Halálvilág 2

Tizenharmadik fejezet

Jason buzgón evezett; a mozgás kellemesen felmelegítette testét. Később hagyta, hogy az ár vigye tovább a csónakot. Néha láthatatlan akadálynak ütközött, de azután tovább sodródott, míg végül észrevette, hogy már másik csatornában halad, amely szigetek és hatalmas kőfalak között kanyarog. Amikor már biztos volt benne, hogy üldözői nem találhatják meg, kikötött az egyik szigeten, és kiugrott a partra, bokáig süllyedve a nedves homokba. A csónakot kivonszolta, amilyen messzire csak tudta, nehogy a hullámok elsodorják.

Azután visszamászott a csónakba, és a hidegtől reszketve várta a hajnalt. A nap első sugarai pocsék hangulatban találták.

Körülötte hajók körvonalai bontakoztak ki a sötétből, mögöttük pedig alacsony, zömök épületek. Az egyik kunyhóból egy férfi mászott elő, de amint meglátta Jasont és a csónakot, felsikoltott, és eltűnt. Odabentről élénk vita hangjai szűrődtek ki; Jason kiugrott a csónakból, suhintott néhányat a pallossal, hogy megmozgassa elgémberedett izmait.

Tucatnyi férfi közeledett felé a parton, mindannyian bunkósbotokkal felfegyverkezve, mégis szemmel láthatóan reszkettek a félelemtől.

— Menj innen! Hagyj minket békességben élni! — mondta a vezetőjük. — Vidd innen az átkozott csónakod, mastreguló, és hagyd el a partunkat! Mi egyszerű halászok vagyunk…

— Nem akarok nektek rosszat — felelte Jason a pallos markolatára könyökölve. — Én sem kedvelem a mastregulókat.

— De hát a csónakod az ő jelüket viseli.

— Tőlük loptam.

A halászok zavarodottan morgolódtak, néhányuk elszaladt, de akadtak olyanok is, akik térdre rogytak, és buzgón imádkoztak. Az egyik halász Jason felé hajította bunkósbotját, de a pallossal könnyedén félreütötte.

— Végünk van — sopánkodott a vezér. — A mastrégulók bizonyára követtek, és ha itt találnak téged, mindannyiunkat megölnek. Menj tovább, és vidd innen ezt a csónakot.

— Van abban valami, amit mondasz — bólintott Jason.

Bármerre menne a csónakkal, rögtön lelepleznék. Vízre bocsátotta a csónakot, melyet hamarosan elsodort az áramlás.

— Azt hiszem, a problémát megoldottuk — jelentette ki Jason. — Most pedig vissza kell jutnom a perssonók erődítményébe. Melyikőtök vinne oda?

A Kalászok sorban hátat fordítottak, és szó nélkül hazafelé indultak. Jason odaállt a vezetőjük elé, nehogy ő is kereket oldjon.

— Nem is tudom… — mondta férfi, arcának cserzett bőre elsápadt.

— Ne habozz sokat! Amint odaérünk, bőségesen megfizetlek, csak nevezd meg az árat!

A férfi felnevetett, és ki akarta kerülni Jasont.

— Értem, mire gondolsz — mondta Jason, kardját sorompóként tartva a férfi elé. — A hitel szót nem nagyon kedvelitek.

Jason elgondolkodva nézte kardja markolatát, melyet gyémántok és rubinok díszítettek.

— Ha adsz egy kést, leszedem a markolatról ezeket a köveket. Egy vöröset kapsz, amikor elindulunk, egy zöldet, amint megérkeztünk.

A megállapodás némi vitát okozott, de az előlegbe felajánlott két rubin végül eloszlatta a halász kételyeit; azonnal útnak indította bárkáját. A halász bizonyára nagyon jól ismerte a város hajózási útvonalait, mert hamarosan megálltak egy hatalmas kapu előtt. A férfi esküdözött, hogy ez a Perssono erőd egyik bejárata.

Jason már megismerte a helyi szokásokat, ezért arra gondolt, hogy lehet ez éppen egy egészen más erődnek a bejárata, sőt akár a mastregulóké is. Ezért a bárkában maradt, amíg egy katona jelent meg a kapu mellett, aki ruháján a perssonók címerét viselte. A halász, legnagyobb csodálkozására, megkapta a gyémántot, gyanakvón körülnézett, és gyors evezésbe kezdett, hogy minél hamarabb eltávolodjon a parttól. Jasontől elvették a kardot, és azonnal Hertug elé vezették.

— Áruló! — kiabálta magából kikelve Hertug. — Szövetkeztél az ellenséggel, és megöltétek az embereimet, hogy megszökhess, de most a kezemben vagy…!

— Lassan a testtel! — mondta Jason ingerülten, és lerázta magáról a karját tartó őröket. — Önként jöttem vissza, és ez még Appsalában is jelent valamit. A mastregulók raboltak el egy áruló katonád segítségével…

— Mi a neve?

— Benn’t. Ő szervezte meg az elrablásomat, megölte az embereidet, és elvitt a mastregulókhoz. De én nem akartam nekik dolgozni, ezért megszöktem tőlük. Itt a bizonyíték, hogy igazat beszélek. — Jason előhúzta zsebéből a kénsavat tartalmazó üveggömböt, és Hertug orra elé tartotta, aki azonnal holtsápadttá vált.

— A perzselő víz — hebegte.

— Pontosan. És amint a megfelelő anyagokat a rendelkezésemre bocsátód, annyit állítok elő belőle, amennyit akarsz. De nem akarom, hogy még egyszer elraboljanak, ezért elmondom a tervem, ha kiküldőd ezeket az embereket a szobából.

Hertug idegesen harapdálta az ajkát, és a testőröket nézte.

— Visszajöttél hozzám — mondta. — Miért?

— Azért, mert szükségem van rád, mint ahogy neked is rám. Neked sok embered van, pénzed, hatalmad, nekem pedig nagy terveim… De előbb küldj ki mindenkit a szobából.

Az asztalon lévő kis tálkáról Jason elvett egy krenót, és rágcsálni kezdte. Hertug erősen gondolkodott.

— Visszajöttél… — mondta megint. Szemmel láthatóan megdöbbentette ez a tény. — Rendben van, beszélgessünk!

— Négyszemközt.

— Ürítsétek ki a termet! — parancsolta, de elővigyázatosságból a térdére fektetett egy felhúzott számszeríjat. Jason tudomást sem vett róla, sokkal rosszabbra számított. Az ablakhoz sétált, és egy pillantást vetett a városra. A vihar elmúlt, a felhők mögül előbújt a nap.

— Még mindig uralni akarod ezt a várost? — kérdezte Jason.

— Folytasd!

— Korábban már említettem, hogy hozzá tudlak segíteni, és most is komolyan gondolom. Ismerem valamennyi klán féltve őrzött titkát. Megmutatom, hogyan finomítják a d’zertanók az olajat, hogyan állítják elő a mastregulók a kénsavat, és hogyan készítenek a trozelligók gőzgépeket. Sőt sokkal hatékonyabb fegyvereket is tervezhetek. A csapataid minden csatát megnyernek majd, lesöpröd a térképről a vetélytársaidat, és te leszel a világ ura. Mit szólsz ehhez?

— Supren la Perssonoj! — kiáltotta lelkesen Hertug.

— Gondoltam, hogy ez lesz a válaszod. De közben az én kényelmemről se feledkezzünk meg. Sokat nélkülöztem az utóbbi időben, ideje, hogy változtassunk ezen.