Halálvilág 2

Tizenhatodik fejezet

A fájdalom nem volt elviselhetetlen, csak az a tudat, hogy meg kell halnia. Az öregember megölte. Vége mindennek. Szinte bosszúvágy nélkül felemelte pajzsát, és nagyot taszított vele az öregen, aki az ütéstől elkábulva hátratántorodott. A kard Jason testében maradt.

— Hagyd! — hörögte Jason, amint Ijale felemelte megbilincselt kezét, hogy kihúzza. A lány szeme könnybe lábadt a borzalmas látványtól.

A csata véget ért; Hertug bambán állt Jason előtt. A halállal szembeni tehetetlenség érzése kiült az arcára.

— Hozzatok vásznat! — parancsolta Jason fájdalomtól eltorzult arccal. — Nyomjatok vászondarabokat a sebre, amint kihúzzák a kardot!

A katonák erős karjai felemelték a sebesültet, a tiszta vásznak készen álltak. Hertug közelebb lépett, és Jason egy pillanatra megint érezte az iszonyú fájdalmat. Azután lefektették a szőnyegre, mellkasáról leszaggatták a ruhát, a vér lassan szivárgott a sebre szorított pólya alól.

Mielőtt elvesztette eszméletét, arra gondolt, vajon miért ragaszkodik ilyen görcsösen az élethez. Azért, hogy tovább szenvedjen? Egyszerűen csak vége lesz az életének, és kész; meghal ezen az isten háta mögötti bolygón, ahol primitív az orvostudomány, és az antibiotikumokról még nem is hallottak…

Jason maradék erejét összeszedve próbált visszatérni a valóságba, Ijalét pillantotta meg, a lány tű és cérna segítségével varrta össze a sebét. Azután megint elsötétült előtte minden. Egy pillanattal később újra világosság vette körül, napfény áradt be az üveg nélküli ablakokon. Torka kiszáradt, és fájdalmasan felnyögött:

— Vizet… — suttogta. Megdöbbentette hangjának erőtlensége.

— Azt mondták, nem adhatok neked vizet, mert csak ártanék vele — mutatott Ijale Jason sebére.

— Szerintem tökmindegy… nekem úgyis végem… — A közelgő halál gondolata elszomorította. Hertug arcát pillantotta meg. A férfi egy parányi faládikót mutatott neki.

— A sciulók szerezték ezt neked. A bede gyökeréből készült kivonatot tartalmazza, amely megszünteti a fájdalmat. De ne egyél túl sokat belőle, mert veszélyes lehet.

De nem nekem, gondolta Jason, ha ez valami kábítószer, már úgysincs hátra annyi időm, hogy rászokjak.

Bármi volt is a dobozban, határozottan jót tett. A fájdalom elmúlt, szomjúsága is csillapodott, sőt szinte könnyűnek és gondtalannak érezte magát.

— Hogyan végződött a csata? — kérdezte Hertugot, aki karba tett kézzel bóbiskolt az ágya mellett.

— Miénk a győzelem. A Trozelligó család tagjai a rabszolgáink, a klánjuk nem létezik többé. Néhány katonának sikerült elmenekülnie, de ők nem keverhetnek bajt. Megszereztük a gépek és a műhelyek titkait. Ha látnád azokat a csodálatos masinákat… — A gondolatra, hogy Jason talán sohasem láthatja meg őket, sőt talán mást sem, Hertug megint magába roskadt.

— Fel a fejjel! — mondta Jason. — Ha legyőztük az egyiket, legyőzzük valamennyiüket. Nincs már olyan erős klán, amelyik ellenállhatna neked! Csak addig kell leverni őket, mielőtt szövetkeznek. Kezd azzal, amelyiket legjobban utálod. De arra vigyázz, nehogy a technikusaikat megöljék a katonáid. Valakinek meg kell őriznie a titkokat Appsala számára. Igyekezz, és a tél beállta előtt Appsala ura lehetsz!

— Olyan temetésed lesz, amilyet még nem látott a világ — tört ki elérzékenyülten Hertug.

— Ebben egy percig sem kételkedtem! Aztán ne fukarkodjatok a kiadásokkal!

— Gyászünnepet rendelek el, és a papok egész nap imádkozni fognak a lelked üdvéért. Testedet pedig Elektro Isten szentélyében fogjuk elhamvasztani…

— Mindig erre vágytam!

— Azután hamvaidat hajók viszik majd ki a nyílt tengerre, és a katonák szétszórják a szélben.

— Ez már igazán túlzás, Hertug. Sohasem gondoltam, hogy ennyire szentimentális vagy.

Az ajtó felől hangos lánccsörgés hallatszott, majd néhány rabszolgát lökdöstek a helyiségbe. Jason végignézett rajtuk. Legtöbbjük különféle dobozokat és más tárgyakat cipelt, kivéve az utolsót, aki csak a nehéz láncokat emelte fel, hogy járni tudjon tőlük. Jason a rabszolgában Mikah-t ismerte fel. Egy hatalmas rúgástól a szoba sarkába repült, és ott összerogyott.

— Ki akartam végeztetni az árulót, de azután arra gondoltam, hogy biztosan örömöd leled benne, ha te magad kínozhatod halálra. Az elektromos kemence hamarosan felhevül, és apránként sütögetheted meg a gazembert, és előtted fog haladni Elektro Istenhez vezető utadon, hogy jelezze érkezésed.

— Igazán rendkívül figyelmes vagy — mondta Jason, Mikah görnyedt alakját figyelve. — Bilincseljétek a falhoz, azután hagyjatok magunkra bennünket. Valami különleges kínhalált szeretnék kitalálni.

— Ahogy óhajtod — felelte Hertug. — A kínzások terén mindig érdekeltek az újdonságok.

— Ebben biztos voltam, Hertug.

Amint magukra hagyták őket, Ijale egy konyhakéssel fenyegetőn megindult Mikah felé.

— Ne tedd ezt, kérlek — mondta Jason —, semmi jó sem származna belőle!

A lány engedelmesen letette a kést, majd egy vizes szivaccsal megmosta Jason verejtékes arcát. Mikah felemelte a fejét, és Jason szemébe nézett. A katonák alaposan helybenhagyták, arca csupa kék-zöld foltból állt, egyik szeme eltűnt egy lila színű daganat mélyén.

— Elmondaná, mi a fenéért árult el, és miért akart elfogatni a trozelligókkal?

— Halálra kínozhat, akkor sem mondok semmit!

— Maga napról napra hülyébb, Mikah. Senki sem akarja megkínozni. Csak egyszerűen szeretném megérteni, mi járt a fejében, amikor elárult, mi motiválta?

— Azt tettem, amit legjobbnak láttam.

— Maga mindig azt teszi, amit legjobbnak vél, csakhogy ostobán gondolkodik. Nem tetszett, ahogy magával bántam?

— Semmiféle személyes érzelem nem befolyásolta a döntésemet. Az emberiség boldogabb jövője érdekében tettem.

— Szerintem inkább a jutalomért, egy új munkahelyért, de legfőképpen, mert haragudott rám. — Jason szándékosan sértegette Mikah-t, ismerve gyenge pontjait.

— Soha! Ha tudni akarja, azért tettem, hogy megakadályozzam a háborút!

— És ezt pontosan hogyan képzelte?

Mikah lilára vert szeme ellenére méltóságteljesen nézett Jasonre, bilincsei megcsörrentek, amint vádlón felemelte mutatóujját.

— Az egyik este, amikor már meglehetősen sokat ivott, elmondta nekem, hogy háborút akar kirobbantani, semmibe véve, hogy ez hány ártatlan emberi életet követel. Úgy éreztem, meg kell akadályoznom a vérontást. Már korábban tudomást szereztem arról, hogy a trozelligók érdeklődnek irántunk, és meg akartak vásárolni minket. Később kapcsolatba léptek velem, és felajánlották, hogy segítenek megszökni, ha nekik akarunk inkább dolgozni. Eleinte nem adtam nekik választ, mert tisztában voltam azzal, hogy szöktetésünk nem mehet végbe véráldozat nélkül. De amikor meghallottam a háborús terveit, fontolóra vettem, hogy mit lehetne tenni. A háború elkerülhetőnek látszott, ha a trozelligók megszöktetnek minket.

— Maga tényleg rendkívül ostoba — jelentette ki Jason; Mikah elvörösödött.

— Nem érdekel a rólam alkotott véleménye. Ha még egyszer döntenem kéne, akkor is ugyanezt a megoldást választanám.

— Pedig most már tudja, hogy az a csapat, amelyikhez átállt, semmivel sem különb ennél. Úgy láttam, éppen ön akadályozta meg, hogy az egyik katona megölje Ijalét.

Ezt mindenesetre szeretném megköszönni, annak ellenére, hogy maga juttatta szerencsétlent abba a helyzetbe.

— Ne mondjon köszönetet, a körülmények kényszerítették őket, hogy Ijale életét fenyegessék. Nem hibáztatom ezért őket…

— Most már mindegy. A háborúnak vége, elindítottam az ipari forradalmat, és vele együtt a gazdasági fejlődést.

Most már nélkülem is tovább halad a folyamat. Az egyetlen, amit nem tudok megbocsátani, hogy a maga árulása miatt kell meghalnom.

— Ostobaság!

— Ostobaság, maga szűk látókörű bolond! — Jason fel akart ülni, de mellkasába olyan erős fájdalom nyilallt, hogy visszazuhant a párnára. — Azt hiszi, azért fekszem itt, mert elfáradtam? A maga árulása folytán rabolták el Ijalét, és azzal fenyegették, hogy megölik a szemem láttára. Ezért kellett belevetnem magam a küzdelembe, végül beleszaladtam egy hosszú pengéjű kardba, amely felnyársalt, mint egy disznót.

— Nem értem, miről beszél…

— Látom, nehéz a felfogása. Keresztülszúrtak egy karddal. Az anatómiai ismereteim nem tökéletesek, de azt hiszem, létfontosságú szervem nem sérült. Ha a szívem vagy a májam járta volna át a kardpenge, már nem beszélgetnék itt magával. De a seben keresztül bejutott fertőző mikroorganizmusok hamarosan befejezik munkájukat. A bolygó primitív orvosi színvonala mellett nem sok jóra számíthatok.

Mikah-t nagyon felkavarták a sebesült szavai, de ez Jasont cseppet sem vidította fel. Behunyta a szemét, hogy egy kicsit pihenjen. Amikor felébredt, már hajnalodott.

Megkérte Ijalét, hogy hozzon neki egy keveset a bedegyökér kivonatából. A lány gyengéden megtörölgette Jason homlokát.

— Nem emelkedett a lázam, ugye? — kérdezte, Ijale arckifejezését figyelve.

— Miattam sebesültél meg — suttogta a lány, majd hirtelen zokogni kezdett.

— Butaságot beszélsz. Mindig tudtam, hogy nem természetes halállal fogom végezni. Azon a bolygón, ahol születtem, csodálatosan sütött a nap, béke és nyugalom honolt. Mindenki sokáig és rettentő unalmasan élt. Elhatároztam, hogy otthagyom azt az unalmas helyet.

Inkább rövid, de mozgalmas életre vágytam. Most pedig adj még abból a bedegyökérből, hogy elfeledjem a gondokat.

A bede nagy hatású kábítószert tartalmazhatott, mert Jason hosszú ideig kábultan feküdt. Amikor felébredt, semmi sem változott körülötte; Ijale még mindig ott ült mellette, Mikah a távoli sarokban gubbasztott szótlanul.

Valószínűleg arra gondolt, vajon mi fog történni vele, ha Jason meghal, és ez szemmel láthatóan nyugtalansággal töltötte el.

Amint Jason behunyt szemmel feküdt az ágyon, dübörgő hangra lett figyelmes, amely szinte megrázta a levegőt, majd hirtelen elhalt. Feltámaszkodott a könyökére, és a lányt hívta.

— Ijale, hol vagy? Gyere ide gyorsan!

A lány szaladva jött a másik szobából. Jason közben a kinti zajokat figyelte rémült kiáltozások a csatorna, és a várudvar felől. Vagy csak a magas láz következtében hallucinál? Ijale megpróbálta visszanyomni a párnára, de nem sikerült neki. Jason odakiáltott Mikah-nak.

— Hallotta az előbb azt a zajt?

— Aludtam… Valamit hallottam, de azt hittem, álmodom…

— Mi volt az?

— Úgy hangzott… de nem, az lehetetlen!

— Miért lenne lehetetlen? Ezt a jellegzetes hangot csak a légkörbe érkező űrhajó hajtóműve adhatja.

— De itt nincsenek űrhajók…

— Most már igen, maga idióta. Mit gondol, miért készítettem azt a rádióadót?! — Fejében vadul cikáztak a gondolatok, mit tegyen.

— Ijale! — kiáltotta, közben benyúlt a párnája alá, és előhúzta az ott rejtegetett erszényt. — Menj gyorsan Elektro Isten templomába, de ne hagyd, hogy útközben megállítsanak, ez most a legfontosabb. Add az összes pénzt a papoknak, és mondd meg nekik, hogy hatalmas istenek érkeznek az égből, ezért az imát kibocsátó szerkezetet semmiképpen sem szabad leállítaniuk. Ha az istenek nem találják meg, hogy honnan jön a jelzés, akkor egészen más helyen fognak leszállni, és abból nagy baj lehet!

Ijale lélekszakadva elrohant, Jason pedig visszahanyatlott a párnára. Lehetséges, hogy valóban egy űrhajó érkezett a légkörbe, és fogta az S. O. S. jelzést?

Talán még gyógyszerek és orvos is van a fedélzeten, aki meg tudja állítani ezt az előrehaladott fertőzést. Minden űrhajót ellátnak alapvető orvosi felszereléssel. A remény hihetetlen erőt adott neki. Még arra is képes volt, hogy Mikah-ra mosolyogjon.

— Az az érzésem, Mikah, öregfiú, hogy nem kell több krenót zabálnunk. Remélem, nem csüggeszti el nagyon ez a gondolat!

— Ha kijutunk innen, nem nyugszom, amíg bíróság elé nem kerül. Olyan súlyos bűnöket követett el, amelyekért bűnhődnie kell. Azonnal szólok a kapitánynak, hogy értesítse a rendőrséget…

— Hogy tud valaki ezekkel a beteges gondolatokkal ilyen sokáig élni? — mondta hűvösen Jason. — Még most is kivégeztethetem, és akkor nem lesz, aki vádat emeljen ellenem.

— Minden romlottsága ellenére, azt hiszem, képtelen lenne erre. Maga mégiscsak megbecsüli az emberi életet.

— Nocsak! Nem hittem, hogy messzebbre lát az orránál.

Mielőtt Mikah válaszolhatott volna, megint felharsant a hajtómű bömbölése, de ezúttal jóval közelebbről, és amint az űrhajó lassan ereszkedett, a zaj szinte az elviselhetetlenségig fokozódott.

— Vegyi hajtóanyag! — próbálta Jason túlharsogni a zajt. — Kisebb hajó lehet, amelyik rendelkezik planetáris hajtóművel, vagy egy nagyobb hajó kompja. Biztosan fogták a rádióüzenetemet, mert a közelben szállnak le…

Ebben a pillanatban Ijale robbant be a szobába holtsápadt arccal, és elbújt Jason ágya mögött.

— A papok eltűntek, mindenki világgá szaladt, vagy elbújt valahová. Hatalmas tűzokádó sárkány száll le az égből, hogy elpusztítson mindannyiunkat. — A hirtelen beállt csendben a lány szavai kiáltozásként hallatszottak.

— Nyugodj meg, Ijale! — mondta Jason. — Add ide az asztalról a papírt meg a tollat! Írok néhány sort, és te odaviszed az űrhajóhoz! — A lány félelemtől reszketve nézett rá.

— Nem kell félned, Ijale! Ez ugyanolyan hajó, amilyenben már utaztál, csak a levegőben úszik, nem a vízen. Emberek vannak benne, akik nem fognak bántani.

— Nagyon félek…

— Ne félj, nem esik bántódásod! Az emberek azért jöttek ide azzal a hajóval, hogy segítsenek nekem. Talán meg tudnak gyógyítani.

— Akkor odamegyek — jelentette ki egyszerűen. Felállt, és nyugalmat erőltetve magára az ajtó felé indult.

Jason a lány után nézett.

— Tudja, Mikah, amikor nem gondolok magára, néha csodálatot érzek az emberi faj iránt.

Lassan teltek a percek, Jason türelmetlenül sodorgatta ujjaival a takaró sarkát. Közben teljes figyelmét a kinti zajokra összpontosította. Fémes koppanások hallatszottak, majd néhány halk robbanás. Csak nem támadták meg az űrhajót? Bosszankodott saját tehetetlensége miatt, és megpróbált felkelni, de belátta, hogy már nincs hozzá elég ereje. Visszafeküdt az ágyra, és keserűen gondolt arra, hogy a sorsa most mások kezében van.

Újabb robbanások hallatszottak, ezúttal már az épület belsejéből, melyeket hangos kiáltások és sikolyok követtek. Futó lépteket hallott a folyosóról, majd Ijale szaladt be az ajtón, mögötte pedig Méta, füstölgő sugárpisztolyát lövésre készen tartva.

— Elég nehezen találtatok rám! — jegyezte meg Jason kötekedő hangon. Közben mohó szemmel nézte Méta bájos arcát és nőies idomait, melyet a testhez simuló ruha erősen kihangsúlyozott.

— Megsebesültél? — sietett Méta az ágyhoz, miközben figyelme továbbra is az ajtóra irányult. Keze gyengéden megérintette Jason arcát, majd lecsatolta övéről a medikitet, és a férfi karjára rögzítette. A kis műszer céltudatosan dolgozott: parányi tűt nyomott a bőr alá, vérmintát vett, és analizálta. Majd kikereste a megfelelő vakcinát, és a vénába fecskendezte.

Méta közelebb hajolt hozzá, és megcsókolta, majd egy pillanattal később mellbe lőtte az ajtón berontó katonát.

Ez a mögötte jövőket egy kissé elbizonytalanította.

— Ne öld meg őket! — nyögte Jason. — Csak engem akarnak megvédeni… Azt is mondhatnám, hogy a barátaim.

— De nem az én barátaim! Amint kiléptem a kabinból, primitív fegyverekkel lövöldöztek rám. Sőt a fiatal lányra is, aki a leveled hozta. Rájuk omlasztottam az egyik falat, akkor kissé visszahúzódtak. Jobban érzed magad?

— Még nem tudom, de legjobb lenne minél előbb visszajutnunk a kabinhoz. Remélem, tudok járni… — Megpróbált felállni, de az erő kiszaladt a lábából, és összecsuklott. Méta visszafektette az ágyra, majd gondosan betakarta.

— Itt kell maradnod, amíg jobban leszel. Ilyen állapotban nem mozoghatsz.

— Sokkal rosszabb, ha itt maradok. Ha ennek a várnak a parancsnoka, Hertug, megtudja, hogy el akarok menni, akkor mindent el fog követni, hogy megakadályozza.

Nem számít neki az emberveszteség. El kell tűnnünk innen, mielőtt a kis buta agya eljut erre a következtetésre.

Méta szeme körbejárta a szobát, egy pillanatra megállt Ijalén, majd tovább siklott, mintha a lány csak egy bútordarab lett volna. Végül megpillantotta Mikah-t.

— Veszélyes ez a falhoz bilincselt alak? — kérdezte.

— Néha igen, jobb, ha szemmel tartod. Ő rabolt el a Pyrrusról.

Méta átnyújtott Jasonnek egy hatalmas sugárpisztolyt.

— Tessék; biztosan meg akarod ölni.

— Látja, Mikah — mondta Jason jóleső érzéssel simogatva a fegyver markolatát —, mindenki azt akarja, hogy megöljem. Vajon miért van ez?

— Nem félek a haláltól — felelte Mikah.

— Pedig jobban tenné! — Jason rászegezte a fegyvert. — Szinte hihetetlen, hogy valaki ennyi ideig kitartson az ostoba elméletei mellett.

Majd Métához fordult.

— Már olyan sok embert elpusztítottam ezen a bolygón, hogy belefáradtam. Ez az alak talán segíthetne lemennem a lépcsőn, egyedül képtelen leszek rá.

Méta egy pillanat alatt megfordult, pisztolya azonnal a markába ugrott, és lőtt. Mikah csodálkozva tapasztalta, hogy még mindig életben van; kezéről lehullott a bilincs.

A lövés csak a láncot szelte ketté. A lány egy tigris könnyedségével lépett Mikah elé, és fegyverének csövét erősen a férfi gyomrához nyomta.

— Jason nem akarja, hogy lelőjelek — suttogta, még jobban belepréselve fegyverét Mikah hasába. — De én nem teszem mindig azt, amit ő mond! Ezért, ha élni akarsz még egy darabig, akkor te viszont azt teszed, amit én mondok. Szereld le az asztal lapját, és készíts belőle hordágyat. Te fogod Jasont a hajóhoz vinni. Ha bármilyen problémát okozol, azonnal lelőlek.

Megértetted?

Mikah reklamálni akart, de a lány elszánt tekintetétől torkára fagyott a szó. Némán bólintott.

Ijale bátortalanul odalépett Jason ágyához. Egy szót sem értett az idegen beszédből.

— Mi történik itt, Jason? — kérdezte félénken. — Mi volt az a fényes doboz a karodon? Láttam, hogy ez a nő megcsókolt; biztosan ő az asszonyod. De te erős férfi vagy, lehet két asszonyod is. Kérlek, ne hagyj itt!

— Ki ez a lány? — kérdezte Méta hűvösen. A pisztolyát tartó erőtér bizonytalanul zümmögött, nem tudta, mitévő legyen: tartsa szorosan a fegyvert, vagy lökje a lány kezébe.

— Egy helybéli rabszolga, aki segített nekem — felelte Jason. Igyekezett közömbös hangon beszélni. — Ha itt hagyjuk, biztosan megölik. Magunkkal kell vinnünk…

— Nem hiszem, hogy okos dolog lenne — jegyezte meg Méta villogó szemmel. Ha egy pyrrusi nő szerelmes, akkor egyszerre igazi pyrrusi, és igazi nő: rendkívül veszélyes kombináció. Szerencsére az ajtó felől zaj hallatszott, és a lány kétszer tüzelt, mielőtt Jason megállíthatta volna.

— Várj! Ez Hertug, egy pillanatra láttam a ruháját, mielőtt visszaugrott a folyosóra.

Bátortalan hang szólalt meg odakinn.

— Nem tudtuk, hogy ő a barátod, Jason. Néhány őr félelmében rálőtt, de már megbüntettem őket. Barátok vagyunk, Jason. Engedjetek be, és beszélgessünk!

— Nem értem a szavait — mondta Méta —, de valami nem tetszik a hangjában.

— A megérzésed tökéletes, kedvesem — mosolygott rá Jason. — Akkor sem lehetne kétszínűbb, ha olyan volna, mint a kaméleon.

Jason úgy érezte, a gyógyszerektől sokat javult az állapota, bár kicsit még nehezére esett tiszta fejjel gondolkodni. Még nem múlt el a veszély, és egy ilyen kitűnő harcos, mint Méta sem tud egymaga legyőzni egy egész hadsereget.

— Gyere be nyugodtan, Hertug — invitálta Jason kedves hangon. — Senki sem fog bántani egy apró félreértés miatt. — Majd odasúgta Métának: — Ne lőj, de légy nagyon óvatos! Megpróbálom kiszedni belőle, hogy mi a szándéka, de készülj fel mindenre!

Hertug bedugta a fejét az ajtón, és körülnézett.

Amikor látta, hogy nem lőnek rá, bátortalanul belépett.

— Ügyes kis fegyvere van a barátodnak, Jason — jegyezte meg, miközben Méta ruháját tanulmányozta. — Illetve barátnődnek. Mondd meg neki, hogy köthetnénk vele üzletet. Öt rabszolgát kap a fegyverért.

— Hetet.

— Rendben van, akkor adja ide!

— Ezt nem lehet, régi családi ereklye. De a hajón van egy másik, mindjárt odamegyünk, azután megkapod.

Mikah közben elkészült a rögtönzött hordággyal. Méta segítségével ráfektették Jasont. Hertug megtörölte vörös orrát a keze fejével; kis disznószeme mindent megfigyelt.

— A hajón bizonyára vannak olyan, dolgok, amelyek meggyógyítanak téged — jelentette ki Hertug. Ez a megjegyzése meglepő intelligenciáról tanúskodott. — Nem fogsz meghalni, hanem az égbe repülsz a hajóval?

Jason színpadiasán felnyögött.

— Már haldoklóm, Hertug. A hajón fogják elhamvasztani a holttestemet, és hamvaimat szétszórják a csillagok között.

Hertug hirtelen az ajtó felé iramodott, de Méta félúton utolérte, hátracsavarta a karját, és a fegyver csövét a bordái közé nyomta.

— Mi a terved, Jason? — kérdezte halkan a lány.

— Fogja Mikah a hordágy elejét, Ijale és Hertug pedig a végét. Nyomd a pisztolyt az öregfiú hátába, és talán ép bőrrel eljutunk az űrhajóig.

Lassan elindult a menet. A vezér nélkül maradt katonák nem tudták, mit tegyenek. Jason néhány lövéssel értésükre adta, hogy jobb, ha távolabb húzódnak. Jason rendkívüli módon élvezte az utazást, kényelmesen elhelyezkedett a hordágyon, és a fedezék mögül kibukkanó fejekre lövöldözött. Minden nehézség nélkül elérték az űrhajót.

— Most jön a legnehezebb rész — mondta Jason. Egyik karjával átölelte Ijale nyakát, a másikkal Mikah-ra nehezedett, és megpróbált talpra állni. — Maradj az ajtónál, Méta, és lőj le mindenkit, aki közelebb merészkedik. Ezek egy pillanatig sem fognak habozni, és megölik akár Hertugot is, csak hogy elkapjanak minket.

— Gondoltam, hiszen ilyen a háború — felelte a lány.

— Azt hiszem, a pyrrusiak jobban átlátják ezeket a dolgokat. Maradj itt, de kérlek, légy nagyon óvatos! Én beindítom a hajtóműveket. Aztán siess utánam; nem vagyok még olyan állapotban, hogy el tudjam vezetni az űrhajót. Rendben van?

— Persze. Indulj már!

Jason beleroskadt a másodpilóta székébe, és a műszerekkel kezdett babrálni. Néhány másodperccel később Méta elfoglalta a pilótaülést, és az űrhajó a levegőbe emelkedett.

— Minden primitívségük ellenére bizonyos dolgokban nagyon ügyesek — vélte Méta. — Az egyik épületből elővontattak valami füstölgő gépet, amely hatalmas kőgolyót hajított az űrhajó felé. Szerencsére nem találta el, én pedig azonnal szétlőttem a szerkezetet. Hertug viszont ezalatt kereket oldott.

— Valóban rendkívül ügyes masinákat készítenek — mondta erőtlenül Jason. Még szerencse, hogy nem volt ideje tökéletesíteni a kőhajító gépet!