Három nap egy esztendő

SZEVER GANSZOVSZKIJ

Kijevben született, 1918-ban, de leningrádinak tartja magát, mivel 1920-tól észak Velencéjében él. Ifjúi kalandvágya 1933-ban Murmanszkba vezette, ahol előbb mint rakodómunkás és szerelő, később pedig mint hajósinas dolgozik egy teherhajón.

1937-ben Ganszovszkij visszatér Leningrádba. Elvégzi a munkásifjak esti középiskoláját, leérettségizik. Közben mint rakodómunkás és villanyszerelő dolgozik. Az érettségi után a leningrádi egyetem bölcsészhallgatója. Közben kitört a háború. 1941-ben Ganszovszkij mint önkéntes a frontra megy. A tengeri gyalogságnál szolgál mint felderítő és mesterlövész. Súlyosan megsebesül, ezért Tyumenyba szállítják. Rokkantként hagyja el a kórházat. Hová-merre menjen?. Leningrád akkor még le volt zárva. Ezért délnek vette útját, először Üzbegisztánban dolgozott levélkézbesítőként, majd Kazahsztánban volt csikós egy méntelepen. A háború után visszatért Leningrádba, és folytatta tanulmányait a bölcsészkaron.

Diákkorában kezdett írni — először újságokban cikkezett, aztán megszülettek az első elbeszélések is. 1952-ben és 1957-ben két elbeszéléskötete jelenik meg: A harcosok sorában és A remény, amelyek az író első szárnypróbálgatásai voltak; sok még bennük az utánzás, a nem «saját».

Ganszovszkij drámaírással is foglalkozik. Berlintől északnyugatra, A ma emberei, Erősek az őrségen és a Húszan voltunk című színdarabjai az országos és nemzetközi pályázatokon első díjakat nyertek.

Első fantasztikus kisregényét, a Három nap egy esztendőt 1963-ban írta. E műfajban eddig még három önálló kötete jelent meg: A hat géniusz (1965), Három lépésnyire a veszélytől (1969) és az Egy ember jön (1971). Ezenkívül számos elbeszélése, novellája látott napvilágot különböző antológiákban.

A sci-fi műfajáról így vall az író: «A tudományos fantasztikumnak mint irodalomnak egyáltalán nem feltétele a féktelen kitalálás. Akárcsak a művészet bármely ága, ez is bizonyos törvényekhez kötődik. Ha egy szerző fantaziálni kezd, gondolatát meg kell alapoznia, belső törvényszerűséget, belső logikát kell adnia neki. Én jobban szeretem az olyan fantasztikumot, amely nem annyira a jövővel és más bolygókkal, hanem a jelennel és Földünkkel foglalkozik. Éppen ezért elbeszéléseim színhelye Földünk és a jelen.»