A technicolor időgép

11. FEJEZET

— Ha van valami, amit igazán szeretek a tizenegyedik században — szónokolt Barney, fehér húst döfve villájára —, az a tengeri koszt. Mivel magyarázza ezt, professzor? Nincs környezetszennyezés, vagy mi?

— Inkább azzal, hogy korántsem tizenegyedik századi tengeri kosztot eszik, Mr. Hendrickson.

— Ugyan már, professzor! Ne akarja elhitetni velem, hogy holmi magunkkal hozott mélyhűtött vacakot eszem. Oda nézzetek, mindjárt kiderül. Ha így marad, még ma felvehetjük a hazaérkezés maradékát.

Az ebédlősátor bejáratánál felgöngyölték a ponyvát. Tiszta kilátás nyílt a mezőkre, háttérben némi óceánnal. Hewett professzor odamutatott.

— A halak odakint gyakorlatilag azonosak a. huszadik századiakkal. Az önnek feltálalt trilobita azonban teljesen különböző rendből és korból származik, az ó-katalinai víkendezők hozták.

— Ez megmagyarázza azt a rengeteg csöpögő dobozt — Barney gyanakodva szemlélte a tányérját. — Egy pillanat. Ez, amit én itt eszem… ugye, semmi köze Charley Chang szemeihez és fogaihoz?

— Semmi — nyugtatta meg a professzor. — Ne feledje, más korra tértünk át, mikor eldöntöttük, hogy a stáb tagjai két-két napot más korban tölthetnek, hogy a munka itt folyamatos lehessen. Szent Katalin szigete tökéletes üdülőhely, Mr. Chang is úgy találta. Aggasztotta azonban a helyi fauna. Ez az én hibám volt. A devonban hagytam őt, amikor a kétéltűek kezdték elhagyni az óceánt. Többnyire ártalmatlan lények voltak, olyanok, mint a tüdőshal. A vízben azonban akadtak másmilyenek is…

— Tudjuk. Szemek és fogak.

— Ezért arra az eredményre jutottam, hogy a hétvégekre a kambrium bölcsebb választás volna. Semmi se zavarhatja a tengeri fürdőzőket, ami nagyobb az ártalmatlan trilobitánál…

— Már megint ezt a szót használja. Mi az a trilobita?

— Egy kihalt ízeltlábú. Ezt az életformát általában a rákfélék és a pókszabásúak közé sorolják. Néhány faja egészen apró. Amit ön fogyaszt, az a legnagyobb. Mintegy hatvan centiméter hosszú tengeri levéltetű.

Barney az asztalra ejtette a villáját, és nagyot húzott a feketekávéból.

— Fenséges ebéd volt — mondta. — És most, ha nincs ellene kifogásotok, megbeszélhetjük a vinlandi telepek kérdését. Megtaláltátok már?

— Nem túl jók a híreim.

— A trilobitáknál csak jobbak lehetnek. Halljam!

— Meg kell értenie, hogy az adott időszakra vonatkozó részletes ismereteim korlátozottak. Dr. Lyn azonban nagyszerűen ismeri a kor történelmét. Birtokában van a vinlandi felfedezésekről és telepekről szóló és az eredeti sagákban is fellelhető valamennyi adat. Az ő utasításai alapján jártam el. Időről időre gondot okozott, hogy alkalmas érkezési helyet találjunk, mivel Új-Foundland és Új-Skócia partvonala enyhén szólva szabálytalan. Végül persze ezt is megoldottuk. Bőségesen használtuk a motorcsónakot is. Így tehát biztosíthatom, Mr. Hendrickson, a lehető legalaposabb munkát végeztük.

— És mit találtak?

— Semmit.

— Ez aztán a kedvemre való hír — Barney odébb lökte hirtelen sült trilobiját. — Idehívhatnátok a dokit. Többet szeretnék hallani erről.

— Így igaz — Jens Lyn a lehető legborongósabb észak-baltikumi hangulatot hordozta. — Észak-Amerikában nincsenek viking telepek. Hallatlanul zavaros. A tizedik és a tizenharmadik század között minden lehetséges helyszínt bejártunk. Sehol semmi.

— Miből gondoltad, hogy találhatunk valamit? Lyn orrlyukai kitágultak.

— Hadd emlékeztesselek rá, hogy a Vinland Térkép. felfedezése óta nemigen vitatható: a vikingek átkutatták Észak-Amerikát, és településeket létesítettek. Feljegyezték, hogy 1121-ben Eirik Gnuppson püspök hittérítő missziót vezetett Vinlandba. A sagákban nem kevés vinlandi utazás és település leírása található. Csupán a települések pontos helyét fedi még homály. Expedíciónk célja éppen ennek tisztázása volt. Elméletileg több ezer mérföld hosszú partvonalat kellett volna átvizsgálnunk, mivel a sagákban említett Helluland és Markland pontos helyét illetően messzemenően eltérnek a vélemények. Gathorne-Hardy szerint Straumsfjord nem más, mint a Long Island-szoros, Hóp pedig a Hudson folyó torkolata. Más szaktekintélyek szerint azonban a partraszállásra másutt került sor, északabbra, Storm és Babcock Labradort és Új-Foundlandot részesíti előnyben, Mowat pedig Hop helyét éppenséggel…

— Stop! Fütyülök a teóriákra! — szakította félbe Barney. — Jól értettem, épp most tájékoztattál arról, hogy az égvilágon semmiféle település léjére se találtatok bizonyítékot.

— Igen, de…

— Akkor az összes tekintély téved, nem?

— Hát… igen — látta be Lyn fölöttébb boldogtalanul.

— Ne bosszankodj! — vigasztalta Barney, magasra emelve a csészéjét, hogy a pincérnő ismét teletölthesse kávéval. — írhatsz róla te is egy könyvet, és akkor majd te leszel az új tekintély. Engem azonban jobban érdekel, hogy mi mihez kezdünk. Hadd emlékeztessem a jelenlevők közül azokat, akik nem olvasták a forgatókönyvet, hogy a tervezett cím Viking Kolumbusz. A film Észak-Amerika viking felfedezésének, az első településeknek a sagája lesz. Mit tegyünk? Azt terveztük, hogy a társaságot átszállítjuk a viking településekhez, s ott fejezzük be a forgatást. Települések viszont nincsenek. Mit tehetünk? Jens Lyn az öklét harapdálta, majd felnézett.

— Elmehetnénk Norvégia nyugati partjára. Ott is vannak északi települések, s helyenként a táj hasonlít is Új-Foundlandra.

— Van ott elég indián, akiket felbérelhetnénk a nagyszabású csatajelenetekhez?

— Egy sincs.

— Akkor ez kilőve. Talán legjobb lesz, ha megkérdezzük helyi ügynökünket. — Barney körülnézett a sátorban. Ottar a legtávolabbi sarokban ült, éppen újabb fehéren gőzölgő trilobitahalmokon rágta át magát. — Menj oda, Jens, zavard meg az ebédjét. Mondd meg neki, hogy majd később folytathatja a repetázást.

— Ottart hívattad? — a viking odatrappolt, és levetette magát a padra.

— Mit tudsz Vinlandról? — kérdezte Barney.

— Semmit.

— Azt akarod mondani, hogy nem is hallottál róla?

— Persze hallottam a skald verseket róla, és beszéltem Leif Eriksonnal az útjáról. Én nem láttam, nem tudok róla semmit. Egy évben majd elmegyek Izlandra, utána Vinlandra, nagyon gazdag leszek.

— Miért? Arany? Ezüst?

— Fa — mondta Ottar. Hangján érződött a megvetés mindenki iránt, aki még ennyit se tud.

— A grönlandi települések számára — magyarázta Jens. — Arrafelé mindenféle fa abszolút hiánycikk, elsősorban a keményfa, amit hajóépítéshez használnak. Egyetlen hajórakomány keményfa vagyont érhetne Grönlandon.

— Hát akkor helyben vagyunk — állt fel Barney. — Mihelyt befejeztük itt a forgatást, kifizetjük Ottart, és mehet Vinlandra. Előre ugrunk az időben, Vinlandon találkozunk vele. Felvesszük az indulását, készítünk néhány tengeri felvételt az utazás bemutatásához, felvesszük érkezését is. Összegányolunk egy-két viskót, hogy legyen település, adunk a helyi törzsnek pár marék kacatot, hogy felégessék, és kész a film.

— Jó ötlet. Vinlandon sok fa — jelentette ki Ottar. Jens Lyn tiltakozni próbált, aztán vállat vont.

— Ki vagyok én, hogy panaszkodjam? Ha Ottar elég bolond, és kötélnek áll, csak hogy elkészüljön a filmed, hát tegye. Egyetlen sagáról sem tudunk, amely említené, hogy egy Ottar nevű illető Vihlandra utazott volna, mivel azonban a többi sagát se támasztja alá semmi, nincs okom akadékoskodni.

— Megyek befejezni ebédet — közölte Ottar. Barney kiment. Titkárnője várta, karjában dossziékkal.

— Nem akartam ebéd közben zavarni.

— Miért ne? Azután, amit ma ettem, az emésztésem már sose lesz a régi. Tudja maga, mik azok a trilobiták?

— Persze. Nagy, vonagló dögök, hálószámra fogdostuk őket Ó-Katalinán. Éjszakánként reflektorral halásztunk rájuk, aztán tábortüzet raktunk, és nyársonsültet vacsoráztunk sörrel. Magának is…

— Nekem aztán nem. Miért keresett, Betty?

— A blokkolókártyák és a munkaidő-nyilvántartás miatt. Elsősorban a hétvégék miatt vagyok bajban. Tudja, a szombatokat és vasárnapokat mindenki Ó-Katalinán tölti, csak maga nem. Az elmúlt öt hét alatt egy napot se vett ki.

— Ne aggódjon értem, kedves Betty! Amíg ez a film nincs dobozban, nekem nem lesz nyugovásom. Mi a problémája?

— Néhány könnyűbúvár egyszerre négy napot szeretne ott tölteni. Azt ajánlották, hogy feladják a következő hétvégéjüket. A nyilvántartásom már így is áttekinthetetlen, s ha ez is beüt, megeszi a fene az egészet. Mit tegyek?

— Sétáljon el velem Ottar házához. A testmozgás, jólesik. A part mentén megyünk. — Barney csöndben gondolkodott egy percig, mialatt a parton bandukoltak. — Megvan. Fütyüljön a hét napjaira, maradjon a darabszámnál. Aki öt napot dolgozik egyhuzamban, jogosult két napra Ó-Katalinán. Ha négy napra akarnak menni, tizet kell egyhuzamban dolgozniuk, és az övék négy nap a tizenegyediktől a tizennegyedikig. A napjaikat a maga könyvében is és a blokkolókártyákon is nyilvántartjuk, hiszen itt is blokkolnak és Ó-Katalinán is. Mivel akár két —, akár négynapos útra mennek, mindenképpen csak fél órára veszik igénybe az időemelvényt, a munka tehát folyamatosan halad, és ez az, ami számít. Így tartsa nyilván a munkaidőt, a többit én elintézem L. M.-mel és a bérosztállyal, amikor visszaérünk.

Az öblöt határoló hegyfokhoz értek, amikor meghallották, hogy folyamatosan bőgő kürttel nyomukban bukdácsol a dzsip.

— Na, mi van már megint? — kérdezte Barney. — Baj, anmyi szent. Senki se rohan igy azért, hogy jó hírt közöljön. — Boldogtalan arckifejezéssel várt, míg a dzsip odaért. Dallas ült a volánnál. Sikerült lefékeznie a kocsit, anélkül hogy túl sok kavicsot szétspriccelt volna.

— Valami hajó áll be az öbölbe — jelentette. — Amióta leadták a drótot, mindenki téged keres.

— Jó, most megtaláltál. Mi van, viking rajtaütés, mint a múltkor?

— Amit tudtam, elmondtam — Dallas látható elégedettséggel rágcsálta a fogpiszkálóját.

— Mondtam, hogy baj van — Barney bemászott a kocsiba. — Menjen vissza a táborba, Betty, hátha megint csetepaté lesz.

Mihelyt megkerülték a hegyfokot, meglátták a hajót. Hatalmas jószág volt, széles vitorlával, fürgén siklott az élénk hátszélben. A filmesek mind a ház mögötti dombon álltak egy kupacban, a helybéliek viszont integetve és kiabálva rohantak a partra.

— Újabb mészárlás — jósolta Barney. — És máris ott az én szenzációhajhász operatőröm, hogy az egész vérontást rögzíthesse technikolorban. Gyerünk, hátha ezúttal elejét vehetjük az öldöklésnek.

Gino a parton állította fel a kameráját, ahonnan egyaránt fényképezhette a fogadóbizottságot is és az érkező hajót is. Közelebbről már az is nyilvánvaló volt, hogy a dolgok jobban álltak, mint ahogy Barney feltételezte. Az északiak boldogan nevettek és integettek, kezeikben sem szorongattak fegyvert. Ottar nyilván egyenesen iderohant, mihelyt értesült a hajó érkezéséről. Most térdig a vízben állt és hangosan kiabált. A hajó egyre közeledett. A vitorlát leeresztették, a hajó a maradék lendülettel felfutott a partra, s nagy csikorgás közepette megállt. A kormánylapátnál álló magas, vörös szakállú férfi előrefutott, s Ottar mellé ugrott a tajtékos vízbe. Üdvözléseket kiabálva ölelgették egymást.

— Közelíts rá arra a medveölelésre! — utasította Gi-nót Barney. — És még csak engedélyt se kell szereznem, se egyetlen centet fizetnem akármelyiküknek! — motyogta boldogan, míg a zajos jelenetet figyelte.

A filmesek lassanként leszivárogtak a dombról, mivel láthatóan nem kellett erőszaktól tartani. A háziszolgák söröshordókat görgettek elő. Barney átsétált Jens Lynhez, aki Ottart és az újonnan jöttét figyelte, amint örömkiáltások közepette csapkodják egymás bicepszét.

— Mi folyik itt? — kérdezte Barney.

— Régi barátok, s most azt bizonygatják egymásnak, hogy mennyire örülnek a találkozásnak.

— Eléggé nyilvánvaló. Kicsoda a vörös szakállú?

— Ottar Thorhallnak szólította. Lehet, hogy ő az izlandi Thorhall Gamlisson. Együtt vikingeskedett Ottarral, Ottar gyakran és nagyon melegen beszélt róla.

— Most miért üvöltöznek?

— Thorhall azt mondja, örül, hogy Ottar meg akarja vásárolni a hajóját, mert ő a maga részéről vissza akar menni Norvégiába, és erre éppen megfelel neki Ottar hosszú hajója. Kéri a fizetség második részét.

Ottar hangosan csattanó, egytagú szóval válaszolt.

— Ezt értem — mondta Barney. — Elég régóta vagyunk itt, ennyit én is fölszedtem a nyelvből.

A kiabálás felhangosodott, és egyre kellemetlenebb felhangok társultak hozzá.

— Ottar úgy véli, hogy Thorhallt megszállták a gonosz lelkek… illar vaetíir…, mert ő semmiféle hajót se vett. Thorhall szerint Ottar egész másként énekelt, amikor három hónapja odalátogatott, élvezte a vendégszeretetet, és megvette a hajót. Ottar most már biztosra veszi, hogy Thorhall a gonosz lelkek martaléka, mert egy éve nem hagyta el a szigetet, s úgy véli, hasznos lenne lyukat nyitni Thorhall fején, hogy a rossz lelkek egy részét kiengedjék. Thorhall viszont utal rá, hogy mihelyt a fejszéje a kezében lesz, megmutatja, melyik fejet kell kinyitni…

Barney fejében hirtelen összeállt a kép. Kiszakította magát a nézőtéri hangulatból, mellyel a véresen komoly bokszmeccsre készülődő nehézsúlyúakat figyelte.

— Stop! — üvöltötte, de mindketten fütyültek rá. Újra próbálta, ezúttal ónorvégül: — Nemit sladarl [13] —, az eredmény ugyanaz volt. — Lőjetek néhányat a levegőbe! — kiáltotta Dallasnak. — Le kell törnünk a balhét, mielőtt komolyan belekezdenek.

Tex a parti kavicsok közé lőtt. Ide-oda pattogtak a szétlapult lövedékek, majd sikoltva repültek a vízbe. A két viking megfordult, személyes nézeteltéréseik átmenetileg háttérbe szorultak. Barney odarohant.

— Ottar, figyelj rám, azt hiszem, tudom, mi a baj!

— Én tudom, mi a baj — morgott Ottar, összeszorítva pöröly nagyságú öklét. — Senki se nevezze Ottart egy…

— Nem olyan nagy a baj… szimpla véleményeltérés — Barney Ottar karját rángatta, de egyetlen milliméterrel se tudta elmozdítani. — Doki, vidd magaddal Thorhallt a házhoz, és hívd meg néhány sörre, amíg én Ottarral tárgyalok.

Dallas még néhányat lőtt a levegőbe, nehogy ellankadjon a beszélgetés. A két vikinget végül szétválasztották, és Thorhall odábbállt, hogy igyon egyet.

— El tudsz vitorlázni Vinlandba a saját hajódon? — kérdezte Barney.

Ottar még mindig alig látott a méregtől. Másodpercekig pislogott, és a fejét rázta, mielőtt eljutott volna hozzá Barney kérdése.

— Hajó? Mi van a hajómmal? — kérdezte végül. Barney türelmesen megismételte a kérdést. Ottar teljes határozottsággal nemet intett.

— Ostoba kérdés — jelentette ki. — Hosszú hajó jó rajtaütésre, folyókon felfelé, part mentén. Nem jó nagy tengeren. Keresztül menni óceánon, knorr kell. Ez knorr.

A különbségek teljesen nyilvánvalóvá váltak, amikor Barney keresni kezdte őket. A sárkányos orrú viking hajó hosszú, keskeny jármű volt, míg a knorr szélesen és magasan emelkedett ki a vízből, és legalább harminc méter hosszú volt. Minden szempontból megbízható, erőteljes járműnek látszott.

— És ezzel el tudnál menni Vinlandra?

— Persze — Ottar Thorhall felé pillantott, kezei ökölbe szorultak.

— Akkor miért nem veszed meg Thorhalltól?

— Még te is! — ordította Ottar.

— Várj, figyelj egy kicsit! Ha feldobnám a pénz egy részét, meg bírnád venni ezt a hajót.

— Sok márkába kerül.

— A vitorlázás költséges szórakozás. Meg tudnád venni?

— Talán.

— Akkor rendben. Ha Thorhall azt mondja, hogy néhány hónapja megvetted tőle, akkor úgy is van… ne üss meg! Én adom a pénzt, a prof visszavisz téged Izlandra, ott nyélbe ütitek az ügyletet, és minden rendben lesz.

— Miről beszélsz?

Barney odafordult Jens Lynhez, aki az egész tárgyalást végighallgatta.

— Ugye, te érted, Jens? Ma reggel megállapodtunk, hogy Ottar Vinlandra akar hajózni. Most kiderül, hogy ehhez másik hajóra van szüksége. Thorhall felbukkan, és közli, hogy Ottar két hónapja megvette tőle a hajót. Hát akkor úgy is volt. Úgyhogy egykettőre rendezd el a számára a vásárlást, mielőtt tényleg mindnyájan belebonyolódunk. Vidd magaddal Dallast, hogy biztonságban legyél, magyarázz el mindent Hewettnek. Használd a motorcsónakot. Menjetek mindenestül Izlandra… két hónappal ezelőtt, vegyétek meg a hajót, rendelkezzetek úgy, hogy ma érkezzék ide, és gyertek vissza. Fél órán belül végezhettek is. Vegyél fel néhány márkát a pénztárnál, hogy legyen mivel fizetni. Indulás előtt feltétlenül faggasd ki Thorhallt, tudd meg tőle, mennyit fizetett Ottar. Így biztos elegendő pénzt vihetsz magaddal.

— Értelmetlenséget beszélsz! — vitatkozott Jens. — Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne…

— Nem számít, mit hiszel. Fizetésért dolgozol. Tedd, amit mondok! Megolajozom Thorhall torkát, hogy mire visszaértek, jobb hangulata legyen.

A dzsip elporzott. Barney elindult, hogy felvidítsa a nyomott hangulatú ivászatot. A vikingek két csoportra szakadtak, az újonnan érkezettek a főnökük körül gyülekeztek. Sötét pillantásokban nem volt hiány, ital viszont alig fogyott. Gino is befutott, kezében palack, melyet az objektíves táskában rejtegetett mostanáig.

— Egy kortyot, Barney? — kínálta. — Igazi grappa az óhazából. Az itteni főzet nem megy le a torkomon.

— A tied alig jobb — közölte véleményét Barney.

— Próbálkozz Thorhallnál, neki valószínűleg ízleni fog.

Gino kihúzta a kukoricacsutkából készült dugót, és jót húzott a flaskából, majd Thorhall felé nyújtotta.

— Drekkit! — mondta tűrhető ónorvég kiejtéssel —, ok verid velkommir til Orkneyja! [14]

A vörös szakállú viking elfogadta a kínálást. Nagyot kortyolt, köhögött, közelebbről is megnézte a palackot, majd újra ivott.

A Barney által megjósolt fél órára se volt szükség, hogy a dzsip visszatérjen. Mégis jutott elég idő arra, hogy az ivászat lendületet vegyen. Patakokban folyt a sör, a grappa is csaknem elfogyott. A jókedv érezhetően alábbhagyott, amikor Ottar a színre lépett. Thorhall gyorsan felállt, hátát a falnak vetette, Ottar azonban sugárzott a boldogságtól. Rávert Thorhall vállára, a következő pillanatban a veszély elmúlt. Mindenki megkönnyebbült, és amúgy istenigazából megkezdődött az ivászat.

— Hogy ment? — kérdezte Barney Jens Lynt, aki sokkal-sokkal óvatosabban mászott ki a dzsipből, mint Ottar. A néhány távol töltött perc alatt háromnapos szakállt növesztett, vérbelövéses szemei alatt nagy, fekete táskák díszelegtek.

— Thorhallt elég könnyen megtaláltuk — felelte rekedten. — Lelkes fogadtatásban volt részünk, és minden nehézség nélkül megvettük a hajót. Áldomást kellett azonban innunk a vételre, addig nem indulhattunk. A vigalom éjjel-nappal tartott, s több mint két nap telt el, míg végre Ottar az asztalra dőlve elaludt, és kicipelhettük, hogy hazahozzuk. Oda nézz, már megint iszik. Hogy bírja?

— Az egészséges életmód teszi, meg a rengeteg friss levegő. — Egyre hangosodott a kiabálás, szaporodtak a jókedvű északi átkok. Ottaron nyoma se látszott, hogy elpilledne az újabb mulatozás gyönyöreitől. — A jelek szerint férfi főszereplőnk és statisztáink nemigen dolgoznak ma már. Legjobb lesz, ha értekezletet hívunk össze, és megbeszéljük, hogyan intézzük a forgatást Vinlandon meg ezen a hajón… hogy is hívják?

— Knorr. Alanyeset. Hér ér knorrur, tárgyeset. Um knorr…

— Állj! Én se tanítalak filmet rendezni.- Szeretném közelebbről megnézni a knorrt. Elég stabilnak tűnik a kamera számára. Látni akarom, hány jelenetben használhatjuk. Aztán meg kell terveznünk a vinlandi találkozást, meg valahogy a hajóval is kapcsolatot kellene tartani. Rengeteg dolgunk van. A nehezén túl vagyunk, gurulhatunk a lejtőn… hacsak közbe nem jön valami.

Fejük fölött hangosan rikoltott egy sirály. Barney gyorsan kinyújtotta bal kezét, és hármat koppantott a knorr törzsén.