A technicolor időgép

10. FEJEZET

Barney erőlködött, hogy túlkiabálja a lakókocsi tetejére zúduló eső dörömbölését.

— Biztosan tudta, mit ír alá? — meredt kétkedőn a reszkető kézzel megrajzolt X-re és a hüvelyklenyomatra.

— Persze — felelt Jens Lyn. — Magam olvastam fel neki mind az eredeti angolt, mind az ónorvégot. Mindennel egyetértett, tanúk előtt írta alá a szerződést.

— Remélhetőleg sose tesz szert jó ügyvédre. Hiszen ennek a szerződésnek az alapján ő, a férfi főszereplő, kevesebbet keres, mint a stáb akármelyik tagja, ideértve a vécés nénit a mozgóvécéből.

— Semmiféle kereset vagy panasz sem merülhet fel, mert Ottar maga javasolta a fizetési feltételeket. Naponta egy palack Jack Daniels, és havonta egy ezüstmárka.

— Ennyi ezüst egy fogtöméshez se elég.

— Ne feledkezzünk meg a két világ relatív gazdasági helyzetéről — oktatott Jens legjobb tanári modorában, mutatóujját figyelmeztetően felemelve. — Az itteni gazdaság elsősorban az áru- és termékcserén alapszik, készpénzzel, azaz érmével alig-alig eszközölnek fizetést. Következésképp az ezüstmárka értéke lényegesen nagyobb, nem is hasonlítható a hazai, tömegtermeléssel gyártott érme árához. Jobb, ha a vásárlóértékeket vetjük egybe. Egy ezüstmárkáért itt rabszolgát lehet venni. Két márkáért…

— Jó, már értem. Aztán van itt még valami. Mit gondolsz, kitart Ottar a film végéig? Jens vállat vont.

— Ez ám a pompás válasz — Barney megdörzsölte hüvelykujjával fájós halántékát, és kibámult az ablakon az ólomszínü égre és a lezúduló eső függönyére. — Már két napja zuhog így. Sose lesz vége?

— Erre számítanunk kellett. Ne feledkezz meg róla, hogy a tizedik évszázad időjárása enyhébb a huszadikénál, hála a Kis Éghajlati Optimumnak, viszont még mindig az északi Atlanti-óceánon vagyunk, az északi szélesség ötvenkilencedik foka körül, ahol az éves csapadékmennyiség…

— Kímélj meg az akadémiai székfoglalódtól! Biztosnak kell lennem abban, hogy Ottar a film végéig kitart, különben el se kezdhetem a forgatást. Akármikor foghatja magát, és elvitorlázhat innen az új hajójában, vagy bármi egyebet is csinálhat, ami egy ilyen vikingnek az eszébe jut. Tényleg… voltaképpen mit keres itt? Igazán nem ilyennek képzelném a boldog szántóvetőt…

— Száműzetésben van. A jelek szerint nem volt különösebben ínyére, hogy áttérjen az Olaf Tryggvessn irály szája íze szerint való kereszténységre, és miután legyőzték a csatában, menekülnie kellett Norvégiából.

— Mi a kifogása a kereszténység ellen?

— Olaf először alávetné őt a kígyó istenítéletének. Ez abból áll, hogy egy lurhorn, azaz nagyméretű, bronz harci kürt fúvókáját jó mélyen lenyomják az áldozat torkán, a kürt öblébe beletesznek egy mérges kígyót, a kürtöt lezárják, és addig hevítik, míg a kígyó a pogány torka felé keres szabadulást. Ha megússza, áttérhet.

— Roppant vonzó. Mi történt, miután elhagyta Norvégiát?

— Útban Izland felé viharba kerültek, a hajójuk is megrongálódott, ő és néhány embere itt vergődtek partra. Az egész nem sokkal a mi első látogatásunk előtt történt.

— Honnan van a háza, ha hajótörést szenvedett?

— Azt aztán nem tudom. Talán megölték az előző tulajdonost, és beleültek a birtokába.

— Micsoda életmód… azért mégiscsak szerencsénk van. Talán itt marad, amíg berúghat a költségünkön.

Bevágott az eső és a szél, ahogy Amory Blestead rájuk nyitotta az ajtót. Egész testével az ajtónak kellett feszülnie, hogy ismét becsukhassa.

Akaszd fel a gönceidet, hadd csöpögjenek! — fogadta Barney. — A főzőlapon találsz kávét. Hogy áll a díszlet?

— Majdnem kész. — Amory a cukrot kevergette a kávéjában. — Kivertük a ház hátsó falát, hogy beférjünk a kamerával és a világosítással, beborítottuk furnérral, a tetőt négy lábbal magasabbra emeltük. Sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. Egyszerűen felemeltük a mestergerendákat, jött vele az egész tető, a helyi munkaerő meg gyeptéglát vágott, és megemelte vele a falakat. Ezek a fickók aztán tudnak dolgozni.

— Méghozzá olcsón — tette hozzá Barney. — Ennél a filmnél mind ez idáig a büdzsé az egyetlen, ami rendben alakul. — Átpörgette a forgatókönyv rendezői példányát, piros ceruzával megjelölt egyes jeleneteket. — Csinálhatunk néhány belső felvételt?

— Amikor csak akarod.

— Hát akkor ugorjunk a gumicsizmákba. Mi a véleményed a muszterekről, Amory?

— Abszolúte elsőrangúak. Ez a viking őstehetség, igazi telitalálat.

— Na igen — Barney a ceruzáját rágta, majd lecsapta. — Reméljük. Talán végigcsinál még egy-két jelenetet. Kérdés, meddig bírja a forgatást. Szerettem volna egyszerű helyszíni felvételekkel kezdeni, partraszállás meg hajóra szállás, meg hősiesen belenézünk a naplementébe, de ezt agyonvágta az időjárás. A belsőkkel kell kezdenünk. Imádkozzatok és fohászkodjatok!

Süvöltve verte az eső a dzsip oldalponyváját. A domboldalon lassan végighaladó autó habosra kavarta a sarat a keréknyomban, melyet a tábor forgalma ásott. Ottar háza körül egy kupacban parkoltak a járművek. Messze fölébük magasodott a tompán dohogó generátorkocsi. A lehető legközelebb gurultak a házhoz, majd végigtocsogtak az ösvényen. A háziszolgák csaknem mindannyian az eresz alatt húzták meg magukat. Boldogtalanul csöpögve ácsorogtak ott, kitéve az időjárás viszontagságainak, mert kellett a hely odabent a forgatáshoz. A furnérajtó résnyire volt kitámasztva, hogy beférjen a vaskos kábelköteg. Barney benyomakodott.

— Eresszünk be ide egy kis fényt! — mondta, miközben kirázta magát átázott kabátjából. — És takarítsátok el a tömeget onnan az alvégről! Látni akarom azt az ágykamrát.

— Vigyázz, ne kend össze magad, az antik máz még ragad — mutatott Amory a falba illesztett dupla ajtókra.

— Nem rossz — nézegette Barney. Jens Lyn horkantott.

— Nem rossz? Hát hiába magyaráztam, hogy az efféle egyszerű házban a lakók a fal melletti alvópadokon alszanak, azokon, ni, bár elképzelhető, hogy esetleg ágykamrát is használnak, falba épített, ajtóval elzárt kamrát. Olyat, ami elég kicsi ahhoz, hogy a test melegét visszatartsa. Ez az ágykamra célja. — Kitárta az öt láb magas ajtókat. Laticelmatraccal és nejlonlepedővel bélelt kis szoba tárult fel. — De ez… ez visszataszító! Egyetlen részlete sincs, mely akár a lég…

— Nyugalom, doki — Barney a keresőn keresztül szemlélte az ágykamra belsejét —, ne felejtsd el, hogy filmet akarunk forgatni. Abba a koporsóba, amiről te beszélsz, nem lehet bezsúfolni két embert és egy felvevőgépet. Rendben, vihetik a hátát.

Két ács leszedte a kamra hátoldalát. Állványra helyezett kamera állt mögötte.

— Befelé, Gino — rendelkezett Barney —, hadd fussak végig a cselekményen! Ez az ötvennégyes beállítás. Épp jókor jöttél, Ottar, mindjárt színpadra lépsz.

A több réteg műanyag esőkabátba burkolt viking becsörtetett. Esernyővel a kezében kotkodácsolva loholt a sarkában a sminkes. Az esernyőt Ottar feje fölé igyekezett tartani.

— Hello, Barney! — üvöltötte Ottar. — Jól én nézek, ugye?

Valóban jól festett. Fürdőkádban megsikálták — a vizet háromszor cserélték —, haját, szakállát megmosták, színfrissítő öblítővel átöblítették, megszárították, rövidebbre vágták, megfésülték. Ruf viking szerelését kiengedték, átszabták Ottar masszív termetére. Nagyszerű benyomást keltett, s ezt kellőképpen élvezte is.

— Óriási vagy — ismerte el Barney. — Olyan pompásan nézel ki, hogy érdemes új képeket csinálni rólad. Szívesen nézegeted őket, ugye?

— Jó ötlet. Én jól nézek képeken.

— Helyes. Figyelj, elmondom, mit kell tenned. — Barney becsukta az ágykamra ajtaját. — Én odabenn leszek a kamerával, te ideállsz, kinyitod az ajtót… így, és amikor szélesre van tárva, lenézel az ágyra, és lassan elmosolyodsz. Ez az egész.

— Elég hülyén hangzik. Inkább idekint mosolyognék.

— Értékelem a javaslatodat, Ottar, de jobb, ha az én módszeremnél maradunk. Végül is napi egy palack italt és havi egy márkát keresel, hát nem árt, ha teszel is érte valamit.

— Így van. Mindennap. Hol a mai palack?

— Majd ha végeztél a mai munkával, egyelőre viszont el se kezdtük. Állj csak ide, én meg megyek befele a kamerával. — Fejére borított egy esőkabátot, és kicaplatott.

Sok utasítást kellett még ordítani és még ugyanannyiszor újrakezdeni a felvételt, míg Ottar megértette, hogy mit is akarnak tőle. Ismét becsukták az ajtókat.

— Felvétel — kiáltotta Barney. — Indít! — A kamera halk berregéssel filmezte az ágykamra sötétjét. Az ajtók hatalmas lendülettel feltárultak. Az egyik kilincs Ottar kezében maradt. Dühödten földhöz vágta.

— Ördög és pokol! — vicsorogta. Barney mély levegőt vett.

— Nem éppen így kell a jelenetet játszani, Ottar. Éld bele magad a szerepedbe! Váratlanul hazajöttél, fáradt vagy. Kinyitod az ágykamra ajtaját, hogy lepihenj. Lenézel, ott látod az alvó Gudridot, és rámosolyogsz.

— Senki Gudrid szigeten sincs.

— Slitheyt hívják Gudridnak ebben a darabban. Ismered Slitheyt, nem?

— Persze. Ő most nincs itt. Azt mondom, ez elég butaság, Barney.

Barney éppen elég tehetségtelen és közönyös színész rendezője volt már. Az ilyen kifogásokat lendületből hárította.

— Várj egy pillanatot, mindjárt megpróbáljuk még egyszer.

Most is sok zörgés, morgás, panaszkodás hallatszott belülről, végül azonban csak feltárultak az ajtók, ezúttal lassabban, és Ottar benézett. Harciasán farkasszemet nézett a kamerával, majd az ágyra pillantott, és lassan megváltozott az árckifejezése. Szemöldöke kisimult, szája sarkai boldog mosolyra húzódtak, szeme szélesre nyílt. Kinyújtotta a kezét.

— Ennyi! Remek volt — Barney fürgébben mozgott, és felkapta az ágyról a Jack Danielst, mielőtt Ottar elérte volna. — Félreteszem későbbre. Auu!

A viking elkapta a csuklóját. Barney úgy érezte, hidraulikus présbe szorult a karja. Bénult ujjai közül kihullott a palack. Megnyomorított csuklóját dörzsölgetve visszament a házba, és azon tűnődött, vajon nem tévedett-e mégis a szereposztásban.

Befutott Slithey is. Kihámozták gumicsizmáiból, esőkabátjaiból, és több méter nejlont tekertek le róla. Most mezítláb, áttetsző hálóingében vacogott. Testhez álló, hússzínű kezeslábast viselt, mélyen dekoltált, átlátszó köntössel. Az összhatás káprázatos volt.

— Nagyon autentikus jelmez, mondhatom — jegyezte meg Jens metszőén, majd sértetten távozott. Ottar boldogan szopogatta a zsákmányát, és mindenkire fütyült.

— Fázom — jelentette be Slithey.

— Szereljetek az ágy fölötti lámpák mellé egy hősugárzót! — rendelkezett Barney. — A negyvenhármas beállítás, Slithey, mássz be, és csukd magadra az ajtót! Odabenn elég meleg van.

— Nem akarok tüdőgyulladást kapni.

— A te szigeteléseddel, szépségem, ha akarnál, se kaphatnál.

Rövid jelenet volt, alig néhány másodperc, filmforgatásnál azonban mindenhez időre van szükség. Még be sem fejezték, Ottar már a fele palackkal végzett, és boldogan dudorászott a sarokban.

— Gyerünk, az ötvenötös beállítás jön, te következel, Ottar, légy szíves, tedd félre egy kicsit a fizetésedet! Az ital hatására Ottar sokkal békésebben csörtetett az ágykamrához. Lenézett a csábosán elterülő Slitheyre, aki a vikingnek kikiáltott navaho pokróc alatt hevert a túlméretezett ágyon.

— Ő álmos? — érdeklődött Ottar. — Alváshoz túl sok fény.

— Igen jó megfigyelés, Ottar, de még a forgatásnál tartunk. Elmondom, mit várunk tőled. — Barney az ágy mellett állt, onnan magyarázott: — Éppen most nyitottad ki az ajtókat. Lenézel az alvó lányra. Szép lassan kinyújtod a kezed, és megérinted a haját. Gud-rid felébred, látványosan megretten, menekülni próbál. Te kineveted, leülsz az ágy szélére, magadhoz húzod? megcsókolod. Gudrid eleinte ellenáll, ám később a gyűlölet szerelemmé változik, a karjai lopva köréd fonódnak, s ő is viszonozza a csókot. A kezed lassan a vállpántjához kúszik, ügyelj, hogy ezt a pántot válaszd, a másikat felragasztottuk, és óvatosan lehúzod a válláról. Ennyi az egész. Itt megállunk, a többit a közönség fantáziájára bízzuk, márpedig igen élénk fantáziájuk van, elhiheted. Úgyhogy most fussunk végig még egyszer az egészen.

Átkozottul nehéz munka volt, mivel Ottart a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte a jelenet. Minduntalan a whisky felé pillantgatott, nehogy baja essék. Barneyról szakadt a veríték, míg a viking fásult mozdulataival küszködött. Végül jobbnak látták, ha a Máskát az ágy végébe helyezik, a kamera látóterén kívül. Így Ottar legalább nagyjából a kellő irányba nézett.

Barney beleivott a vegyszerízű vízbe, és még egyszer odaállította Ottart a döngölt padlóra karcolt vonalakhoz.

— Elkezdjük — mondta. — Hangot nem veszünk fel. Majd én végigdirigálom a jelenetet. A többiek pedig fogják be a szájukat, mert olyan lesz hamarosan ez a beállítás, mint egy kocsmai kugliparti. Kamera indul!

Gyerünk, Ottar, lenézel, ez az, nem arra az istenverte palackra, kinyújtod a kezed, megérinted a haját.

Slithey felébred, nagyszerű, remekül csinálod, most leülsz, el ne törd az ágyat! Oké, most magadhoz húzod, és jöhet a csók.

Ottar ujjai átfogták Slithey meztelen karját. Háta rögvest kiegyenesedett, egy szempillantás alatt elfelejtette a palackot. Slithey hormonális csodája a tizenegyedik században éppoly jól működött, mint a huszadikban. Ottar orra beszívta az illatosított női test szagát, s Barney rendezői utasításai egyszerre fölöslegessé váltak.

— Nagyon jó! — kiabálta Barney. — Szenvedélyes ölelés és csók, de te ellenállsz, Slithey!

Slithey vonaglott Ottar karjaiban, s összeszorított öklével csépelte a viking masszív mellkasát. Félrehúzta a fejét.

— Nyugi, ősember, nyugi! — de Ottar máris újra csókolta.

— Óriási! — lelkesedett Barney. — Nehogy abbahagyd a vonaglást, Slithey, egyszerűen tökéletes. Fektesd le, Ottar. Most jön a vállpánt.

Élesen reccsent az eltépett textil.

— Hé… mit csinálsz, te! — kiáltott Slithey.

— Sebaj! — nyugtatta Barney. — Majd kapsz másik hálóinget. Ez remek. És most megtörsz, Slithey. A gyűlölet égő szerelemre vált. Nagyon jó…

— Nézzétek, mit csinál… — ámult Amory Blestead.

— Ennyi. Nagyon jó. Felhasználjuk. Azt mondtam, ennyi! Ottar, vidd onnan a kezed! Slithey… vége a jelenetnek!

— Hű! — lelkendezett az egyik díszletező.

— Állítsa le őket valaki!

— Miért…? Láthatólag élvezik… meg én is! — Végigtépett ruha reecsenése festette alá Slithey boldog kuncogását.

— Elég ebből! — szólt Barney élesen. — Csak a vállpántot. Ez mégis sok! Túlmegy minden határon! Ottar! Azt már nem!

— Tyűha! — jegyezte meg.valaki. Aztán már csak Ottar gőzgépduhogása törte meg a csendet.

Barney bevágta az ajtókat. Bentről hosszan elnyújtott, boldog sikoltás hallatszott. Barney elfordult. Ott látta Ginót a kamera fölé hajolva.

— Mit művelsz? — ordított rá. — Ennyi!

— Ennyi, hogyne — motyogta Gino. Lassan felemelkedett a kamera mögül.

— Utoljára mondom, nem hallottad, ENNYI!

— Ennyi? Nem, nem hallottam, nyilván másra figyeltem.

— Azt akarod mondani… hogy végig ment a felvétel?

— Úgy bizony — Ginó szája a füléig ért. — Azt hiszem, valami egészen újszerű dolgot sikerült produkálnia a cinéma vérité műfajában, Mr. Hendrickson.

Barney az ajtót bámulta, és reszkető kézzel kotorászott cigaretta után.

— Meghiszem azt. Bár nem valószínű, hogy a nyers változatot Skandinávián kívül bárhol bemutathatnánk.

— Dr. Masters használhatná.

— Ismerek egy fickót a Beverly Hillsen, kanmurikhoz kölcsönöz filmeket, biztos venne egy kópiát — mondta Amory.

Elhallgattak, mert boldog nevetés tört fel a bezárt ajtók mögött.

— S ha elgondolom, hogy van még egy üveg whiskyjük is odabenn… — jegyezte meg irigykedve az egyik ács.