A technicolor időgép

3. FEJEZET

— Mi a probléma? — kérdezte L. M. gyanakvón, miközben a csapat tagjai fáradtan bemasíroztak az irodába, és belerogytak a tizennyolc évszázaddal korábban elárvult székeikbe. Mi történt? Alig tíz perce, hogy kimentetek innen, és máris visszajöttetek?

— A te számodra tíz perc, L. M. — felelte Barney —, számunkra azonban több óra. A gép működik, úgyhogy sikerrel vettük az első és legnagyobb akadályt. Tudjuk, hogy Hewett professzor vremeatronja legmerészebb álmainkat is túlszárnyalja. Nyitva az út, az egész csapatot visszavihetjük a múltba, és korhű, egész estét betöltő szélesvásznú, realisztikus, olcsó, remek történelmi filmet forgathatunk. Következő problémánk sokkal egyszerűbb.

— Történet kell.

— Telitalálat, mint mindig, L. M. Történetünk pedig van, méghozzá nem is akármilyen. Valósághű, sőt mi több, hazafias történetünk van. Ha megkérdezném, ki fedezte fel Amerikát, mit felelnél?

— Kolumbusz Kristóf, 1492.

A legtöbb ember így gondolja, pedig a vikingek voltak az elsők.

— Kolumbusz viking volt? Mindig azt hittem, hogy zsidó.

— Talán most felejtsük Kolumbuszt. Ötszáz évvel Kolumbusz születése előtt a vikingek vitorlásai elindultak Grönlandról, és felfedezték Vinlandot, melyről a tudomány már bebizonyította, hogy Észak-Amerika része. Az első expedíciót Vörös Erik vezette…

— Halott ötlet! Feketelistára akarsz juttatni bennünket holmi bolsevik filmmel?

— Légy egy kis türelemmel, L. M.! A Vörös Erik fölfedezte területet gyarmatosították, vikingek költöztek oda, házakat építettek, gazdálkodtak, és ezt az egészet a legendás hős, Thorfinn Karlsefni vezette…

— Micsoda nevek! Szó se lehet róla! Ki kell hagyni. Látom lelki szemeim előtt a romantikus nagyjelenetet… csókolj meg, legkedvesebb Thorfinn Karlsefnim, suttogja a gyönyörű hősnő. Baromság. Gyengén muzsikálsz, Barney.

— A történelmet nem lehet átírni, L. M.

— Ugyan mi mást teszünk évtizedek óta? Épp most lágyulnál el, Barney Hendrickson, és éppen te, aki a legjobb rendezőm és producerem voltál, mielőtt az az átkozott hülyítődoboz mindannyiunkat kikészített? Szedd össze magad! A mozifilm nem elsősorban a közművelődést szolgálja. A mi üzletünk a szórakoztatás, és ami nem szórakoztat, abból nincs pénz. Figyelj ide! Itt ez a viking, legyen a neve Benny vagy Carlo vagy valami hasonló jó viking név, és regélj a kalandjairól egy sagát…

— Ez a helyes kifejezés, L. M…

—…mondjuk, főállásban harcok, persze folyton győz, de nem nyugszik meg, nem az a fajta. Útnak indul, felfedezi Amerikát, aztán visszatér, és előadja, hogy megtalálta Amerjkát, ezért királlyá választják. Aztán itt van a lány, hosszú, szőke parókával, aki folyton integet, amikor a hős elvitorlázik, miután megígérte, hogy visszatér. Vissza is tér, csakhogy már öregebb, szürkül a halántéka, forradások vannak az arcán, sokat szenvedett, és most ahelyett, hogy újra elmenne, fogja a lányt, és belevitorlázik vele a napnyugtába, sőt egyenest az új világba, mint a Plymouth Rock első telepesei. Nos?

— Nagyszerű, mint mindig, L. M.! A kisujjadban van a szakma. — Barney fáradtan sóhajtott. Dr. Jens Lyn egyre nagyobb szemeket meresztett, és fuldokló hangokat hallatott.

— D-de ez nem így történt, másként van a könyvekben. Még Mr. Hendricksonnak sincs teljesen igaza. Vinland felfedezését általában nem Vörös Eriknek, hanem a fiának, Leif Ericssonnak tulajdonítják. A krónikának két változata létezik, az egyik a Hauksbókban, a másik a Flateyjarbókban…

— Elég ebből! — morgott L. M. — Na ugye, Barney. Még a történelemkönyvek se értenek egyet. Itt-ott összehozzuk kicsit a dolgokat, kapnak némi retust, és kész a történet. Kikre számítasz a főszerepekben?

— Ha Ruf Hawkot megszerezhetjük, ideális viking lenne. A női főszerepet pedig valami bögyös menyecskére kell bízni.

— Slithey Tove. Két film között van, és ráér, az a vakarcs ügynöke meg szinte mindig az irodámban lófrál szerződéstervezetekkel a kezében, ami azt jelenti, hogy Slithey a tönk szélén áll, és jutányosán szerződtethetjük. Forgatókönyvre is szükséged lesz, használd Charley Changet, úgyis szerződésünk van vele. Kitűnő specialista.

— Bibliai történetek vonatkozásában, esetleg — jegyezte meg Barney kétkedőn. — Ami viszont a történelmi filmeket illeti… Különben se tartom sokra a Levétel a keresztről-t meg azt a másikat se, azt A Vörös-tenger vizein járva címűt.

— Tönkretette őket a cenzúra, ez az oka. Magam hagytam jóvá a kéziratokat, és mondhatom, nagyszerűek voltak. A… — Hirtelen abbahagyta, mert bömbölő ordítás reszkettette meg a falakat. — Ti is hallottátok ezt?

— A vikingünk — magyarázta Tex. — Nagyon harcias volt, ezért fejbe vertük, és odaláncoltuk a zuhanyozóhoz az igazgatói épület mosdójában.

— Mi folyik itt?! — L. M. arca elsötétedett.

— Informátort hoztunk — magyarázta Barney. — A helybéliek egyike. Megtámadta a teherkocsit, úgyhogy magunkkal hoztuk, hogy Dr. Lyn kikérdezhesse.

— Vezessétek ide! Ő a mi emberünk, van helyismerete, tudja a választ a forgatással kapcsolatos kérdéseinkre. Helyszíni forgatáskor mindig kapóra jön egy talpraesett helybéli.

Tex és Dallas kimentek. Pár perc múlva, lánccsörgés és hangos puffanások közepette, visszatértek a némileg üveges pillantású vikinggel. A fogoly meglátta a szobában várakozókat, megtorpant az ajtóban. Mindenki őt méregette.

Magas volt, még a szarvakkal díszített sisak nélkül is több mint két méter, és szőrös, akár a medve. Zsíros, szőke haja a válla alá lógott, hatalmas bajszának végei elvesztek a mellkasára omló szakáll hullámaiban. Durva szövésű blúzból és térdnadrágból álló öltözékét mindenféle vastag bőrszíj rögzítette. A ruhadarabokból hal, pállott verejték és kátrány dús szaga áradt, a viking karját díszítő vastag arany karperec mégis helyénvalónak tűnt. Kiugró szemöldöke alól a színtelen-ségig fakókék szemek meredtek a szobában ülőkre. Összeverhették és megláncolhatták, de nem győzték le és nem félemlítették meg. Fejét felemelte, vállát hátra feszítette.

— Isten hozta Hollywoodban! — köszöntötte L. M. — Foglaljon helyet… kínáld meg, Barney, egy itallal… és helyezze magát kényelembe. Mit is mondott, hogy hívják?

— Troli taki ydr öli [2] — üvöltötte a viking.

— Egy kukkot se tud angolul, L. M.

L. M. Greenspan álla leesett.

— Nem helyeselhetem az ilyesmit, Barney. Tudod, hogy nem szívesen tárgyalok tolmácsok közvetítésével… no, mindegy. Lyn, tegye a dolgát, kérdezze meg a nevét.

Jens Lyn motyogott egy percig magában, felsorolta az ónorvég igealakokat, majd hangosan is megszólalt:

— Hvat heitir madrinn? [3]

A viking mély torokhangon morgott, és nem válaszolt.

— Mi a baj? — sürgette L. M. — Azt hittem, maga beszéli a nyelvét.

— Nem szabad türelmetlenkednie, uram. Az ónorvég csaknem ezer éve halott nyelv, csupán írásos formái révén ismerjük. A legközelebb álló modern nyelv az izlandi, ezért az ennek megfelelő kiejtést és hanglejtést használom…

— Jó, jó. Leckékre aztán végképp nincs szükségem. Gondoskodjatok a kényelméről, olajozzátok meg a nyelvét néhány itallal, és haladjunk végre.

Tex széket lökött a viking térdhajlatához. A fogoly leült, és változatlan ellenségességgel meredt rájuk. Barney a hamis Rembrandttal álcázott bársonyszékből elővett egy üveg Jack Danielst, és félig megtöltött egy söröskorsót. Amikor a vikingnek nyújtotta, az elrántotta a fejét, és a láncait csörgette.

— Eitr [4] — vicsorgott.

— Azt hiszi, meg akarják mérgezni — magyarázta Lyn.

— Ezen könnyen segítünk — mondta Barney. Felemelte a poharat, jót húzott belőle. A viking ezúttal hagyta, hogy a szájához emeljék a poharat. Szemei egyre szélesebbre nyíltak, míg fenékig kiürítette.

— Ódinn ok Frigg! [5] — bömbölte boldogan, és kirázta a könnyeket a szeméből.

— Még jó, hogy ízlik neki, Sáskánként hét dollár huszonötért, nem számítva az adót — jegyezte meg L. M. — Fogadjunk, hogy otthon náluk nem isznak ilyesmit. Meg unikumot se. Kérdezze meg még egyszer a nevét.

A viking összeráncolta a homlokát, úgy koncentrált, hogy megértse a változatos módokon feltett kérdést, és egészen készségesen válaszolt:

— Ottar — mondta, vágyódó pillantást vetve a palackra.

— Így már jobb — mondta L. M. Ránézett az asztalán álló órára. — Mindjárt négy óra. Szeretnék hajnal előtt a végére járni ennek a dolognak. Kérdezze ki ezt az Ottart a valutaárfolyamról. Egyáltalán, Lyn, miféle pénzt használnak ezek?

— Hát… leginkább cserekereskedelmet folytatnak, de az ezüstmárkáról is találni említést.

— Ez lesz a megfelelő. Hány márkát ér egy dollár, de mondja meg neki, hogy fütyülök a bankokra. A szabadpiaci árat akarom. Egyszer már átráztak így, a márkát pedig megvehetem Tangierben, ha szükséges…

Ottar felbömbölt, kitépte magát a székből, belelökte Barneyt a glédába állított cserepes virágokba, és rávetette magát a palackra. Épp a szájához emelte, amikor Tex fejbe vágta az ólmos bottal. Ottar eszméletlenül rogyott a padlóra.

— Mi történik itt! — kiabált L. M. — Gyilkosság a saját irodámban! Untig elég őrült van már a szervezetben, jobb, ha ezt itt visszaviszitek oda, ahonnan jött, és hoztok valakit, aki tud angolul. Nem vesződöm tolmácsokkal.

— Egyikük se beszél angolul! — Barney morcosán húzgálta a kaktusztöviseket a kabátja ujjából.

— Akkor tanítsatok meg egyet… de az őrültekből elegem van.