vele egy italra — fordította Lyn. — Ez rendkívül fontos lépés. Vendégszeretet, kenyér és só, ilyesmi.

— Öl [8] — bömbölte Ottar. A döngölt agyagpadlóról felkapott egy hordócskát.

— Miféle italra? — Barney a szemöldökét ráncolta a sötétben.

— Sörre. Árpából csinálják, az itt a legfontosabb termény. Az árpasör ezeknek az északi germán törzseknek a találmánya, voltaképpen a mi sörünk ősének tekinthető. Még az angol ale, sör szó is tőlük származik, bár a kiejtés némileg módosult…

— Drekk! [9] — parancsolta Ottar. Teleloccsantott egy szaruedényt, és Barney kezébe nyomta. Valódi tehénszarv volt, görbe, repedezett, és nem volt elmosogatva. Jens Lyn, a professzor és Amory Blestead is szorongatott egy-egy szarvat. Barney ajkához emelte az edényt. Belekóstolt. Erőtlen volt, fanyar, vizes és borzasztó.

— Pompás — mondta, remélve, hogy a félhomály eltakarja az arckifejezését.

— Ja, goít ok vei [10] — értett egyet Ottar, és teletöltötte Barney kupáját az undorító főzettel. A sör kiloccsant, és ragacsot képezett Barney karján.

— Ha még ez sem ízlik — mondta Amory tompán —, mit szólsz majd az ételhez?

— Mindjárt hozza a szobapincér. A professzor a túlsó sarok felé mutatott, ahol az egyik szolga a falhoz támasztott hatalmas faszekrényben kotorászott. Ahogy felegyenesedett, belerúgott a földön szétszórt, sötét, kerek kupacok egyikébe. Fájdalmas bőgés reszketette meg a levegőt.

— A lábasjószág…? — Barney szava elakadt.

— A házban tartják őket — magyarázta Amory. — Ennek tulajdonítható a levegő sajátos, különös illata.

A szolga, aki a szemébe hulló, hosszú, szőke hajával trimmeletlen juhászkutyára emlékeztetett, az asztalhoz caplatott, s a szennyes mancsaiban tartott idomtalan tárgyakat Barney elé csapta az asztalra. Kőkeményen koppantak a fára.

— Mik ezek? — Barney gyanakodva méregette őket a szeme sarkából. Másik kezébe telepítette a kupát, és megkísérelte kirázni a sörcseppet a kasmírzakó ujjá-ból.

— Az a szürkésbarna rög a sajt, helyi gyártmány, a másik pedig nyilván knaekbrd, kemény kenyér — felelte Jens Lyn. — De az is lehet, hogy fordítva.

Barney megkocogtatta velük a fogait.

— Nagyszerű, igazán nagyszerű — mondta, miközben hevesen visszadobta őket az asztalra. Ránézett az órája világító számlapjára.

— Hamarosan besötétedik, mindjárt indulnunk kell. Beszélni akarok veled, Amory, odakint, ha el tudsz szakadni a társaságtól.

— Boldogan — Amory magában döntötte a kupája tartalmát, megrázkódott, és ragacsos maradékát a földre löttyintette.

A lenyugvó napot jeges felhősáv takarta, a tengerről fagyos szél fújdogált. Barney megborzongott, a kezeit zsebre vágta.

— Szükségem van a segítségedre, Amory — mondta. — írj össze mindent, ami a helyszíni forgatáshoz kell. Nem úgy néz ki, mintha a helyi élelmiszer-ellátásra számíthatnánk…

— Támogatom az indítványt.

— Úgyhogy magunkkal kell hoznunk mindent. A vágást is itt akarom megcsinálni. Az egyik lakókocsiban rendezd be a vágószobát!

— Csak a bajt keresed, Barney. Ördögi meló lesz akár csak a durva vágásig eljutni. És mi lesz az utószinkronnal? Vagy a zenei aláfestéssel?

— Megtesszük, amit tehetünk. Bérelj fel egy zeneszerzőt és pár muzsikust. Esetleg használj helyi zenekart.

— Lelki füleimmel máris hallom.

— Az se számít, ha a hang nagyját újra kell szinkronizálnunk. Csak az a fő, hogy bedobozolt, kész filmmel térjünk vissza…

— Mr. Hendrickson — szólt ki Jens Lyn. Kilökte az ajtót, s odajött hozzájuk. A vadászkabát mellzsebében keresgélt. — Majdnem elfelejtettem, át kellett volna adnom ezt az üzenetet.

— Mi ez?

— Fogalmam sincs. Azt hiszem, bizalmas. A titkárnőjétől kaptam induláskor.

Barney átvette a gyűrött borítékot. Feltépte. Mindössze egy sárga papírlap volt benne, rajta rövid, gépírásos üzenet:

L. M. most telefonált. Üzeni: Művelet leállítva, a filmmel kapcsolatos munkákat abbahagyni. Indoklás nincs.